2011. december 5., hétfő

5 hazugság a rákról, amit szeretnének, hogy elhiggy


Kemoterápia, mammográfia, gyógyíthatatlan betegség? Az is lehet, hogy minden, amit eddig tudtál a rákgyógyításról, hazugság.
Amikor ennyi éve kutatnak valaminek a gyógymódja után, és még mindig igen szegényes a túlélési arány, az mindenképpen felvet néhány kérdést. Például azt, hogy miért költenek évente többszáz milliárd forintot világszinten egy olyan betegség kutatására, aminek az orvostudomány a hivatalos álláspont szerint nem ismeri a valódi okát. És vajon hogy lehet, hogy ennyi pénz, ennyi kutatómunka után sincs valódi, megnyugtató eredmény?


Ezzel párhuzamosan lassan a hétköznapi ember számára is nyilvánvaló tény, hogy a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, és az ennek következtében legyengült immunrendszerünk felelős azért, hogy nem tudja kordában tartani a hibás sejtosztódási folyamatokat. Logikus lenne, hogy ezeket a területeket célozza meg az orvoslás, de nem,
mégsem ez történik. Az történik, hogy aki azt meri állítani, gyógyszerek nélkül ki tud gyógyítani valakit a rákból, az sarlatán, de legalább is hazudik.

Nézzük, mik a leggyakoribb hazugságok, amikkel etetnek bennünket:



1. hazugság: A kemoterápia kötelező kezelés
Az igazság: az onkológusok 90 százaléka visszautasítaná a kemoterápiás kezelést, ha nekik maguknak lenne rákjuk.

Miért? Mert tudják, hogy egyáltalán nem hatékony, és hogy nagyon mérgező. Egyértelműen kimutatták, hogy a páciensek 98%-ánál hatástalan. És amikor a kemoterápiával kezelt betegek túlélési esélyeit a nem kezeltekkel mérték össze, a nem kezelt emberek jóval magasabb arányban gyógyultak meg, vagy tovább éltek, mint a kezeltek. A kemoterápia teljesen tönkreteszi az immunrendszert, aminek éppen erősítésre, segítségre lenne szüksége, hogy legyőzze a betegséget. Aki a kemó után képes meggyógyulni, az nem amiatt, hanem annak ellenére gyógyul meg.

2. hazugság: Minden 40 év feletti nőnek rendszeresen kellene mammográfiás vizsgálatra járnia

Az igazság: a mammográfia sokkal többet árt, mint használ. Minden egyes nőre, akinek segít, tíz nő jut, akinek ront az állapotán. Az évi 4 milliárd dolláros mammográfia-ipar arra biztatja a nőket, hogy röntgen besugárzással óvják az egészségüket. 

Ezzel szemben a dán Nordic Cochrane Center kutatói megdöbbenő eredményre jutottak 500.000 nő vizsgálata alapján: minden 2000 nőből, akik mammográfiás vizsgálaton vettek részt egy tízéves időszak alatt, mindössze egynek hosszabbítja meg az életét ez a szűrés, másik tízet viszont megbetegít. A mammográfia sugárzása évente 3%-kal növeli a mellrák kialakulásának esélyét, és sok esetben egy magától visszahúzódó tumor olyan behatást kap tőle, hogy gyors terjedésnek indul.

Ennél sokkal veszélytelenebb az ultrahangos szűrés, de houstoni Texas Egészségtudományi Központ munkatársai már olyan tesztet is kidolgoztak, ami nyálból képes megállapítani a mellrák jelenlétét – jóval a kimutatható daganat előtt.

3. hazugság: a rákgyógyszerek hatékonysági mutatói

A tudományos eredményeket sokféleképpen lehet maszkírozni – különösen, ha anyagi érdekek állnak mögöttük. A Tamoxifen nevű, népszerű mellrák-gyógyszer hatékonyságát például úgy hirdetik, hogy 49%-ban képes megelőzni a rák kiújulását. Ez nem igaz. A Tamoxifen független kutatások szerinti hatékonysága mindössze 1.6%, harmincszor kisebb, mint ahogy hirdetik. Mégis, mivel úgynevezett relatív számokat használnak, az eredmény végül is bármi lehet. Hogy mihez mérik a relatív értéket, azt nem tudjuk meg soha, de a 49%, az határozottan meggyőzően hangzik.

A másik jól csengő adat, miszerint a korai szakaszban (természetesen mammográfiával) felfedezett mellrák 91%-os eséllyel gyógyítható ötéves időszakra vetítve, szintén csak egy csali. Mivel a mellrák egy lassú növekedésű tumor, öt év alatt sokszor semmilyen tünete nem észlelhető. Így ha valaki nem is tud róla, hogy mellrákja van, annak 1.) lehet, hogy magától kezeli azt az immunremndszere, 2.) pont ugyanoda jut 5 éven belül, mint az, akinek felfedezték. Viszont a mammográfia, a kemoterápia és a szükségtelen gyógyszerek nélkül sokkal nagyobb a túlélési esélye.

4. hazugság: A rákgyógyszerek a gyógyítást szolgálják

Az igazság: az onkológus nem azzal keresi a pénzt, hogy gyógyít, hanem azzal, hogy hatalmas jutalékokat kap a felírt gyógyszerek, kezelések után.

A JAMA nevű, híres amerikai orvosi folyóirat szerint egy átlagos onkológus jövedelmének 75%-a abból származik, hogy a rendelőben kemoterápiához használt gyógyszereket értékesít. A gyógyszerek pedig igen drágák – elvégre kell a pénz a kutatásokra. Mégis, a gyógyszerek promóciójára évente több tízmilliárd dollárt költenek csak az egyesült államokban.

Az Eli Lily gyógyszercég egyik volt orvoslátogatójának a Kongresszus előtt, eskü alatt tett tanúskodása szerint a gyógyszercégek volt modelleket, gyönyörű fiatal nőket alkalmaznak, hogy vacsorázni és borozni vigyék az orvosokat, eltúlozzák a gyógyszerek hatékonyságát, és minimálisnak állítsák be a mellékhatásokat. 

5. hazugság: A természetes gyógymódokkal való kísérletezésre nincs idő egy halálos betegség esetében.

Az igazság: a természetes gyógymódokat ismerő és használó orvosokat, gyógyítókat azóta üldözik világszerte, amióta az orvostudományt átvette a gyógyszeripar. 

Számos orvos és intézmény nagy sikerrel kezeli a tumort méregtelenítés, immunrendszer-erősítés, megfelelő táplálkozás és gyógynövények segítségével. Van, akinél egy néhány hetes léböjt teljesen visszaszorítja a tumort. Mégis, ezt mind titokban kell tenni, különben megjárja mind az orvos, mind a beteg.

Ott van Dr. William Kelly esete, aki kidolgozott egy olyan enzimterápiát, ami méregtelenítéssel és diétával kombinálva „megeszi” a hasnyálmirigy rákos sejtjeit. Közel 33.000 ember esetében 90%-os gyógyulási rátát tudott felmutatni az első ötéves túlélési szakaszban annak ellenére, hogy a hasnyálmirigy-rák az egyik leggyorsabb, legagresszívabb fajta halálos betegség. Mit tett az amerikai kormány, amikor ezt megtudta? Börtönbe zárta.

Amerikában egyébként sokkal rosszabb a helyzet, mint nálunk, ott annak az egyszerű említése, hogy valaki meg tudja gyógyítani a rákot, automatikusan bűnnek számít. 

A jó hír: a rák teljesen megelőzhető, sőt, gyógyítható. És bár a gyógynövényeket is igyekeznek betiltani, és lassan mindent, amit nem lehet levédeni, azért maradt rengeteg megoldásunk. Elsősorban a tájékozottság: ha az ember egy kicsit utánajár, megdöbbentő és megnyugtató dolgokra bukkan a rákkal kapcsolatban. A saját egészségünk a legjobb helyen a saját kezünkben van.

10 megjegyzés:

  1. Ez a cikk nagyon helyes hogy bekerült az oldalra, ebben mindenki egyet ért aki jól gondolkodik és nem egyből az orvoshoz rohangál gyógyszert felíratni hogy majd az meggyógyítja! Hihetetlen milyen bolygón élünk mi!

    VálaszTörlés
  2. Betegségek igazi okai.:

    http://www.magyarvagyok.com/videok/29-Oktato/14189-Geczy-Gabor-Sippal-dobbal-nadihegeduvel-elso-resz.html

    VálaszTörlés
  3. http://www.gaiaclub.hu

    érdemes megnézni, különös tekintettel a NES-re...

    VálaszTörlés
  4. Ha az orvostudomány egyfolytában azon fáradozik, hogy rossz legyen nekünk, meg minél hamarabb meghaljunk...akkor hogy lehet, hogy az ember életkora 40 évről 80-100 évre növekedett az elmúlt évszázadok során ?

    VálaszTörlés
  5. Ezt hol ovastad Pirxi? Az EGIS honlapján? Nem szép dolog amit művelnek ez tény. Viszont gondoljunk bele, ha minden betegséget gyógyítanának, mekkora túlnépesedés lenne... ami alapjában talán nem is lenne gond, ha nem a mai, fogyasztói társadalomban élnénk.

    VálaszTörlés
  6. Pirxi.
    Élj abban a tudatban, hogy a te egészségedet szolgálják, érted vannak.
    Az ember életkora nem 80! év! Ez eleve téves feltételezés egy ilyen társadalomban, ahol egészségesnek tűnő emberek sorra halnak meg egyik napról a másikra.
    Különben pedig, ha csak 60 évig élne mindenki a 40 helyett...
    Nem mindegy, hogy 40, vagy 60 évig pénzeled a gyógyszergyártót. Az üzlet az üzlet.
    De látom, Te még nem ébredtél fel.
    Elárulok valamit.
    30 éves vagyok, SOHA NEM JÁROK ORVOSHOZ, nem szedek be pirulákat. 16 éve magas vérnyomásra kellene pirulákat szednem, nap, mint nap. 130-135/80 a vérnyomásom azóta is, gyógyszerek nélkül. Soha, semmilyen tünete nem jelentkezett azóta sem.
    Valami tűdőbetegséget akartak rámerőszakolni, 2001-ben! Az 10 éve volt! Pirulákat, tüdőtágítókat meg tudom is én, miket írtak ki... Szednem kell, életem végéig. Különben 2 éven belül olyan károsodásom lesz, hogy nem tudok normális életet élni, sőt, akkor már a gyógyszerek sem fognak segíteni!
    Eltelt egyik esetben 16, másik esetben csak 10-11 év...
    Szegény gyógyszergyártók kiestek elég nagy bevételtől, mert ha csak havi 3000Ft-ot számolok 13 éven keresztül az is 500.000Ft, ami nem nagy összeg, de csak 3 ezerrel számolva és 1 személy... Ezek a szerek rég többe kerülnek...

    Hozzáteszem, azóta 100%, hogy valami mellékhatása alakult volna ki ennek a sok sz@rnak, így mára tuti lenne valami olyan betegségem, amire valóban szedni kellene valami pirulát, mert nem lehetne vele együtt élni.

    Szóval, prédikálhat itt bárki, a gyógyszeripar mellett lehet állni. De az igazság az, hogy soha, semmilyen esetben nem tudtak megoldást találni semmire, mikor problémám volt. Mert azért tizen év alatt 4-5 ször voltam orvosnál, de mind hiába...
    Az asztalon vagy a falon van előttük egy szórólap (gyógyszergyártó szórólapjai!) és az orvos előszeretettem írkálja fel ezeket. A legszebb, hogy volt, mikor papírra írta fel, mert nem támogatott!!!!
    Amit itt leírtam, mind valóság, nincs benne semmi fikció, kitaláció. Rákos még nem voltam.

    VálaszTörlés
  7. Még 1 gondolat... Ha gyógyítanák a betegségeket, akkor nem lenne szükség folyamatos, havi gyógyszerfogyasztásra...
    Van még olyan, aki nem szed pirulát naponta? Én sajnos már nem sok ilyen embert ismerek...
    Az üzlet az üzlet...
    Az orvostudomány nem rosszat akar. Fogyasztókat, hosszú távon! Különben pedig minden betegség gyógyítható, de az érme másik oldala a túlnépesedés...
    Nem árt tájékozódni...

    VálaszTörlés
  8. Az emberi szervezet öngyógyításra van tervezve.
    Egyik ismerősünk kb 2-3 éve kezdett el orvosokhoz járkálni, (holott azelőtt semmi baja nem volt, legalábbis látszólag) fel is írtak neki mindenféle pirulákat, egyre többet.
    Kikészült a mája. Sajnos, idén tavasszal elhunyt.

    VálaszTörlés
  9. A cikk egy részével egyetértek, bár a kemoterápia sem ilyen fekete fehér történet, de ettől függetlenül én sem vállalnám. A kemoterápiának nagyon sok fajtája van, az sem mindegy melyiket adják.

    Az viszont nagyon felelőtlen dolog, hogy a mammográfiát ilyen rossz fényben tüntetik fel. Magyarországon 2 évente kell(ene) mammográfiára menni. Láttatok már ilyen felvételt? Egy gombostűnyi daganatot is ki lehet szűrni vele, ha jó a radiológus, és a sugárterhelés minimális.

    (ha valakinek EGYSZER! CT-re kell menni legalább 100-szor több besugárzást fog kapni, mint bármely röntgenfelvétellel.)
    Ha a 2 év között probléma merülne fel, akkor ajánlott az ultrahang vizsgálat.
    A mammo rizikó és nyereség szempontjából egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik, de ha valaki fél a röntgentől ezt tetszés szerint kitolhatja 3-4 évre.
    Megkérdezzem a radiológusainkat, hány daganatos embert szűrnek ki havonta vele? Sajnos egyre korábban tűnik fel a mellrák (is).

    Szóval ne biztassuk Mo-n a nőket, hogy hanyagolják el a szűréseket, mert amúgy is cefet rosszul állunk ez ügyben.

    Évi

    ha nem tudsz részleteket, akkor ne vonj le messzemenő következtetéseket az ismerősöd pirulaszedése, és halála közt.
    Egy látszólag makkegészséges ember is lehet már végstádiumos rákban.

    VálaszTörlés
  10. Titeket valaki nagyon elbutított.
    1. hazugság: A kemoterápia kötelező kezelés
    Az igazság: az onkológusok 90 százaléka visszautasítaná a kemoterápiás kezelést, ha nekik maguknak lenne rákjuk.

    Miért? Mert tudják, hogy egyáltalán nem hatékony, és hogy nagyon mérgező. Egyértelműen kimutatták, hogy a páciensek 98%-ánál hatástalan.
    EZEKET AZ ADATOKAT/STATISZTIKÁKAT TÁMASZD MÁR ALÁ VALAMIVEL, BÁR ÍGY IS FELHÁBORÍTÓAN HITELTELEN....
    Mindenki tudja, hogy vagy a rák vagy a kemo öl meg... Ha szerencséd van, túléled a sugárzást, de a rák nem.

    VálaszTörlés