2013. január 27., vasárnap

Mi a fenét keres "mindenki" Maliban ? Kína vs. USA, avagy a világ újrafelosztása Afrikában kezdődik ?


Afrikában a befolyási övezeteket osztják fel

A francia katonaság sikeres terrorellenes akciót folytat Maliban. Csütörtökön az iszlámiszáktól visszavették Kona várost. Az ellenség jelentős veszteséget szenvedett – jelenti a franciák. Közben háttérbe szorul a kérdés, hogy mit keresnek a francia fegyveres erők idegen földön.


Párizs még az ENSZ Biztonsági Tanácsa vonatkozó szankciója előtt döntött a Maliban megvalósítandó katonai akcióról. Utólag megkapta a BT jóváhagyását, de akkorára a franciák már több napja légicsapásokat mértek a fegyveres felkelők állásaira. Nehéz lezárni az anyaország és gyarmata között a régmúltban kialakult viszonyt – véli Leonyid Geveling, a moszkvai székhelyű Ázsia- és Afrika-kutató Intézet szakértője.

„Franciaország az afrikai gyarmatok függetlenségének kikiáltása után megőrizte velük a szoros kapcsolatot. Ez kihatott a katonai-politikai helyzetre is. A francia gyorsreagálású erők ott maradtak több afrikai országban és aktív befolyást gyakoroltak ezen országok belpolitikájára.”

Függetlenséget adva gyarmatainak, Párizs ott maradt a francia képzettséget kapott állami tisztségviselők és értelmiség személyében. Párizs mindig is hajlandó volt segíteni a „maga embereinek”.

Franciaország aktívan beavatkozott az elefántcsontparti konfliktusba: a mostani elnököt tulajdonképpen ott a francia kommandósok juttatták hatalomra. A franciák megmentették „az ő” rezsimjüket Csádban, Líbiában pedig megbuktatták Kadhafit. Az intervencióban való legélénkebb részvételével Franciaország felbőszítette a tuaregeket. Most kénytelen fizetni ezért – mondja Jevgenyij Korengyajev, az Afrika Intézet szakértője.

„Kadhafi rezsimjének kegyetlen szétzúzása, Kadhafi megbuktatása és meggyilkolása serkentették az extrémista hangulatot. A tuaregek, akik a líbiai nemzeti hadsereg kötelékében szolgáltak és hűséget őriztek Kadhafi iránt, a Szaharába menekültek, rengeteg fegyvert, autót, lőszert vittek magukkal. Most Maliban a dzsihád harcosainak törzsét alkotják.”

A helyzetet bonyolítja, hogy Afrikában, úgy látszik, megkezdődött a hatalmi szférák újabb felosztása – mondja Leonyid Fitunyi, az Afrika Intézet szakértője.

„Az egész afrikai kontinensen látható a katonai-politikai helyzet kiéleződése. Különböző régiókban a beavatkozás formái és okai eltérőek. Utalhatunk a líbiai példára, vagy a ”puha beavatkozásra” azokban az országokban, ahol tulajdonképpen a katonai erők beavatkozása felesleges volt. Azonban szemmel látható, hogy az Afrikáért folyó újabb csata kiéleződött. Bizonyára, az egész kontinens mozgásba jön, méghozzá negatív irányú mozgásba, és ez csak fokozódni fog. Afrika különböző országok versengésének tárgyává válik a globális érdekek átrendeződésében. Abból ítélve, hogy miként alakul ott a helyzet, Párizs nem kíván lemondani saját szerepéről.”


Forrás: http://hungarian.ruvr.ru

Kína vs. USA Afrikában 

A pénzügyi világelit izomzatát képező nyugati haderő katonai hadműveleteket hajt végre Maliban az iszlamista „terroristák” ellen...., azok ellen, akiket Szíriában pénzelnek, s fegyverekkel támogatnak, hogy megdöntsék a szíriai kormányt.
A helyzet elég komikus… véresen komikus.

A háttérhatalom líbiai missziója után zavargások törtek ki Maliban, persze nem véletlenül ugyanis a már szükségtelenné vált, NATO által finanszírozott terroristákat exportálták a világ más pontjaira, ahol újabb zavargást keltő feladatokat kaptak, ami után a demokratikus világ és a terrorizmus elleni háború címen, „felmentő” csapatokat lehet bevetni a megdönteni kívánt országba. Így működik a szándékos geopolitikai átrendezés, amely felforgatta Líbiát, most Szíriát és Malit és előre láthatóan következik Algéria.

Állítólag az iszlamista szélsőségesek egyike az Al-kaida az Iszlam Maghreb (AQIM), ami szorosan összefügg a Líbiai Iszlám Harcoló Csoportal (LIFG), amit Franciaország támogatott többek közt fegyverekkel, különleges erőkkel, repülőgépekkel a 2011-es Líbia invázió alatt. Most ugyanez a csoport, Szabad Szíria Harcosok (FSA) néven döntögeti Szíria falait.


Miről is van szó? Gyakorlatilag arról, hogy a Nyugat vissza akarja szerezni Afrikát. Afrika egyre fontosabb Kína számára, aki egyre több vagyont invesztál a fekete kontinensbe. Tavaly Kína 20 milliárd dollárt ígért Afrikának és ilyen hasonló beruházásokkal most már szépen lassan kiszorította USA-t Afrika partnerlistájáról.

Clinton az egyik útja során figyelmeztette Afrikát, hogy ne paktáljon le az ördög kínaiakkal, akiknek csak az afrikai energiaforrásokra fáj a foguk. Kína nem más mint egy új gyarmatosító, akik megvetik a demokráciát és az egyetemes emberi jogokat.
„Nem minden partner cselekszik ezek alapján, de mi igen.”
– mondta.
Erre Kína jól visszavágott, mondván az ilyen kijelentések olcsó durrogások, és az USA és Kína közötti viszályt szélesíti, hiszen látják azt, hogy Amerika vesztésre áll.

Lehetne azzal folytatni, hogy Afrikának melyik lenne jó, Amerika, Kína, vagy saját maga, hogyan vélekedik a lakosság, de mit sem változtat azon a tényen, hogy a Nyugat a fegyverek útján oldja meg a problémát, a fentebb felvázolt módon.

Egyelőre szünetel az a módi, amikor két állam direktben harcol egymással. Most inkább a rejtett háborút alkalmazzák a közember megtévesztése érdekében, hiszen egy demokratikus, emberközpontú politikai tömb nem mutatkozhat agresszorként. Amerika nem teheti meg azt, hogy lerohanja Szíriát, vagy most Malit, hogy befészkelje magát a térségbe, de megteszi ezt a média segítségével, mert ami nem szerepel a médiában az nincs is, és nem úgy van. A média vezeti a világot, a gondolataikat, mindent. A médiának világot irányító hatalma van, és tőle függ a rendszer fennmaradása. Az Új Világrend alapja a média és először ezt kell lerombolni!!!

Kíváncsi vagyok hogyan járnak el Irán esetében, mert még mindig célkeresztben van. Valóban nem úgy mennek a dolgok, ahogyan korábban azt eltervezték.



Michael Chossudovsky beszél arról, hogy az egész "terror elleni háború" mesterségesen létrehozott és működtetett hazugság, érdekek háborúja Afganisztában, Szíriában, Irán ellen és az egész közel-keleti térségben.
Mozgatórugója IZRAEL és eszköze az USA
: A CIA és a Mosad által koreografált, szándékosan létrehozott és fenntartott konfliktusok....

"The war on terror is fabricated"





Forrás: http://aranykor.freeblog.hu

2013. január 25., péntek

A tudatlanság kősziklájára épült globális birodalom


Mottóm: Az információ korában a tudatlanság, választás !
Hogy miért mondom ezt?
Olvasd el az alábbi alapvető tudást és megérted.....

"A Global Empire olyan birodalom, amely a tudatlanság kősziklájára épült. Ennek a kősziklának az összetartó ereje az, hogy a világ népei nem értik a magánpénz-monopólium, a hitelpénz-rendszer és a kamat kombinált erejét. A magánpénz-monopólium uralmát csak úgy lehet leküzdeni, ha valamilyen formában felszámoljuk a pénz körül fenntartott mesterséges tudatlanságot. Csak a pénz-rendszer működésének és pusztító hatásának a széles körű megismertetésével lehet szétporlasztani azt a kősziklát, amelyre a nemzetközi beruházó bankárok felépítették a Global Empire-t, a világtörténelem legnagyobb és legpusztítóbb birodalmát. Ha a tudatlanság, mint alap, meginog – bármennyire hihetetlen is – szétporlik, cserepeire hullik szét ez a birodalom. Mert a Global Empire – hasonlóan a hitelpénz-rendszerhez – agyaglábakon nyugszik.
A Global Empire-t is, mint annyi minden mást, a következményeiről lehet megítélni. Azaz a fát a gyümölcséről. Az előzőekben már részleteztük, hogy a szabadjára engedett és teljesen gátlástalanná vált korporációs hatalom egész népeket taszít függőségbe, amely alig különbözik az ókori rabszolgaságtól. Az eladósítás révén kialakult függőség az emberi nyomorúság legváltozatosabb formáit hozta létre. Az adósságteher, amelytől bolygónk lakói egyre inkább képtelenek kivonni magukat, mindent elnyelő ingoványnak bizonyult. Az eladósodott népek hiába tesznek emberfeletti erőfeszítéseket, nem képesek ettől a tehertől megszabadulni és elmerülnek az adósságfüggőség mocsarában.
Nemcsak az egyes személyek, de a gazdasági szereplők is úsznak az adósságban. Gyakran még jó nevű vállalatok is csak annyit képesek profitként előállítani, amivel éppen esedékes adósságszolgálati terheiket fizetni tudják. Kijelenthetjük, hogy a világcégek többsége is csak könyvelési trükkökkel tudja fenntartani fizetőképességét, többségük olcsón kényszerül elkótyavetyélni értékeit, csakhogy teljesíteni tudja adósságszolgálati kötelezettségeit. De nemcsak az egyes emberek és a vállalatok, hanem az egyes országok is el vannak adósodva. Minél nagyobb és gazdaságilag teljesítőképesebb egy állam, annál inkább el van adósítva. Az Egyesült Államok ma a világ legeladósodottabb országa és összesített állami, állampolgári és kereskedelmi adóssága a nemzetközi beruházó-bankárok felé elérte a 22 trillió dollárt, ami sokszorosa annak a dollármennyiségnek, amely az ország gazdaságában még megtalálható. A világ többi országa is hasonló helyzetben van és Földünk államainak összesített adóssága a sokszorosa annak, mint amennyi pénzzel ezek az országok együttesen rendelkeznek. Ezt az adósságot soha nem lehet kiegyenlíteni.
argentina2-shoutin_2248795bHa lenne olyan ország, amely elhatározná, hogy megfizeti adósságát, akkor a gazdaságának a működését biztosító valamennyi pénzt a hitelező beruházó bankárok pénzintézeteinek a számláira kellene átutalnia. Ez azt jelentené, hogy az adott ország gazdasága leállna és lakossága katasztrofális nyomorba süllyedne. De még ebben az esetben sem tudna megszabadulni az adott ország már meglévő adósságterheitől. Ha közelebbről szemügyre vesszük azokat az országokat, amelyek ilyen kísérletet tettek adósságaik rendezésére, akkor láthatjuk, hogy pontosan ez történt. Argentínában, Peruban, Brazíliában, Mexikóban és más országokban eltűnt a pénz és átkerült a nemzetközi bankkartell számláira. A súlyos belső pénzhiány pedig folyamatosan nyomta lefelé az életszínvonalat, pusztította az infrastruktúrát és megbénította a gazdasági tevékenységet.
Az eladósítás célja nem az adósság visszafizetése, hanem a világ népeinek az alárendelése a korporációk és a korporációkat tulajdonló nemzetközi bankárok akaratának. Egy olyan világgazdaságban, ahol a hitelező bankárok és intézményeik gyakorolják a hatalmat, az igazi cél ennek a hatalomnak a fenntartása, és ha lehetséges, a további növelése. A nemzetközi pénzkartell és korporációi folyamatosan veszik át egész országok gazdasági életét. Az egyes nemzetek kormányai egyre szervilisebben megalázkodnak a nemzetközi bankkartell és korporációi előtt. Tevékenységük egyre inkább az általuk diktált politika megvalósítására szorítkozik.
A hitelező és adós kapcsolatában a hitelező a meghatározó szereplő. A nemzetközi pénzkartell a saját magán-monopóliumává tette a pénz levegőből történő előállítását és így korlátlan mennyiségű hitelpénz felett rendelkezik. Ezzel a fedezet nélküli hitelpénzzel azonban igényt formál tényleges értéket képező vagyontárgyak tulajdonára. Levegőből előállított pénzét csak úgy adja kölcsön, ha az értéktermelő reálgazdaság szereplői hagyják jelzáloggal megterhelni ingatlanaikat és biztosítékul felkínálni más, valódi értéket jelentő vagyontárgyaikat. A reálgazdaságban mindig kevesebb pénz forog közvetítő közegként, mint amennyinek onnan ki kell áramlania. A visszafizetendő hitel automatikusan megnövekszik a kamattal. Ezért nagyobb az összege, mint a felvett hitelnek. Az ily módon előálló pénzcsökkenés a reálgazdaságban kikényszeríti egy sor gazdasági szereplőnek a fizetésképtelenségét. Ezeknek a csődbe jutott adósoknak aztán a bankok elveszik a jelzáloggal megterhelt vagy biztosítékként átadott tényleges értéket jelentő tulajdonát. Ha tehát egy adós nem akarja vagyonát elveszíteni, akkor kénytelen még jobban eladósodni és még több kamatfizetési kötelezettséget magára vállalni. Ily módon egyre inkább alárendelődik a pénzkölcsönzőknek, akiknek a felette gyakorolt hatalma egészen addig növekszik, amíg abszolúttá nem válik.
A nemzetközi pénzkartell már jelenleg is szinte abszolút hatalmat gyakorol a reménytelenül eladósított kormányok, a fizetésképtelen iparvállalatok és minden jelzáloggal megterhelt gazdasági szereplő felett.
Az eladósítás elpusztítja a demokráciát
Amikor a demokratikus technikákkal nem ellenőrizhető szervezett magánhatalom írja elő a kormányoknak, hogy mit tegyenek, az a rendszer nem nevezhető többé demokratikusnak. A közhatalmi szférában még fellelhető demokratikus folyamatok és technikák csak kulisszául szolgálnak a rejtőzködő valódi hatalom számára. A társadalom erről a helyzetről csak úgy szerezhetne tudomást, ha tájékoztatnák róla a tömegtájékoztatási intézmények. Az elektronikus és nyomtatott sajtó azonban teljesen a pénz szervezett magánhatalmától függ: vagy úgy, hogy a pénzkartell a tulajdonosa, vagy úgy, hogy teljesen el van neki adósodva. Ilyen körülmények között valódi szólás és sajtószabadságról nem beszélhetünk.
Ameddig a nemzetközi pénzkartell és a beruházó bankárok egy kis csoportja a gazdasági élet közvetítő közegének a magánmonopóliuma révén meg tudja határozni népek és kormányok sorsát a hitelek nyújtásával vagy megtagadásával, nem beszélhetünk sem szabadságról, sem nemzeti önrendelkezésről. A mesterséges ködösítés, félretájékoztatás, a tudatosan előidézett káosz eredményeként az emberek többsége ma még nem képes a bonyolult pénzviszonyokban kiismerni magát. A hatalmat kézben tartó és felelősségre nem vonható pénzügyi elit szinte észrevétlenül szerezte meg ezt az abszolút hatalmat. Onnan lehet tudni, hogy mennyire kártékony ez a hatalom, hogy nyomában soha nem látott mértékűvé nőtt a nyomor és a szegénység megjelent a világgazdaság centrum-országaiban is.
A hitelpénzt a levegőből állítják elő
fedds_deesEz a cím semmi újat nem tartalmaz, mégis megismételjük, mert jelentése még mindig nem ment át a köztudatba. Kevesen teszik fel a kérdést, hogy ha az egész világ a feje búbjáig adósa a beruházó bankároknak, és ha az adósság nagyobb, mint a világ összes pénze, akkor ezek a hitelezők honnan vették ezt a sok pénzt, és miképpen tudták azt kikölcsönözni? Erre a kérdésre valójában egyszerű a válasz, de az emberek többsége nem akarja, nem meri elhinni: A világtörténelem legnagyobb csalásáról van szó. Olyan csalásról, amely számtalan háborút okozott, sok millió ember életébe került és egész népeket pusztított el.
Csak fontossága miatt ismételjük el néhány szóval, hogy amikor ebben a magánpénz-monopóliumon alapuló pénzuralmi rendszerben valaki – egy személy, egy vállalat vagy kormány – kölcsönvesz, mondjuk, egymillió dollárt, akkor az illető bank ezt úgy teremti elő a levegőből, hogy a hitelfelvevőnek számlát nyit és ráírja a hitelezett összeget. Semmi másról nincs szó, minthogy a bank főkönyvében megjelent egy tétel és megváltoznak a könyvelési számok. Valódi értéket jelentő áruk, vagy árukat jelző pénzek mozgására nem került sor. A levegőből állította elő a bank a kikölcsönzött hitelt. E nem létező pénznek a kikölcsönzéséért a hitelező aztán nemcsak kamatot, hanem munkadíjat és jutalékot is felszámít, továbbá valódi értéket is követel biztosítékul, hamis pénze fedezetéül.

Felmerül a kérdés, hogy ha a szervezett magánhatalom, a nemzetközi pénzkartell megteheti ezt a varázslatot, akkor a közhatalom, az állam, a kormányok miért nem bocsátanak ki pénzt? Ha ez hitelpénzteremtés lehetséges a szervezett magánhatalom számára, akkor miért nem lehetséges a szervezett közhatalom számára? Ez nemcsak az adott államok, és kormányok joga lenne, de egyben kötelessége is, amit azonban nem teljesítenek. Ehelyett a működésükhöz szükséges pénzt kölcsönveszik a szervezett magánhatalomtól azzal, hogy a beszedett adóból majd kamatostul visszafizetik. Ha az adóbevételeik fedezetére nem hitelpénzből finanszíroznák a kormányok közkiadásaikat, hanem a saját maguk által kibocsátott pénzből, akkor hatalmas adósságterheik után nem kellene kamatot fizetniük. A népszuverenitás demokratikus elvéből következik, hogy az annak részét képező monetáris szuverenitás is társadalom egészét képviselő közhatalmat illeti meg. Ezért az egyes államoknak és kormányzatoknak nem is szabadna monetáris szuverenitásukról lemondani és azt átengedni a szervezett magánhatalmat képviselő nemzetközi pénzkartellnek.
Az eladósítás – a hatalom átvétele
wall_deesNem nehéz belátni, hogy ez a pénzuralmi rendszer, amelyet Arisztotelész a társadalom szükségleteire termelő ökonómiával(közgazdasággal) szemben krematisztikának (pénzgazdaságnak) nevezett, fenntarthatatlan rendszer. Lehetővé teszi a világot uraló nemzetközi pénzkartell számára, hogy magánpénz-monopóliumára támaszkodva tetszése szerint szabályozza a forgalomban lévő pénz mennyiségét, ezáltal a saját ellenőrzése alatt centralizálja a világ termelővagyonát és erőforrásait. Ennek a felmérhetetlen hatalomnak az egyedüli forrása az, hogy tudatlan, illetve megvásárolt politikusokkal legalizáltatni tudta a pénzhamisítás monopóliumát a maga számára.
A nemzetközi pénzkartell semmiféle értéket nem állít elő, és az általuk létrehozott nemzetközi rendszer részeként létrehozott magyarországi bankrendszer sem állít elő semmilyen értéket. Ugyanakkor köztudomású, hogy a pénzintézetek és a bankok minden képzeletet felülmúló hatalmas profitot tesznek zsebre évről évre, és cserébe nem adnak semmit a társadalomnak. Magyarországon a bankok, amelyek 82%-ban külföldi tulajdonban vannak, a betétesektől, illetve külső forrásokból szerzett pénznek a tizenkilencszeresét kölcsönözhetik ki, természetesen kamatra és fedezet megkövetelésével.
Valójában az úr és a szolga viszonyának posztmodern változatával állunk szemben, amikor is a pénzteremtés lehetőségével rendelkező bankárok gyakorolják a hatalmat a gazdasági szereplők, a mezőgazdasági gazdálkodók és értékelőállító dolgozók, de a kormányok felett is. Ez a rejtett uralom a hatalmas vagyoni egyenlőtlenségek okozója. Felmerül a kérdés, hogy miért és meddig kell még elviselnie az emberiségnek ezt a rendszert? Ez annál inkább jogos kérdés, mivel viszonylag egyszerű lenne az emberiség nyomorúságát okozó uzsoracivilizációt megváltoztatni. A népszuverenitás révén legitimált kormányoknak, a közhatalom gyakorlóinak egyszerűen vissza kellene venniük az úgynevezett monetáris felségjogokat a nemzetközi pénzkartelltől. Azaz kizárólag a közhatalom, az állam bocsáthatna csak ki pénzt és osztaná szét kamatmentes használatra az értékelőállító és termelő gazdaság szereplői között. A közhatalom a közpénzrendszer segítségével megfelelően tudna gondoskodni arról, hogy kellő mennyiségű közvetítő közeg – pénznek nevezett jel – álljon a termelőgazdaság rendelkezésére azért, hogy az megfelelően tudjon működni. Bármely kormány az adott ország választópolgárainak a támogatásával visszavonhatná a nemzetközi pénzkartelltől azokat az előjogokat, amelyekkel ezt a romboló hatású hatalmát gyakorolja. Ehhez természetesen politikai akaratra lenne szükség, amelyet a kormányzatok csak hatalmas népi nyomásra kényszerülnének tanúsítani.
foxwash_deesAzért rendkívül fontos a nemzetközi pénzkartell szempontjából a lakosság tájékozatlanul tartása, mert a tájékozatlan, és az eladósítás révén nyomás alá helyezett, megzavarodott, gyakran munkanélküli és kétségbeesett tömegek egyszerűen képtelenek megfelelően informálódni arról, hogy mi az igazság a pénzrendszer vonatkozásában, és mi is az igazi oka nyomorúságuknak. A pénzrendszerre vonatkozó alapvető ismereteket kihagyták az iskolai oktatásból, hiányosan és egyoldalúan találhatók meg az egyetemi képzésben is. A pénzkartell által tulajdonolt, illetve ellenőrzött tömegtájékoztatásból a pénzügyi összefüggések valódi elemzése ki van tiltva. Amit mégis megtudhatnak az emberek, nem más, mint zavaros és megtévesztő félretájékoztatás. Valóságos művészetté fejlesztette a félrevezetést a nemzetközi pénzkartell a pénzügyekre vonatkozóan. Ennek az eredménye az, hogy a nemzetközi pénzügyi közösség zavartalanul építheti a Global Empire-t, és a világ népei nem értve a bajok okait, nem a tényleges okozókat teszik felelőssé.
További gondot jelent, hogy azok a csoportok is, amelyek már felismerték ennek a pénzuralmi rendszernek egyik vagy másik összefüggését, nem rendelkeznek egységes diagnózissal és a hatékony terápiát szolgáló stratégiával. Ezért átütő eredményt nem sikerült elérniük. A szegénység terjed és fokozódik az igazságtalanság. Elszegényedve egyre többen veszítik el önrendelkezésüket, s a természeti környezet feltartóztathatatlanul pusztul tovább.
Ha kellő létszámú kortársunk értené a kamatszedő hitelpénzrendszer működését, hogy az milyen módszerekkel, mennyire aránytalanul gazdagít egy kis létszámú bankárkasztot, miközben egész népeket taszít adósságfüggésbe, továbbá hogy a pénzkartell nemcsak pénzügyeiket, gazdaságukat, de tömegtájékoztatási rendszerüket is ellenőrzi, akkor már hatékonyan lehetne fellépni a közpénzrendszer visszaállítása érdekében.
Ha valaki azt is megérti, hogy a föléje nőtt pénzhatalom viszonylag egyszerűen megdönthető, hogy nincs másra szükség, mint a pénz kibocsátásának és forgalomba hozatalának a közösség – a társadalom egészét képviselő demokratikus állam, az Országgyűlés és a kormány – ellenőrzése alá való visszahelyezésére, a pénzkibocsátás magánmonopóliumának a megszüntetésére, akkor megreped a tudatlanság kősziklája, az az alap, amelyre ez a pénzhatalom épült. Bármennyire hihetetlennek tűnik, de ily módon fel lehet számolni a pénzkartell világuralmát." 


Kapcsolódó bejegyzések:
Az átlagember ha ezután a videó után sem érti meg, miért tartunk itt....akkor....
Regionális és elektronikus pénz Magyarországon - Magyarországra már bevezették az eurót
Szégyellje magát az a magyar, aki még ezek után is tudatlan BIRKA !
Az IMF igazi arca ! - Csak hogy mindenki tisztán lásson végre!
A magyar államadósság visszafizetését meg kell tagadni

Alapvető tudásanyag : 
Ha ezekről a gazdasági alapfolyamatokról nem tudsz, hátrányban vagy...és nem értesz semmit

2013. január 24., csütörtök

Döbbenetes hír:Obama olyan katonai vezetőket akar, akik hajlandóak amerikai állampolgárokra is lőni


Az alábbi hír, ami néhány nap alatt bejárta az alternatív médiát, ismét abba a kategóriába tartozik, amit nem áll módunkban megerősíteni, de látva, hogy milyen irányba tartanak az események az Egyesült Államokban, sajnos nem nehéz elképzelni, hogy az információ nagyon is igaz lehet.

Hétfőn Dr. Jim Garrow, az ismert szerző és humanitárius aktivista megdöbbentő kijelentést tett Barack Obama második elnöki ciklusával kapcsolatban.
Facebook oldalán Dr. Garrow a következőket írta:
Éppen most tudtam meg egy rangidős katonai vezetőtől, hogy Barack Obama új próbatételt vezetett be annak megítélésére, hogy ki alkalmas katonai vezetői pozíció betöltésére és ki nem. Ez robbanni fog emberek, készüljetek fel! „Az új teszt annak megítélésére, hogy valaki alkalmas-e vezetői pozíció betöltésére a hadseregben az, hogy hajlandó-e amerikai állampolgárokra tüzet nyitni vagy sem.” Aki nem, azt elbocsátják.
Ki ez a bizonyos forrás?
Dr. Garrow a következőket mondta: „A férfi, akitől az információ származik az Egyesült Államok egyik legismertebb katonai hőse.”
Fontos, hogy mindenki értse, ez nem egy Alex Jones vagy Jesse Ventura vagy olyan forrás által elindított hír, akit a legtöbben könnyedén félresöpörnek, mondván ez is csak egy „összeesküvés elmélet”.
Dr. Garrow egy ismert és köztiszteletben álló humanitárius aktivista, aki életét arra szentelte, hogy az egy-gyerekes kínai törvények miatt halálra ítélt kínai csecsemők életét megmentse. Munkája elismeréseként Nobel-békedíjra is jelölték, amit abban az évben helyette Barack Obama kapott meg.
Az Amazon.com a következőképpen foglalja össze munkásságát:
Dr. James Garrow a Rózsaszín Pagoda: Egy ember harca a kínai lányirtás ellen című könyv szerzője. Az elmúlt tizenhat év alatt 25 millió dollárt áldozott arra, hogy a hozzávetőleg 40.000 kínai lány csecsemő életét megmentse a biztos haláltól, ami a kínai egy-gyerekes elv miatt rájuk várt volna és örökbefogadókat találjon nekik. Dr. Garrow a Pink Pagoda iskolák megalapítója és ügyvezetője. A 6300 alkalmazottat számláló összesen 168 iskola angol nyelvű oktatást biztosít kínai gyerekek számára.
A fenti hír különösen érdekesnek bizonyul azután, hogy a Washington Free Beacon vasárnap arról számolt be, hogy Barack Obama márciusi hatállyal elbocsátotta James Mattis tábornokot, az amerikai tengerészgyalogság főparancsnokságának vezetőjét.
WFB cikk a következőket írja:
„A nemzetbiztonság berkeiből érkező hírek szerint James Mattis tábornok távozását a főparancsnoki posztról igencsak sürgetik és azt közölték, hogy több hónappal előbb kell elhagynia hivatalát, mint azt korábban tervezték.”
Vajon Mattis tábornok visszautasította, hogy amerikai állampolgárokra lőjön? 

Forrás: Idok Jelei.hu / Examiner.com
Kapcsolódó bejegyzések:
Az amerikai nemzetbiztonságiak a lakossággal való összecsapásra készülnek ! FEMA - OBAMA
Tervezett Internáló és átnevelő táborok részletes kézikönyve szivárgott ki
Összeesküvésből valóság lett I. - Az állampolgár az ellenség
Összeesküvésből valóság lett II.- Életbe lépett Orwell 1984

2013. január 21., hétfő

Celente jelentés figyelmeztetése + Kína 4-szeresére növelte készleteit! Háborúra vagy összeomlásra készül ?


Kína jelenleg nemhogy élelmiszerhiánnyal nem küszködik, hanem éppen ellenkezőleg: hatalmas készleteket halmoz fel.
A tavalyi 2012-es évben titokzatos módon több, mint 4-szeresére növelte rizsből behozatalát , az előző évihez képest. Ez a fejlemény még az ENSZ mezőgazdasági szakértőit is meglepte és kicsit összezavarta, mert a a számok azt mutatják, hogy a 2012-ben behozott 2,6 millió tonna hatalmas - több, mint négyszeres- ugrás az előző 2011-es 575.000 tonnához képest.

A zavart az okozza, hogy nincs nyilvánvaló ok a hatalmas behozatalra, hiszen nincs hiány rizsből Kínában.
A spekulációk egy része arra utal, hogy az importőrök esetleg kihasználják az alacsony nemzetközi árakat. De emellett felteszik a kérdést sokan, hogy vajon mit tud Kína, ami miatt (látszólagos ok nélkül) több millió tonna rizs felhalmozásával felkészül....
Talán kapcsolódik agresszív fegyverkezési fejlesztéseihez és háború előkészületekhez a csendes-óceáni és közép-ázsiai térségben ? 


A jelentések megemlítik, hogy Kína az egész országot behálózó raktárakban hatalmas árukészletet halmozott fel. Például tavalyi évben a Reuters számolt be róla, hogy Qingdao Port, mely Kína egyik legnagyobb vasérc-termináljának ad otthont úgy néz ki, hogy ameddig a szem el lát több száz vasérc-halom található, melyek mindegyike akkora, mint egy háromemeletes épület. Majd ezt követően hatalmas "mag raktárak" következnek...legalábbis a feliratok szerint.


Délebbre néhány vámszabad raktár Sanghajban tele rézzel -  újabb szokatlan jelenség, ami esetleg arra szolgál, hogy a globális fémárakat visszatartsa és felvet bizonyos kérdéseket Kína azon képességével kapcsolatban, hogy fenntartsa gazdasági fejlődését, miközben a világ többi része hanyatlik...

A készletek felhalmozására legésszerűbb magyarázat, hogy a világ - USA-val az élen - egy szuverén adósságválságból fakadó jelentős infláció és gazdasági összeomlás felé tart. Kína pedig felkészül...még időben....


Forrás: Joe Miller

Celente:"The 2013 Financial Collapse Will Be One For The Ages" 

Eközben az egyik legnevesebb Trend-szakértő, Gerard Celente, a Trends Research alapítója is hasonló folyamatokra (és nyugodtan mondhatjuk) jövőre figyelmeztet legújabb tanulmányában.
Jelenleg a központi bankok, az EKB és a FED is nyomtatja az értéktelen papírpénzt a rendszerbe, az államok különböző praktikákkal (pl. valutájuk értékének alacsony szinten tartásával) próbálják az exportot ösztönözni, ami lényegében már valuták közötti háború.
Ezt szokta követni kereskedelmi, majd tényleges fegyveres háború. 



A 2013-as pénzügyi összeomlás minden idők legnagyobbika lehet - mondta Celente a KWN-nek (King World News)

"2013 lehet az az év, amikor a nyugati világ gazdasága, mely adósságra és fiat valuták, papírpénz nyomtatására alapozta gazdaságát - egyszer s mindenkorra a végéhez ér."


A derivatívák kereskedésével létrehozott nem létező pénz jelenleg $ 227000000000000 (227 trillió dollár) Ha ezen fiktív tétek elegendő mennyisége dől be egy pillanatban a kaszinóban, akkor teljes bankok rendszere csődölhet be és borul az egész gazdaság, hiszen kiderül, hogy a pénz nem létezik és soha nem is létezett.

Az USA és az Európai Unió által médiában promótált"euró-válság" jelenleg még táncol a szakadék szélén, mivel a FED kisegíti az Eurót mindaddig, amíg tudja finanszírozni az USA deficitjét papírpénz nyomtatásával és tud vásárolni a bankok fiktív euró-csomagjaiból.
Mindez addig tart, amíg a dollárba vetett bizalom össze nem omlik.

Ha ez bekövetkezik, a dollár elveszti tartalékvaluta-szerepét, a behozatal rendkívüli módon megdrágul. Az USA teljes mértékben behozatal-függő ország így ez igen erőteljes megrázkódtatás lesz. A mostani legfrissebb kereskedelmi adatok erre utalnak.


Az óra ketyeg és láttunk már ilyet az 1929-es összeomláskor, a nagy gazdasági válság idején...valutaháború, kereskedelmi háború, világháború....


Folytatás és eredeti cikk

2013. január 20., vasárnap

Megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja - Maga a szó is tudományosan értelmetlen !


Magam is meglepődtem, hiszen a következő cikk az Origo-n is megjelent...
Ahogy egyre több lehetőség van napjainkban, hogy információ és tudás jusson el mindenkihez, akinek igénye van rá, úgy válik egyre nehezebben tarthatóvá egy-egy megkövesedett hazugság és kerül napvilágra az igazság.

Az antiszemitizmus mindig is kényes kérdés volt, hiszen a cionizmus szándékosan teszi azzá és tabu témává, amit "jobb nem piszkálni, ha az ember jót akar magának..."
Természetesen ez szándékosan van így, de elég gyakran repked a levegőben és elég hozzá Izrael állam bírálata, hogy a cionizmus által létrehozott mesterséges bélyeget bárki megkaphassa, ha a hatalom úgy gondolja... MOSTANÁIG...
Gyakorlatilag egy ideje már "köztudott", hogy az oly gyakran hangoztatott és bárkire rásüthető "antiszemita" jelző értelmetlen...
Ezt most sikerült igazolnia a Johns Hopkins egyetem orvosi fakultásán dolgozó kutatónak, Eran Elhaiknak, aki a Genome Biology and Evolution című kiadványban publikálta eredményeit. Érdekes módon a tanulmány csak innen elérhető már...  (SBG Buddha) 


A Pesten született világhírű írónak, Arthur Koestlernek mégis igaza lehet: új genetikai vizsgálatok alapján a ma élő zsidóság 90 százaléka csak kis részben közel-keleti, azaz szemita eredetű. A kelet- és közép-európai zsidók inkább kaukázusi népekkel rokoníthatók. Ezzel gyakorlatilag megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja.
Forrás: AFP
Arthur Koestler
Az európai zsidóság - amely a világ 13 milliós zsidóságának 90 százalékát jelenti - eredetéről régóta vitatkoznak a szaktudósok. Sokáig megmosolyogták az 1905-ben Budapesten született író, Arthur Koestler "fantasztikus elméletét". Eszerint a volgai, doni pusztákról és az elő-kaukázusi térségből érkezett az európai zsidók őseinek zöme, az egykori kazár birodalom területéről - és nem Palesztinából. Koestler - aki a Sötétség délben című antisztálinista művével vált világhírűvé - ezt az elméletet egy 1976-os könyvében, A tizenharmadik törzsben fejtette ki, amely 1990-ben jelent meg magyarul. (Letölthető innen) 

Mindez egyébként teljesen egybevág a már ismert (maga is zsidó származású) Benjamin Freedman 1961-es beszédével, melyben feltárja, hogyan és miért lépett be az USA a háborúba, hogyan kaparintották meg Palesztinát és üzent hadat Judea az akkori Németországnak... (Teljes beszéd szövege és videó megtekinthető itt) (SBG Buddha)
Nem maradt fenn kazár nép
A kazár birodalom a hun birodalom egyik "utódállama" volt, amely különböző eredetű és vallású törzsek szövetségéből állt. A kazárok kezdetben két másik nagy birodalommal, Bizánccal és az arabokkal küzdöttek az i. sz. 7. században. Az arabokkal a Kaukázus hágóinak környékén hadakoztak: ezektől északra a kazárok, délre az arabok terjesztették ki a befolyásukat. A kazárok az orosz államiság kiépülésekor gyengültek meg először (az i. sz. 10. században). Gyengülésüket részben a magyarok és a kabarok kiválása okozta a kazár törzsszövetségből.
A magyarokat a besenyők támadása a mai Kárpát-medencébe szorította, itt a szintén a kazár törzsszövetségből kiszorult kabar törzsekkel foghattak össze. Hogy a kabarok vallása mi lehetett, nehezen eldönthető, de nem kizárt a zsidó hatás sem. A kabarokat egyes kutatók az Aba nemzetséggel hozzák összefüggésbe, így Aba Sámuel királyunk neve akár zsidó kapcsolatokat is sejtethetne. A középkori európai államokban nem fordul elő a Salamon sem mint királyi név. A magyar államalapítás után pár évtizeddel mégis volt egy ilyen királyunk is.
A zsidó államvallást i. sz. 740-ben felvevő központi kazár törzsek nem maradtak fenn népként. Nyelvükről is csak spekulálni lehet, talán valamilyen török nyelven beszéltek. Nevüket ugyanakkor Magyarországon számos településnév őrzi. Koestler a magyar régészre, László Gyulára hivatkozva azt írja, hogy a 10. században Magyarországon működő arany- és ezüstművesek kazárok voltak.
Forrás: Wikipedia
A kazár birodalom harcosai
A kazárok tehát folyamatosan, évszázadokon át gyengültek, egészen a mongol hódításig, a kazár birodalmat végképp elsöprő 13. századig. Dzsingisz kán idejéig is folyamatosan menekültek egyes népeik-törzseik nyugatra, de a mongolok hódítása végleg megroppantotta őket. Így a lengyel és a magyar királyság területére is folyamatosan érkeztek kazárok, akik a középkorban már egyértelműen zsidónak számítottak.
A lengyel királyság alapításáról szóló legendákat is felidézi Koestler, amelyben némi kazár szerepet vél felfedezni, ahogy idéz olyan bizánci forrásokat is, amelyek szerint a magyarok Dalmáciában zsidó harcosokkal együtt küzdöttek. Ausztriában pedig rég letűnt zsidó hercegek névsorát említi, akik talán a magyar honfoglalás után kerültek az alpesi tájakra. Mindezeket a részleteket rendkívül nehéz ellenőrizni, nem véletlen, hogy a szakértők korábban nem vették egészen komolyan Koestler alapgondolatát sem a kazár-zsidó rokonságról - pedig azt most genetikai vizsgálatok igazolni látszanak.
Kerülő úton vizsgálták a kazár-zsidó rokonságot
A genetikusok nem vizsgálhatták közvetlenül a kazárok genetikai örökségét, hiszen ez a nép nem maradt fenn a történelem során. Így az európai zsidóság eredetének megfejtéséhez más módszert kellett alkalmaznia az amerikai Johns Hopkins egyetem orvosi fakultásán dolgozó kutatónak, Eran Elhaiknak, aki a Genome Biology and Evolution című kiadványban publikálta eredményeit. 
Forrás: AFP
Lengyel zsidók 1925-ben
A kazárok helyett a hozzájuk feltételezhetően legközelebb álló kaukázusi népek genetikai állományát hasonlította össze az európai zsidóság genetikai állományával. Összesen 74 nem zsidó népcsoport és 8 zsidó közösség adatait vetette össze, köztük közel-keleti mintákat is.
Megállapította, hogy az európai zsidók leginkább kaukázusi, illetve a kaukázusiakhoz kapcsolódva más elő-ázsiai népekkel, így török-iráni népcsoportokkal rokoníthatók leszármazásukat tekintve. Bár van szemita (azaz közel-keleti, például az arabokkal, így főleg a palesztinokkal rokonítható) genetikai öröksége is a ma élő európai zsidóknak, ez csak a harmadik jellemző összetevője genetikai állományuknak - ennél még az európai összetevők is markánsabbak.
Hogyan lett részben mégis szemita az európai zsidóság?
Ha az európai zsidóság többsége döntően kaukázusi eredetű, akkor hogyan kerültek a szemita és az európai gének a népességbe? Ennek oka Eran Elhaik szerint az, hogy Európából folyamatos volt a tényleg szemita eredetű, de Nyugat-Európában az ottani népességgel keveredő zsidók beáramlása Kazáriába.
A görög-római időkben vagy kicsivel azután Nyugat-Európába került zsidók az i. sz. 5-14. század között érkeztek Kazáriába. De a Kazár Birodalom két közel-keleti forrásból is kapott valódi szemitákból álló vallási és genetikai "utánpótlást": a Kaukázuson át ugyancsak nagy számban érkeztek mezopotámiai (szemita) zsidók és Júdeából, azaz a mai Izrael területéről is indultak szemita eredetű csoportok.
Ezek az azonos vallású, de eltérő származású csoportok Kazária déli részén, a Kaukázus előterében keveredtek egymással, illetve bizonyos kaukázusi népekkel is. (A kazárok az i. sz. 7-8. században lerohanták a kaukázusi népeket, az örményeket és a grúzokat.) Így a legnagyobb fokú rokonság a mai örményekkel mutatható ki az európai zsidóság körében. A zsidó vallású népekkel kevésbé keveredő grúzok egy kicsivel - de nem sokkal - távolabbi rokonai a mai európai zsidóknak.

Forrás: AFPZsidók imádkoznak Jeruzsálemben, 1870-ben
Az európai zsidók négy csoportja
Eran Elhaik kutatásai úgy összegezhetők, hogy a ma élő zsidóság genetikai öröksége négy döntő elemből tevődik össze: a zsidó vallást egykor önként felvevő (nem szemita) kazárokból, a görög-római időkben Európába vándorolt zsidóságból, illetve a mezopotámiai és a júdeai zsidóságból. Így a kazárok hozták a kaukázusi-elő-ázsiai örökséget, míg a görög-római zsidók a nyugat-európai és részben a kelet-európai géneket. Szemita örökséget pedig a görög-római, a mezopotámiai és a júdeai zsidók egyaránt adtak át a ma élő zsidóságnak.
Állításait Elhaik háromféle kutatási metódussal is igazolta. Hangsúlyozta, hogy eredményei azért tekinthetők újnak, mert eddig a kaukázusi népek genetikai állománya nem volt ismert kellő részletességgel, és ezért volt bizonytalan mindeddig a zsidóság genetikai öröksége. 
Megdőlt a rajnai elmélet
Elhaik kutatásai nemcsak Koestler sejtéseit igazolhatják, hanem a korábbi, Koestler által is vitatott elméleteket is cáfolják. Így aligha tartható ezután az az álláspont, hogy a Palesztinából a sorozatos üldözések következtében - legutolsóként az i. sz. 7. században - Nyugat-Európába került, valóban szemita eredetű zsidók a Rajna-vidékéről terjedtek volna el az egész világon. A nyugat-európai zsidók ugyanis rendkívül kevesen voltak, és állandó üldözéseknek, pogromoknak, gyilkosságoknak kitett kis csoportjaik egyszerűen nem adnak magyarázatot arra, hogy a középkor végén, az újkor elején hogyan létezhetett Kelet-Európában már félmilliós létszámú zsidóság.
A kelet-európai zsidóság németes, jiddis nyelvére az adhat magyarázatot, hogy a kazár birodalom felbomlása után a kazárok a lengyel-litván közös állam területeire áramlottak be, ahol a városokban Koestler szerint mintegy négymillió német élt a középkorban. Minthogy az eredetileg nomád, illetve földművelő kazárok nem folytathatták - a zsidókat korlátozó középkori megkülönböztetések miatt - a mezőgazdasági tevékenységüket, a városokban települtek meg, ahol a németekkel találkoztak, és lassan egyre több német szó keveredett beszédükbe.

Forrás: Origo
Hogyan és miért kellett az USA-nak belépnie a háborúba, árulásról, a történelem legnagyobb cselszövéséről, mely nemcsak a mai folyamatokat, de Magyarország történelmét is meghatározta.

2013. január 19., szombat

A "másik" Magyarország - ideje nekünk is megnézni, és csendben megtapsolni őket


Frei Tamás : A sors keze van benne, mondaná az egyik barátom, aki szerint soha semmi nem történik véletlenül.

A napjaim most nagyon intenzív írással telnek, készül a "2015", és tegnap épp egy Magyarország dilemmáiról, lehetőségeiről szóló párbeszédhez jutottam. Azt nem árulnám el, hogy ki is Krisztina, akinek a szájából ezek a mondatok elhangzanak :-) de talán így, önmagában is érdekes lehet ez a pár sor, főleg annak a videónak a kapcsán, amit meg szeretnék osztani veletek.

Íme tehát az idézet a leendő regényből:

"1920-ban két út állt a magyarok előtt. Pont úgy, mint 2010-ben. Vagy összekapaszkodnak, zárják a soraikat, újra izmosodó Magyarországot akarnak, a múltba, a letűnt nagyságba révednek, abból erőt merítenek, egységesednek, kierőszakoltan egy hangon, egy irányba húznak, és aki nem áll be a sorba, azt lelökik a szakadékba, vagy… - Krisztina óvatos mozdulattal a homoksárga bársonykanapéra tette a ködbe vesző Erzsébet híd fotóját - …vagy újragondolnak és újrakezdenek mindent. Tehetségesen, mozgékonyan, haladó szellemben kitalálják, és a nulláról felépítik a kisebb, de okosabb, a leckékből okuló Magyarországot. Ahol sokféle hang és kétség létezik, mert tudják jól a félresikerült múltjukból, hogy vitákban, kétségben az erő. Egységben az erőszak!"

Nos, pár órával azután, hogy ezt leírtam, elküldtek nekem egy videót, ennek az idézetnek a második feléhez illő, tehetséges, lendületes, magukat kitaláló, korszerű fiatalok, a "másik" Magyarország - hogy a regénybeli Krisztinát idézzem.

A lenyűgöző, ötperces videón, amit az egyik legnevesebb amerikai youtube videós Devin Graham készített a Face Team csapatát lehet látni, gyönyörű felvételeken, Budapest legragyogóbb arcával. 



A Face Team-et 2004-ben alapította Takács Áron, aki a kosárlabdát ötvözte tornász elemekkel és trambulinokkal. 

Nálunk, Magyarországon alig hallani róluk, pedig megérdemelnék, hiszen tényleg ez az a lendület, a szó szoros és átvitt értelmében is, amire Magyarországnak (szerintem) szüksége lenne.

2006-ban volt az első külföldi fellépésük, és azóta is a világot járják, látványos show-ikkal ámulatba ejtették már több kontinens közönségét. Szerepeltek Euroliga és Szuperkupa mérkőzések félidejében, All Star gálákon, az NBA EUROPE LIVE-on, a FIBA EuroCup All Star Game-n, cirkuszfesztiválokon, és még sok más helyszínen.

Ezt a youtube videót, ezt a Budapestet, ezeket a magyar srácokat már 5.4 milliónyian látták az elmúlt napokban világszerte.


Szerintem ideje nekünk is megnézni, és csendben, magunkban, a képernyőre csodálkozva, megtapsolni őket: 



Halászbástya, Lánchíd, nemzetközi hírű magyar akrobatikus kosárlabdacsapat, az idegenforgalmi nevezetességeket a szokásostól eltérően egy különleges, mindenki által könnyen emészthető, izgalmas sporttal, az akrobatikus kosárlabdával ötvözte a híres YouTube rendező. Devin Graham, első alkalommal választott magyar témát, amelynek főszereplője a Face Team volt. A rendező rövidfilmjeit hétről-hétre milliók nézik, YouTube csatornája több százmillió emberhez jut el. 

A Face Team Magyarország első akrobatikus kosárlabda csapata, amely különleges sport-show bemutatókat tart: akrobatikus kosárlabda, kézilabda, korfball, labdazsonglőrködés, break szerepel a palettájukon. A 2004-ben alakult csapat 9 tagból áll, és minden esetben a helyhez és az igényekhez igazítják fellépőik számát és a bemutató jellegét.
Devin Graham – művésznevén Devin Super Tramp – a YouTube egyik legnépszerűbb filmes rendezője és vágója. Rövidfilmjei hatalmas népszerűségnek örvendenek: egy-egy alkotása a premiert követő napokban már milliós nézettséget tudhat magáénak. Január 9-én publikált rövidfilmjének első alkalommal magyar főszereplői voltak. Budapest nevezetességei mellett a Face Team akrobatikus kosárlabdacsapat, akikről legutóbb a legnagyobb angol tehetségkutató show műsor, a Britain’s Got Talent kapcsán hallhattunk, ahol közönséget és zsűrit is lenyűgözve, egészen az ötödik döntőig meneteltek. Ezt megelőzően a csapat már a magyar Csillag Születik című műsorban is bizonyított.
A két napos forgatás a Halászbástya, a Lánchíd, a Hősök tere, a Budai Vár és edzéshelyszínük, egy szakközépiskola érintésével történt. A forgatáson labdazsonglőr trükköket és akrobatikus kosaras ugrásokat vettek fel különleges kameraállásokból. A videót eddig több mint 5 millióan látták, és a YouTube 68 millió tagot számláló Facebook oldalán is rendkívül népszerű.
A Face Team-nek nem ez az első videó szereplése. Nemrég egy izraeli cég, az Orange reklámfilmjének is ők lettek a főszereplői. Egy hazánkban még ismeretlen sportágat, a SlamBall-t kellett bemutatniuk, ami még olyannyira nem ismert, hogy SlamBall pálya a világon csak Amerikában és Kínában található, így a sportcsarnokban külön erre az alkalomra kellett összeállítani egy pályát. Az új sportág az amerikai foci, hoki, kosárlabda, gumiasztal ötvözete, de a végső cél itt is a labda kosárba juttatása. A forgatásra az Amerikában legendaként tisztelt SlamBall játékosok, Stan Fletchert és Noah Ballout is eljöttek Magyarországra, és ők is szerepeltek a reklámfilmben a magyar csapat oldalán.
A Face Team-et 2004-ben alapította Takács Áron, aki a kosárlabdát ötvözte tornász elemekkel és trambulinokkal. 2006-ban volt az első külföldi fellépésük, és azóta is Magyarországot és a világot járják, látványos show-ikkal ejtik ámulatba több kontinens közönségét. Szerepeltek már Euroliga és Szuperkupa mérkőzések félidejében, All Star gálákon, az NBA EUROPE LIVE-on, a FIBA EuroCup All Star Game-n, cirkuszfesztiválokon, tavaly nyáron pedig egy arab sejk születésnapi showján történő fellépésre kérték fel őket, Abu Dhabi-ban. Az akrobatikus kosárlabda mellett többek között kézilabda, korfball, labdazsonglőrködés, break szerepel a műsor-palettájukon, előadásaik leginkább egy sportszínház darabjaiként foghatóak fel.
A Face Team a fellépések mellett saját sportegyesületet működtet, és több hazai városban is tart utánpótlás edzéseket, ahol a kosárlabda népszerűsítésén kívül kinevelik a csapat újabb lehetséges tagjait is. Egyesületük szervezi az egyre népszerűbb kosárlabda és extrém sport fesztivált, a SOUL OF THE GAME WEEKEND-et.
Forrás: Kultography

2013. január 18., péntek

Nem deviza! Nem hitel! -Bank kartell ! - Az Európai Bíróság elé küldik az OTP kontra devizahitelesek ügyét



Mivel kezdettől fogva maximálisan támogatjuk Kásler Árpád egyedülálló és példamutató harcát a Nemzetközi pénzkartell és szervezett magánhatalom kezében lévő bankrendszer csalása ellen - ami DEVIZAHITELEZÉS álnéven futott és emberek százezreit csapta be - ezért nem tehetjük meg, hogy nem számolunk be arról a rendkívül jelentőségű fordulatról, ami ebben az ügyben született. 
Reméljük, hogy ez a BEFEKTETÉSI CSALÁS - mely ma már köztudottan az évszázad átverése és legmocskosabb akciója volt -, mely külföldi tulajdonosok és magyar hazaárulók sebét degeszre tömte - NEM MARADHAT KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL !
Cáfolhatatlanul  a magyar társadalom eladósítása volt a célja, amiért a 2002 és 2010 között regnáló Medgyessi-Gyurcsány-Bajnai kormányt teljes felelősség terheli.

Ezt a beszélgetést feltétlenül hallgassátok végig ! Szó van a a bűncselekményről, a kartellről ... és különösen figyelmetekbe ajánlom a végszót Izlandról is! 




A Kúria felfüggesztette a Kásler Árpád és társa kontra OTP Bank és társa per tárgyában indított felülvizsgálati eljárását, és az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte.

A döntést Vezekényi Ursula, az ügyet tárgyaló tanács elnöke jelentette be, miután a perbeszédek elhangzása után eljárásjogi problémák megtárgyalására hivatkozva szünetet rendeltek el. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye. A gyorsított előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatása iránti kérelem az EU Bírósága eljárási szabályzatának 105. cikk 1. bekezdésén alapul, figyelemmel az ügy kiemelt társadalmi jelentőségére.

Az ügy előzménye, hogy Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége a többi között azért indított pert az OTP Bank ellen, mert a hitelintézet az aktuális törlesztőrészlet forintösszegét az általa alkalmazott devizaeladási árfolyamon határozta meg, miközben a folyósításkor vételi árfolyamon állapította meg a kölcsön összegét. A Szegedi Ítélőtábla − helybenhagyva az elsőfokú ítéletet − az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.


Csatát csata után vívunk, eddig voltak győzelmek. A január 15-i Kúria ítéletet nem merték meghozni. Senki se essen kétségbe attól. Aminek igazán van jelentősége az az, hogy mennyien leszünk képesek azonos nézetet vallani, legalább a deviza átverések terén. Mennyien leszünk képesek felsorakozni egy zászló alá? Ez a legnagyobb feladat emberek és pénzbe se kerül! Mégis képtelenek vagyunk meglépni.
Sokan, nagyon sokan kérdezték, hogy miben segíthetnek a harcomban? Ez nem az én harcom, ennyi energiával én a világ bármely részén boldogulhatok. Ez egy nemzet harca! Harc a túlélésért, a megmaradásért és az emberek önbecsülésének helyreállításáért.
Erre kérek felhatalmazást!

Támogatói Regisztráció – Kásler Árpád részére (kattintson)

Tisztelettel, Kásler Árpád


Ezek az INFORMÁCIÓK A GAZDASÁGI RENDSZERRŐL nélkülözhetetlenek!Deviza nyilvántartású hitelben megkárosodott adósoknak valamint felvilágosodni szándékozó KEZDŐ KÜZDŐKNEK

Korábbi bejegyzések:
A devizahitelekkel kapcsolatban írnék pár szót+Kásler Árpád a Csaba TV háttér című műsorában

Kásler Árpád védelmében, akit OTP-Csányi megfenyegetett !!! Itt az idő emberek! Egy jó ügyért!


!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! EZ A VIDEÓ PEDIG NÉLKÜLÖZHETETLEN A MEGÉRTÉSHEZ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

2013. január 15., kedd

Már csak egy hét, és széteshet az Európai Unió... Január 22 fontos dátum lesz!


Hamarabb hullik darabjaira az unió, mint vártuk?
... Nagy-Britannia a jelenlegi felállás szerint nem kérne Brüsszelből.

A brit és európai politikai élet január 22-ére vár. David Cameron brit miniszterelnök ekkor tartja majd meg régóta várt beszédét, amelyben részletesen felvázolja a szigetország kormányának jövőbeli Európa-politikáját – írja a kitekinto.hu. Mára ugyanis világossá vált: dacolnak a britek az Európai Unióval. Nagy-Britanniában az uniós költekezés – ahogy David Cameron brit miniszterelnök korábban fogalmazott - „felháborító növelésének” szeretnének véget vetni. Ott ugyanis fontosnak tartják megvédeni a brit adófizetőket, így jelezték: megvétózzák az EU-s megállapodást a költségvetésről, ha az hátrányba hozza az állampolgárokat. Azt kérték, a költségvetést jelentősen, nagyjából 200 milliárd euróval fogja vissza az unió. Kérdés, meddig mennek el a britek, mivel próbálnak azért egy „újfajta egyezséget” elérni az Európai Unióval a hozzá fűződő viszonyrendszeréről. „A brit választóknak meg kell adni az esélyt, hogy erről véleményt nyilvánítsanak” - mondta David Cameron brit miniszterelnök. A britek legalább reménykedhetnek: lesz népszavazás

Cameron január végén Hollandiában megtartja régóta várt – és már többször elhalasztott – beszédét, amelyben felvázolja az Egyesült Királyság jövőbeli Európa-politikáját. A beszéd során várhatóan említésre kerül több fontos kérdés is. Például hogyan képzeli el a Konzervatív Párt Nagy-Britannia helyét az EU-n belül, s egyáltalán, milyennek képzeli a brit vezetés a jövő Európai Unióját? Amire pedig az euroszkeptikus brit tömeg leginkább kíváncsi: lesz-e referendum a brit EU-tagságról, s ha igen, mikorra várható?

David Cameron szavai egyaránt fognak szólni az amerikai elnöknek, aki európai érdekeltségének jövője miatt aggódik; a német kancellárnak, aki az Európai Unió jövője miatt aggódik; illetve a brit euroszkeptikusoknak, akik Nagy-Britannia szuverenitásáért aggódnak.


Amerika aggódik
Amerikában különösen izgulnak. Philip Gordon, az amerikai Külügyminisztérium vezető tisztségviselője korábban úgy nyilatkozott: bár az Egyesült Királyság mindig kulcsfontosságú szövetségese lesz az Egyesült Államoknak, s kizárólag rá tartozik saját érdekeinek meghatározása, Amerikának érdekében áll egy erős brit hang jelenléte az Európai Unióban. Hozzátette: fejlődő kapcsolatunk van az Európai Unióval, mint intézménnyel, amely egyre nagyobb hanggal rendelkezik a világban. Szeretnénk egy erős brit hangot látni ebben az EU-ban. Ez Amerika érdeke.
Nick Clegg liberális demokrata miniszterelnök-helyettes január 10-i rádiószereplésekor reagált a külügyminisztériumi tisztviselő nyilatkozatára, és egyebek mellett azt mondta, hogy „ha vezető szerepet akarsz betölteni a világban – és amiben dolgozunk, az egy globalizált környezet – az első dolog, amit tenned kell, hogy a saját vidékeden légy erős”.


Uniós kritikákA brit vezetés sorra kapja Európából a figyelmeztetéseket: rossz irányba tart, amikor az uniós alapszerződés módosítására törekszik, valamint rosszul tenné, ha kilépne az EU-ból, mivel az negatív hatással lenne mind a szigetországra, mind pedig az unióra. Egyebek mellett az euroszkeptikusok azon, gyakran emlegetett elméletét kifogásolják, amely szerint a britek az EU-tagságot EFTA-tagságra (Európai Szabadkereskedelmi Övezet) cserélhetnék. Egyesek durván fogalmaznak, és azt követelik Nagy-Britanniától, ne zsarolják Európa többi részét.


Egyre többen az unió ellen. Az euroszkeptikusok részéről erőteljes nyomás nehezedik belföldön a Cameron-kormányra: a Guardian brit ellenzéki napilap legfrissebb közvélemény-kutatása szerint ha másnap népszavazást tartanának az Európai Unió kérdéséről, a válaszadók több, mint fele (51 százalékuk) a kilépés mellett voksolna. A felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 40 százaléka szavazna a maradás mellett.
A brit miniszterelnök emellett kénytelen azzal is szembenézni, hogy saját pártján belül egyre egyértelműbben tapasztalható a szakadás EU-pártiak és euroszkeptikusok között. Az elmúlt év során több alkalommal is volt példa rá, hogy az unióhoz fűződő kérdésekben jelentős számú tory képviselő szavazott a hivatalos irányvonallal szemben.


Nigel Farage, az EU-ból való kilépést támogató UKIP (United Kingdom Independence Party) vezetője keményebben nyilatkozott. Szerinte Európa nem létfontosságú a brit üzleti élet szempontjából, és a briteknek az Európán kívüli világ felé is kell nyitniuk. Az Egyesült Államok nyilatkozatára pedig a következőképpen reagált: nemet mondtunk Amerikának Vietnamot illetően, és nemet fogunk mondani az EU-t illetően is, ha szóhoz engedik jutni az embereket. 


Forrás: kitekinto.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...