KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2013. június 14., péntek

Magyarország CHEMTRAIL-támadás alatt áll egész nap - Elképesztő mennyiségű vegyi csík borítja az eget - Özönlenek a képek mindenhonnan


KÉTELKEDŐKNEK : Az IDŐJÁRÁS-módosítás DOKUMENTUMAI egy helyen !
.... hogy végre lezárjam azt a vitát, amit információ hiányában a kételkedők vívnak azokkal, akik számára nem kérdés ennek megléte! 
Nyugodtan mutassátok meg azoknak, akik még mindig bizonyítékokat követelnek, amikor beszéltek erről, ahelyett, hogy kinyitnák a saját szemüket vagy az igazság nyomába erednének saját kutatásokkal !

CHEMTRAIL használatára KONGRESSZUSI BIZONYÍTÉK :


UPDATE : 2013. Június 15. 16:50:
Két megjegyzés:
1., Ha megfigyelitek, ma szombaton szinte alig látni a tegnapihoz hasonló csíkokat.
Az ég gyönyörű kék, a látható utasszállító gépek pedig szép kis rövid vagy hamar elillanó kondenzcsíkot húznak. Ugye senki nem gondolja, hogy egyik napról a másikra ezerszeresére ugrik vagy csökken a forgalom és szerintem Ti is látjátok, hogy a légköri körülményekben sem állt be akkora változás.....
2., Nagyon fontos a tegnapi pénteki nap, mert szerintem Magyarországon eddig ekkora figyelemfelhívást és hírverést az égen lévő Chemtrail vegyi csíkokkal kapcsolatban MOST ELŐSZÖR sikerült elérni !!! Rengetegen átvették az anyagot és az írásokat, fotókat, videókat. Bár az is igaz, hogy talán több hónapja nem kaptunk a nyakunkba annyi anyagot, mint tegnap. Bár ez senkit nem vigasztal, de nem csak mi kaptuk, hanem Európa más részeit is "előkészítik" a következő hónapokra.....

Amikor hazaértem délben és az első fotókat otthon elkészítettem nem gondoltam, hogy özönleni fognak az ország minden részéből a hasonló beszámolók. Hajnalig rendszereztem őket, annyi van !

Tehát nem a dolog léte vagy nem léte már a kérdés, hanem hogy MOST tízezreknek feltűnt VÉGRE, hogy "
- Basszus, mi ez a sok izé az égen! " Csak nem az, amiről a neten is írnak.....

És ilyenkor érzi az ember, hogy egy pici morzsaként is tudsz olyan hatást kiváltani, ami igazolja, hogy az információban erő van .... Hatalmas erő.  Az más kérdés, hogy miért nem élünk vele jobban ! És miért nem képesek az emberek összefogni.
 
2013. JÚNIUS 14. CHEMTRAIL-felhőben úszik Magyarország ! Miért ?
   
Mivel a Chemtrail-ekkel szembeni nagyobb volumenű leleplező cikkeket elsőként a VilagHelyzete.com vállalta fel és töméntelen mennyiségű információt tettünk már közzé veletek közösen, hogy felhívjuk az emberek figyelmét, így soha nem tudtam szó nélkül hagyni, amikor rekord mennyiségű mérgező anyagot kapunk a nyakunkba. 


Egy globális kísérletsorozatnak vagyunk a szemtanúi és leginkább elszenvedői. 

Most / ma ebben a pillanatban pedig ez történik éppen! 

Újtikoson készült az alábbi videó ma délelőtt 9 és 10 között:



Sajnos bosszant, hogy az emberek még mindig nagyon sokan nem látják azt, ami a fejük felett lebeg, pedig a szemük előtt van! 
Számomra a létezése nem kérdés, mert konkrétan tudok róla, hogy létezik és a mostani szórásról is. Sőt a hatásáról is..... Ezért nem is kell bizonygatnom senkinek. Hamarosan úgyis érzékelik majd sokan. Várhatóan a jövő héten....

Amit javasolni tudok addig is, hogy nézzetek utána,milyen módszerekkel lehet eltávolítani nehézfémeket a szervezetből, mert ez fontos!

Az én dolgom, hogy figyelmeztessem az embereket arra, ami folyik. Mert ellene tenni én sem tudok sajnos. Az információkkal viszont segíthetek a figyelmet ráirányítani a problémára.
(... SBG Buddha ... )
Nagyon sok minden van, amiről itt kezdtem el beszélni és átadni dolgokat, azóta pedig nagy oldalakon, néha a médiában is kezd témává válni, még ha felszínesen is. Mert muszáj vele foglalkozniuk, ha lépést akarnak tartani a közösségi médiával és tájékoztatással.


Ma viszont kénytelen vagyok "RIADÓT FÚJNI" emberek, mert Magyarország újra egész álló nap CHEMTRAIL-támadás alatt áll és vegyi csíkok százai borítják az eget. 

Szerintem nincs olyan szeglete az országnak, ahonnan ne küldenék nekem a képeket a kedves olvasók. Főleg a Face-en özönlenek és ha ezt veszem alapul kizárólag, amit a képeken láthatunk, elmondhatom, hogy
TONNÁNYI CHEMTRAIL (Vegyi csík) ANYAGÁVAL SZÓRTAK BE MINKET MA !


Aluminium, barium, stroncium van feltehetően a levegőben, de  a legfrissebb chemtrail-kutatások szerint nano-részecskéket is tartalmaznak már ezek a permetek. 
Azon kívül, hogy betegségeket okoznak, fő céljuk az időjárás mesterséges módosítása és befolyásolása lehet. 
24-36 órán belül pedig eléri a felszínt... Ahol csapadék hull majd, ott ennek töredéke alatt... 

Így talán sokan megértik, milyen tényezők is vezettek oda, hogy az idei nyár az elmúlt 200 év leghűvösebbike lehet..., ami miatt hatalmas árvizek és extrém események történnek
Az elkövetkező napokban kíváncsi leszek, milyen időjárás követi majd ezt az egészet és milyen szélsőségek várhatóak.

Nem magyarázhatom el minden egyes alkalommal, mivel is állunk szemben, de bárki utána tud nézni könnyen!
Mivel számos alkalommal írtam már erről, ezért azt javaslom azoknak, akik nem tudják miért veszélyes és miért beszélnek egyre többen a tájékozottabb emberek közül erről a titkos katonai programról - , hogy olvassák el a korábbi cikkeket vagy próbálják ki a keresést : Google: Chemtrail / Geoengeneering Program 


Ezen a képen egyszerre látható kondenzcsík (contrail) és vegyi csík (chemtrail) is. A különbség nem mindig egyértelmű, de itt jól látszik:

Az alábbi mai képek önmagukért beszélnek és szerintem kommentár nélkül elég bizonyíték lesz azoknak is, akik eddig elhitték, hogy összeesküvés-elméletről van szó.Nekik az alábbi képpel üzenném, hogy kezdjék el magukat képezni egy másfajta tudás irányába ! Tájékozódni arról a világról, ami valójában körbe vesz bennünket, mert ez merőben eltér attól, amit vetíteni próbálnak nekünk.


Globális méreteket ölt ez a program és létezése bizonyított tény ! 





2013. Június 14 - Péntek - 

CHEMTRAIL VEGYI FELHŐBEN ÚSZIK EGÉSZ MAGYARORSZÁG ! MIÉRT ?

Ahogy érkeznek az országból a képek, folyamatosan teszem fel azokat, melyeken egyértelműen a mai chemtrail-vegyi csíkok láthatóak! 
Nézzétek meg Ti saját szemetekkel a személyes fotókat, amit sokan feltöltöttetek a FB-oldalra ! Utána már nem lesz szükség arra, hogy én adjam meg a választ.... 


MÁR NEM ÖSSZEESKÜVÉS- ELMÉLET !

J.P. Holdren (Obama tudományos főtanácsadója) és a CFR (Külkapcsolatok tanácsa)-tag is, de Németország is kénytelen volt kiadni egy közleményt, amelyben elismerik a vegyi permetezést.

Holdren tökéletesen járható útnak látja a chamtrails módszert a bolygó lehűtésére, és teljes mértékben támogatja a bárium, magnézium, alumínium, nano-szálak, stroncium, baktériumok, spórák és más vegyi anyagok légkörbe permetezését, méltatja a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében nehézfémek légkörbe juttatását.

A SAG, vagyis sztratoszférikus geo-mérnöki permetezéskor egy vastag fehér vonalat látni, ami megmarad az égen jó néhány órán át. Ez a chemtrail. A felső légkörbe permetezett SAG vonalak hosszú órák után terülnek csak szét, amik aztán úgy tűnnek föl, mintha felhők lennének. 

Alumínium, bárium-és egyéb elemek ezerszer nagyobb értékben fordulnak elő ezekben a felhőkben, mint az normálisan megengedhető lenne. Ezeknek a permeteknek a részecskéi aztán lassan leereszkednek a földre, amikor az belepi a talajt, a vizeinket valamint belélegezhetővé válik. A leereszkedési ráta lassúsága miatt akár 1-2 hét is eltelhet mire a kipermetezett anyag lassan emberközelségbe kerül. A sokat szabadban tartózkodók égő szemeket, migrénes fejfájásokat, szorongásokat, szabálytalan szívveréseket, magas vérnyomást és más egészségügyi problémákat tapasztalnak.
/Mi a fenét permeteznek ezek ? Teljes film !/


BUDAPEST 

 

ÉRD


Szihalom

  
Nyíregyháza





Debrecen


Mezőkövesd Leányvár
 

Hidasnémeti

Dusnok, Bács-Kiskun megye



SZOMBATHELY - Már korán reggel (6:45)

Ez egy most vasárnapi kép - szintén önmagáért beszél !
A bekarikázott gép sima kondenzcsíkot húz és láthatóan hamar el is oszlik. 


BUDAPEST - ÓBUDA
 

DÉL-SZLOVÁKIA is kapta rendesen

EGER - FÜZESABONY között

BOLDOG - HEVES MEGYE : A képeken látható felhők előtte nem sokkal még csíkok voltak ! 
PÁZMÁND - Ez a 3 párhuzamos csík is sokszor tipikus, mert látható, hogy kis időkülönbséggel repült ennyire közel egymáshoz 3 repülő, ami még a legsűrűbb légi forgalomnál sem hétköznapi dolog. Ráadásul ugyanígy nem fog megismétlődni következő héten,  ami a menetrend-szerinti utasszállító gépeknél normális lenne.
ZALAEGERSZEG mellett (9 és 10 óra között)
ESZTERGOM
SZIGETKÖZ 
VISEGRÁD - Naplementekor még mindig tartott a reggel óta tartó Chemtrail-szórás
SÜMEGEN szintén

EBBŐL SOK MINDENT MEGÉRTHETSZ ...

- Nézd csak kicsim, milyen szép színes felhők !
- Apa, az ott nem felhő, hanem Chemtrail, vegyi csík és nagyon mérgező!



Korábbi cikkek :

Több tonna CHEMTRAIL anyagot nyomtak ma a nyakunkba ! Nektek is feltűnt ?
Újabb több száz CHEMTRAIL-csík terítette be Magyarországot szombaton ! Miért okoznak rákot szándékosan ?
Csíkok az égen = vegyi permetezés - CHEMTRAILS

http://www.bibliotecapleyades.net/ciencia/ciencia_chemtrails.htm#Additional_Information (Angol)
http://www.bibliotecapleyades.net/ciencia/strangedays/strangedays.htm#Contents
(Angol, 4 oldalas, rengeteg képpel)
http://www.rense.com/politics6/chemdatapage.html

359 megjegyzés:

  1. "Magyarorszég CHEMTRAIL-támadás alatt áll egész nap"

    teljes mértékben így van, ennyire jól látható, és ekkora menyiségü kemtrél csíkozást már legalább fél éve nem láttam

    ma valahogy extra adagot szórtak ki

    VálaszTörlés
  2. Szerintem azért, hogy a keletkező sok esővel rásegítsenek az árvízre, had jöjjön még egy adag árhullám. Ne unatkozzanak a gáti munkások.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. vagy pedig most az árvíz után extra száraságot akarnak egész nyáron!

      Törlés
    2. Jól látod johnyd-1. Most megsülünk, aztán nemsokára kapjuk az újabb adag esőt és özönvizet a nyakunkba, hiszen valaminek le is kell hoznia a benne lévő "cuccot" a felszínre...

      Törlés
  3. Itt még most is mennek, csíkoznak egész nap!! Még ilyen durva nem volt soha!

    VálaszTörlés
  4. Egyre több helyen olvasom ezt a chemtrailes baromságot, úgymint "csíkos az ég, titkos repülők permeteznek bennünket hogy kiirtsanak", meg ilyenek. Ami kiverte a biztosítékot, hogy már egy meteorológiai oldalon is feltűnt a "csíkos szekta".
    Írtam egy kis szösszenetet, aki gondolja olvassa el és ossza meg ismerőseivel. Csak azért kérem, hogy ez is terjedjen, ne csak a hülyeség. Aztán győzzön a jobb... :-)

    Üdv mindenkinek!

    Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e, meg tudom-e győzni a chemtrail összeesküvés hívőket arról, hogy teljesen indokolatlan a félelmük, ami ráadásul félinformációkra illetve tudatos ferdítésekre épül.
    Úgy döntöttem hogy megpróbálom, mert -mint a repülésben és fizikában járatos ember- úgy gondolom, hogy segíthetek eloszlatni a félreértéseket.
    Szóval. Ha valaki ilyet lát: http://www.airliners.net/photo/Jet2/Boeing-737-330%28QC%29/1540762/&sid=10b9f219d2f477d28e343aff465e023d

    Vagy ilyet:
    http://www.airliners.net/photo/AirBridgeCargo-Airlines--/Boeing-747-4KZF-SCD/2125349/L/&sid=44ca1c26ad38de5d4c83134e67e79dcb
    vagy ilyet:
    http://www.airliners.net/photo/Air-France/Boeing-747-428/2114385/L/&sid=44ca1c26ad38de5d4c83134e67e79dcb
    akkor ne higgye azt hogy "már megint vegyszerrel permeteznek".
    Ez közönséges kondenzcsík, ami úgy keletkezik, hogy a hajtóműből kiáramló forró gázokban lévő mikroszkopikus méretű koromszemcsékre -amik úgynevezett kondenzációs magként szolgálnak- kicsapódik a levegőben lévő vízpára. Mivel ebben a magasságban nagyon alacsony (-40 - -50 °C) a hőmérséklet, valamint alacsony a nyomás (a földfelszíni légnyomás kb. negyede) a levegő túltelítetté válik a vízgőzzel, ami emiatt kicsapódik, és vízgőzként láthatóvá válik, valamint a kicsapódó víz az alacsony hőmérséklet miatt azonnal megfagy és emiatt viszonylag sokáig lesz látható. Pont úgy, mint a cirrusz vagy más néven fátyolfelhő.
    És ha ilyet láttok:
    http://www.airliners.net/photo/Virgin-Atlantic-Airways/Airbus-A340-642/1088680/L/&sid=20c66d6f514961cb7e4fa1c486b40cc8
    vagy ilyet:
    http://www.airliners.net/photo/Scandinavian-Airlines--/Airbus-A340-313X/0870588/L/&sid=20c66d6f514961cb7e4fa1c486b40cc8
    EZ SEM CHEMTRAIL! Nincs semmilyen permetezős összeesküvés!
    Ez a jelenség akkor jön létre, amikor a sztratoszférában (9-12 km magasan) magasabb nedvességtartalmú levegőbe repül bele a repülőgép. A belépőél előtt összesűrűsödik a levegő, majd a kilépőél után, (mivel az áramlás miatt hirtelen lecsökken a levegő nyomása) kicsapódik a pára. Pont ugyanúgy, mint a tengerparti repülőtereken (vagy néha párás időben akár itt is) történő leszállásokkor.
    Pl: http://www.airliners.net/photo/British-Airways/Boeing-747-436/0979746/L/&sid=20c66d6f514961cb7e4fa1c486b40cc8
    vagy: http://www.airliners.net/photo/Emirates-%28Airbus-Industrie%29/Airbus-A380-841/0974876/L/&sid=20c66d6f514961cb7e4fa1c486b40cc8
    vagy: http://www.airliners.net/photo/KLM---Royal/Boeing-777-306-ER/2149345/L/&sid=269e2bbc0aa75b76bd5f09890e7a6453
    vagy: http://www.airliners.net/photo/Air-India/Boeing-777-337-ER/2147715/L/&sid=269e2bbc0aa75b76bd5f09890e7a6453
    Csak a sztratoszférában, mivel -40 -50 fokos a levegő hőmérséklete, tovább megmarad, ugyanis a kicsapódott vízcseppek azonnal megfagynak, nem párolognak el, pont úgy mint a cirruszfelhőkben vagy közismert nevén fátyolfelhőkben. Azok is nagyon apró jégkristályokból állnak. Egyszerű fizika. És ez a jelenség hozzáadódik a hagyományos kondenzcsíkokhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt Te "Ctrl C" + "Ctrl V" szórod mindenhol, amit kimásoltál valahonnan, aztán ennyivel le is tudod a dolgot @Ex AvionicsInHungary! A kondenzcsíkok fizikáját ismerjük, de a cikkben és a mai égbolton teljesen másról van szó.

      Sajnos a mai "szórással" kapcsolatban semmi mást nem kell tenni, mint kinyitni a szemünket és szétnézni az országban, milyen az égbolt.
      Aki ezt normálisnak tartja, annak nagyon nehéz lesz elmagyarázni ezt a programot sajnos.

      Számomra a létezése nem kérdés, mert konkrétan tudok róla, hogy létezik és a mostani szórásról is. Sőt a hatásáról is..... Ezért nem kell bizonygatnom sem senkinek. Hamarosan úgyis érzékelik majd sokan. Várhatóan a jövő héten....

      Az én dolgom, hogy figyelmeztessem az embereket arra, ami folyik. Mert ellene tenni én sem tudok sajnos.
      Az információkkal viszont segíthetek a figyelmet ráirányítani a problémára.

      Nagyon sok minden van, amiről itt kezdtem el beszélni és átadni dolgokat, azóta pedig nagy oldalakon, néha a médiában is téma kezd lenni. Mert kénytelenek vele foglalkozni, ha lépést akarnak tartani a közösségi médiával és tájékoztatással.

      Mert attól ez még létezik, hogy egyeseknek hihetetlen.

      Törlés
    3. Olvasom az írásaidat. tetszenek. a 95%-ával egyet értek, terjesztem. De ezt nem tudom elfogadni, mert hülyeség. Szinte minden mást, igen amit írsz, de ezt nem. kb 1982 óta tanulmányozom a repülőket. Tanultam repüléssel kapcsolatos tantárgyakat. Vadászrepülőket üzemeltettem. Nem tudom elfogadni, mert semmi nem támasztja alá. Viszont számtalan dologgal meg lehet cáfolni. Észérvekkel .

      Törlés
    4. egy kemtrél csík és egy kondenzcsík között rendkívül nagyok a különbségek, ráadásul sokszor egymás közelében megy a kettő, szóval ezt nem lehet kimagyarázni időjárás változással!

      gyakorlatilag az a helyzet hogy te egy kibaszot nagy kamiont nem tudsz megkülönböztetni egy apró robogótól!

      Törlés
    5. Akkor nézze már meg a drága "repülésben és fizikában járatos ember", és magyarázza el érthetően, vajon hogy marad abba, majd indul újra a "vízgőz kicsapódás"??? HAHÓÓÓ!!!!!

      http://youtu.be/0GrspMZJoyE
      http://youtu.be/0GrspMZJoyE

      Törlés
    6. En is a MALEV-nal nyomtam egy ideig de ilyet akkoriban nem lattal! Tudatossan mergezik az embereket, globalis felmelegedesre hivatkozva. Ha a mi javunkat szolgalna akkor a vezetok a gepek mellett allva feszitenenek hogy megmentjuk a vilagot. Ezzel szemben titokban folyik ez a projekt. Itt Angliaban mar kissebb megmozdulasok voltak ezugyben. Erre elkezdtek ejjel szorni amikor kutya nem latja, vagy kora reggel. Most nagyon rakezdtek mindenutt irtani az embereket mert egyre tobben kapnak eszbe igy bukhat a NAGY TERV a totalis kontroll ugyben amihez el kene tenni lab alol a populacio haromnegyedet. Ebreszto aki meg nem tette!
      Ja es nezzetek utana a Spirulina es Chlorella nevu alganak amik kitisztitjak a szervezetbol a nehezfemeket! Mi es mar a barataink esszuk egy jo ideje!

      Törlés
    7. A legtöbb CHLORELLA a piacon nem valami tiszta, sőt vannak amelyek pont nehézfémekkel kontamináltak. Néhány hónapja Mike Adams a Natural News-tol írt egy ezzel kapcsolatod jó kis cikket. Bevizsgáltatott több termelő-gyártó termékét(japán, kínai, koreai cégek) és bemutatja az eredményeket. A "organic" reklám fogás nem feltétlenül jelent minőséget is. Akit érdekel az írás keressen rá.

      Törlés
    8. Ezt az "tudományos" állásfoglalást már többhelyen láttam a neten, és már tavaly is olvasható volt itt-ott. A bevezetőben azt írtad, hogy ez a te tolladból származik... ezt nem vonom kétségbe, hisz lehetséges, azonban az tény, hogy a felvezetése az írásnak már egy ferdítés.. hisz ez a szösszenet nem most íródott, csak orrba szájba másolod minden lehetséges helyre ahol a téma felbukkan. Ha ennyi összesen, amivel cáfolni tudod a vegyi permetezés valóságtartalmát, az igen kevés. AZ írásod azt bizonyítja, hogy a gépek húznak kondenzcsíkokat, de azt a legkevésbé sem bizonyítja, hogy a Chemtrail csíkok mindegyike, csupán ártalmatlan kondenzcsík. Te vagy egy nagyon szűklátókörű tudósember vagy, aki dogmákat lélegez be már levegő helyett is, vagy pedig érdekelt vagy, abban, hogy ne kerüljenek napvilágra az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények bizonyítékai.
      Bármelyik is vagy remélem előbb utóbb elgondolkozol azon, hogy nem annyi a világ, amit a tévében látsz, vagy amit annó még az "ISI"-ben tanítottak neked róla. :-)

      Törlés
    9. Sziasztok!
      Azt szeretném mondani kedves barátaim, hogy álljuk meg egypillanatra és gondolkodjunk picit!
      Olvasom itt, hogy ilyen meg olyan repüléshez értő emberek vagytok, meg pilóták, és hogy a felhők így meg úgy! Lassan közeledem a 40 hez, az elmúlt pár évemet "összeesküvés elméletek" tanulmányozásával töltöttem, és bizony nem kell pilótának, orvosnak vagy bármilyen diplomával rendelkezőnek lennem ahhoz, hogy lássam mi zajlik ebben a világban! Szerintetek, ha én egy tábornok lennék, és lenne mondjuk gyalogságom, lovasságom, repülő flottám, tengeri flottám, stb. stb. és mondjuk azt a feladatot kapnám, hogy indítsak támadást egy "célpont" ellen, akkor milyen egységekkel indítanék támadást??? Csak a gyalogságot vinném? Persze hogy nem!!! hát nem látjátok! A világunkat uraló szűk "elite" azt a célt tűzte ki, hogy támadást indítson ellenünk, "a pór nép" ellen. Szerintetek csak 1 frontos támadást indítanak??? A nagy büdös Ló....t!!! Persze, hogy amivel csak tudnak és ahol csak tudnak "gyilkolnak" minket!!! Háborúkkal, betegségekkel, mérgezett ételekkel, pl.: CHEMTRAIL -lel, stb. stb.
      Lehet azon kicsinyes dolgon vitáznigatni, mazsolázgatni, hogy melyik csík permet, és melyik nem! Tudod kedves "Ex AvionicsInHungary" gyermekkoromban is szelték az eget a repülők, jobbról balról, de azok a meseszép fotók amiket mutogattál itt nekünk, azokkal mi nem tudunk mit kezdeni! De azért amiket neked mutogatnak itt a többiek, vagy pl. az a videó ahol két gép "siklik" közel fedésben és ki be kapcsol a "kondenzcsík" ezeket kellene vizsgálgatnod a csodálatos szaktudásoddal...
      Ezt nem sértésnek szánom, és itt ezen oldalt olvasgatva mindenki azt gondol és hisz el amit akar.. Ha Te ezek után is úgy gondolod nincs semmi szokatlan abban, hogy rendszertelenül olyan mennyiségű repülő repked és hózogat csíkokat felettünk, hogy beborul az égbolt tőle,, hát legyen!! Mi ha lehet nem lennénk ennyi gyermekdeden naívak!!! Azt meghagyjuk Neked és a hozzád hasonlóan gondolkodóknak!
      Szóval nem az a kérdés hogy bizonyos "vérvonalakhoz" tartozó embercsoportok, (mert ők próbálnak uralkodni felettünk, egyenlőre sajnos nagyon sikeresen) meg akarnak-e ölni minket mind egy szálig, hanem az, hogy milyen módszerekkel próbálják ezt megtenni...
      lehetne még itt hetekeig írnkálnom, de most egyenlőre ennyi..
      Üdv barátaim..

      Törlés
    10. ezt már én is leírtam, de rámförmedtek,hogy mekkore gy gyökér vagyok és biztos a brazil szappanoperákat nézem egész nap (gépészmérnök diplomával) szóval hülye vagyoka fizikához valószínűleg... szóval ha a kondenzcsík egy hentesnek vegyi permet akkor itt tényleg népírtás van... :D

      Törlés
  5. Az pedig, hogy mennyi ideig látható, attól függ, hogy mennyi az adott magasságban levő levegő nedvességtartalma, nyomása, valamint attól is nagyban függ, hogy milyenek a szélviszonyok. Ugyanis a sztratoszférában nem ritka a 2-300 km/h -s szél sem, ami bármilyen felhőt, csíkot másodpercek alatt szétszed, mint Floki a lábtörlőt.
    A "híres" leleplező fényképekről, mint pl. ezek:
    http://www.airliners.net/photo/Boeing/Boeing-777-346-ER/0460434/L/&sid=fe2e718e97e1d64ec9ef0d6e59519ba6
    vagy: http://www.airliners.net/photo/Singapore-Airlines-%28Airbus/Airbus-A380-841/0961767/L/&sid=fe2e718e97e1d64ec9ef0d6e59519ba6
    vagy: http://www.airliners.net/photo/Airbus-Industrie/Airbus-A380-841/1549782/L/&sid=fe2e718e97e1d64ec9ef0d6e59519ba6
    annyit, hogy ezek a képek a különböző típusú utasszállító gépekben a berepülési program alatt elhelyezett ballaszt tartályokat mutatják, amelyeket arra használnak, hogy a tesztrepülések során szimulálják a rakományt. Utasokat és cargo árut egyaránt. A különböző csövek és műszerek, szivattyúk pedig arra valók, hogy menet közben átszivattyúzzák a folyadékot (VIZET) a tartályok között, így szimulálva a repülőgép súlypontjának repülés közbeni (üzemanyagfogyás, utasok mozgása a fedélzeten, stb.) vándorlását.
    Nem permeteznek semmit, ugyanis fizikai képtelenség lenne ilyen sebességnél, ilyen magasságban permetezni. A sebesség miatt is, de főleg azért, mert gondoljatok bele, vajon milyen hígulás mehetne végbe egy 10 - 12 km magasan kiszórt anyagban mire leér a földre...
    Biztosan láttatok már mezőgazdasági repülőt/helikoptert permetezni. Nem véletlen, hogy földközelben (50-150 cm!!!) alacsonyan szórja a permetet. Ha ennél magasabbról szórná, semmi értelme nem lenne a permetezésnek, mert szétfújná a szél a vegyszert.
    Ennyi! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Ex...
      Jé egy "tanult" ember aki megmodja az tutit, minő megkönnyebülés ez nekem, pláne akkor ha légköri fizikát is tanultál.
      Megmodod nekem hogy a kondez felhő és kondez csík az ugyanaz, csak a légköri viszonyok mások.
      És én hülye tanulatlan, meg már majdnem elhittem neked.

      Látom jól beetettek az egyetemen, tanultatok a CHEMTRAIL-ról is, vagy netán külön légköri tananyag volt?
      Titulusos létedre nem sok ész maradt a fejedben az egyetem után.
      Valld be ártott neked az a sok magolás, azt is kiverte belőled ami még meg volt egészségesen.
      Nekem nem kell megmodó ember, speciel légköri fizikus, figyeld az időjárást hogy végre megtanulod hogy mi a különbség a felhő és a csík között.

      Törlés
    2. Ex AvionicsInHungary ahogy olvasom az írásodat gondolkodóba ejt , hogy te esetleg ennyire hülye vagy, vagy csak a "jónépet" akarod hülyének tenni??? De szerintem az utóbbi az igaz

      Törlés
    3. EX akárkicsoda, te egy aljasul hazug élőlény vagy, vagy pedig végtelenül ostoba, bár az előzőre tenném a voksot.
      Pár tény
      1. Jó pár chemtrailes gép illegálisan van a légtérben, az más tészta, hogy szemet hunynak fölötte.
      2. Megfigyeltem a gépek magasságát, az időjárási viszonyokat egy adott térségben, és amit te a magaslégköri viszonyokról hadoválsz az baromság, egymás mellet láttam gépeket elmenni azonos magasságban, az egyik után volt csik a másik után nem a két gép közti táv 12 km volt.
      3. Rengeteg olyan airbus, es boing gépet látok amelyek nem mennek sehova, nem menetrend szerinti járatok és még csak nem is katonai gépek...akkor mik azok?
      4. És mielőtt hazugságaid garmadájával jönnél, közlöm, hogy azért tudom mind ezt mert egy katonai radarállomáson szolgálok. Úgy hogy ne ozd az észt.

      Törlés
    4. A mezőgazdasági repülőnek célzottan a terményt kell permeteznie, azért szórja földközelben a permetet, mert így a legnagyobb a célbajuttatás valószínűsége. A 10-12 km magasban szórás eleve nem lehet célzott, mert a kiszámíthatatlan szélviszonyok nagyon messze is eljuttathatják mire földet ér, hatalmas területen szóródik szét, és a koncentrációja is nagyon lecsökken. A célzott mérgezés így eleve kilőve.
      A geoengineering esetében a cél a kiszórás területi homogenitása, és a minél nagyobb kiszórási magasság, (15-30 km) hogy a kihullás minél később következzen be, a nanorészecskék minél tovább elláthassák azt a feladatukat, hogy a berkező napsugarak visszaverődjenek róluk, és ne érhessék el a talajt, ne melegíthessék a földfelszínt.
      Az alumínium, de főleg a bárium és stroncium nagyon drága, az árat a nanorészecskék előállításának költsége is durván megdobja, ezért alapvető mérnöki cél, hogy a részecskék minél tovább ellássák a sztratoszférában a feladatukat, így kizárt hogy olyan magasságban permetezzék szét őket, ahol a felhőképződés is zajlik, ahonnan csapadékkal együtt kihullhatnak, csak jóval magasabban, ahol stabilan sokáig megmaradhatnak. Emiatt az utasszállító repülők magassága nem jöhet szóba, a repülőgép kondenzcsíkok nem lehetnek a geoengineering program megnyilvánulásai.

      Törlés
  6. Egész délután csíp a szemem, nem tudtam miért.
    Most világítottál rá a megoldásra!

    VálaszTörlés
  7. ExAvionicsInHungary Köszönöm! Végre nem vagyok egyedül a sok dióta között!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban kell beszélni a fontos dolgokról....de nem minden f@szságot kell elhinni.
      Némelyik itt írogató olyan sötét, mint egy zsák korom.

      Törlés
    2. Ex AvionicsInHungary köszönöm, hogy felvilágosítottál, érdekes eszmefuttatásod nélkül úgy érzem, hogy hülyén halnék meg...Vajon az ilyen egyetemet végzett PhD-s Dr. kísérleteket végzett mondandóját bizonyítani tudó szakértő megmondógyökerektől mér' nem véd meg minket a jóisten? :DDD

      Menj és nézd az Éjjel Nappal Budapestet, az való neked.

      Törlés
    3. Rossz helyen kopogtatsz barátom. Magam is nagy harcot vívok a világ problémáival, és sok mindennel egyet értek ami ezen az oldalon van. De az idiótasággal nem! Mivel tanultam légkör fizikát, és repülésben jártas ember vagyok, nem tudod megmagyarázni nekem ezt a kemtrél f@szságot. Sőt egy pilótának sem! Sem meteorológusnak, sem repülésirányítónak. Ugyanis nincs alapja...
      Hogyne tudnám mi a zeitgeist, awekening....de ez egy ökörség.

      Törlés
    4. Ha a permetezés ilyen lehetetlen, és haszontalan dolog akkor 50 éve, hogy működhet a repülőkből végzett felhőmagvasítás?

      Törlés
    5. Kedves Ex,
      Hallottál a Geo-Engineering-röl? Úgy tűnik nem. Javaslom kezd a nyomozást Wikiéknél.
      http://en.wikipedia.org/wiki/Geoengineering
      Kérlek nagyon figyelj amikor elérsz a "Solar radiation management"(SRM) illetve a "SRM methods may be:" részhez. Nyálazd végig a legalján a hivatkozásokat is, van belőlük 99. Plusz a tanulmányok, újság/magazin cikkek és videók. Légy türelmes, mert a türelem rózsát terem.

      Törlés
    6. ExAvionicsInHungary, egyetértek veled, mert ebben a témában (részben) téved a nagyérdemű konteós közönség ! Teljesen triviális, hogy több napos felhők is képződhetnek a kondenzcsíkokból, főleg hogy már úgy 60-70 éve ez történik. Saját gyerekkoromra elég ha emlékezem, de a legjobb ha megnézzük a 2. világháborús bombázó képeket, látható, hogy a Flying Fortres-ek is csinálták a felhőket, pedig akkor még... Az a baj, hogy az emberi elme így működik, nincs az a logika vagy észérv ami elég rá, hogy meggyőzze a "hívőket" a tévedésről, a sok bizonytalanság meg para miatt. Pedig még nem is tagadom az ügy lényegét,csak ezek a csíkok nem azok a csíkok.
      Lsd:
      http://25.media.tumblr.com/tumblr_lz7zcgQVl61qz9tkeo1_r1_500.jpg
      http://dingo.care2.com/pictures/c2c/share/28/286/615/2861526_370.jpg

      Törlés
    7. A kondenzcsíkok cirrus felhőkként viselkednek (gyakorlatilag azok is), és a klímakutatók szerint hozzájárulnak az üvegházhatáshoz, miközben a geoengineering program a légkör hűtésére irányul. Emiatt ez eleve nem lehet a geoengineering program része, a számítások szerint a nanorészecskék kiszórásának csak 15-30 km közötti magasságban lenne értelme, máskülönben túl hamar kiüllepednének, csapadékkal együtt kihullanának. Az alumínium, de főleg a bárium nagyon drága, nem pazarolnák el olyan magasságban, ahol túl kicsi a tartózkodási ideje.

      A kondenzcsíkok amúgy pont azokon a napokon maradnak meg legtovább, amikor a légköri viszonyok kedveznek a cirrus felhők keletkezésének is. Június 15.-e pont egy ilyen nap volt. Az is egyértelműen megfigyelhető, hogy a cirrus felhők nem homogén réteget alkotva keletkeznek, hanem foszlányokat, fodrokat, különböző alakzatokat létrehozva, éppen a lokális légköri paramétereknek megfelelően. Ugyanúgy, mint a kondenzcsíkok, valahol erősen látható, valahol gyengébben, valahol egyáltalán nem, épp az adott pontbeli viszonyoktól függ. Ezért is tűnhet úgy, mintha valahol kikapcsolnák a "permetezést", aztán meg vissza, a légköri paraméterek pár méteren belül megváltozhatnak. Ha valaki nem hiszi, kezdjen el siklóernyőzni, majd meglátja milyen az, amikor kap egy féloldali szárnycsukást 1000 méteren, mert éppen kiér egy termikből. Ez nagyobb magasságokban is érvényes.

      Törlés
    8. KayD,
      a kemitrél felhők június 14-én voltak és nem 15-én.
      Június 14-én pont nem kedveztek az időjárási viszonyok a cirrus felhők keletkezésének.

      Csakhogy tudd, okoskám!

      Törlés
    9. arpiel,
      Az elméd és vele együtt az emlékeid teljesen el vannak borulva, javaslom látogass el a körzeti orvosodhoz, talán segíthet még egy kivizsgálás.

      Törlés
    10. epsilon, elírtam, igen 14.-e volt, nem 15.
      A csíkok mellett tele volt az ég cirrus felhőkkel, a képeken is tökéletesen látszik.
      Okoskám.

      Törlés
    11. Epison, ennyire futja ? Személyeskedsz meg sértegetsz ? Sajnállak. Kiállítottad a szegény bizit !

      Törlés
    12. KayD, csoda hogy téged nem fikáz a sok képzetlen, okoskodó, tudatlan. Sajnos én nem láttam még fent élőben a folyamatot, de azt tudom, hogy a levegő páratartalmának változásai okozzák azt, hogy egyik nap csak pár km hosszú a kondenz csík, máskor meg ilyen rémképeket kelt (egyesekben), tehát több ezer km is lehet és napokig megmarad. Én nem tagadom ennek a háttérhatalmi ügynek a létét, de olyan korlátoltak itt az emberek (akinek nem inge ne vegye magéra), hogy nem képesek felfogni (vagy nem is akarják), hogy nem minden az aminek látszik.

      Törlés
    13. Srácok én sem vagyok egy Dr.,de amit látok s hallok abból ami leszűrődik az az, hogy a földünk szinte minden országában ez megy, most jött haza a Kijevből az egyik ismerősöm, azt mondta ez piskóta ahhoz képest amit ott látott. Ott már az emberek az égen tudnak szakozni.
      De maradjunk a jó öreg paraszti észnél, nagyon kíváncsi lennék, hogy ilyen "kondenzcsíkos" felvételeket tudna e valaki Izraelből hozni? Vagy Iránból? Szerintem azon nagyon eltudnék csodálkozni, mert Izraelben nem lenne ildomos ilyen csíkokat huzzigálni, Iránba meg a pilótának nem lenne életbiztosítás ott repkedés közben kapcsolgatni a fúvókákat.
      Kedves tanult barátom "Ex AvionicsInHungary" igy ha az igazodat megszeretnéd védeni ez lenne az ajánlatom, mutass olyan képeket amikor Iránban a repülő ugyan olyan "kondenzcsíkos" húz mint itt mifelénk, ha igen akkor elhiszem hogy ezek a jófiúk, én meg olyan barom vagyok, aki a szemének hisz, a barackfám levelén lévő kis barna pettyeknek, meg a kertben ami kap ebből az égi áldásból.

      Törlés
  8. Ettől vajon miért nem véd meg minket Vittorio?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert nemzetek felett álló programról van szó és Ő kis hal ahhoz, hogy bármit tehessen ellene.

      Törlés
  9. Sírni való, hogy egyes magyar emberek milyen sötétek!!! Vagy beépítettek!!! Ti nagyokosok melyik kategóriába tartoztok? A világ az ilyenek miatt tart ott, ahol! Döbbenet mekkora a vakság és butaság! Még az egyértelmű, világos dolgokat sem fogadják el. Ez olyan, mint ha egy őskommunistának magyarázod hogy rossz az MSZP! Úgysem fogja fel. De a legjobban a " tanult " szakértőket szeretem!!!
    Nem baj Buddha! Te csak írd meg a véleményed, mi szívesen olvassuk!

    VálaszTörlés
  10. Akkor biztosan a víztől nőtt meg a felszíni vizekben az aluminium a 6000-szeres szintjére. Mellesleg meg elismerték a "geo-engineering" programot.
    Szerintem nézd meg a filmet, ott mérésekkel támasztják alá a hihetetlen szennyezést.

    https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=0AU6KwgxaOo#!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy évtizede végzek környezetvédelmi méréseket különféle cégeknek, kapcsolatban állok több analitikai laborral, amelyek országszerte napi több száz környezeti mintát elemeznek. Biztos az összes műszerünkbe beépült a háttérhatalom, vagy az összes mintánkat hamisítják titokban, mert semmilyen szennyezés növekedést nem tapasztaltunk. Amúgy meg kíváncsi lennék milyen alumíniumvegyületből mértek 6000-szeres szintet, az alumíniumvegyületek nem vízoldhatók.

      Törlés
    2. KayD, környezetvédelmi mérnök vagy ? Végre valaki nem csak vakerál meg hivatkozik arra, amire más is csak hivatkozik, de senki nem látta még valójában. Ha tudsz hasonló állást Szegeden vagy akár Pesten, szólj. Adok privátot: arpiel@freemail.hu

      Törlés
  11. Woww, biztosan a víztartályoktól növekedett meg a felszíni vizek alumíniumtartalma 6000%-al. Azért kellenek azok a bazi nagy csavarkompresszorok is a gépre, hogy azzal szivattyúzzák ide-oda a vizet, véletlenül sem a porlasztási nyomás létrehozásához.
    Mi a faszt vezettél te ex-avionics, vitorlázógépet?

    VálaszTörlés
  12. Minek élni ha ezek ki akarnak nyírni szép lassan? :-(

    VálaszTörlés
  13. Én Berlinben élek és még én sem láttam ilyen sokat...

    VálaszTörlés
  14. Hála az égnek, hogy csíkozzák az eget a geomérnökök, máskülönben az ilyen felhőtlen napokon secperc alatt szénné égnénk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @ Mazsola: "Hála az égnek, hogy csíkozzák az eget a geomérnökök, máskülönben az ilyen felhőtlen napokon secperc alatt szénné égnénk."

      Még talán igazad is lehet, csak nem ártana tudni az okokat.
      Lehet, hogy ez az oka:
      "...Another damaging consequence of HAARP is the occurrence of holes in the ionosphere caused by the powerful radio beams. The ionosphere protects us from incoming cosmic radiation. The hope is that the holes will fill again, but our experience of change in the ozone layer points in the other direction. This means substantial holes in the ionosphere that protects us...."
      Fenti szöveg innen származik (Európai Parlament - 1999):
      http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+REPORT+A4-1999-0005+0+DOC+XML+V0//EN

      az oldal közepe felé kezdődő fejezetből, melynek címe:
      "HAARP - a weapons system which disrupts the climate"

      Nyelveket (angol, német, francia, spanyol, olasz) beszélőknek javaslom elolvasni, de az angolt lefordítja a gugli is elég érthetőre.

      Törlés
  15. Amit hiszel, Neked az van! Nem rossz dolog a tájékoztatás, ám arra figyelni kell, ha sokan elhiszik, akkor ezzel a hittel be is hívhatják azt az életükbe. A kérdés az, mi érdemlegeset lehet tenni és kinek. Mert ha egyvalaki olvassa, akinek megvan a szükséges spirituális ereje, azaz hatalma, abból nagy baj is lehet, ha úgy dönt ellentámadásba megy át. Azt a kérdést érdemes feltenni, ha ez chemtrail-permet, vajon saját maguknál is permeteznek? Ha nem, akkor ez támadás, ha igen, akkor lehet egyfajta kísérlet a bolygó lehűtésére. Amikor bizonyos dolgokról SEMMIT sem tudó emberek hirtelen találkoznak egy ilyen információval így tálalva, könnyen jöhetnek indulatba és ilyenkor érdemes elgondolkoznia annak, aki ezt a blogot csinálja, vajon nem manipulálják-e és ha igen, milyen technikái vannak a kivédésére, vagy a dolog saját célra fordítására. Az amerikaiakkal az a baj, hogy elfelejtik, nem egyedül lakják ezt a bolygót és azt, az anyagi hatalom egymagában nem biztos, hogy elég. Még akkor sem, ha pénzzel spirituális erőt is vehetnek. A kedvenc példám Kína, aki bejelentette, hogy ugyanúgy fog járőrözni az USA partjainál nemzetközi vízeken, ahogy az amerikaiak teszik Kína partjainál és az amerikaiak úgy kiakadtak, hogy azt mondták, megtámadják a kínai hajókat, ha ezt meg merik tenni. Ez nem teszi szimpatikussá az amerikaiakat. Az más kérdés, hogy az amcsik tesznek nagy ívben másokra, ám ha fordul a hatalom kereke és a magyar rezgésszint emelkedés eléri a fizikai tartományt, akkor mi lesz?

    VálaszTörlés
  16. Hát...pestlőrinc emeletéről buda irányába néztem és tényleg abba az irányba a horizontig fullon van ilyen csíkokkal. Az egymást keresztező csíkok között meg tiszta az ég kis "lyukakban", tehát egyértelműen mesterséges.
    A kérdés csak annyi hogy egyszerű kondenzcsík vagy sem.
    Bár érdekes hogy erre full tiszta az ég abba az írányba meg tiszta csík, meg ilyen réteges felhős.
    Én szkeptikus is lennék, de nem tudom miért van hogy ilyenre nem emlékszem régebbről. Lehet hogy eddig nem tűnt fel, csak most hogy beszélünk róla, azért...és ez alapból természetes?

    VálaszTörlés
  17. pestlőrincen tiszta az ég, de buda irányába (lehet h nem felette) de az irányba csíkokkal keresztezett a "rácsok" között meg tiszta...
    így egyértelmű hogy nem természetes.
    a kérdés csak az hogy kondenzcsík vagy valami egyéb.
    de a repülők csak arra járnak, innen budával ellentétes irányba nézve meg nem járnak a repülők?
    de eddig még nem tűnt fel ilyesmi az elmúlt éveim alatt, lehet hogy csak azért mert itt beetettek ezzel... vagy tényleg van benne valami.
    jó kérdés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naplemente.... a másik irányban nem nagyon látod. reggel meg fordítva....igaz?

      Törlés
  18. Valaki látta már kémiai mérések eredményeit, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy az emlegetett káros anyagok valóban ott vannak azokban a csíkokban?
    A fényképekről hogyan derül ki, hogy azok nem csak sima kondenzcsíkok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. persze, hogy senki nem látott ilyet, de nem is kell. ez kb olyan, mint a vallások, elég hinni benne :))

      Törlés
  19. "Számomra a létezése nem kérdés, mert konkrétan tudok róla, hogy létezik és a mostani szórásról is. Sőt a hatásáról is..... Ezért nem kell bizonygatnom sem senkinek. "

    na itt tévedsz óriásit. csak azért, mert te "tudsz" róla (honnan? hogyan? kitől?), miért is kéne elhinni? talán van fotód/videód, ahogy betöltik a gépbe? ott ültél, amikor szórták? mindegy, tudom, úgyse foglak tudni meggyőzni, számodra ez már szinte vallás.

    Egy valamit árulj már el kérlek. Ha ez akkora titok akarna lenni, vajon miért nem éjszaka csinálják, miért napközben, amikor mindenki látja?! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj Attila, onnan tudja, hogy van neki valamiféle nemzetbiztonságihivatalos vagy hasonló pozícióban lévő szupertájékozott informátora, aki mindig megüzeni, hogy "Elkezdődött" meg hogy "Holnap kitör a gigaháború a közelkeleten", aztán persze a dolgok elfelejtenek megtörténni, bloggerünk meg elfelejt bocsánatot kérni a vaklármáért, mert szerinte az nem része az objektív tájékoztatásnak.

      Törlés
    2. Attila Beregi
      Azért csinálják napközben mert sok Attila Beregi- fajta él ezen a kib*szott börtönbolygón és nem hiszik el azt amit látnak és bizonyítékért bégetnek.

      Törlés
    3. @ Attila Beregi
      Azt hiszem, nem értetted meg, amit mondani szerettem volna. Nem azt írtam, hogy hiszek benne. Ezt te véled úgy. Nem kell meggyőznöd valamiről, amiről okkal írok, ahogy vázoltam - és azt is, hogy milyen céllal teszem. Számítana bármit is, ha most írnám, honnan tudom ? ..... gondolom nem....

      Szerinted miért kellene éjszaka csinálni ? Tudsz bármit is tenni fényes nappal akár az Irányítók szándékai, terveik valóra váltása, vagy a jelenlegi rendszer ellen, ami pedig minden nap itt zajlik mindenki előtt kölcsönös belenyugvással és asszisztálással. Fényes nappal.
      Miért kellene bujkálni? Az emberek 90%-a azt sem látja, ami a szeme elé van rakva. Rengeteg minden viszont tényleg oda van téve, hogy hátha mozdul valamit az emberiség is. De nem....
      Több, mint 1 évtizede próbálnak segíteni az emberiségnek is az Eliten belülről és célzottan, hogy próbáljanak összefogni, egy magasabb szintre lépni, mozdulni bizonyos dolgokban - reménytelenül....
      És már ez a lemez is lejárt - csak szólok. Már nem segít senki.... Más időszak jön..... Ők ezt úgy nevezik: "aratás". A továbbgondolást mindenkinek magára bízom ....

      Törlés
    4. Hoppá! Ebben a hozzászólásodban már írsz valamit amit tudsz! Ebben több van mint azt gondolnák a kedves hozzászólók mégis átsiklik mindenki rajta és meg sem kérdezik hogy honnan az aratás szócska :) meg sem kérdezik hogy vajon mit akarsz ezzel mondani meg sem akarják látni hogy mélyebb érthetőbb tartalma is lehet a hétköznapi átkozódáson kívül mindennek! Engem ez jobban elszomorít mint valami repülőgép permetezés! Ez volt az első hozzászólásom! További jó eszmecserét nektek

      Törlés
    5. Jól látod Ákos, több van benne, mint csak a szavak és a felszín. És az a bizonyos szó is fontos, igen. Nem azért, mert ők használják így, hanem azért mert konkrét események sorára utal. Sokszor van olyan, hogy a sorok közé rejtve ott van a mélyebb tartalom is, de azt meg csak az tudja meghallani, akinek füle van a hallásra. Látod, Neked egyből megakadt rajta a figyelmed. Nem is ok nélkül.

      Törlés
  20. Csak egy gondolat(tegyük fel, például): ha mérgek szétszórása a cél (mondom, csak tegyük fel), akkor naná nem akarnak olyan hatékonyságot, mint egy alacsonyan repülő permetező repülőnél. A lassú mérgezés már csak kevés embernél veri ki a biztosítékot és igen nehéz bizonyítani is. És mikor már a szkeptikus is kezd látni, már késő.
    Végül is mindegy min vitázunk itt szkeptikus/konteós, mind megdöglünk, ha ez a céljuk.:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megisszátok az ásványvizet, megeszitek az ízfokozós, E536 ( kálium-ferrocianid )tapadásgátlós fűszereket. Habzsoljátok a fasza Nátrium glutamátos kajákat. Tömitek magatokba a szintetikus moslékot. Szívjátok a fincsi kipufogógázt. Isszátok a cukrozott fosokat, mint a kóla és bajtársai. El hiszitek az "orvosok" dumáját a koleszterinről és a konyhasóról. Titeket már nem kell irtani....megteszitek magatok is. NA ERRŐL KÉNE BESZÉLNI! MERT ENNEK MINDEN SZAVA IGAZ!!!!

      Törlés
    2. absolute!!! (de attól még: komolyan mondom nem normális, ami ezen a Földön történik Mr. Garrison!)

      Törlés
  21. Tényleg nem akarok belemenni kémiai fejtegetésekbe, mert kurvára nem értek hozzá, és egyébként is ez az egész ügy is csak olyan "na most épp erre izguljunk", viszont felhívnám a figyelmet, hogy az elit vélhetően pontosan ismeri a ciklikus geológiai folyamatokat, és a propagandájukkal ellentétben azt is tudják, hogy nem a széndioxid növekedés okozza a felmelegedést, ez csak a kamuduma, hanem pont fordítva: a Föld ciklikus felmelegedése okozza a széndioxid szint emelkedést, ezért mielőtt felfőnénk, lehet, hogy az üvegházhatást elkerülendő kitalálták ezt a filmréteget a légkörben. Vagy éppenséggel nem lehetséges, hogy az ózonpajzs mesterséges növelésén fáradoznak? Mondom, nem értek a kémiához, de nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy védernyőt készítenek a csíkozással, lehet amiatt mert ők maguk szétbaszták a természetes védelmet (hárpolással, meg a nehéziparral), de lehet amiatt is, mert pontosan ismerik a Föld ciklikusságát, tudják mi fog következni, és ezúttal (!) nem akarnak visszabújni az óvóhelyeik és barlangjaik mélyére. Ez az elmélet persze messzire vezet, például ahhoz a kérdéshez, hogy ha ilyen jól ismerik a korszakváltások alkalmával fellépő anomáliákat, akkor talán több évezrede itt vannak, mint hinnénk...

    VálaszTörlés
  22. Én nem tudom mit higgyek, csak annyit kérdeznék, hogy azok az emberek hová szállnak le, akik vezetik ezeket a gépeket? És azok az emberek hol élnek, akik ezt a programot kitalálták? Ezek a gépek olyan magason repülnek, hogy nem ország, hanem világ méretben kéne elképzelni a permetezés kiterjedését szerintem. De akkor ők hová mennek haza? És igen az éjszakai szórás nekem is egyértelmű lenne, ha valamit titkolni akarnék. De komolyan nem tudom mit higgyek, mert sajnos valóban vannak megmagyarázhatatlan dolgok ebben a világban. Bár feltűnt, hogy mostanában mennyivel több csík van az égen, azért a megszakadó csíkokat esküszöm még gyerekkoromban is élénk figyelemmel szemléltem. Ami pedig jó indulattal is minimum 25-30 éve volt. Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem, de hangsúlyozom, nem tudom mit higgyek el.

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok! Fentebb egyik kép felett olvastam: „Ez egy most vasárnapi kép - szintén önmagáért beszél !
    A bekarikázott gép sima kondenzcsíkot húz és láthatóan hamar el is oszlik.” Nem osztom a véleményedet. Én is figyelem az eget már elég hosszú idő óta ahhoz hogy bátran kijelentsem, amit a képen bekarikáztatok, az is vegyi csík, nem kondenzcsík. Figyeljétek csak meg, mert eltünik ugyan, de a helyén hamarosan mű felhőféleség lesz, ugyanúgy mint a látható csíkokból. Sztem annyi különbség lehet a kétfajta csík között hogy másfajta vegyianyagokat tartalmaznak. Én azt figyeltem meg, hogy valószinűleg attól függően hogy mit akarnak vele elérni (milyen felhőt akarnak gyártani,) különbözik a felhők szine, és az alakja is. S ezt nyílván kölönböző összetételű vegyianyagokkal tudják elérni. Külön is megfigyeltem amikor az előrejelzés vihart, jégesőt vagy felhőszakadást prognosztizált, előre megjósolhatóan alakult az égi kép. A vöröses színű műfelhőből vihar lesz. A sűrű egybefüggő feketébő, "felhőszakadás", ha a fekete felett fehér is van, akkor abból jégeső lehet. Egyébként Európában mindenütt gondokat okoz az időjárás, óriási mennyiségü csapadék hullott. Nagyon úgy tűnik hogy „rásegítettek” az árvizre! Ugyanis végig folyamatosan permetezték az eget! A híradások földrengésről is szóltak. Az 1956-os analógiát nem lehet nem észrevenni! ( http://hvg.hu/video/2011_03_10_arviz_duna_1956 ) ( http://dunaharasztima.hu/?p=9549 ) Folyamatosak voltak az esőzések, mifelénk is akkora eső volt hogy majd' elvitte a várost. És aközben is ugyanúgy permeteztek ahogy szoktak, csak magasabb légrétegben, pedig már addig is két rétegnyi felhő látszott egymás alá / fölé csúsztatva.
    Nem lesz jó vége!

    VálaszTörlés
  24. Vazze, a hülyeség milyen lendülettel terjed, sohasem gondoltam volna hogy ilyennek élőben szemtanúja lehetek. Szerintem hamarosan beköszönt az új középkor. Ennyi sötét embert egy rakáson. Youtube-os videókkal magyaráznak tudományos magyarázatot igénylő jelenségeket. Betonfej-díjas ötlet. :D

    Gyerekek, nem kell kemtréllel kiírtani senkit sem: a kellő szorgalommal társult hülyeséggel magatokat írtjátok ki. Ha léteznek gonosz összeesküvők, akkor igazából semmi dolguk nincs, mint hátradőlni a karosszékükben és nézni ahogy a sok hülye megeszi majd egymást techno-babonaságokkal.

    Hamarosan jönnek megint a boszorkányperek, a vízpróbák és megégetések. Vagy valami hasonló. Ugyanis amikor az emberek között terjedő hülyeség elér egy szintet és egy létszámot, akkor az törvényszerűen bekövetkezik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Unknown, téged meg kineveznek fő boszorkányüldözőnek

      Törlés
    2. Ria ? Te aztán jól kimondtad ! De igazad is van. Az illuminátusok mekkorákat röhöghetnek ezen az egészen. Ők kitervelik, végrehajtják, ezek meg gyártanak hozzá saját téveszmét. Sajnos előttünk járnak jó pár lépéssel, de nem az ő lábnyomukban követjük le mindig.

      Törlés
    3. Arpiel!
      Ez az Unknown itt fölötted nem én vagyok,akinek azzal kezdted az üzenetedet,hogy "Ria?" - rajtam kivül o is ezen a nick-en ir itt.

      Törlés
    4. Na,de most végre "megszerkesztettem" magam Elveszett Kereso tanacsara,bar mar én is regebb ota tervezgettem,hogy az Unknown-t atcserélem Ria-ra,csak nem tudtam,hogyan is fogjak hozza.Most,hogy végre sikerült (ami egyszerubb volt,mint gondoltam),végre nem én kapom az Unknown-nak szant hsz -okat es forditva.
      En egyébként nem is irnék hsz-t ebben a chemtrail témaban,amikor tudom,hogy ennél sokkal nagyobb tragédia következik az emberiségre,es ahelyett,hogy a hitetlenek rank figyelnének,akik egyedül tudjuk,hogy a bajok igazabol honnan és kitol szarmaznak,mi miért történik,es még az azok elleni megoldast is - magukat ébredoknek nevezik.Mert ugyan miféle ébredés az,amikor nem a valodi igazsagra-> Krisztusra ébred fel valaki,hanem börtöne cellajan belül probal valami helyet kikeresni maganak,ahol letelepedhet.
      Felébredettnek akkor mondhatja magat valaki,ha - miutan némileg felismerte,hogy a Gonosz részérol mi készül ellene - az attol valo szabadulas lehetoségét is ismeri.A bajokrol - az innen-oda,onnan -ide - valo tarsalgas,nem hozza meg a vart gyozelmet,hiszen Krisztus a mi gyozelmünk...O az "Ut az Igazsag es az Elet"...ezt kellene mar felismernie minden embernek,ha békében boségben es nyugalomban akar élni.

      Urunk aldasa legyen veled Arpiel.

      Törlés
    5. Pedig.
      "És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem Inkább meg is feddjétek azokat,
      Mert a melyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is"
      Ef 5:11-12

      Törlés
    6. Én igazat adok... sajnos ez egy akkora bárki számára hozzáférhető látvány,aminek ha egy pici olyan visszhangot is adnak hogy méreg,vagy időjárás változást elősegítő permet,akkor megindul a lavina. Tudom hogy már fejlesztettek olyan permetet (ezüst-jodidot) ami megelőzi a jégesőt,de az megint más mint amikről szól a hír. Hagyjuk ezt a dolgot... Olvassatok valami építő jellegű könyvet inkább. ;)

      Törlés
    7. Ámen, Isten áldjon téged is Ria ! Teljesen igazad van, mert nem a Te igazságod, hanem az Úré ! Ez az álébredés (okkult, ezoterikus, Zeitgeist-es tévelygés) azért is veszélyes, mert a páciens azt hiszi, hogy ő már felébredt, pedig csak arrébb ment egy másik cellába (sőt még szellemileg is jól megvakul).
      De hát szoros az a kapu és keskeny az az út...

      Törlés
  25. Tudod, kedves ismeretlen, (Unknown) megeshet hogy mindannyian a kik a saját szemünkkel látjuk hogy a "kóhn-denzcsíból" egyszercsak felhő lesz, mi mind hüjék vagyunk. De ha te, valami mást látsz olyankor, akkor vagy a te szemeddel és/vagy a marhanagy értelmeddel van baj. Persze az is megeshet hogy nagyonis jó a látásod s az értelmed! S ha a gondolatom nem csal, akkor te, pontosan érted a célzást.

    A többieknek:
    Fentebb, az egyik videó a gondolatom szerint kapcsolódik ehhez az oldalhoz:
    http://truedemocracyparty.net/2011/12/the-chemtrailgeo-engineering-coverup-revealed-what-in-the-world-are-they-spraying-full-length/
    Érdemes volna lefordítani.
    S itt egy másik amely fontos adalék és amelynek a linkje az előbbi helyen megtalálható:
    http://truedemocracyparty.net/2012/04/vitamin-d-deception-vitamin-d-wars/

    VálaszTörlés
  26. Bár azt vallom, hogy közülünk senki nem ismerheti a valóságot a témával kapcsolatban, azért érdemes nyitott szemmel járni... Annyi bizonyos, hogy sok minden nincs rendben a világunkban, véleményem szerint a szórás is bőven belefér...

    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=330

    "...Azok számára, akik kételkednek chemtarils tevékenység létezésében és alkalmazásában, csak vessenek egy pillantást az következő linken található, erről szóló szabadalomra: http://www.lightwatcher.com/chemtrails/patents.html
    Utána esetleg felnézhetnek az égre is, és megnézhetik azt is, mit tartalmaznak ezek a csíkok. Laboratóriumi vizsgálatok ezen vegyi anyagokról megállapították, hogy gyártási hulladékok, a katonai ipar és biohadviselés anyagai:

    1. Alumínium bárium
    2. Alumínium-oxid, króm, ólom, stroncium
    3. Baktériumok és penészgombák
    4. Pseudomonas aeruginosa
    5. Pseudomonas Florescens
    6. Bacillusok amyloliquefaciens
    7. Streptomyces
    8. Enterobacteriaceae
    9. Serratia Marcscens
    10. Humán fehérvérsejtek- egy levágott szűkítő enzimet használnak a kutatólaboratóriumok és összekapcsolják a DNS-sel
    11. Enterobacter kloáka
    12. Egyéb baktériumok és egyéb toxikus formák, képesek szívbetegséget és agyhártyagyulladást okozni, valamint akut felső légúti és gasztrointesztinális distresszt okozni.
    13. Rákkeltő cink-kadmium-szulfid.
    14. Szerves bevonatú fémszálak
    15. Védőbevonatok, például szintetikus fonalak ami megmagyarázza, miért láttak sokan háló-szerű szálakat lesodródni az égből..."

    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=308

    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=271

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Laboratóriumi vizsgálatokat emlegetsz, tegyél kérlek közzé hazai hiteles, analitikai laborok által készített elemzéseket, melyek egyértelműen kimutatják a szennyezést, és annak folyamatos növekedését.
      Az alumíniumot szórják elemi formában és oxidként is? Elemi formában nem stabil, azonnal oxiddá alakul. Az pedig ha a vizekbe jut, egyáltalán nem oldódik, max az iszapba leülepszik, onnan lehetne kimutatni, oldott állapotban nem, ezért nem is vizsgálnak alumínium-koncentrációt felszíni vizekben (átalakulni meg nem fog más vegyületté, nagyon stabil). Akkor mégis milyen alumíniumvegyületből mértek 6000-szeres koncentrációt valakik, nagyon kíváncsi lennék.

      Törlés
    2. Ez jó volt KayD ! Ha sok az Al, lehet sóival jó sok szennyet deríteni, kész haszon, tiszta lesz az összes élővíz (legalább is átlátszó). :-) Én meg derülök, hogy végre egy környezetvédelmi ember is itt van, és oszt egy kis észt. Én is próbáltam, de hát egy dogmával szemben nagyon nehéz.

      Törlés
  27. http://iho.hu/hir/iranyito-sztrajk-zurzavar-nyugat-europa-felett-130612

    Az ország keleti részén is rengetegen megfigyelték a szórást pénteken, mint ahogy az a tiszántúli városokból beküldött képeken is megfigyelhető.
    Megemlíteném, hogy a hét elején kevés vegyicsík volt, szerdán már tisztult is az ég, 2013.06.14-én, csütörtökön, ragyogóan tiszta volt az ég, de aznap megfigyeltem, hogy nagyon sok repülő mászkált kondenzcsíkkal, gyakran keresztezték útjukat, párhuzamosan mentek egymás közelében, stb., majd pénteken ezeken az útvonalakon is folyamatos csíkozások voltak.

    Én is gyanítom, hogy többféle keveréket használnak, tavaly is volt olyan, hogy az (wetterzentrale.de portálon elérhető) előrejelzés szerint 2-3 nap múlva (a száraz időszakban) végre egy kis eső várható, aztán az előrejelzett esemény előtt egy nappal eltűnt a grafikonról a csapadék, miközben napi szinten szórták a mérget, volt, hogy végre gomolyfelhők termelődtek, de ekkor villámgyorsan megjelentek chemtrail-es repülők, és meglepő módon egy csepp csapadék sem esett. Előfordul, hogy felhőszakadáskor is megállás nélkül csíkoznak, lehet, hogy ilyenkor meg a "villámárvizekre" hajtanak, csak más keverékű mérget juttatnak a légkörbe, de valószínű, hogy a HAARP-pal is rásegítenek ezzel egy időben. Viszont pont ezen lehetőségekkel bizonytalaníthatják el az embereket, hiszen egyre többen észreveszik, hogy valami nincs rendben, de nem lehet egyértelmű magyarázatot adni nekik, mert ha azt mondod, hogy a szárazság, az árvíz, a felhőszakadás a vegyi csíkok és a HAARP miatt van, akkor egyből azzal jön, a sok víz és a szárazság ellentétes, hogy tudják ezt ugyanazzal a módszerrel előállítani? Nem értik a lényeget...
    Én azt mondom, hogy van erő és ellenerő,
    ezeket felhasználják ellenünk, befolyásolni tudják az időjárást vele, de földrengetéshez, (majdani) népirtáshoz is alkalmazzák.

    Aki a csíkozás hasznát abban látja, hogy nem ég le olyan hamar a napon, hát őket nagyon tudom sajnálni...

    Mg egy érdekes dolog: (idén) 2013. március elején gyors melegedésnek indult az idő az országban (a Dunától keletre biztosan), délutánonként már rövidnadrág is elég volt a melegedés miatt, ekkor délutánonként nagyon agresszív permetezést tartottak, sajnos nem lepődtem meg a hatásán (nagyon furcsának tartottam volna, ha nem tudtam volna a rossz célra használásáról), legalább 4-5 ÉJSZAKA nem ment 10-15 °C alá a hőmérséklet az említett időszakban, pedig ilyenkor még a fagy mindenképp gyakori vendég szokott lenni, persze hónap közepére és második felére tudjuk, mit kaptunk...
    Én azt mondom, hogy régen is voltak szélsőségek az időjárásban, de ezekkel a szórásokkal hatalmas károkat idéznek elő.

    Sajnos egyes társaságok várják is a szélsőségeket (akár a szupercella.hu), amikor vihart idéznek elő, akkor egyes fórumokon várják (betegesen) a hatalmas viharokat többnyire unatkozó újgazdag emberek, többségüknek jól menő cégük van, néha elköpik, hogy nincs anyagi gondjuk, nem képesek felfogni, hogy a felhőszakadás, jégeső, tornádó, óriási erősség villámok ártanak a mezőgazdaságnak, és a termésnek, nem beszélve, arról, hogy az értelmes kistermelőket tönkre is teheti 1-1 ilyen pusztítás.

    Ha belegondolunk, látható, hogy itthon is gyakoroltatták az emberekkel a rendvédelmi szervek beavatkozásait, utakat zártak le, lakcímkártyát kértek településre bejutáshoz, falut telepítettek ki, kivonultak a katonák, Tik-Tak-tek, közben ártérbe épült nyaralókat is védtek.

    VálaszTörlés
  28. Nos, én is megfigyeltem a csíkokat, és összefüggést vélek felfedezni az időjárás állapota és a csíkok sűrűsége között. Megfigyeltem, hogy mielőtt csapadékosabb légtömegek érkeznek a térségünk (Mo.)felé, előtte 24 órával, de lehet, hogy később megnövekedik a repülőgép forgalom, amelyek mind-mind chem-trail-t húznak maguk mögött. És mindig, a csapadékosabb, vagy hidegebb levegő betörése előtt. Legutóbbi csapadékos frontok, melyek 1 hónapos esőzést hoztak, nem tudták megállítani, valószínű ezt még ők sem tudják. Pedig a front bejövetele előtt is folyamatos volt a csíkozás, de valószínű, olyan hatalmas volt a légköri, időjárás változás, hogy nem voltak képesek megállítani. Egyébként mostanság sűrűn nézem az időképet és az európai felhőhelyzetből látható, kikövetkeztethető, hogy mikor nyomnak a nyakunkba anyagot. Már vagy 3-4 éve hallottam valakitől, hogy előrejósolták Mo. elsivatagosodását, Számomra ez azt jelenti, hogy már akkor tudták, hogy mit fognak Magyarországgal, a magyar néppel tenni, hogy végleg itt hagyják az országot.
    Figyeljétek meg, hogy a nyári záporok nincsenek már 2-3 éve, mióta eltökélten nyomnak bennünket. Ha úgy nem, majd így próbálják tönkretenni az ország gazdaságát. Persze emellett lehet népesség csökkentő mechanizmusa is, de az időjárás módosítás biztos kikövetkeztethető, megfigyelések útján.

    VálaszTörlés
  29. Miről vitatkozunk mi kisemberek? Van chemtrail vagy nincs, jó vagy nem, melegszik a Föld vagy nem?

    ÉBRESZTŐ! Nem vita kell, hogy jó vagy nem. Eljött a változtatás ideje. Melegszik Föld? Jó.Nem azért, mert finganak a tehenek.

    Rajtunk múlik, hogy természetes energiát, vízzel, árammal hajtott autót használjunk. Dobjuk ki a mérgező vegyszereket a fürdőszobákból-öblítő, mosószer, mosogatószer, stb,- mindegy milyen drága márka akkor is rossz.

    Követeljük a tiszta élelmiszereket. Tisztelt Avionics nem kötelező az E számokkal telenyomott műkaját megvenni.

    Én sok embernek mondom, hogy mi minden mérgező. Bólogatnak, igazam van, de minden marad ugyanúgy. Etetik a gyerekekkel a mérgeket, kenik rájuk a kőolajos krémeket, beoltatják őket fincsi higanyos, formaldelhides, szennyező, mérgező " védőoltásokkal "-mondván nekik sem ártott.

    A szomorú az, hogy a természetes dolgokat kevesen veszik, pedig nem sokkal drágább. DM, Rossman, Bioboltok tele vannak natúrkozmetikumokkal, nem káros tisztítószerekkel. Akit a téma érdekel keresse meg Antal Vali honlapját. Rengeteg hasznos dolgot írnak az emberek. Az asszonyok ész nélkül veszik a reklámozott vegyszereket, aztán töménytelenül engedik a lefolyókba. Az a csoda, hogy a folyókban még élnek halak...

    Mi tehetünk arról, hogy a mérgező dolgok forgalomban lehetnek. Ne vegyünk ilyeneket, akkor nem fogják gyártani. Gyűjtsünk aláírást a mérgező dolgok megszüntetéséért.

    Észre kellene venni, hogy csak az aláírás gyűjtés visz sikerre. A tüntetés a HATALOM eszköze. Az emberek belefáradnak, vagy szétverik őket. A tüntetés sosem hoz eredményt. Ha viszont milliók állnak egy kezdeményezés mögé békésen, az aláírásukkal azt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

    Egyébként nagyfokú korlátoltság kell ahhoz, hogy valaki nem lásson tisztán chemtrail ügyben. Régóta csinálják, Magyarországon is évek óta figyelem.
    Azóta lett belőle légkörhűtés, amióta az emberek észrevették és tiltakoznak. Miért nem tájékoztatták évekkel ezelőtt előre az embereket, hogy ezt fogják csinálni. Az emberek bevették volna ezt is, ahogy mindent.

    Az elején körömszakadtáig tagadták, ma már Földmentő lett belőle.Gyerekek min vitatkoztok? Hová lett a józan magyar paraszti ész??? Hát már az is eltűnt a hittel, reménnyel együtt???

    Akkor ideje koporsót ácsolni, mert gyáva népnek nincs hazája, de ostobának és beletörődőnek sincs...







    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Észre kellene venni, hogy csak az aláírás gyűjtés visz sikerre"
      Magyarországon az aláírás gyűjtés semmire sem kötelezi a kormányt! 500 ezres aláírásokat is simán félre dobtak már!

      Törlés
  30. Tudjátok mi történt! Először megírtam a kommentet, és VALAKI hozzátette, hogy TI MEG MENJETEK A FRANCBA! Mintha én írtam volna. Ezért töröltem ki az előző bejegyzéseket!

    Innen köszönöm meg a BESÚGÓNAK, hogy ezt hozzátette, mert visszaigazolta, IGAZAM VAN!!!


    VálaszTörlés
  31. Van egy javaslatom, kérdezzük meg a nagy hatalmú vezírünktől, Viktor Orbaniusz-tól hogy van-e tudomása a fölöttünk röpködő jelöletlen, idegen, méregcsíkokat hurcoló repcsikről?

    Kérek mindenkit aki látta, vagy le is fényképezte tegnap azt a mérhetetlen mennyiségű vegyi csíkot, forduljon kérdéssel a nagytiszteletű miniszterelnök úrhoz Orbán Viktorhoz, pl. https://www.facebook.com/orbanviktor?fref=ts
    vagy: E-mail: miniszterelnok@me.gov.hu
    vagy: orbanviktor@orbanviktor.hu

    Valahogy így:
    "Tisztelt miniszterelnök úr!
    Van-e tudomása a fölöttünk röpködő jelöletlen repülőkről amelyek chemtarils csíkokat szórnak Magyarország légterében?
    Tegnap 2013.6.14, az egész ország légtere délutánra megtelt vegyi csíkokkal: http://vilaghelyzete.blogspot.sk/

    Magyarország légterét megsértő repülőgépek azonnal figyelmeztetve vannak és ha kell akkor beavatkozásra is sor kerül.
    Ha ezek a repülőgépek nem sértették meg az ország légterét akkor tisztelt miniszterelnök úrnak, erről tudnia kell.
    Ha tegnap nem nézett fel az égre, akkor kérjen magyarázatot a katonai radarállomások parancsnokaitól, hogy tegnap, 2013.6.14, hány jelöletlen repülőgép repült be Magyarország légterébe.
    Jogom van tudni, hogy mi folyik a fejem felett.
    Miniszterelnök úrtól azonnali haladéktalan tájékoztatást kérek.

    Köszönöm

    aláírás"

    VálaszTörlés
  32. bárium
    "A bárium vízben, illetve savakban oldható vegyületei kivétel nélkül mérgezőek; a bárium-karbonátot patkányméregnek használják. A báriumvegyületek a beidegzés helyétől, módjától függetlenül valamennyi izmot erősen és tartósan ingerlik. Szűkítik az ereket, fokozzák a bélmozgást, feszítik a harántcsíkolt izmokat; ezt a központi idegrendszer depressziója követi (Kvlex). Az akut mérgezés tünetei: erős nyálfolyás, kólika, hasmenés, hányás, szívritmuszavarok, a vázizomzat bénulása."

    VálaszTörlés
  33. A hatóságok 2009-ben 840 alkalommal küldtek fel repülőgépeket, hogy próbáljanak esőt csiholni. "Emellett 116 ezer speciális rakétát és 890 ezer ágyúlövedéket is kilőttek az év folyamán ilyen céllal. Az időjárást befolyásoló technológiák feltehetően szerephez jutnak majd az idén május 1. és október 31. között megrendezendő sanghaji világkiállításon, valamint a november 12. és 27. között Kuangcsouban (vagy Európában elterjedt nevén Kantonban) sorra kerülő 16. Ázsia Játékokon is."

    http://www.szentkoronaradio.com/printable/node/87737

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ezt te honnan tudod??? Ott voltál mind a 840 alkalommal,látad mind a 116 ezer speciális rakétát és 890 ezer ágyúlövedéket? Gondolom ha állítassz valamit akkor valószínüleg meggyőzödtél róla.
      Vagy csak olvastad valahol......mondta valaki...és azt el KELL hinni.




      Törlés
  34. Ha még valaki nem írta volna, most fedeztem fel a neten, hogy először Teller Ede javasolta azt az elméleti megoldást először, hogy az ózompajzs romlását repülőgépek által a felső atmoszférában kibocsátott fémrészecskékkel akadályozzák meg, és a gyakorlatba Hughes Aircraft ültette át és szabadalmaztatta.

    A permetezés technológiája (http://napi-politika.gportal.hu/gindex.php?pg=32960254)
    A chemtrailek, mint majd látjuk, több, egymástól jellegükben elkülöníthető komponensből állnak, ami meghatározza a légtérbe juttatásuknak módját is. Ez alapvetően kétféle lehet: vagy az üzemanyagba keverve vagy külön erre a célra kiépített high-tech csövecske-rendszeren.
    1) Üzemanyag-adalékok
    Mint azt több szabadalom is tárgyalja, a nagyon finom, pár mikronos ill. szubmikronális por a gép turbináit nem károsítja, ezért ennek a levegőbe juttatása úgy a legegyszerűbb, ha azt az üzemanyagba keverik. Ez valószínűleg igaz is az alumínium-porra, de a többi komponens a legnagyobb valószínűséggel már speciálisan kiképzett rendszeren van szétpermetezve.A léptékeket elképzelhetjük, ha figyelembe vesszük, hogy egy KC-10-es óránként kb. 7800, a KC-135 Stratotanker 10000 liter üzemanyagot fogyaszt, mindehhez az utóbbi típus cca. 118000 (nem elírás: száztizennyolcezer...) liter vegyi anyagot vihet... (WT). Ha elfogadom a permetezés módjaként – legalább részben – az üzemanyagba való keverés módszerét és eltűnődök annak volumenén, az sem hangzik teljesen irreálisnak, hogy a jelenlegi „olaj-háborúk” legalábbis egyik oka nem a chemtrail-programhoz szükséges leírhatatlan mennyiségű üzemanyag biztosítása-e...
    2) Csőrendszer, szórófejek
    Több forrás állítja, hogy a permetezés egy erre speciálisan kiképzett tartály-, cső-, szelep- és fúvóka-rendszeren át folyik. Ezzel kapcsolatban is létezik jó pár szabadalom .Természetesen a dolognak ez a része is szupertitkos, csak nagyon ritkán bukkannak elő megbízható adatok – elsősorban véletlenül elcsípett fotók – amelyek a szórás módszerét megvilágítanák. De jónéhány nyilvánosan publikált szabadalom is egyértelműen leír olyan technológiákat (pl. a U.S. Patent # 4412654 sz., „Laminar microjet atomizer and method of aerial spraying of liquids” című), amelyek kifejezett célja aeroszolok terítése.
    A Cloverleaf-projekt egyik szemtanúja kapcsán említettem, hogy a repülőgép szennyvíz-elvezető rendszerével párhuzamosan van kiépítve egy nagyon finom saját rendszer, amelynek a kivezetései a szárnyvégeken vannak. Említettem már az Indiában és Nigériában leszállított repülőgépeket. Nos, úgy tűnik, hogy az USA minden pánikszerű és szinte hisztérikus tiltása ellenére mindkét országban kicsit megnézték ezeket a gépeket és mindkét helyen kitudódtak információk a gépek különös „szennyvízrendszeréről”, amely 45000 kg (!!!) anyag tárolására volt alkalmas és amelyből technológiailag nagyon fejlett (“technologically sophisticated”) nano-csövecskék rendszere vezetett a szárnyak hátsó, ún. kilépőéléhez és a vízszintes vezérsíkokhoz. De más jellegű furcsa toldalékokról is készültek fotók, tehát többféle metodikát is alkalmaznak, valószínűleg az adott géptípus ill. annak átalakíthatósága és a permetezendő anyag függvényében.

    VálaszTörlés
  35. CHEMTRAIL létezik , akinek van szeme az látja , csak annyiból a címmel nem értek egyet ,hogy "Magyarország CHEMTRAIL-támadás alatt áll" , ezt kiegészíteném hogy az egész világ támadás alatt áll . Évente többször megyek külföldre és nincs különbség , nyomják mindenhol. Még azt szeretném hozzátenni hogy tudomásom szerint kb 30 nap kell hogy az aluminium a földre érkezzen , eböl kifolyólag amit fölöttünk szórnak az más országban mérgez .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit meg más országokban szórnak az meg itt landol.

      Törlés
    2. redneck
      Ez így van , csak lefelejtettem .
      Globális permetezés van . Én sokszor figyelem az eget, érdekes dolgokat látni .
      pl volt olyan hogy egymás mellett ment két gép , az egyik húzott szép vastag hosszú csíkot a másik csak rövidet (kondenz csíkot), egy idő után mintha kifogyott volna a cucc a gépből , és abban a pillanatban a másik kezdte el vastagon és hosszan húzni , és ami előtte hosszan húzta már csak kondenz csíkot húzott .

      Törlés
  36. És akkor minden gép permetez?

    Ez nem logikus, ahogy Spock mondaná a Star Trek-ből...

    Hogy miért viszket az orrotok meg a szemetek? Talán nem ártana figyelembe venni, hogy itt a pollenszezon!

    http://oki.wesper.hu/files/jelentesek/aktualis.pdf
    http://www.met.hu/idojaras/humanmeteorologia/pollenjelentes/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, biztos a pollenek ellen permeznek

      Törlés
  37. Sziasztok!

    Bárcsak ne lenne igazam, ....
    Jó sok kontraszt anyagot kiszórtak, az látszik.
    -Szerintem rég nem látott esőzés, vagy vihar lesz.
    Jól megúsztatnak, és -vagy tönkreteszik a termést.
    Az utóbbira tippelnék főképp.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nikola Tesla
      Miért akarnák tönkretenni a termést ? Nem csak nálunk nyomják , hanem amerikában europában mindenhol .
      Szerintem csak hűteni akarják a földet , mert nagyon erős a naptevékenység .
      És nem merik nyilvánosságra hozni , mert sok lenne a balhézás miatta .
      De ez csak az én véleményem , nem biztos hogy így van .

      Törlés
    2. Vélhetően azért, leo, hogy rákényszerítsenek mindenkit a génkezelt növényekre... Azoknak val nem árt a permet...

      Törlés
    3. Azért, mert gazdaságilag zsarolnak.
      Azért, hogy tönkre tegyenek.
      Azért, hogy nehezebb helyzetbe hozzanak.
      Azért, mert a hülyeségen, és a szegénységen lehet a legjobban keresni.
      Azért, hogy Neked nehézséged legyen.

      Nem vagyok pesszimista. ez a valóság.

      Lásd az Egyiptomi helyzetet két éve.
      Termés sehol árak az egekben, könnyebb a népet lázba hozni.

      Aszály, vagy özönvíz.
      Valamelyik jöhet. Persze nem magától csak úgy.
      Ne legyen igazam.

      Törlés
    4. leo, A Földet és légkörét így nem lehet lehűteni, állítólag. A szakemberek elmagyarázták, hogy az a bizonyos végyi/szerves mesterséges felhőlepel, ami nappal látszólag meg véd minket a
      napsugarak melegétől, az éjszaka ugyancsak betakarva tartja az adott Föld részt. Ettől viszont kialakul egy un. pokróc effektus. Tehát éjszaka, amikor hűlnie kellene a földnek, nem tud, mert a vegyi/szerves felhőlepel(pokróc) alá szorul a meleg.
      A Nap aktivitását szerintem meg bízzuk a Jóistenre. Nem kell mindent elhinni abból, amit az ENSZ tudósai mondanak. Azok azt fújják, amit eléjük tolnak a gazdáik. Gondolom már láttad a "Nagy globális felmelegedési svindli" című dok.filmet.
      Szerintem is arra(is) használják fel ezt a technológiát, hogy jól kiszámolt anomáliákat okozzanak az időjárásban, minek segítségével könnyen tönkretehetik az éves, ilyen meg olyan, termést egy egy adott országban. Arról is hallottunk már, hogy kiszeretnék éheztetni a világot(codex alimentarius), le védett alumínium rezisztens nővények és még ki tuja mit forgatnak a fejükben. Az élelem meg egyre drágább, mert "az rossz időjárás miatt rossz volt a termés". Mi meg tudomásul vesszük és fizetünk. De ha így haladunk tovább eljutunk egy olyan pontig, amikor se pénz sem elegendő élelem nem lesz a boltokban. És nem azért mert sokan vagyunk, hanem azért mert tudatosan idézik elő ezt az egészet, pont ahogy a gazdasági válsággal tették. Tehát van mitől tartanunk. Mi lenne, ha egy hasonló napon, mint amilyen a pénteki volt, mindenki aki tud elsétál a rendőrségre és feljelentés tesz egy ismeretlen elkövető ellen. Fényképezést, jegyzőkönyvet, jegyzőkönyv másolatot követelve az éppen intézkedő rendőröktől. Legalább ketten menni, hogy legyen legalább egy tanú abban az esetben, ha nem akarnak foglalkozni az üggyel. Titokban rögzíteni a beszélgetést esetleg filmezni meg ilyenek. Okosan kell csinálni. Ha sokan vagyunk nem eshet bántódásunk. És ez mindenre érvényes. Fel kell vállalni önmagunkat és azt amiben hiszünk. A politikusoktól ne várjatok megoldást, ők csak az időhúzás eszközei.

      Törlés
    5. "Mi lenne, ha egy hasonló napon, mint amilyen a pénteki volt, mindenki aki tud elsétál a rendőrségre és feljelentés tesz egy ismeretlen elkövető ellen"

      "A politikusoktól ne várjatok megoldást, ők csak az időhúzás eszközei."

      A rendőrség meg a politika pincsije. Attól se várj túl sokat. Valszeg a kerületi rendőrfőnöknél nem jutna tovább az ügy, lesöpörnék.

      Törlés
    6. Tudom, hogy nem egyszerű, ezért kellene mielőbb minél több embernek tudnia erről. Az egység egy bizonyos úgy érdekében elengedhetetlen tényező. Szerintem tegye mindenki a dolgát, úgy hogy a kis saját környezetében felkelti az ottani emberek érdeklődését a jelenség iránt.
      Egyébként van egy olyan érzésem, hogy hamarosan megint látni hallani fogunk, valamelyik kereskedelmi adón, egy "Ugyan már, ezek csak összeesküvési elméletek" jellegű beszámolót. Én nem láttam, de azt hallottam, hogy a tavaly mát volt egy ilyen adás, talán a TV2-ön, ahol valamelyik agyonképzett meteorológusunk megmagyarázta a frankot a kondenzcsíkokkal kapcsolatban. Nem véletlen beszámolók ezek, ezt mindannyian tudjuk és ezeket ismételgetni is fogják minden szezon előtt, hogy az emberek "jól" informáltak legyenek és ne dőljenek be holmi összeesküvési elméleteknek.

      Törlés
    7. - Hűtik a légkört, ezért hoznak létre repülőgép kondenzcsíkokat, amelyek hozzájárulnak az üveghatáshoz.
      ?
      - Tönkre akarják tenni a talajt alumíniummal, amely amúgy a földkéreg harmadik leggyakoribb eleme.
      ?
      - Ki akarják irtani az emberiséget, köztük magukat is, elszennyezni a saját környezetüket is.
      ?
      Ez bizony nagyon nagyon logikus és célszerű.

      Törlés
  38. Örömmel látom hogy mennyi ember látja már a dolgok valós lényegét,aki pedig nem és még mindig mély álomban van az az Ő saját egyéni gondja.Előbb-utóbb majd rádöbben a valóságra és nagyon valószínű,hogy írtózatosan fájdalmas lesz a felismerés számukra! Két kiegészítést fűznék még a hozzászólásokhoz: 1. Sajnos éjszaka is kőkeményen szórnak,permeteznek! (4.éve követem figyelemmel az eseményeket ezügyben) 2.SZÁNDÉKOSAN EL TAKARJÁK A NAPOT!!!! Ez hosszabb fejtegetést igényel,de talán sokan már értik.Akinek esetleg ez új információ,ne sajnálja a fáradságot és olvasson utána,ha úgy gondolja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sicambria
      "SZÁNDÉKOSAN EL TAKARJÁK A NAPOT"
      Én is figyelem már kb 1 éve , pontosan így látom .
      Volt olyan tavaly nyáron hogy amikor kicsit felhős volt az ég , foltozták a lyukakat a felhők között , már akkor is gondoltam hogy ez nem lehet véletlen .
      ma este is nyomták , de hiába mondom az embereknek , nem érdekli őket és nem is tudnak mit csinálni ellene .

      Törlés
    2. "Szándékosan el takarják a Napot" "Foltozták a 'Lyukakat'(?) a felhőn"
      Te jó ég!!Ez a legjobb amit eddig olvastam.Pffff az emberi ostobaság határtalan!!!

      Törlés
  39. Még egy utólagos megjegyzés a világhelyzete blog készítőjének.A sok negatív,idióta és sértő hozzászólások kérlek ne tántorítsanak el a célodtól,mert ez vállalt feladat és küldetés számodra! Nagyon sokan hálásak vagyunk a fáradozásodért,az infórmációkért, és az "ébresztésért"! Szóval további sok sikert és kitartást! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az nem zavar vagy nem veszed észre, hogy ezek a "negatív,idióta és sértő hozzászólások" pont azoktól származnak, akik azt hiszik hogy ezek a kondenzcsíkok mérgező permetszerek ???

      Törlés
  40. Úgy tűnik Budapest ma 06.15.-èn sem úszta meg a permetezést:S

    VálaszTörlés
  41. észrevetétek hogy az utóbóbbi 1 hónapban szinte minden nap hatalmas bárány felhők voltak? most viszont újra semmilyen, esetleg halvány fehéres lepel, szerintem esősből átváltottak száraságba, lehet hogy a nagyon látványos kemítrél fajta a száraságot jelenti, a kevésbé látványosan szét terülő pedig az esőt csinálósat

    VálaszTörlés
  42. http://www.youtube.com/watch?v=mcZaJEMsSwM

    Milyen funny hogy a "kondenzcsík" a szárnyak végén jön, a hajtóművek pedig benn vannak a törzsnél.....

    VálaszTörlés
  43. Mindenki, aki azt hiszi, hogy kitalált hülyeség a chemtrail-jelenség, ajánlom, nézze meg ezt: http://www.youtube.com/watch?v=tjdxWrkfJbQ
    De ne az első 5 percet, hanem a teljes filmet nézzétek végig!
    Utána szerintem ez már nem lesz "összeesküvés-elmélet"!...

    VálaszTörlés
  44. http://www.youtube.com/watch?v=qZ3zFr3Unzs

    Ezt ha megnézed, már nem néztek annyire idiótának bennünket, itt a porlasztók a hajtóművek síkjában vannak, viszont tisztán látható hogy nem onnan lép ki az anyag.

    VálaszTörlés
  45. http://www.youtube.com/watch?v=rXqunUH9sqc&list=PL5121200D3BE12BC3

    Ezt a lejátszási listát is érdemes végignézni!
    Permetezés németország felett, szinte a 80%-át törölték, vajon melyik filmgyártó cég birtokolta a jogokat hogy törölték a videókat? Mi az indok?

    VálaszTörlés
  46. Tény, hogy gyermekkoromban ha néztük, hogy egy gép kondenzcsíkot húz, akkor néztük a végét is, ahogy eltűnik. Az egész pár száz méternél nem volt hosszabb, és ahogy kialakult, szinte hasonló gyorsasággal el is illant. Nem voltak ilyen csíkfelhősek az egek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg kell, hogy cáfoljalak ! Én meg azt figyeltem úgy 30-35 éve is (mert mindig is érdekelt a repülés meg a légkör), hogy milyen szép hosszú felhők lettek sokszor a kondenzcsíkokból. Még le is írtam az előfordulásukat meg az élettartamukat. Sajnos ezek a megnyilatkozások is bizonyítják ennek a jelenségnek a totális paranoid és skizoid hátterét. Annak tudatában mondom ezt, hogy nem vetem el a légkör manipulálását ilyen módon. Csak ugye nem minden arany, akarom mondani chemtrail, ami annak látszik. Ez a hazai konteós témakör legnagyobb általam ismert tévedése !

      Törlés
    2. Na jó, röviden elmondom mindenkinek a leegyszerűsített méret magyarázatát a kondenzcsíknak. Ha rövid, akkor a légkör azon a magasságon (10-13 km) száraz, ha a kondenzcsík (mert mind az) hosszú meg széles lesz akár mint egy felhő (egyébként teljesen felhő), akkor ott magas a levegő páratartalma. Ennyi !!! Mesterségesen képződő felhő. A természetben sokkal "nehezebben" jönnek létre, mert a sugárhajtóművek égésterméke maga a felhőképződés melegágya.

      Törlés
  47. Ha kell pozitív visszajelzés az oldallal kapcsolatban, ne is nézzetek messzebbre csak ezekre az űberokosokra. Hogy elözönlötték megint itt a placcot. :)

    Ennek évtizedes története van, a valóságot nehézkes dolog cáfolni:

    http://www.corbettreport.com/geoengineering-the-real-climate-change-threat/

    Aki nem szeret olvasni:

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=hpz6W980n4I


    http://www.globalresearch.ca/atmospheric-geoengineering-weather-manipulation-contrails-and-chemtrails

    VálaszTörlés
  48. az inernet baromi jó arra hogy egyesek esztelen agymenéseket lökjenek ki... és még százak meg is kajálják!!! :P :D már ne is haragudjatok, de én már gyerekkoromban 30 éve is pontosan ezt láttam az égen amit most fotóztak... persze nem minden nap, hanem csak nagyon ritkán, gondolom, amikor a légköri viszonyok ezt lehetővé teszik... jó lenne a találgatások helyett a valós problémákra fókuszálni, abból is van bőven ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyerekkorodban azért láthattad ritkán a hosszú, vastag csíkokat, mert akkor még csak kísérleti fázisban lehetett, nem globális volt szerintem,
      - anno a vietnámiakat is megpermetezték méreggel, aztán meg sokáig mesterségesen létrehozott esővel öntözték őket...

      Én meg azt hittem, hogy nálunk csak 1-2 éve kezdődött a szórás, pedig már egy 2008-as fotómon is rajta van egy chemtrail, igaz akkor még nem is hallottam ilyen, akkoriban a kerozin kiengedést mesélték be nekünk.

      Valós probléma, hogy sok embernek még mindig hiába mondod, nem hisz a szemének. Sajnos ennek több oka is lehet: - pl. ezt nevelték bele,
      - van az a pénz, amiért nem vesz észre triviális dolgokat.

      Törlés
    2. https://www.youtube.com/watch?v=cnWO5KT8IhI

      Törlés
    3. J, jé van itt olyan ember is akinek nincsenek amnéziás tünetei ? Naná hogy voltak felhőszerűvé dagadó kondenz csíkok, főleg hogy ma is azok vannak, csak 5x annyi a repülő járat.

      Törlés
  49. Azt senki nem vette észre, hogy az árvíz alatt volt vagy 3-szor földrengés ? Kicsit túl gyakran vannak kishazánkban földmozgások mostanában. Mert ha lett volna egy jó kis gátszakadás...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyilván az sem volt véletlen, akár természetes eredetű is lehetett, de gyanús. Olyan természeti események zajlanak egyre gyakrabban hazánkban is, melyekre korábban ritkábban volt példa.
      Akár a bányászat is okozhatta a rengéseket, akár bombák megsemmisítése is, mivel mindig 5 km körüli mélységben indult (legalábbis ezt közölték), ezért/esetleg a HAARP-ot is ránk küldhették. De a rengések időpontja is furcsa: este, éjjel zajlottak, ezért az űrbéli anomáliák is számításba jönnek.
      Az igazság rejtve van előlünk, és ezért itt is tesz 1-2 kommentáló.

      Lehet firtatni, hogy honnan jött hirtelen az a sok víz... a Duna mentén élők számítottak a zöld árra, hisz megszokott számukra. A vízszintet a sok külföldön épített (mobil)gát is emelte,
      de
      valahol olvastam, hogy a HAARP-pal melegítik az északi jégmezőket, hogy a nyersanyagokhoz könnyebben hozzáférjenek, onnan a víz elolvadt, jelentős mennyiségű metán gáz is felszabadult, a Duna mentén kihullt vízmennyiség egy része állítólag onnan is jöhetett, de más kontinensen is voltak mostanában durva áradások.
      Nagy készültség volt Mo-on az árvíz miatt, és azt kommunikálták, hogy jól haladnak a védekezési munkákkal, akik pusztítást akartak látni az országban, azoknak kapóra jött volna, ha szakadnak a gátak. Itt már összefügg minden mindennel, legalábbis az ébredők felé ezt láttatják.

      Törlés
  50. http://www.idokep.hu/hirek/hologram-repulok-es-chemtrail-csikok
    Ezen az oldalon, fricskázzák a valóságot. A cikk belekeveri az UFO-kat, gömbvillámot, hologrammot és hasonlókat. Látható az erőlködésük, mindenáron megmagyaráznák hogy chemtrail, az nem létezik, sszesküvéselmélet az egész.

    A magyarázatukkal az a baj, hogy nem magyarázat.
    Kihagyták, megkerülték az egyik legfontosabb tényt: Mit keresnek Magyarország fölött idegen repülőgépek?! - Tekintve, hogy Magyarországnak, nincs is annyi repülőgépe, amennyi az ország fölött állandóan húzza a "kondenzcsíkokat". Valamelyik napon délután megszámoltam több mint húsz gépet kb 3 óra és este hét között...!

    Az állítólagos kondencsíkokat közel egyforma távolságra, illetve azokra (majdnem) merőlegesen a többit, húzzák a repcsik oda-vissza.
    Jellemzően olyanná lesz a "kohndenzcsíkoktól" az ég mint a sakktábla!

    A csíkhúzó gépek nem lehetnek utasszállítók, mert azok rendszerint egyenként szállnak, meg naponta csak pár gép látható. (Annyi utasszállító egy hónap alatt nem száll föl Magyarországon amennyi gép itt egy nap alatt elrepül!) Harci gépek volnának? Azok jellemzően kötelékben repülnek. Kis gépek sem lehetnek, mert egy kis gép nem tud olyan magasan repülni ahol ezek, sem olyan gyorsan. Nos akkor, mi marad? És milyen céllal karcolják össze fölöttünk az eget?
    Ehhez kapcsolódik egy másik igen fontos dolog: A természetes felhők jellemzően nem felettünk keletkeznek, hanem rendszerint úgy úsznak fölénk valamely országrész vagy város felől. Bárki megfigyelheti azt is, hogy a "mű"-felhők a fejünk fölött repkedő gépek "kondenzcsíkjai" helyén keletkeznek akár egy vagy két órán belül. Majd később ezekből a felhőkből az esetek nem kis részében, csapadék hullik.
    (Arról nem is beszélve, hogy ezek a felhők egyáltalán nem úgy néznek ki mint a természetes felhők! S ezt is csak a vak nem látja!)

    Összeesküvéselméletről beszélnek a cikkírók.
    És tényleg összeesküvésről lehet szó. - Amennyiben kohn és cion összeesküdött a népek ellen. Csak nem elméletben, hanem a gyakorlatban!

    Fontos hogy a leglényegesebb információk nem kis számban repülési szakemberektől származnak.
    Fentebb egy okostojás azt írta, rendelkezik repülési ismeretekkel. Hát hogyne, kb annyival mint a szomszéd Rozinéni aki szintén ült egyszer repülőn...

    Arpielnek: Dehogyisnem, olvass csak vissza, fentebb írtam róla.

    Mun Ban-nak és mindenki másnak: http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=4089 Ajánlott végigolvasni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. " A természetes felhők jellemzően nem felettünk keletkeznek, hanem rendszerint úgy úsznak fölénk valamely országrész vagy város felől." LOL
      És a más országrészek fölé honnan úsznak? Mert akkor sehol sem keletkezik, csak úszkál ide oda. Az eső meg veszélyes, mert elfogynak miatta a felhők, a föld meg sivataggá válik.
      Egy kis felhőkeletkezés:
      http://www.youtube.com/watch?v=AHyNhRELMJw

      Egy kis elmélet:
      Ha a levegő páratartalma láthatóvá válik, akkor képződik felhő vagy köd.
      A víz a levegőbe pára alakjában kerül, de természetesen a levegőnek véges víz felvevőképessége van, amely mindig a levegő hőmérsékletétől és a nyomásától függ. Állandó nyomáson a hőmérsékletet változtatva, eljutunk egy olyan értékhez, ahol a pára kicsapódik, vagy ha tud mire, lecsapódik.
      Ezt nevezzük harmatpontnak. Ha az adott légtömeg hőmérséklete eléri ezt, akkor számíthatunk a felhőképződésre.

      Ezt írtad: "Bárki megfigyelheti azt is, hogy a "mű"-felhők a fejünk fölött repkedő gépek "kondenzcsíkjai" helyén keletkeznek akár egy vagy két órán belül. Majd később ezekből a felhőkből az esetek nem kis részében, csapadék hullik." Tegnapelőtt volt a nagy "permetezéses" nap, a kondenzcsíkok többsége megmaradt, emellett nagy számban cirrus felhők is keletkeztek (a kettő összefügg). Kíváncsian várom a jelzett csapadékképződést azóta is.

      Törlés
    2. Teljesen egyet értek veled kedves József.. Valóban Ex AvionicsInHungary -nek nem sok repülési ismerete lehet vagy ha igen, valami oknál fogva regaszkodik a saját verzójához.

      Törlés
    3. Én meg Ex AvonicsHungary-val értek egyet. Ezt a kritikádat mégis mire alapoztad. Csak nem előítéletre ?

      Törlés
    4. Már ne haragudj Tahi József, de amiket ide írtál az nagyon gáz (már a tudatlanság miatt). Komolyan írod, hogy naponta pár gép látható meg csak egyedül repülnek ? Mi csoda ? Naponta csak pár száz gép repül át, és rendszeresen pár km-re repülnek egymástól (polgári). Komolyan itt csak én figyelem az eget rendszeresen ? Ha egy gép elhúz (légi folyosóban) utána jön a következő stb., a jetstream elfujja a csíkot (felhő!), nem párhuzamos lesz a képződmény ? Ennyi hülyeséget mind megfigyelés terén mind alap tudományos téren még nem láttam, mint amit itt összehordtok. Sajnos kb. mintha egy másodikos gyereket hallgatnék. Szóval nagyon gáz ez a tudáshiány. Ez azért is gáz, mert most ez csak egy (részben) önetetés (mármint a felhő csíkok "démonizálása"). De ha az ennél ügyesebb, ravaszabb háttérhatalom teszi ezt, akkor mekkora lesz az etetés ?
      Konklúzió: nem minden rossz ami annak látszik, és fordítva is (úgy persze még nagyobb a bukta.)

      Törlés
  51. "Megisszátok az ásványvizet, megeszitek az ízfokozós, E536 ( kálium-ferrocianid )tapadásgátlós fűszereket. Habzsoljátok a fasza Nátrium glutamátos kajákat. Tömitek magatokba a szintetikus moslékot. Szívjátok a fincsi kipufogógázt. Isszátok a cukrozott fosokat, mint a kóla és bajtársai. El hiszitek az "orvosok" dumáját a koleszterinről és a konyhasóról. Titeket már nem kell irtani....megteszitek magatok is. NA ERRŐL KÉNE BESZÉLNI! MERT ENNEK MINDEN SZAVA IGAZ!!!!"

    E536: Élelmiszerek esetén elsősorban a bor derítésére (kékderítés) alkalmazzák, mely során a szőlő permetezésére használt gombaölő rézvegyületeket távolítják el. Egyes sókban is előfordulhat E536 néven, mint csomósodást gátló anyag. Napi maximum beviteli mennyisége 25 mg/testsúlykg. Az élelmiszerekben használt mennyiségek esetén nincs ismert mellékhatása.

    Hát ebből kurvasokat meg kéne ennem, hogy bajom legyen, ellenben a permet amit a szöveg is említ kicsit halálosabb, de ennyi erővel rajtahagyhatnák azt is...ha már mérgezni akarnak ;) Sokkal gyorsabb. A másik meg ízfokozó, hogy jobban fogyjon a termék. Amúgy olyanról se hallottam, hogy valaki az ásványvíztől halt volna meg. De végül is le lehet szokni a vízről is, majd eszek/iszok fényt. Azt biztos nem tudják mérgezni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van. Egyél, igyál nyugodtan amit akarsz. Én is azt teszem amit akarok. Ennyi. ....De azért a káliumról tájékozódj kicsit alaposabban. Tudod saját magad és a szeretteid miatt. Nehogy véletlenül be adjátok a kulcsot.

      Törlés
    2. Igen, maga a kálium töményen nagy mennyiségben mérgező. A só is mérgező NAGY mennyiségben, mégis tesznek az ételbe, hogy legyen íze. Egy gyűszűnyi páliknától sem halsz meg, de 5l után (most mondtam egy számot) már alkoholmérgezést kapsz. Olyan kaját meg ne vegyél amiben sok van, ennyi.

      !MÉRTÉKLETESSÉG!

      Azt sem tagadom, hogy voltak bizonyos termékek amiben sok volt a kálium, de azokat kivonták a forgalomból...legalábbis külhonban, itt túl sok a korrupt karvaly, túl nagy befolyással.

      Törlés
    3. Asd, nagyon alulmúltad most magad. Ha ennyire nem vagy képben pl.a Na-glutamát hatásairól stb., akkor miért szólalsz meg ? Van az a jó magyar szólásmondás: "ha nem szóltál volna, okosabb maradtál volna". Ez sajnos nagyon sok hozzászólóra vonatkozik !

      Törlés
  52. Amúgy le vagytok maradva, mert sok helyen már azon megy a diszkurzus, hogy a MÁSODIK napot akarják eltakarni!!4!4

    Ennyi fantáziálgatás után a háttérhatalomnak nem is kell összezavarnia. Megteszik azt az emberek egymással.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is tudok ilyen elméleteket gyártani az okokról:
      Igazából a Halálcsillagot meg a teljes birodalmi flottát rejtegetik előlünk!

      Vagy: A háttérhatalom vámpírokból áll, ezért sőtétítik a bolygót. A buzi alkonyatos vámpírokat is azért találták ki, hogy azt higyjük a fény nekik nem árt!

      De ez kb. annyira hiteles mint a többi. Kár is az okon filózni szvsz. Tudjuk, hogy rossz nekünk és ez ellen kell tenni. Aztán ha minden megoldódott talán megtudjuk az igazságot. Megoldódik a dolog, mert egy birodalom sem tart örökké...

      Törlés
  53. Azt hogy a repülőgép valami menetrendszerinti polgári járat-e azt le lehet ellenőrizni innen: http://www.flightradar24.com/
    A gép típusa, útvonala, fényképe is fenn van. Kézitávcsővel látható hogy az a gép megy-e ott amit a lap mutat, vagy valami teljesen más. A polgári gépek festése, jelölései elég szembetűnőek, a napokban sok, sima szürke jelöletlen gép látszott.

    VálaszTörlés
  54. Ha igaz lenne a chemtrail elmélet, akkor:

    - tömegesen kerülnének nyilvánosságra analitikai laborok hiteles elemzései talajvíz, felszíni víz, talaj, levegőmintákból, több évtizedet átfogó mérési sorok ugyanarról a helyről, amik egyértelműen kimutatják az elmúlt 10-20 év alumínium, bárium koncentrációjának emelkedését.

    - Földművelő gazdák tömegesen lázadnának fel bizonyítékokat lobogtatva, hogy az alumínium és bárium koncentráció emelkedése tönkreteszi a földjeiket, termésüket

    - tömegesen kerülnének nyilvánosságra élelmiszereket vizsgáló laborok eredményei, hogy emelkedett az alumínium és bárium koncentráció (amely laborok dolga, hogy határérték feletti szennyezettség esetén betiltsák az adott élelmiszert)

    - tömegesen lázadnának fel környezetükért aggódó független civil szervezetek, hiteles adatokkal alátámasztva az alumínium és bárium szennyezettség növekedését

    - orvosok tömegesen szólalnának fel, hogy ismeretlen eredetű alumínium és bárium szennyezés növekvő egészségügyi problémákat okoz

    - a légiközlekedésben világszerte dolgozó több százezer ember közül folyamatosan lennének olyanok, akik bizonyítékokat szivárogtatnának ki, vagy tömegével lennének öngyilkosok a fenyegetettség és a hatalmas lelki teher miatt

    - az alumínium és bárium világpiaci ára az egekben lenne a sokszorosára növekedett kereslet miatt.

    Ezek egyike sem történt meg. A tökéletesen kielégítő "bizonyítékok" nem mások, mint néhány videó arról, hogy a repülők kondenzcsíkokat eregetnek, meg néhány paranoid „szakértő” nyilatkozata és konferenciái, melyeken egymást hülyítik. Mikor lesz már valódi bizonyíték? "a kongresszus is beszél róla"-féle hülyeségek meg annyit takarnak, hogy egy képviselő, akinek telebeszélték az agyát hülyeséggel, felszólalt a kongresszusban. Ez bizonyíték?

    Nézzük az alumíniumot. Évente kb. 140 millió tonna bauxitot bányásznak a földön, melynek maximum 20%-ából lesz fém alumínium, tehát számoljunk évi 30 millió tonna mennyiséggel.
    Magyarország területe 93 036 km². Ha annyi alumíniumot ki akarnának ránk permetezni, hogy akár csak 0,1 mm vékonyan terítse be hazánkat, 9,3036 millió tonna alumínium lenne szükséges. Ez még csak Magyarország, mennyi kellhet akkor, ha a többi lepermetezett országgal is számolunk, főleg olyan koncentrációban, ami már akár tényleg okozhatna egészségkárosodást?
    A báriumot főleg barit formában bányásszák, a világ éves barittermelése mintegy 4–4,5 millió tonna, amiből talán 1 millió tonna tiszta báriumot lehet kinyerni.
    Hol van bármiféle bizonyíték arra, hogy bármekkora mennyiséget is felhasznál ebből a geoengineering-iparág?

    VálaszTörlés
  55. Kedves SBG Budha és többi cheimtrail hívő! Én csak azt szeretném megkérdezni, hogy amikor felettünk látjuk a csíkokat, akkor minket permeteznek, vagy a szomszéd országokat?
    Csak mert ha nézem a műhold képeket (videókat), akkor azt látom, hogy a frontok nagyon gyorsan mozognak. A tegnap Ausztria felett lévő felhők, ma már Ukraina nyugati felén vannak, márpeig a felhők alacsonyabban vannak mint a csíkok. Ilyen magasságokban esetenként több száz km-es szelek vannak, de ha csak 100 km-es széllel számolok, már akkor is az jön ki, hogy 3 órával a kipermetezés után az a légréteg már túl van az országhatáron. Nyilván 10 km magasról kipermetezett anyagnak kell jó pár óra vagy akár nap, mire lejut a földre. Lásd pl. a vízzel teli felhők esete, vagy a szaharai homok, amit a szél esetenként Európáig fúj, vagy akár az izlandi vulkán hamulja, ami egészen Közép-Európáig jutott, mire lejutott a földre. Meg hát Ön is azt írja, hogy permetezés után 24-48 órával kezdődik a hatás.
    Egyébként a fenti cikkben, a bizonyító erejű timeleaps videóban is azt látom, hogy csíkokat elfújja a szél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Balázs felvetésére a legcélszerűbb magyarázat, hogy ezek a veszélyes NEHÉZfémek (mint például a szupernehéz 13. rendszámú alumínium) bombaként potyognak lefelé, egyenesen a legyilkolásra szánt magyar ember orrába, ivóvizébe, zöldségeire.

      Kedves Epsilon, ezt inkább nektek kell kibogozni, mert szinte minden állításotokkal keresztbeveritek az előzőt.
      A HAARP-al fűtik a légkört, de közben ugyanazok hűtik is a chemtraillel, csak hogy titeket összezavarjanak. A speciális mix száll felfele is, lefele is, gyilkol is, véd is, de közben nem bányásznak annyit a világon ezekből a fémekből összesen, mint amennyit szerintetek kiszórnak.

      Törlés
    2. Balázs,
      mi van akkor ha a látható felhőknél jóval bonyolultabb a kemitrél mix?
      Ha csak a széllel és a földre kerülésükkel foglalkozunk, akkor lehet értelmetlen játék, de nem az, mert akkor nem költenének milliókat rá.

      Tehát mi van akkor ha olyan elektromos töltésű részecskéket is tartalmaz a mix amik egyenest vonzódnak az ionoszférához hogy ezek nem leszállnak hanem ellenkezőleg eljutnak az ionoszféráig is és ott megtapadnak?

      Hogy értsd, az ionoszféra tegyük fel pozitív töltésű a kemitrél mix, "láthatatlan" részecskéi pedig negatív töltésűek, innét már csak egy kis lépés az időjárás befolyására, a lényeg pedig ez.
      A nehézfémeknek is van feladata az mellet hogy mérgezik a természetet és minket is, fontos hogy lekerüljenek a földre.
      Vajon miért?

      Persze az logikus hogy a felhőket elfúja a szél, ok akkor pl. az oroszokat mérgezik, ha 100km/ó-ás szél fúj, de ha földközi tenger vagy Franciaország felett permeteznek akkor az minket mérgez, mert a szinte állandó nyugati szél felénk hozza a permetet.

      Nem annyira bonyolult hogy ne legyen igaz!

      Törlés
    3. KayD,
      Nem győztél meg, kezdheted elölről.
      Minden adat ami nyilvános, egyenesen hazugságnak tartom, tehát ne takaróddzál hivatalos adatokkal, nálam ez nem a nyerő.

      Törlés
    4. Epsilon, akkor kérlek írd le és támaszd alá, mennyi bauxitot, baritot bányásznak évente, ebből mennyi alumíniumot, báriumot állítanak elő, mennyit használnak ezekből hagyományos ipari célokra, mennyit a chemtrailhez. Meggyőzni nem akarlak, teljességgel lehetetlen, egy olyan álomvilágban élsz, ami már orvosi eset.

      Törlés
    5. KayD,
      Az álomvilágban Te élsz, mert minden beveszel amit hivatalosan közölnek veled.
      Ezt nevezik megvezetésnek és birkahitnek.
      Köveszd csak a pásztoraid utasításait, ők vezetnek majd a vágóhídra és nem én.

      Törlés
    6. Epsilon, ezt megfordítanám:
      Az álomvilágban Te élsz, mert minden beveszel amit a szektavezetőd (jelen esetben SBG Buddha) közöl veled.
      Ezt nevezik megvezetésnek és birkahitnek.
      Kövesd csak a pásztorod utasításait, ő vezet majd a vágóhídra és nem én.

      Sőt, az egész emberiséget vágóhídra vezetik az ilyen vezetők, mert nem fogják fel, hogy az összeesküvés elméletek nagy részét azok találják ki, akik a saját, valódi összeesküvéseiket akarják eltitkolni.

      SBG Buddhának el kellene végre döntenie, VALÓBAN tenni akar az ellen, hogy az új világrend átvegye a hatalmat, vagy csak az mozgatja, hogy a közel 16ezer követőjével hizlalja az egóját? Ahhoz hogy meg lehessen akadályozni az emberiség sötét jövőjét, el kellene érni egy kritikus méretű tömeget, amely már eredményesen fel tud lépni az 1% hatalomátvétele ellen. De így, hogy nyilvánvaló hülyeségeket hisztek el mindennemű kritika nélkül, limitáljátok a saját csapatotok létszámát, a józanul gondolkodó többség (akik persze szerintetek mind birkák) kinevetnek benneteket, és sohasem fognak mellétek állni, hiába akarjátok, hogy "ébredjenek már fel"! A háttérhatalom meg röhög a markába, elég csak néhány hülye elméletet szélnek ereszteni, és pont azok átveszik ezeket, akik próbálják a szervezett magánhatalom sunyi világuralomra törekvéseit is leleplezni. Az ilyen nevetséges elméletekkel sikerül hitelteleníteni a valódi összeesküvéseket, és sikerül összezavarni, megosztani azokat, akik tenni akarnak ezek ellen. Ki fog hinni nektek a szervezett magánhatalom világuralmi törekvéseinek ügyében, ha látják hogy a végtelenül nevetséges és irreális chemtrailt elhiszitek? Nem kellene gondolkodni, gyanakodni, a pro és kontra érveket elfogulatlanul, tudományos alapossággal kielemezni????
      Nem bírjátok felfogni a felelősségeteket az ügyben?
      Sajnos úgy látom, hogy tényleg csak ennyire vagytok képesek, és egy ideje egyre inkább mardos a keserűség, hogy vesztettünk. Az emberiség elveszti a csatát, mert tényleg csak ennyire képes, és nem érdemeljük meg a szabadságot.

      Én csak a logikát és olyan alapvető tudományos elveket kérek számon, amelyek jóval idősebbek bármiféle cionista összeesküvéseknél.

      Törlés
    7. "SBG Buddhának el kell döntenie..." - NEM, NEM KELL, mert már teszem jó ideje azt, aminek belül szükségét érzem - tehát eldöntöttem!
      És nem érdekel hány követőm van, mert ez nem rólam szól. Még akkor sem, ha a tudásomból vagy az információimból nőtt ki ez a blog! Egy mozdulattal bármikor megszüntethetem, ha a helyzet reménytelen lesz vagy már nem lehet visszafordítani, ami elindult.

      Az embereknek kell eldönteniük, hogy ők mihez kezdenek az életükkel. A SZABAD AKARAT-ból adódóan tartunk ott, ahol tartunk. Ez vonatkozik főleg azokra, akik azzal jönnek, hogy "Miért nem tesz valaki végre valamit !"
      Nem fog! TE tehetsz! De Te sem fogsz.....

      Nem vagyok vezető, pláne nem tekinthető szektának az embereknek az a csoportja, akik gondolkodnak és kutatnak.
      Az itt lévő dolgokat nem nekem kell elhinni, sőt egyáltalán nem! Hanem magadnak utánajárni, mert akkor fogsz rájönni az igazságra egyedül! EZ A KULCS!

      Logikát keresel és tudományos elveket, így távol tartod magad, hogy megismerd a valóságot, mert logikusnak is csak azt tartod, aminek létét logikusnak tanították meg számodra. A tudomány pedig ha azt mondanám, hogy nem létezik olyan értelemben, ahogy az emberek elhitték - akkor nyugodtan ostobának is tarthatsz, vállalom.
      Egyedül AZ A tudomány létezik a köztudatban, amit a materialista-filozófia engedett meghonosodni és tele van feltételezésekkel, blöffökkel....

      Csak egyetlen példa: a mai napig senki nem adott választ arra, MI A LÉLEK ?
      Kik vagyunk és honnan jöttünk ? Hogyan épül fel a valóságunk ?
      De nincs most lehetőségem, hogy ezt részletesen kifejtsem...

      Törlés
    8. Buddha. Te, aki ismeri a valóságot, hányszor jelentettél ki valamit a blogodon amiről bebizonyosodott, hogy tévedés? Hányszor ismerted be, hogy benézted? Ha nem ismerted be, akkor miért nem tetted? Ez a viselkedésforma engem is emlékeztet a szektavezérek viselkedésére, akik magukat tévedhetetlennek állítják be, mert tekintélyüket csak így őrizhetik meg. Persze erre azt mondod, hogy nem kell mindent elhinni neked, hiszen mindenkinek magának kell megtalálnia a valóságot, ez viszont egy guru körökben igen népszerű trükk, aminek a lényege, hogy úgy irányítsd az egyének gondolkodását, hogy közbe azok úgy érezzék, hogy uraik saját döntéseiknek.

      Törlés
    9. "Hányszor jelentettél ki valamit a blogodon amiről bebizonyosodott, hogy tévedés?"
      Kérdezem én:
      Hányszor ?
      És mi volt, amit kijelentettem ?

      A legfontosabb: "Bebizonyosodott, hogy tévedés".
      Hol és mi bizonyosodott be ?

      Számtalanszor leírtam már, hogy folyamatokról és tendenciákról írok elsősorban, de leginkább a világot irányító szálakról. Ezek fixek és bizonyítani is tudom őket.
      Van, amiről hamarabb értesülök...- ami pont elég, hogy tudjam, de nem minden esetben tehetem ki ekkora nyilvánosság elé. Az ember a saját szűk körének próbál elsősorban segíteni az információival, de ennek ellenére én árnyaltan elég nagy nyilvánosság számára próbálok jeleket közzétenni.
      Talán, hogy legyen idejük és esetleg szabad akaratuk megtenni, amit fontosnak tartanak. A szabad akaratot tisztelni kell és mindenki döntse el maga, mit szeretne kezdeni az információkkal.
      Ha Téged ez szektavezérre emlékeztet, meg guru, meg vezető vagy akármi.....legyen.... nem tudok és nem is kell ezzel nekem semmit kezdenem.
      Úgyis teljesen mindegy mit csinálnék így vagy úgy, mindig lehet kritizálni, belekötni, sőt hibát is találni.
      De nem kell beismernem vagy bocsánatot kérnem olyanért, ami én vagyok vagy az ismereteimből, esetleg a megkapott információimból fakad !
      Szabad akarat.....

      Törlés
    10. @KayD, @infactio,
      Ti Buddhának legfeljebb a seggét nyalhatjátok ki azért a munkáért amit csinál.
      Köszönettel tartoztok neki, nem pedig becsmérlésekkel.

      Ugyan Ti mit tettek vagy tesztek azért hogy mások is lássák mi folyik a háttérben ellenetek, ellenünk, semmit csak a sza*ros seggeteken ültök és más sem tudtok csak becsmérelni és okádani a szitkokat.

      Ha már nem bírtok a szkeptikus h*lye fejetekkel, akkor verjétek a falba, legalább nyoma marad.

      Tehát szálljatok le Buddháról és törődjetek a saját silány életetekkel.

      Ha majd lukas gatyában fogtok élelemért könyörögni az utcán, már késő lesz hinni valamiben, amit előre lehet látni, akkor majd ismételgethetitek mint a papagáj a macska szájában hogy, "nem kell beszarni"

      Törlés
    11. "Kövesd csak a pásztorod utasításait..." A fönti hozzászólásnál jobb példát keresve sem lehetne találni ! Ez tényleg olyan mint egy szekta

      Törlés
    12. KayD teljesen igazad van ! Elég a nagyközönség előtt egy ilyen blamával leégni, mint ez a permetfelhős baromság, mi lesz a komoly és tényleg húsba vágó súlyos dolgokkal ? Hitelt veszteni elég egyszer is, és nehéz visszacsinálni, főleg hogy még előtte sem volt valami nagy a bizalom. Ez az egész bomlasztásra jó csak és könnyen lehet, hogy maga a leleplezés mint ál leleplezés magától a rossz oldaltól származik. Ezt úgy hívják dezinformáció ráadásul még a legrafináltabb fajtából. De ez nem esik messze a NWO-től. Önmerénylet után önkonspiráció.

      Törlés
  56. Kedves Csaba Barát!

    Én nem 500 000 aláírásra gondoltam! Ide milliók kellenek, hogy a HATALOM észrevegye magát! Ugye nem gondolod, hogy annyi ember leszarnának, amikor Miskolcon Krizáék 30 000 Világsátor ellenes aláírástól becsináltak és visszaléptek!!! A sátor most épen Ózdon próbálkozik.

    Egyet jó lenne megérteni! A Hatalom kezében a fegyver, amivel lőni is lehet. Nekünk a felvilágosítás marad. Az aláírásgyűjtés lényege az, hogy békés!!! Nem jöhet ez EU katonasága, mivel nincs ok. Látjuk mi van Görögországban. Elértek valamit? Még ha néhány százezren el is kezdenek hőbörögni, egy idő után elfáradnak. Enni, aludni, gyereket nevelni akkor is kell, és ha nincs pénz, nincs semmi. Ergo menni kell dolgozni. Ha már akkorra az ott lévőket, akiket könnyű szerrel azonosítottak, ki nem rúgtak!


    VálaszTörlés
  57. Pontosan nem tudni mit, de hogy valamit szórnak az biztos. Hogy titkolóznak az is biztos. Hogy nincs semmilyen bizonyíték sem az üvegházhatásra, sem a globális felmelegedésre az is biztos, hiszen a mai napig ezen "vitatkoznak" a szakemberek. A baj az, hogy a fősodrású médiában csak azok a nagynevű tudósok nyilatkozhatnak, akik az ENSZ fizetéses listáján is szerepelnek, míg a másik tudós csoport nem kaphat ilyen felületeket véleményük, kutatásaik bemutatására. Vajon miért? Megmondom, mert a globális kormányzáshoz(egy globális kormány, a többi kilőve) az út a globális felmelegedésen keresztül vezet az út.
    Aki tud angolul hallgassa meg "Gary Kah-Towards The One World System" előadását(44,22 perc) a YT-on.

    VálaszTörlés
  58. Emberek képzeljétek!. Támad a BEM. Ez a legújabb intelligens fegyver. Brain Eater Mushroom.
    Megtámadja ez emberek agyát, és utána ökörségeket írnak és gondolnak. Látom már sok embernek elpusztította az intelligenciáját. Elkezdenek rettegni kitalált dolgokról, és egymás hülyeségét hízlalva, másokat is rémísztgetnek. De most komolyan.....odáig elmennek a majmai, hogy meteorológiai vagy repüléssel kapcsolatos jártasságok nélkül leállnak vitázni, Pilótákkal, repülős múlttal rendelkező emberekkel.
    Miért? Miért ennyi kőagyú, ostoba idióta?! Egyet idézek " nem a megszokott légifolyosón mennek, hanem Be kockázzák az eget" Hát szabad ilyet csinálni? Bekockázni az eget....hejj mekkora problémát okoznak ezzel szegény konteós idiótáknak. Hát nem szabad keresztbe menni hello! Felettünk csak London felé mehettek! Aki északra vagy délre akar menni, annak ott a bicikli. Ennyi. Nehogymá' bekockázzátok a zeget!
    A másik: Nehézfémek, mint stroncium, alumínium, bárium. 1- Ebből melyik a nehézfém? Na jó 2-3 tonna már tényleg nehéz. 2- Honnan jön ki a repülőből? 3- Nheézfém felhő.....ez tényleg jól hangzik....majd jó a fejünkre esik oszt six feet under.4- talajminták, amiben sok a káros anyag. Ez bizony tényleg csúnya dolog. De mi a f@szom bizonyítja, hogy a repcsik küldték bele a dzsuvát a fődbe?????? http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0010_1A_Book_adaptalt_01_Talajokologia/ch06s02.html 5- Hol a lakatos?....Mert a sok állat kiszabadult az állatkertből, oszt meg kéne csinálni a krítést.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hiába beszélsz ezeknek, talajmintákat tudnak hozni bármennyit, sőt alumínium is lesz benne dögivel, hiszen a földkéreg 3. leggyakoribb eleme, és a talajalkotó ásványok gyakori alkotóeleme.
      Ez egy szűk közösség, akik a "felébredettség" hamis illúziójába ringatják magukat és egymást, egy alternatív valóságot hoznak létre maguknak, amelyet egy erős szubjektív fallal vesznek körül. Ezen semmi, elméletüket cáfoló tény, logikai összefüggés nem juthat át, csak a hasonló paranoid áltudományos hírportálok agyszüleményei.

      Törlés
    2. Idézek tőled: "De mi a f@szom bizonyítja, hogy a repcsik küldték bele a dzsuvát a fődbe??????"
      Végignézted már ezt? -> http://www.youtube.com/watch?v=tjdxWrkfJbQ
      A fenti kérdésed alapján, szerintem nem...

      Törlés
    3. Felettébb érdekes ez a felvétel is! Nem nagyon változnak a körülmények a repülő környékén (sebesség, magasság nem változik), hogy egyszer kondenzcsík legyen, egy perc múlva meg ne... -> https://www.youtube.com/watch?v=cnWO5KT8IhI

      Törlés
    4. Akkor még egyszer meg kérdezem:mi a f@szom bizonyítja, hogy a repcsik küldték bele a dzsuvát a fődbe??????
      Ezek a gagyi videók, és a mérések csak arra szolgálnak bizonyítékul, hogy szennyezettek a földek, vizek stb.
      Ezt ezek nélkül is tudjuk. De azt honnan lehet tudni, hogy a repülők által a légkörbe juttatott szutyok, az amit mérnek?
      Más. Hol a hiteles videó, fényképp arról, hogy éppen töltik a gépeket a szennyel? Melyik reptéren? Mert amelyik itt vastag csíkot húz, az utána leszáll valahol. Az esetek 90%-ban beazonosítható, hogy hol. Menjetek el Münchenbe, vagy Amsterdamba, vagy akárhová, és fotózzátok le. Úgy, mint a spotterek. Akarom látni, hogy töltik bele a cuccot! 1000-szer írtok olyat, amit a másik hülye a saját idiótaságával azonnal megcáfol. Az egyik ilyen: "26-28 órával később érik el a földfelszínt" 3 sorral lejjebb a seggfej írja:" Mentünk kocsival és égett a szemem. Nem tudtam miért, de láttam, hogy 3 repülő is húzta a csíkot. Most már tudom miért "
      Ez olyan, mintha azt írnám. Mentem a haverokkal, és mocskosul viszketett a pöcsöm...Nem tudtam miért, de láttam, hogy sárgán villogtak a jelzőlámpák. Így már értem, hogy mi okozta. Hallod...Annyira sötétek vagytok, mint egy zsák korom. Ami nem baj, mert én jól szórakozom :-) Peace!

      Törlés
    5. @KayD és ExAvion Mi a ti válaszotok erre ? Alternatív valóság ? A felébredettség illúziója ? Legalább nézzetek már utána !
      http://thomas.loc.gov/cgi-bin/query/z?c107:H.R.2977.IH:
      CONGRESS USES THE WORD "CHEMTRAILS"… THIS IS A UNITED STATES HOUSE OF REPRESENTATIVES BILL

      Olyan fotót akarsz, amikor töltik fel a tartályokat vagy öntik bele a löttyöt ?
      Ugyen nem gondolod komolyan ?
      Semmit sem bizonyítana, még ha ide is tennénk ilyet !
      A következő kérdés nyilván az lenne: mi bizonyítja, hogy ez az anyag pont az, amit szórnak és honnan lehet tudni, hogy az van benne, amit írtok....stb.
      Felesleges győzködni az embereket! Nincs is rá szükség ! Zsákutca.

      Ennek ellenére kiteszek hamarosan pár hivatalos "időjárás-módosítás anyagot", hogy legalább az egész folyamat megléte ne legyen már vita-téma.

      Egyedül a szükséges információk megléte vagy hiánya táplálja ezeket a vitákat !

      Törlés
    6. Buddha egy valamit még mindig nem értesz. Feljebb írtam már, hogy sok mindent látok a világban ami nem jó, és próbálom az embereket felébreszteni én is. Épp ezért nekem nagyon tetszik ez az oldal. A chemtrailt viszont nem fogadom el, mert nem semmi nem támasztja alá. Legalább 8-9 évet húztam le repülők közvetlen közelében. Tanultam aerodinamikát, avionikát, légkör fizikát, sőt még a sugárhajtóművet is ismerem. Vadászrepülőgépeket üzemeltettem, mint hivatásos katona. ez a SZAKMÁM. Ráadásul, mint civil megfigyelő hobbyból állandóan az eget nézem, és a FR24-et is. Beszéltem a témáról pilótákkal, repülésirányítókkal, műszakiakkal. A legtöbben röhögnek a chemtrail hallatán, pedig nem keveset repülnek. Ezenkívül ami a legszembetűnőbb ebben a témában az az, hogy a fényképes " bizonyítékok " egyszerűen hamisítványok, a vagy hülyeségek. A Videók semmi olyat nem tartalmaznak ami ne volna ismert a témában JÁRATOS emberek számára. A másik: A konteósok is azt mondják, hogy a FR24-en nem látható repülők szórnak. Ebben az esetben ez a gépek kb 5%-a! Akkor hogyan lehet az ég telecsíkozva? Hát úgy, hogy normál kereskedelmi járatok nyomvonalát látjátok. Azokat pedig nyomon lehet követni egész a leszállásig. Szánjatok rá időt és pénzt! Kísérlet: Kimenni a határ szélére javaslom Békéscsabát és környékét. Figyelni a FR24-en a keletről, Ferihegyre érkező gépeket. Megnézni egy érkezőt távcsővel amikor még kb. FL 370 magasságon jön, és CSÍKOT húz. Követni leszállásig a FR24-en...és már látod is, hogy ez bizony pl. a Wizzair A-320-asa Ankarából. Szerinted ilyenek permeteznek? Amúgy ha ezt Bécsben csinálod meg érdekesebb, mert oda sokkal nagyobb gépek járnak.Csak ebben az esetben maximum Budapest környékén keresd a gépet, mert itt kezd el süllyedni ha Bécsbe megy. Ja! Ha Bécsből megy valami keletre, akkor az kb Pest környékén éri el azt a magasságot ahol már látszik a csík ( bekapcsolják a permetezőt )Jó tanács ha elfogadod, hanem. Válogasd meg az oldalon megjelenő írásokat, mert az ilyen ökörségek miatt fogják komolytalannak venni az összes többi híredet! És te tudod a legjobban, hogy ez kedvez a háttérhatalomnak. Peace!

      Törlés
    7. Ezt illik megismételni!.-)))) Ekkora fölényes okádást már régen olvastam, de én is jót szórakoztam rajta, igaz sírni kéne!
      Volt idő amikor az amerikai tűzoltáshoz használt repülőgépek belsejében lévő tartályok voltak a dzsuva tartók.Ennek kapcsán a fúvó csövek amelyekkel oltották a tüzet, voltak a méregpermetezők.
      Szóval lehetne sorolni napestig a "bizonyítékokat, ellenbizonyítékokat"
      De te nagy okádó avionics!:-)) Lécci arra próbálj meg választ adni, hogy mi a bánatos francnak röpködnek annyian itt a kis Magyarországunk felett ezek a gépek??? Tételezzük fel semmi mérgező szándék nincs bennük. A másik ha kéretlen repülök akkor hol vannak a légvédelmi ágyuk amelyekkel lelehetne szedni őket, mint Józsika a verebeket a csúzlijával? A MÁSIK, HOGY EGY JÓ KIS KUKKEROS FOTÓGÉPPEL MIÉRT NEM LEHET LEFOTÓZNI AZONNAL ŐKET? Harmadik szerény questionom hogy egíy-egy ilyen bárányfelhőcskét miért nem lehet azonnal vegyvizsgálni egy repülős mintavétel formájában? A kúrmány meg miért nem szól erről az egész paranoiáról egy árva szót sem???

      Törlés
    8. Ex AvionicsInHungary2013. június 16. 15:13
      Akkor még egyszer meg kérdezem:mi a f@szom bizonyítja, hogy a repcsik küldték bele a dzsuvát a fődbe??????
      Ezek a gagyi videók, és a mérések csak arra szolgálnak bizonyítékul, hogy szennyezettek a földek, vizek stb.
      Ezt ezek nélkül is tudjuk. De azt honnan lehet tudni, hogy a repülők által a légkörbe juttatott szutyok, az amit mérnek?
      Más. Hol a hiteles videó, fényképp arról, hogy éppen töltik a gépeket a szennyel? Melyik reptéren? Mert amelyik itt vastag csíkot húz, az utána leszáll valahol. Az esetek 90%-ban beazonosítható, hogy hol. Menjetek el Münchenbe, vagy Amsterdamba, vagy akárhová, és fotózzátok le. Úgy, mint a spotterek. Akarom látni, hogy töltik bele a cuccot! 1000-szer írtok olyat, amit a másik hülye a saját idiótaságával azonnal megcáfol. Az egyik ilyen: "26-28 órával később érik el a földfelszínt" 3 sorral lejjebb a seggfej írja:" Mentünk kocsival és égett a szemem. Nem tudtam miért, de láttam, hogy 3 repülő is húzta a csíkot. Most már tudom miért "
      Ez olyan, mintha azt írnám. Mentem a haverokkal, és mocskosul viszketett a pöcsöm...Nem tudtam miért, de láttam, hogy sárgán villogtak a jelzőlámpák. Így már értem, hogy mi okozta. Hallod...Annyira sötétek vagytok, mint egy zsák korom. Ami nem baj, mert én jól szórakozom :-) Peace!"

      Törlés
    9. :-) Örülök ha örülsz. Nos a kérdésedre a válasz. Szoktál utazni? ....Mások is. Nem mindenki rollerrel, vagy kézihajtánnyal csinálja. Van aki repülőre száll. Komolyra fordítva. Hazánk pont egy olyan csomópont alatt van ami igen nagy átmenő forgalmat bonyolít. Erre mennek azok a gépek amik jönnek Dubai, Bangkok, Delhi, Ankara, Istanbul, Bukarest, Tel-Aviv, felől nyugatra, illetve Bécs, München, Frankfurt, Amsterdam, Brüsszel, London, Glasgow, Párizs,NY, LA, Washington felől keletre. És ez csak az egyik út. A másik kb Róma-Moszkva tengely. Illetve skandinávia felől déli irányba. Szándékosan csak a nagyobb repülőtereket írtam. Van még vagy 30 kisebb is.
      Szerinted hány repülő jön erre? A másik két kérdésed meg hülyeség :-) de csak neked! www.contrailspotting.com
      Puszi, pacsi :-)

      Törlés
    10. Ex, bírlak én meg minden, de hadd kérdezzem meg, hogy ma miért nem láttam egy olyan contrail-t sem? Pedig láttam jönni menni repülőket mivel, ha nem tudnád hazánk pont egy olyan csomópont alatt van, ami igen nagy átmenő forgalmat bonyolít. Erre mennek azok a gépek, amik jönnek Dubaj, Bangkok, Delhi, Ankara, Istambul, Bukarest, Tel-Aviv, felől nyugatra, illetve Bécs, München, Frankfurt, Amsterdam, Brüsszel, London, Glasgow, Párizs,NY, LA, Washington felől keletre. És ez csak egy út.

      Törlés
  59. Buddha! Tudom hogy felvilágosítást tartasz de tán megérett a téma már annyira(bár sokakban még csak spirituális hablaty lenne) hogy bedobj egy keményebb fajsúlyú anyagot ami komolyabb mélyebb vitákat generálnának! Nekem az a véleményem hogy bár tiszteletre méltó a tevékenységed akkor is csak a felszínt piszkálja! Komolyabb viták kellenének ami egy mélyebb megértést segítene és nem azt váltaná ki az emberekből hogy a bankárokat "köpködjék" pitiáner Rothschildokat okoljanak egy olyan dologért amiről azt sem tudják hogy mi miért van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy sajnos csak a felszín ez is sok esetben, de nézd meg mennyire le vannak butítva emberek sajnos még ennek a felszínnek az ismeretében is... Így nem könnyű bevallom, mélyebb dolgokat beszélgetés tárgyává tenni. Zárt körben meg szoktuk tenni, ahol tájékozottabb emberek hozzá is tudnak tenni saját tudásukból és nem akadékoskodásban merül ki tevékenységük, csak azért mert nem tudják mihez hozzákapcsolni az információkat.

      Mindemellett elég tág fogalom, hogy "keményebb fajsúlyú téma", ezért ha javasolsz ilyeneket. Mire szeretnél válaszokat kapni vagy témaként feldolgozni, szívesen megteszem, ami tőlem telik... :)

      Törlés
    2. Zárt kör? Hogy lehet ilyet elérni? Hogy lehet valahol olyan emberekkel találkozni akik már túl vannak az "alap butításon"?? Hol van már egy blog vagy valami ami nem zsidózáson meg bankárutálaton meg efféle idióta alaptéziseken fekszik???

      Törlés
  60. en csak azt szeretnem toiled kerdezni ,hogy akik "mergeznek " minket azokra nem potyog le a mereg? Es ha igen akkor miert "mergezik" sajatmagukat?

    Masik kerdesem ...mielott az internet megjelent akkor nem volt meg arviz es foldrenges es ilyesmi? mert szerintem mar nem egyszer atalakult a fold.
    Amikor csunya arvizek voltak tobb szaz evvel ezelott akkor is mergeztek a levegot es azert volt arviz?

    Ami a legnagyobb es egyben legveszelyesebb fegyver a vilagon az a FELELEM KELTES!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rövid válasz: akik ezt irányítják, rájuk semmilyen hatással nincs ez.... Sem a fémek, sem a vírusok, sem más.... Csak mi emberi ésszel ezt nehezen tudjuk felfogni, de ha sikerül felülemelkedni az emberi gondolkodáson, akkor könnyebb megérteni, akik irányítják a bolygót mit miért tesznek.... Bár nem könnyű...

      A másik válasz: hogyne lett volna korábban is árvíz és földrengés, száz és ezer évvel ezelőtt is voltak.
      Ez számodra azt bizonyítja, hogy mesterséges beavatkozás nem létezik azóta ? Kutass akkor egy kicsit Teller Ede, Nikola Tesla munkásságában és meg fogod találni a mozaikokat!

      Törlés
    2. Buddha, már megint rébuszokban beszélsz. Ha azt gondolod, hogy ettől hitelesebb leszel, akkor nagyot tévedsz. Attól, hogy titkolózol engem még nem fog jobban érdekelni,...már nem vagyok gyerek. Na mindegy, nem mind ha nem tudnám, hogy honnan hova fúj a szél.

      Törlés
    3. Nem titkolózom, de erre a felvetésre mi mást tudtam volna válaszolni ? Elég konkrét választ adtam, nem ? Tudom, hogy nem vagy gyerek, elég régóta beszélünk itt már. De hidd el, sokkal jobb, ha nem szájba rágott igazságokat mond ki az ember, mert azt nagyon nehéz elfogadni, ha én mondom ki vagy más.

      Sokkal nagyobb igazsággá válik, amikor rávezetnek és magad megtalálod és érzed azt, hogy "Basszus, ez tényleg igaz! vagy lehetséges !" és szinte le sem tudsz állni a kutatással......

      Törlés
  61. [KayD2013. június 16. 11:05]

    Ha hozzászólást ír valaki, nem kell mindjárt az őskorral kezdeni. Te észkombájn, nem azért nem írtam le a felhő keletkezését mert nem vagyok vele tisztában! Sőt, mivel ezt tanitottam is olyan agyatlan nebulóknak mint te vagy, feltehetően nálad messze nagyobb ismerettel rendelkezem róla! Azonkívül, te csúsztatsz. Ezt írtad: „Tegnapelőtt volt a nagy "permetezéses" nap, a kondenzcsíkok többsége megmaradt, emellett nagy számban cirrus felhők is keletkeztek (a kettő összefügg). Kíváncsian várom a jelzett csapadékképződést azóta is.” És ezt, te erre válaszoltad: ...„Majd később ezekből a felhőkből az esetek nem kis részében, csapadék hullik." Kiemelem hogy jobban látható legyen: AZ ESETEK NEM KIS RÉSZÉBEN!

    Amit te teszel itt - és rajtad kívül még többen, az aknamunka. Belőled, belőletek, nem a meggyőződés beszél, hanem a megtévesztés, félrevezetés szándéka!

    [KayD2013. június 16. 9:55g]
    Mellébeszélés..., rosszindulat!

    [KayD2013. június 16. 13:46]
    „Sőt, az egész emberiséget vágóhídra vezetik az ilyen vezetők, mert nem fogják fel, hogy az összeesküvés elméletek nagy részét azok találják ki, akik a saját, valódi összeesküvéseiket akarják eltitkolni.”
    Ebbe beletrafáltál, pontosan így van! Csakhát (és egyelőre még,) nem a nép esküdött össze ellenetek!

    [Ex AvionicsInHungary2013. június 16. 13:05]
    „Megtámadja ez emberek agyát, és utána ökörségeket írnak és gondolnak. Látom már sok embernek elpusztította az intelligenciáját. Elkezdenek rettegni kitalált dolgokról, és egymás hülyeségét hízlalva, másokat is rémísztgetnek. De most komolyan.....odáig elmennek a majmai, hogy meteorológiai vagy repüléssel kapcsolatos jártasságok nélkül leállnak vitázni, Pilótákkal, repülős múlttal rendelkező emberekkel.”
    Ezt szeretnétek mi?
    „Miért? Miért ennyi kőagyú, ostoba idióta?! Egyet idézek " nem a megszokott légifolyosón mennek, hanem Be kockázzák az eget" Hát szabad ilyet csinálni? Bekockázni az eget....hejj mekkora problémát okoznak ezzel szegény konteós idiótáknak. Hát nem szabad keresztbe menni hello! Felettünk csak London felé mehettek! Aki északra vagy délre akar menni, annak ott a bicikli. Ennyi. Nehogymá' bekockázzátok a zeget!”
    Tudod mit, te pöcs?! Azt sértegesd, akinek kenyeret kersetél!!
    „Mert a sok állat kiszabadult az állatkertből, oszt meg kéne csinálni a krítést.....”
    Na látod, ebben egyetértek veled! A régmúltban a fajtátokat korlátozták a cselekvéseiben. Addig volt jó!

    Kedves KayD, és a többiek! Ti láthatóan azért vagytok itt, hogy belekössetek azokba akik a tiétektől eltérő véleményt fogalmaztak meg.

    Nem tudom illetve nem tudhatom hogy ti mely nép szülöttei vagytok. Viszont van tudomásom arról, hogy a különböző fórumokon az észosztók többségben zsidók, akik a felvetőket hülyéknek beállítva, a látottakat tapasztaltakat elbagatellizálva, igyekeznek félresöpörni eltiporni mindent aminek egy cseppnyi igazság-szaga van. A cél, eltántorítani a valóságtól, mindenáron!
    Láthatóan itt is hasonló dolog bontakozik ki éppen.

    Kedves Világhelyzete.blogspot Szerkesztője! Te miért hagyod ezt? Miért nem tiltod ki az ilyeneket? Széttúrják az egész oldalt. S így az értékét veszti, mert a félrevezetni akaró bejegyzések kételyeket ébresztenek a jóérzésű de egyébként nem hozzáértő olvasókban. S ezeknek pont ez a célja. Miért tűröd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a kitiltás már megint túlzás. Miért nem mondhatná el mindenki a véleményét? Szerintem nincs ezzel semmi baj. Én mindenből tudok tanulni valamit, ráadásul szeretem a másképpen gondolkodókat, mivel azt bizonyítják, hogy van önálló gondolkodásuk. Persze éz nem jelenti azt, hogy mindig mindent helyesen ítélnek meg, de Istenem,...ki az akik nem hibázik?
      Én azt mondom, használjuk ki és örüljünk, hogy még egyáltalán leírhatjuk véleményeinket, mert az ilyen internetes véleménynyilvánításnak is megvannak számlálva a napjai.

      redneck

      Törlés
    2. Tahi József,
      élvezet volt olvasni az írásodat, köszi.
      De valahogy a kockafejek hallgatnak, bletrafáltál rendesen.

      Ezek a kockafejőek ilyen helyeket kedvelik, itt kiélhetik vágyaikat, nekem pl. eszembe se jut egy szkeptikus oldalra menni és ott még belekötni néhány kockafejbe, minek nehezítsem az életem.

      Csak így tovább, én sem tudom őket már tolerálni, lejárt az idejük.

      Törlés
    3. Élvezet? Mit élveztél? Ezt? " A csíkhúzó gépek nem lehetnek utasszállítók, mert azok rendszerint egyenként szállnak, meg naponta csak pár gép látható. (Annyi utasszállító egy hónap alatt nem száll föl Magyarországon amennyi gép itt egy nap alatt elrepül!) Harci gépek volnának? Azok jellemzően kötelékben repülnek. Kis gépek sem lehetnek, mert egy kis gép nem tud olyan magasan repülni ahol ezek, sem olyan gyorsan. Nos akkor, mi marad? És milyen céllal karcolják össze fölöttünk az eget?
      Ehhez kapcsolódik egy másik igen fontos dolog: A természetes felhők jellemzően nem felettünk keletkeznek, hanem rendszerint úgy úsznak fölénk valamely országrész vagy város felől. Bárki megfigyelheti azt is, hogy a "mű"-felhők a fejünk fölött repkedő gépek "kondenzcsíkjai" helyén keletkeznek akár egy vagy két órán belül. Majd később ezekből a felhőkből az esetek nem kis részében, csapadék hullik.
      (Arról nem is beszélve, hogy ezek a felhők egyáltalán nem úgy néznek ki mint a természetes felhők! S ezt is csak a vak nem látja"
      Ez gyönyörű. Süt róla a tudatlanság. Várjál ezt mégegyszer "A természetes felhők jellemzően nem felettünk keletkeznek, hanem rendszerint úgy úsznak fölénk valamely országrész vagy város felől"
      Vinnyogok a röhögéstől. Igyá' valamit ecsém.....az legalább meglátszik rajtad!

      Törlés
  62. Ex AvionicsInHungary...nagyon jot nevettem a beirasodon :))
    Tetszik

    VálaszTörlés
  63. Olvassátok el,utána lehet menni a természetbe és értelmes dolgokat fotózni. ;)Az legalább örömöt ad nektek,és nem rombol titeket. Nem kell rettegni mindentől amit valaki valahol kitalált. :)

    VálaszTörlés
  64. Méregtelenítés CHEMTRAIL ellen:
    http://diabetika.info/meregtelenites-chemtrail-ellen/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamiből nekik is meg kell élniük... ;)

      Törlés
    2. Talán elkerülte a figyelmem de a cikk kapcsán semmit nem akarnak eladni, idézem:
      "Mindenek előtt kiemelném a fokozott folyadék fogyasztását, esetleg aktív testmozgást, ami izzadást idéz, ezáltal is részben távoznak a méreganyagok!
      Fogyasszunk napi 1-2 gerezd fokhagymát!
      - A fokhagyma elősegíti az ólom kiürülését a szervezetből.

      Koriander (kínai petrezselyem)
      -A koriander igen jó vízhajtó hatású, ezáltal tisztítja a vesét a lerakódott anyagoktól."
      - A normális mennyiségű tiszta víz fogyasztása ezen kívül is ajánlott, nem ők árulják.
      - A rendszeres testmozgás semmibe nem kerül!
      - A fokhagymát és a koriandert nem tölük, hanem zöldségesben veszed!

      Törlés
    3. Természetesen semmit sem árulunk csak próbálunk teljesen INGYEN segíteni az oldal által tanácsokkal, ismertetőkkel a rászoruló magyar embereken...
      Várunk mindenkit szeretettel!
      Kicsit oldal reklám, de a témába vág és jó tudni, hogy mivel lehet védekezni a méreganyagok ellen.
      Az én meglátásom szerint nem kérdés, hogy mérgezik az emberiséget kár ezen itt sok embernek vitatkoznia :)

      Törlés
    4. Köszönjük, hogy ezt itt leírtad! Nagyon hasznos az oldalad én is át fogom olvasni az egészet.

      Törlés
  65. Tisztelt Ex AvionicsInHungary Professzor, repüléskutató Úr! Nem tudom mi az igazság de egy dolgot biztosan állíthatok: már gyerekkoromban is nagyon érdekeltek a különböző ember alkotta gépek, köztük a repülök is. Sokat figyeltem öket az égen a '80-as és '90-es években. Akkoriban egy kondenzcsík úgy nézett ki, hogy nem szélesedett és a repülögép mögött folyamatosan fogyott el. Így a földröl megitélve kb. 1 Km-el a gép mögött már megszünt. A mai repülögépek által húzott kondenzcsík miben különbözik az akkoritól? Erre kérek magyarázatot. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  66. Kerecsen úr. Nem jól emlékszik. ennyi. Régen is voltak hosszan megmaradó kondenzcsíkok :-)

    VálaszTörlés
  67. Ez nem magyarázat. Ilyet akkoriban nem láttunk. Vitatkozni lehetne ezen de nincs értelme.

    VálaszTörlés
  68. Még annyit, hogy direkt megjegyeztem: nagy érdeklődéssel figyeltem a gépeket. Meggyőzni nem tud...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is akarom. Ég önnel jó uram :-)

      Törlés
    2. Kerecsen Hun ! A Jó Isten szerelmére ! 30-35 éve figyelem az eget. Pontosan emlékszem rá, hogy még naplót is írtam gyerekkoromban a kondenz csíkok méretéről megmaradásáról. Volt amelyik eltűnt a gép mögül 5-10 km után, volt ami felhő méretűvé vált és sodorta a szél 10-20 km-t oldalra, közben csak nőtt és vastagodott. Hidd el nekem ! Nem hazudok. Azt hogyan magyarázod, hogy már a 2. világháborúban 8-9 km magasan repülő bombázóknak is sokszor keletkezett felhőszerű csíkja ? És azóta is minden magasan repülő gépnek.
      Nézd meg ezt a pár képet:
      http://acepilots.com/planes/b17.html

      Törlés
  69. Itt nem retteg senki. Mi csak beszélünk olyan dolgokról, amiről máshol nem. És válaszokat szeretnénk kapni kérdésekre, amik megfogalmazódnak.

    A fenti Urban Legend cikk végig a kondenzcsíkokról szól és azok keletkezéséről beszél. És mivel eleve összeesküvés-elmélet szóval indít, így a problémához való hozzáállása is eleve beszűkíti a látásmódját. Tipikus hiba a tudatos gondolkodásban, de ez ne az én problémám legyen....

    A kondenzcsíkokkal és kicsapódással minden rendben is van,csak az a helyzet, hogy Chemtrail, mint olyan egy teljesen külön álló dolog és hagyományos ismeretekkel nem is lehet sem megcáfolni, sem megerősíteni a létét.
    Egy másfajta tudásra és sokkal mélyebb kutatásra van szükség, mint, amit az egyetemen valakinek megtanítottak. (Ez saját tapasztalatból is mondom, mivel földrajz szakos diplomám is van és kedvencem minden, ami a Földdel kapcsolatos.)

    VálaszTörlés
  70. Tudomásom szerint Magyarország felett repülésre kijelölt útvonalak vannak. Ezért a kérdésem az, hogy akkor az egész országégbolt miért van repülők által összevissza, keresztül-kasul karistolva?

    VálaszTörlés
  71. Még valami olyasmi válasz felé részrehajló is lettem volna, ami így hangzana:
    Azóta változott a kerozin összetétele és már ólommentes kerozint használnak a repüléshez amit katalizátoron keresztül engednek a szabadba a környezetvédelem és a FENNTARTHATÓFEJLÖDÉS érdekében aminek az égésterméke másképp csapódik ki mint a régen használt keroziné. :):) :) :) :) :) :)

    VálaszTörlés
  72. Itt meg tudjátok nézni a Welsbach szabadalmi projekt lényegét.
    http://www.abovetopsecret.com/forum/thread513525/pg1

    A lényeg: A 10 mikronos aluminium részecskék, a kerozinba keverve, majd a gázturbinán keresztül a légkörbe juttatva akár egy évig is a légkörben tudnak maradni.Olyan aprók, mikroszkópikus méretűek, hogy bárhová behatolnak. A nanorészecskék olyan könnyűek és kicsik, hogy kötődni tudnak az oxigén molekulákhoz is.Ezért nem is kell száz tonnákban gondolkodni, sokkal kevesebb is elég belőle. Ha elérte a megfelelő telítettségét a "célterület", világos nappal is látható, hogy a kék ég halványul, mert egy könnyű ezüstfehér köd réteg mindig jelen van.És gyakran van gyűrű (halo effektus) körül nap vagy a hold, hasonlóan ahhoz, ahogy azt korábban ismert, bizonyos időjárási körülmények között.

    Egyébként az US Environmental Protection Agency neurotoxikologiai részlege kimutatta, hogy a lebegő aluminium részecskék környezetegészségügyi kockázata a globális méreteket öltött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi hulivuli! Erről beszélek, amikor arra gondolok, hogy nézzünk már utána mi magunk a dolgoknak. Nagyon sok minden hozzáférhető már, csak szűrni kell az infót. A nano-technológiát megerősíteni tudom csak. Sajnos erről a hivatalos kimutatások semmit nem fognak hozni, hiszen azokban a dokumentumokban nem szerepl(het) még sehol. Ennek ellenére ennek az egész programnak egyre inkább új vonulata. Sőt az emberiségre gyakorolt hatásoknak is egyik legfontosabb szerepét játsszák részben most is, de a jövőben még inkább....
      És az átlagember sajnos még akkor sem fog tudni a létezésükről. Talán 10 év múlva....mert ez a technológia hivatalosan még nem is létezik....

      Törlés
  73. Egyébként ezek az aluminium nanocsövecskék szemünkkel láthatatlanok, viszont kiporlasztva fenn az égben fehéren csillámlanak, ezért is látszanak olyan sokáig.
    http://willthomasonline.net/Nano_Chemtrails.html

    VálaszTörlés
  74. Most néztem 2 olyan repülőt is, ami sima kondenzcsíkot húzott maga után. Ahogy megjelent, úgy el is tűnt mögötte. Egyértelműen megkülönböztethető.

    VálaszTörlés
  75. Ez így van az eget tanulmányoztam éppen és a kondenzcsík megkülönböztethető az alumíniumrészecskékkel dúsított üzemanyagtól! A keverési aránytól függ, hogy éppen esőt vagy szárazságot akarnak fakasztani. A megfelelő keverési arány esetén az égen ezüstszínű "köd" jelenséget figyelhetünk meg, amely elfehéríti az ég egy részét, összehúzva a többi Chemtrail csíkot, ezek tökéletesen elvegyülnek egymással és megjelenik a vastagrétegű üvegházhatást okozó szennyezés. Ezt ti is láthatjátok, ha megnéztek bármely örökzöldet. Ahol a légi folyósok húzódnak, ott az egyik felén elszárad az örökzöldeknek a tűleve, és hosszú regenerálódás után nyeri vissza csak a színét.
    A környezetmérnöki végzettségem mondatja ezt velem, és beismerem, hogy Buddha eddigi legjobb cikke ez. Minden igaz amit ír a fentebb lévő szakaszban. Szándékos emberirtás megy háborúval, vagy anélkül, a lényeg az, hogy bármely módon megoldható az emberek szándékos lemészárlása. Az elit búvóhelyein évekre elegendő tiszta levegőt tudnak bejuttatni megfelelő szűrőberendezésekkel. Valamint a Föld alatti gazdálkodás már évek óta megoldható, az eltett és le"hibernált" zöldségmennyiség egyes búvóhelyeken már a lakosság által is az egekbe szökik, egyszerű láncreakciós drága megoldásokkal már a ti lakásaitokban is megoldható ez, de marha drága sajnos.
    És a legviccesebb az, hogy a Föld teljes megtisztítására is van módszer, amint az emberek 90-95% kihullott. Egyszerű gondolatmenet ez még laikusoknak is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most csalódnom kell benned Schwaben, pont azért mert neked tudnod kell, hogy semmi köze a vegyszereknek a kondenzcsík hosszához meg méretéhez. Lehet hogy adagolnak nano szarokat, de az nem látható ! Te sem láttál talán gyerek korodban felhővé növekedő kondenzcsíkot ?

      Törlés
  76. Közelítsünk máshonnan. http://www.mol.hu/hu/vallalati_ugyfeleknek/termekek/uzemanyagok/jet_a1/
    Vegyetek belőle vizsgáltassátok meg! Ezzel mennek a repülők mindenhol.
    HA találtok benne nano szart meg a stronciumot meg báriumot, meg alumíniumot olyan mennyiségben ami alátámasztja a teóriátokat, meghajlok előttetek. Ne csak dumáljatok itt, hanem hajrá!
    Gyengébbeknek ideírom: Jet A, Jet A1, Jet B...innen már megtaláljátok ha akarjátok.
    Nem tudok veletek udvarias lenni, mert ami engem rendkívül dühít az az emberi hülyeség.
    Mindenkivel őszintén, az ő Szintjén.

    VálaszTörlés