2012. január 28., szombat

A Világbank szerint a világ "jobban teszi, ha felkészül a legrosszabbra!"


A figyelmeztető jelek mindenhol láthatóak, nem kell egyéb, mint nyitott szemmel járni, hogy észrevegyük őket. Nem telik el úgy nap, hogy ne jelentené ki egy újabb neves szakértő, hogy komoly gazdasági válság van készülőben és fel kell készülnünk a legrosszabbra. Szerdán ezt maga a Világbank tette meg egy igen ijesztő figyelmeztetés formájában.Jelentésében a Világbank jelentősen csökkentette 2012-re szóló GDP növekedés előrejelzését, arra figyelmeztetve, hogy Európa egy pénzügyi válság küszöbén áll és a világ jobban teszi, ha „felkészül a legrosszabbra.”
Ilyesmire nem számít az ember a Világbank öltönyös szakértőitől. A helyzet nyilván annyira súlyos, hogy már nem lehet tagadni. Andrew Burns, a jelentés egyik szerzője szerint, amennyiben a szuverén adósságválság tovább romlik, a következő válság az előzőnél is súlyosabb lesz. „A válság súlyosbodása senkit sem kímélne. Fejlett és fejlődő országok egyaránt a 2008-2009-es növekedés szintjére süllyednének.” Burns szerint „nem lehet eléggé hangsúlyozni a vészforgatókönyvek fontosságát.” Azaz készüljünk fel a legrosszabbra. Ki áll készén erre?
Természetesen a Világbank nincs egyedül véleményével. Egy egész kórust lehetne összeállítani az összeomlásra figyelmeztető hangok- ból.
Ezek közül a Bloomberg csokorba fűzött néhányat „Apokalipszis hogy?” című cikkében. Íme, néhány példa:
  • John Mauldin, a Millennium Wave Advisors elnöke szerint: „Rákban szenvedünk, és ez a rákfajta az adósság."
  • ”Mark Spitznagel, az Universa Investment-től azt mondja: „Túl sokáig tartották életben a rossz befektetéseket és a történelemből tudjuk, hogy ezek előbb-utóbb megsemmisülnek. A folyamat már 2000-ben megkezdődött."
  • ”Michael Panzner a Financial Armageddon-tól ezt írja: „Az alapvető kilátások rosszabbak, mint néhány hete voltak, a pozitív európai fejlemények hiánya és a világ legfontosabb országainak gyors gazdasági hanyatlása miatt.”
A válság lezajlását követően rengeteg ember mondja majd, hogy „ő megmondta”. Ehhez azonban nem kell zseninek lenni. Elég, ha az ember nem próbálja tagadni az egyértelmű jeleket.
Ennek tudatában mire kellene figyelnünk?
A következő fontos dátum március 20-a lesz. Ezen a napon derül ki, hogy Görögország ki tudja-e fizetni az esedékessé váló 14,5 milliárd eurós kötvényjárulékokat vagy csődöt jelent. (Persze az Irán ellen hétfőn elfogadott szankciók is megteszik majd a maguk hatását, úgyhogy ennek tükrében a tűzijáték előbb is elkezdődhet.)
Görögországnak nem sok reménye van arra, hogy erre segítség nélkül képes legyen. Amennyiben meg tudják győzni az EU-t és a Valutaalapot, hogy elérhetővé tegyék a következő mentőcsomag részletet, van esély rá, hogy megállapodjanak a magán kötvénytulajdonosokkal és a csőd lezajlása „rendezett” lehet. Amennyiben valami nem a tervek szerint alakul, a csőd kaotikus helyzetet teremthet.
A pénzvilágban a legtöbb ember, így vagy úgy, de csődre számít Görögországban.
  • Edward Parker, a Fitch európai, közel-keleti és afrikai ágának igazgatója szerint a görög csőd elkerülhetetlen: „Meg fog történni. Görögország fizetésképtelen, tehát csődbe fog menni.”
  • Moritz Kraemer, az S&P európai szuverén besorolásokért felelős részlegének vezetője hétfőn a következőképpen nyilatkozott a Bloomberg-nek: „Görögország rövid időn belül fizetésképtelenné válik. Azt nem tudnám megmondani, hogy a jelenlegi, nem túl zökkenőmentes tárgyalások hoznak-e megoldást.”
  • A CNBC Richard McGuire-t, a holland Rabobank stratégáját idézi: „Az emberek gyakran megkérdezik, hogy Görögország csődbe megy-e, ami helytelen megfogalmazás, ugyanis Görögország már csődbe ment.”
  • Diane Swonk, a Chicago-i Mesirow Financial vezető közgazdásza szerint a görög csőd, „rendezetten” fog lezajlani, de a helyzet bármikor megváltozhat: „Úgy tűnik a piac elfogadta, hogy a görög csőd elkerülhetetlen és ez valószínűleg rendezetten fog lezajlani. Ez azonban egyik pillanatról a másikra megváltozhat…”
A csődtől függetlenül Görögországban már most komoly gazdasági válság van. A kiskereskedelmi egységek 20%-a bezárt, a 24 év alatti korosztály körében a munkanélküliség 39%-on áll. Egyre több görög próbál más országba költözni, vagy legalább pénzét kimenekíteni, amíg lehet.
Michael Fuchs, Angela Merkel pártjának helyettes vezetője a következőket nyilatkozta: „Nem hiszem, hogy Görögországot, jelenlegi állapotában meg lehetne menteni.”
Természetesen Görögország nincs egyedül.
Olaszország gazdasága összehasonlíthatatlanul nagyobb Görögországénál, így egy esetleges olasz összeomlás az egész világra nézve beláthatatlan következmé-nyekkel járna.
Az olasz jegybank komoly válságot jósol az országnak 2012-re. A bank elnöke néhány napja kiadott sajtónyilatkozatában a következőket mondta: „Az olasz gazdaság középtávú kilátásai rendkívül bizonytalanok és közvetlen kapcsolatban vannak az eurózóna adósságválsággal.”
A munkanélküliség az olasz fiatalok körében soha nem volt még ilyen magas és a gazdaság szinte valamennyi ágazata a lassulás jeleit mutatja.
A legnagyobb probléma mégis az olasz államadósság. Ha hozzáadjuk a hamarosan esedékessé váló adósságokat, amelyeket az olasz kormány kénytelen lesz átütemezni 2012 során, a költségvetési deficithez, az összeg az olasz GDP 23,1%-át teszi ki.
Eredetileg arra számítottak, hogy az európai gazdasági gondok csupán néhány országra korlátozódnak, mostanra azonban egyértelművé vált, hogy ennél súlyosabb a helyzet.
Gerald Celente, a Trends Forecast alapítója az ABC Ausztráliának nyilatkozva elmondta, hogy szinte egész Európa válságban van: „Aki Görögországban él, gazdasági válságban él, aki Spanyolországban él, gazdasági válságban él, ahogy Portugáliában is,” mondja Celente. „Aki Litvániában él fejvesztve rohan a bankba, hogy kimentse a pénzét, mielőtt az igazi rohamok megindulnak. Válság van. Válság van Magyarországon és Kelet Európa nagy részén, Romániában és Bulgáriában is. Hihetetlenül sok országot elért már.”
Az aggasztó hírek hullámokban érkeznek. Néhány példa:
  • A gyártási tevékenység öt hónapja folyamatosan esik az eurózónában.
  • A német gazdaság valójában zsugorodott 2011 negyedik negyedévében.
  • A spanyol gazdaság úgyszintén zsugorodott a negyedik negyedévben.
  • A rossz hitelek 17-éves, a munkanélküliség pedig 15-éves rekordot döntöttek Spanyolországban.
Vajon ezek a gazdasági gondok az Egyesült Államokat is érinteni fogják?
Természetesen. A mai globális gazdaságban minden mindennel összefügg. 2008-ban a válság a Wall Street-ről indult és az egész bolygó gazdaságát padlóra küldte. A következő válságnál sem lesz másként.
Az egyetlen különbség, hogy most az USA már eleve gyenge lábakon áll és az adósság-gondok is komolyabbak, mint az előző válság kirobbanásakor. 2008-ban az USA államadóssága éppen átlépte a 10 000 milliárd dollárt. Most, kevesebb, mint 4 évvel később már a 15 000 milliárd dollárt is meghaladta.
Mi lesz, amikor további bankok mennek csődbe vagy tovább nő a munkanélküliség? Honnan vesznek pénzt a bankok kimentésére és az új munkanélküliek megsegítésére?
Egyesek szerint a szocializmus a válasz, de ha jól belegondolunk az Egyesült Államokban már most is szocialista népjóléti állam alakult ki. Nehéz elhinni? Pedig jelenleg az amerikai lakosság fele részesül valamilyenfajta állami segélyben. A következő válság során ez az arány még magasabb lesz. Aki nem akarja az államra bízni sorsa alakulását jól teszi, ha felkészül a nehéz napokra. Ha már a Világbank is válságra figyelmeztet, tudhatjuk, hogy kevés az idő.
Sajnos az emberek többsége csak azt hiszi el, amit el akar hinni. Nem akarják elfogadni, hogy az előzőnél is súlyosabb gazdasági válság jöhet, ezért teljesen felkészületlenül éri majd őket.

(Forrás)

2012. január 23., hétfő

Ez egy hatalmas ÉBRESZTŐ lesz 13 részben ! Kapaszkodjatok meg!

Kapcsoljátok be az öveket és kapaszkodjatok! Lehet még így is hanyatt fogtok esni !
Egy biztos, ez egy jó nagy "Ébresztő" lesz sokak számára !

Köszönet pirospirula-nak az óriási és szuper munkáért !



Fontosnak tartottam, hogy a Piros Pirula Projekt legújabb filmjét a Szabad Gondolaton is népszerűsítsem, hogy akinek füle van, meghallja, és akinek szeme van meglássa, hogy mi zajlik a színfalak mögött.

Ha valamit mindenféleképpen el akarsz rejteni, tedd oda, ahol biztosan nem fogja keresni senki, a legláthatóbb helyre, az emberek orra elé.
Több mint valószínű, hogy találkozni fogsz benne olyan információkkal, eszmefuttatásokkal, melyek magyarázatot adnak sok, mára már szinte minden ember fejében felmerülő kérdésre.
Továbbra is arra biztatlak, hogy ne fogadj el semmit se belőle, ami számodra nem értelemszerű. Csak azoknak az információknak engedj szabad utat, melyeket tisztán értesz, összetudsz egyeztetni az általad tapasztalt valósággal, a többit egyelőre tedd félre.
Ezt a filmet is, mint az összes eddigi gondolatot, nem azzal a céllal osztom meg, hogy lázítsak, haragot, vagy gyűlöletet szítsak valaki vagy valami iránt. A cél továbbra is az hogy láttassak, megmutassak olyan nézőpontokat, melyek elkerülik az anyagi érdekek által irányított mainstream média figyelmét, és arra ösztönözzem az egyént, hogy felismerje a SAJÁT LÉTFONTOSSÁGÚ RÉSZÉT az EGÉSZBEN, hogy tisztán lássa, hogy mi történik, ha követve a nyájat, fél gondolkodni, és döntéseket hozni önmagáért.
Ne feledd, “ŐK” SOHA NEM HIBÁSOK!
A teljes film megtekinthető itt:
1. RÉSZ - Túl sok az ember !

Linkek az egyes részekre:

EXTRÁK:

Az elmúlt 7 év leghatalmasabb napkitörése tart a Föld felé és ér ide kedden

Hétfőn hajnalban, magyar idő szerint hajnali 4 óra 59 perckor történt hatalmas, masszív korona-kitörés ("flare"), amely több millió km/órás sebességgel száguld éppen most a Föld felé.
A kitörés erőssége rendkívül nagy - M9-es besorolású volt, amely éppen csak elmarad az X-skálától, amely már az extrém űridőjárást jellemző eseményeket, illetve kísérőjelenségeket vetítheti előre. Gyönyörű északi fényt okozhat, ugyanakkor veszélyes is lehet; megzavarhatja a műholdak, így a GPS navigációs rendszerek működését is, fennakadásokat okozhat az áramellátásban és a kommunikációban is.
A mostani kitörés milliárdnyi apró részecskét tartalmazó lökéshulláma a becslések szerint kedden (magyar idő szerint 15 órakor, +-7 óra bizonytalansággal, vagyis reggel 8 és este 10 között) éri el a Földet. Ha szerencsénk lesz, tiszta időben, éjjel, fényszennyezéstől mentes magaslati pontokról akár Magyarországról is megpillanthatjuk az északi fényt.
Mi történne egy X-skálájú kitörés esetén?
Bár az ilyen erősségű flare-ek és koronakitörések igen ritkák, egy-másfél éven belül jó eséllyel talákozhatunk majd ilyennel. A 2013-ra becsült naptevékenységi maximum tartogathat ilyeneket és hatása civilizációnkra nézve bizonyos okok miatt pusztítóbb lehet, mint korábban valaha.

Ébredj rá ! Miért izzik a levegő Magyarország körül... Mi az igazi probléma?


A hétvégi események sokakat megerősítettek, egyeseket még dühösebbé tettek, de egyet biztosan állíthatunk van remény, hogy hihessünk abban : képes a magyar nemzet egységre, kiállásra és talán az összefogásra is !

Rengeteg támogatást kapunk most a Világ minden részéről, mely megerősítést adhat, hogy a világot uraló pénzkartell ellen fel lehet és fel is kell venni a harcot és a nemzet szuverenitása mindenek felett áll !

Tudom, sokan nincsenek tisztában a háttérben folyó gazdasági folyamatokkal és főleg megoldási lehetőségekkel. Őket szeretném képbe hozni néhány videóval, aminek megtekintése meggyújtja majd azt a bizonyos szikrát !

Az első: Vezér-Szörényi László - Mesteri csőd terv - Orbán Viktor történelmet ír vagy a csőd szélén táncol.... (- Viva Natura TV ~ 2012.01.20)

A második:  Vezér-Szörényi László - Drábik János : Mi az igazi probléma Magyarországon most ? (- Viva Natura TV ~ 2012.01.21) Műsor tartalma:
A magyar nemzet szuverenitásának a magyar önálló pénzkibocsátás lenne az egyik alapfeltétele. Vezér Szörényi László és Dr. Drábik János virtuális pénzügyminiszter és miniszterelnökként összefoglalja, azokat az intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Magyarország a jelenlegi csődhelyzetből sikeresen kikerüljön és a magyarság fennmaradhasson. Műsorunk vendégei kész programot nyújtanak a felelősen gondolkodó magyarságnak és döntéshozóknak.

Közben csak hogy megerősítést kapjunk, érdemes tudni és sokakkal megosztani a fenti tudásanyag mellett, hogy értékek harca is, ami most zajlik:

A világ legnagyobb életigenlő, családpárti szervezete elítéli az EU zsarolását Magyarország, egy pénzügyi nehézségekkel küzdő nemzet ellen.


FRONT ROYAL, Virginia (USA) -- Father Shenan J. Boquet atya, a Human Life International elnöke, felszólította Magyarország politikai vezetését, hogy keményen szálljon szembe az Európai Unió fenyegetőzéseivel, melyek arra irányulnak, hogy nem ad pénzügyi segítséget, ha bizonyos feltételeket nem teljesít. Ezek a feltételek, miként azt a magyarországi Magyar Nemzet napilap jelentette, a következők: az állam ejtse a korábbi szocialista miniszterelnök elleni korrupciós vádakat, és vegye ki az új alkotmányból azt a szakaszt, amely a házasságot férfi és nő közötti szövetségnek deklarálja.


"Ez színtiszta zsarolás. Az EU a pénzügyileg rossz helyzetben lévő tagállamait lényegében foglyul ejtette, majd feltételekkel "segítséget" kínál nekik, még ha azok a feltételek súlyos merényletet jelentenek is a nemzet kultúrájára és szuverenítására nézve", mondta Boquet anya. 

"És ez csupán Magyarország küzdelmének kezdete nemzeti önállóságáért, életéért és családjaiért."


"Az Európa Tanács, az EU végrehajtó testülete, szintén kibocsátott egy nyilatkozatot a héten, melyben eljárással fenyegette meg Magyarországot új alkotmánya miatt, mondván, hogy "elszánt arra, hogy minden erejét latba vesse a magyar alaptörvény EU törvényekkel való összhangjának elemzésére, és fenntartja magának a jogot minden olyan lépés megtételére, melyet szükségesnek ítél, nevezetesen jogsértési eljárás megindítására az EU szerződés 258. paragrafusa értelmében."

"Tudatni kívánjuk Magyarország népével, és különösen annak politikai vezetőivel, hogy világszerte sok amerikait és keresztényt tölt el lelkesedéssel bátor "húsvéti alkotmányuk", amely határozottan szembemegy az Európában uralkodó radikális világi életellenes és családellenes tendenciákkal", mondta Boquet atya.
"Felismerve azt, hogy azok a nemzetek, melyek magukévá tették az abortuszt és eltaszították a hagyományos családot, demográfiai zuhanórepülésben vannak, a magyarok más utat választottak: a jövőbe vetett remény útját.

Összeegyeztethetetlen a lelkiismerettel az a módszer, mellyel az EU senki által nem választott vezetői Magyarországot és más tagállamokat arra kényszerítenek, hogy osztozzanak lassú öngyilkosságukban, ahelyett, hogy megerősítenék azt az egyetlen intézményt, amely az egyedüli jövőjüket jelentené - a hagyományos családot."

"Ez a helyzet emlékeztet Britannia múlt novemberi fenyegetőzéseire, hogy megvonja a pénzügyi segélyeket azon afrikai nemzetektől, melyek, Magyarországhoz hasonlóan, felismerték, mi a házasság valódi eszmeisége és azt a törvényeikbe is rögzíteni kívánták", mondta Boquet atya.
"A nyugati hatalmak életellenes, családellenes agressziója napról napra nyíltabban megmutatkozik, mivel már nem látják okát valódi céljaik elrejtésének. Az EU és az összes gazdag nyugati "fejlett" ország haladéktalanul hagyjon fel azon szuverén nemzetek pénzügyi és jogi kényszerítésével, melyek az életet választják a halál helyett."


Eredeti angol forrás

2012. január 21., szombat

BÉKEMENET MAGYARORSZÁGÉRT !

Ne hagyjátok, hogy agyonhallgassák! Szórjátok szét a képeket! 
Békemenet Magyarországért, a magyar nemzetért! 2011. Január 21.

MAGYARORSZÁG AZ ARANYKOR NÉPE - AZ ERKÖLCSÖSSÉG NEMZETE !
Az is lesz örökké ! Jó, ha ezt mindenki az eszébe vési !


Légy büszke arra, hogy MAGYAR VAGY !

Amit mi, magyarok adtunk a világnak megszámlálhatatlan ! Nyelvünk az egész bolygón egyedüli, mely az ősi birodalmak tudását tartalmazza ! A benne lévő logika és spiritualitás szintén egyedi! 
Légy büszke, hogy magyarnak születtél, mert küldetésed van a világban és hamarosan eljön az idő, mikor megmutathatod: TE MIÉRT SZÜLETTÉL ERRE A VILÁGRA ?!


"Hallotak-e arról, hogy tudós emberek mit mondanak? Hogy nagy bajok jönnek, hallják-e úgy a rádióban, televízióban, hogy gazdasági válság van, hogy a pénz értéke egyre kevesebb,hogy csökken a bux index,hogy az aranynak megy felfelé az ára...
És kérdézem: tessék már mondani, ki mennyi aranyat evett életében?
Ki mennyi értékpapírt fogyasztott? Mi kell az élethez...?
Föld, Víz, Levegő, Napfény. Ez a négy!

Ezen a Földön, a Kárpát-Medence mindebben a leggazdagabb, nincs hozzá hasonló!
Európa, ahol a termőföld a világon a legjobb, 22 cm a humuszréteg (termőréteg). Ebbe benne van Hollandia, ahol a tengertől hódítottak el homokot, oda hordtak 3-5 cm humusz termőtalajt, és benne van a Kárpát-Medence, ahol a termőréteg 75 cm.
Tetszenek tudni, hogy ez a Kárpát-Medence ahol évtizedek,évszázadok, lassan egy évezrede veszekszünk, 16 millió ember él itt, és ez a föld hagyományos műveléssel több mint 100 millió embert tudna eltartani?
Ma a 7 milliárd emberből 1 milliárd szomjazik, 1,5 milliárd meg egész életében egészséges vizet nem fogyaszt. Mi ivóvízben fürdünk szó szerint. Tudják-e, hogy a jelenlegi ivóvíz készletünk 1 - 1.5 milliárd ember édes ivóvíz készlete itt van a talpunk alatt ?
Minden reggel megköszönjük a Teremtőnek, hogy Atyám köszönöm, hogy ide születtem és nem Afrikába, nem Ázsiába ahol a gyerekem egy korty jó ivóvizet nem ihatna?
Sehol a világon nincs olyan föld,víz és klíma, amely az emberi létet így biztosítaná"
(prof. Dr. Papp Lajos szívsebész)





Budapest, ahogy még sohasem láttad!


2012. január 20., péntek

UFO-k a Mount Bisbino hegy felett

Fénylő, pörgő, ismeretlen objektumok látszanak azon a videón, melyet az olaszországi Mount Bisbino hegy felett kaptak lencsevégre. először egy fénypont tűnik fel, melyet néhány másodperccel később egy másik követ.
Körbetáncolják egymást, majd egyikük gyosan odébb is áll, de a másikra még rá tud közelíteni a videó készítője. Ekkor kivehető, hogy az objektum valójában négy, négyzet alakban elhelyezkedő fényforrással rendelkezik, de mielőtt jobban megnézhetnénk, az is tovatűnik.



Magyarország ma az ellenálló Európa szimbóluma – egy francia Hazánkról

Mindnyájan magyar hazafiak vagyunk!


A magyarországi helyzet továbbra is lázban tart mindenkit, aki számít Párizsban: a nagy lelkeket, a szellem embereit, a methodista lelkipásztorokat és az emberbarát bankárokat. Tegnap este a Le Monde megint teljes egészében Orbán úr “antidemokratikus elhajlásainak”, “gyalázatos” alkotmányának és “szégyenletes” törvényeinek szentelte vezércikkének első részét.
Magától értetődik, hogy szóba került Európa, a római szerződés szelleme, Monnet, Schumann és Brüsszel többi nagy élő lelkiismerete. És – most az első alkalommal – még szankciókat is követeltek! Bizony: szankciókat, igaziakat, komolyakat, szigorúakat. El kell ismerni, hogy egy demokratikus választások után alakult kormány ellen szankciókat alkalmazni nem is olyan egyszerű dolog. De mit számít az. Végülis, qui bene amat, bene castigat – aki jól szeret, jól is büntet!
A vezércikk második felét olvasva értjük csak meg igazán, hogy mitől lett ennyire dühös a mi mondén krónikásunk: a magyar kormány gazdaságpolitikájától!
Egy furcsa nacionalista hitvallást követve, úgy tűnik, hogy Orbán úr elhatározta, hogy országa egyedül is ki tud lábalni az őt súlyosan érintő válságból. Visszautasítja, hogy teljesítse azokat a feltételeket, amelyektől az EU és az IMF függővé teszi az országnak nyújtandó segélyt.
Á vagy úgy! Nem hajlandó eltűrni ezeknek a frankfurti és new yorki uraknak diktátumait? Ugyanazokét, akik éppen most véreztették el Görögországot és most arra készülnek, hogy padlóra küldjék Olaszországot, Spanyolországot és Portugáliát? Értjük már! Az, hogy Orbán úr módszerei kicsit önkényesek, hogy kissé túl sokat foglalkozik a lobogó, a közrend és a vallás kérdéseivel, hogy csak mértékkel kedveli a Köztársaság szót, aminek egyébként éppen most tette ki a szűrét az alkotmányából, mindez csak hagyján! De az, hogy nem hajlandó hajbókolni Draghi úr és Lagarde asszony előtt, nem engedi, hogy ezek az eurokraták az orránál fogva vezessék, az már bűnös vakság jele. Kell-e még más bizonyíték arra, hogy Orbán úr egy proto-fasiszta? Nem hisz sem a központi bankok függetlenségében, sem a szabad versenyben, sem Van Rompuy úr intelligenciájában, sem Juncker úr becsültességében!
Egy olyan országról van szó, amelyik nagy többséggel megválasztja a nemzeti felemelkedés kormányát, annak reményében, hogy talán kikerülhet abból a válságból, amibe Európa süllyesztette, amelyik ugyancsak nagy többséggel támogat egy új alkotmányt, ahol a haza, becsület és történelem szavak visszanyerik jelentésüket, amelyik csak úgy mellékesen, egy nagyszerű ötlettől vezérelve, megszabadul a Köztársaság szótól és a “demokráciának” a sztálini korszakból örökölt színes üveggolyóitól, amely megvédi a nemzetközi pénzintézetekkel és Bruxelles gnómjaval szemben a jogait, állampolgárainak munkahelyeit, és gazdaságát. Mi is ez az ország a Le Monde, Liberation és a mi kiváló polgári sajtónk véleménye szerint? Egy kvázi-diktatúra!
S eközben Olaszországra és Görögországra mindenfajta választások nélkül, egyszerű kinevezéssel, kényszerítenek rá új vezetőket, Goldman-Sachs alkalmazottait, közismert gazembereket, férges lelkű bankárokat, akik közül egyesek saját országuk tönkretételében működtek közre, és akiket most a piacok és ragadozóik helyeztek oda smasszernek.
Ezt minek tartja a Le Monde, Liberation és a velük hasonszőrű sajtó? Szabad és demokratikus országoknak! Olyannyira, hogy azt szeretnék, legyen ugyanígy Franciaországban is. Lionel Stoleru úr vajon nem jelentette-e ki jámborul a múlt héten a Le Monde hasábjain, hogy a “demokrácia képtelen olyan politikai vezetőket kitermelni és támogatni, akiknek elég bátorságuk lenne a népszerűtlen, de feltétlenül szükséges intézkedéseket meghozni.” És hogy a hatalmat olyan “bátor emberek” kezébe kellene adni, mint Camdessus, Trichet, Pascal Lamy vagy Claude Bébéar urak. Miért ne adnánk közvetlenül Parisot asszony kezébe a hatalmat? (A francia Vállakozók Szövetségének elnöke)
Magyarország ma az ellenálló Európa a szimbóluma. A népek önrendelkezési jogának nevében teszi ezt, akárcsak alig több mint fél évszázada a szabad és büszke élethez való jog nevében.
A magyar ellenzék tüntetései, melyeket médiáink oly bőkezűen közvetítenek újra és újra, valójában csak keveseket mozgósítanak. A budapesti utca emberének véleménye szerint főleg időseket, funkcionáriusokat és mindenekelőtt a régi kommunista rezsim híveit. Annak a a rezsimnek híveit, amely csalással, hazugsággal, bűntettekkel ragadta magához a hatalmat, amely betiltotta az alkotmányt és mindenfajta demokratikus megnyilvánulást, korlátozta a szakszervezetek működését; rendőrök, hóhérok és gyilkosok rezsimje, amely majdnem egy fél évszázadon keresztül egy véreskezű köztársaságot kényszerített rá Magyarországra. E gyalázatos múlt emlékének ördögét akarják kiűzni magyar barátaink azáltal, hogy jóváhagynak egy alkotmányt, ami újra előtérbe helyezi identitásuk, nyelvük, területük, szabadságuk szimbólumait. Talán egy még távolabbi, de nem kevésbé kegyetlen múlt emlékét is le szeretnék rázni: az 1920-as trianoni szerződését, amelyben a szövetséges hatalmak, és mindenekelőtt a laicista és republikánus Franciaország igyekezett megbüntetni és megalázni a katolikus és habsburgista Magyarországot megfosztván azt területének és népességének kétharmadától.
Az európai unió, tudatlan politikusainak és a telhetetlen bankárokat kiszolgáló funkcionáriusainak csapatával úgy gondolja, hogy útját állhatja a nemzeti emlékezés és újjászületés eme folyamatának. Diktátumokról, büntetésekről és szankciókról álmodoznak. Jobb lenne, ha vigyáznának! Magyarország nem azért lett független a Szovjetuniótól, hogy egy másfajta, jobban álcázott de nemkevésbé zsarnoki birodalom része legyen. Ellen fog állani, és ellenállása másokat is követésre sarkall majd. 1956-ban a francia nép, az akkori vezetőivel dacolva, spontánul támogatta a budapesti felkelőket. 1956 novemberének estéin a Párizsban összegyűltek emlékeztették a dunai mészárosok francia bűntársait, hogy jó lesz vigyázniuk. Mert Párizsban nem nagyon szeretik azokat, akik a szabad népeket bántalmazzák.
Ma este mindnyájan magyar hazafiak vagyunk!

Hubert de Marans
Forrás

2012. január 19., csütörtök

PÉNZ ? Az ember az egyetlen faj...



‎"Zárjátok börtönbe az 50 leggazdagabb bankárt
és nem lesz háború többet a földön."

"Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifejezhetetlen adósságok létrehozatala által.

Ha az emberek igazán ismernék az eljárást, melynek révén a pénzt létrehozzák, a rendszer nem tartana ki 24 óránál tovább." /Henry Ford/

William Paterson, a Bank of England igazgatója így fogalmazta ezt meg: 
"A banknak kamathaszna van
az általa semmiből teremtett összes pénzen"


"Ha a pénztől reméled függetlenséged, akkor soha nem fogod megkapni. ...
Az egyetlen igazi biztonságot, amit egy ember elérhet az életben a felhalmozott tudás, tapasztalat és képesség jelenti."
 
/Henry Ford/

2012. január 17., kedd

Eszméletlen infók kerülnek elő a TRILLIÓ DOLLÁROS BOTRÁNY után nyomozva!


Lehet, hogy nagyon "belenyúltam a sűrűjébe" ezzel a TRILLIÓ DOLLÁROS nyomozással!
Ha napokig nincs frissítés, akkor nem a Marsra utaztam...  :) 
Eszméletlen infók kerülnek elő! Például ez a kép egy kötvényről, mely igazolja a Trillió Dolláros történet valódiságát.

A következő fotó, mint bizonyíték érkezett... 
Rajta egy Fülöp-szigeteki aranyról szóló
500 DODECALLION USD 
(5 és még 45 NULLA van utána) értékű kötvény a
CFR TRILATERAL COMMISSION
által jegyezve! Ilyen kötvényeket lopott el a Vatikán, Daniele Dal Bosco főkincstárnok és az olasz állam segítségével. Giancarlo Bruno a Világgazdasági Fórumtól majd Silvio Berlusconi is próbálták pénzzé tenni az ellopott kötvényeket. 

Hogy miért is érdekes ez ? Mert ha valaki szóba hozza ezt a szervezetet, rögtön rásütik a tudatlanok, hogy Ő bizony összeesküvés-hívő ! Mivel két legjelentősebb és mégis titokban működő szervezet a világon a CFR = Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa) és a Trilateral Comission. 

Csak azok kedvéért mondanám, akik nem tudnák, hogy az egész bolygót Irányító Elit, az Illuminati, a piramis csúcsa, amiről beszélek, akik a döntéseket hozzák országokról, háborúkról, kormányokról...de még az olaj világpiaci áráról is...
.............................................................................................................
........................ 

HÁTTÉRINFORMÁCIÓK

Azok számára, akik még csak mostanában léptek ki a Mátrixból és nem tudják pontosan miről is van szó: 
Gyakorlatilag egy elképesztő méretű agytrösztről beszélünk, amelyben mindkét nagy amerikai párt képviselői jelen vannak. Nincs olyan területe és szegmense a  nemzetközi politikának, illetve gazdaságnak, ahová ne érne el a kezük, ahol ne ülnének képviselőik a washingtoni minisztériumokban, nemzetközi szervezetekben, igazgatótanácsokban, felügyelő bizottságokban.
Egyesek szerint az elmúlt közel 90 évben az USA kormánya nem tett olyan s
tratégiai lépést, amit ne a CFR javasolt volna, vagy legalábbis ne hagyott volna jóvá.

A tagságról egy pár szó: 
Információk szerint kb. 4000tagja van, ami első hallásra talán soknak tűnik, de mivel a világot uraló mindenkori Világkormány és egy majdani Új Világrend - a New World Order bevezetése a céljuk, így már nem is tűnik olyan soknak!
Kizárólag amerikai állampolgárok és cégek lehetnek tagok; a tagság élethosszig szól.
Az egyéni tagok húsz százaléka (tehát kábé 800 ember) az USA kormányának egykori vagy jelenlegi tagja:
az eddigi összes CIA-igazgató, a védelmi, gazdasági és külügyminiszterek, a Világbank elnökei, a FED vezetői, de tag (illetve tag volt) Kennedy elnök, Bill Clinton és természetesen az általunk már feldolgozott Bilderberg-csoport valamennyi amerikai tagja. 1948 és 1976 között valamennyi amerikai elnökjelölt (Barry Goldwater kivételével) CFR-tag volt.

Chester Ward nyugállományú ellentengernagy, a CFR egykori tagja azon kevesek egyike, akik utólag úgy merték elmondani a véleményüket, hogy (17 év tagság után) vélelmezhetően tudják, miről beszélnek.

Nos, az admirális mondandójának veleje a következő:

”The main purpose of the Council on Foreign Relations is promoting the disarmament of U.S. sovereignty and national independence and submergence into an all powerful, one world government.”

”A CFR fő célja az Egyesült Államok szuverenitásának és nemzeti függetlenségének leszerelése, és a beolvadás egy mindenható világkormányba”. 

1921 óta jóformán minden amerikai elnök -- Ronald Reagan kivételével -- a CFR tagja volt. A CFR-tagok az amerikai társadalom életének gyakorlatilag minden terét befolyásolják, s mégis legtöbb amerikai talán sohasem hallott erről a titkos háttérszervezetről. Ennek egyik oka az, hogy több mint 170 újságíró, írói munkatárs és média-igazgató elkötelezett CFR-tag, akik sohasem írnak a szervezet belső munkájáról. Egyébként is tagság egyik feltétele, hogy tilos feltárni mi is történik a CFR összejöveteleken. A CFR főépületét, amely New Yorkban a 68th Streeten található meg, a Rockefeller-család ajándékozta még 1929-ben.A TC gyökerei Zbigniew Brzezinski 1970-ben írt Between the Ages /Korszakok között/ című könyvébe vezetendők vissza, amelyben a szerző nyíltan dícséri a marxizmust, az Egyesült Államokról azt írja, hogy elavult, és a világkormányt javasolja. Elgondolásai gyakorlatilag egyeznek a CFR egykori alapítója, a marxista Edward Mandell House “ezredes”-nek gondolataival. (E. Mandell House, Wilson elnök fő tanácsadója volt!)
1973-ban a többszörös milliárdos David Rockefellermiután elolvasta a könyvet, a könyv szerzőjét, montreáli születésű hitsorsosát Zbigniew Brzezinskit bízta meg a Trilateral Commission megalapításával, akinek a feladata volt 200 elit tag kiválasztása az Új Világrend kormányának vezetőségéhez. Rockefeller megvalósította a Brzezinski-féle forgatókönyvet!

Amint látjuk, Ward szerint a CFR egyáltalán nem amerikai patriótákból áll, hanem olyanokból, akik még az USA érdekeit is hajlandóak alárendelni az NWO-nek, illetve a Világkormánynak.
Az erősen konzervatív The New American folyóirat sem kertel, amikor azt írja, hogy a CFR „internacionalisták klikkje” (a coterie of internationalists), tagjai pedig az NWO építészei, akiknek lelkén nemcsak a kommunizmus kitalálása és hetven éven keresztüli támogatása szárad, hanem a koreai és vietnámi háború, az iraki és afganisztáni beavatkozás,  az Echelon-rendszer, valamint olyan fedő- és fiókvállalatok létrehozása, mint a Világbank, a NATO, az IMF vagy az ENSZ.  


“A Trilateral Commission nemzetközi jellegű, és eszköz a kereskedelmi és banki érdekek egyesítéséhez, hogy Amerikában a politikai kormány teljes irányítását kézbe vegyük. A Trilateral Commission szakértelemmel és összehangolt erőfeszítéssel igyekszik magához ragadni és egyesíteni a négy hatalmi központot - a politikában, a pénzügyekben, a szellemi téren és az Egyházban.” 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...