2014. január 8., szerda

Újra komoly interjúban beszél a földönkívüliek jelenlétéről a volt kanadai védelmi miniszter !


Sikerült elkészítenünk magyar felirattal azt a napokban forgatott műsort, amiben az RT News egy hosszabb interjút készített a volt kanadai védelmi miniszterrel, Paul Hellyer-rel ! Sokak számára meglepő, mások számára már régóta köztudott információk hangzanak el és nagyon fontos válaszokat hallunk egy kétségtelenül autentikus forrástól. Konkrét és dokumentált esetekről és információkról beszél !  

Ha emlékeztek még, egy korábbi VilagHelyzete cikk már beszámolt arról, hogy
Ekkor ismertük meg Paul Hellyer személyét is először ! Az akkori nyilvános meghallgatás hatalmas visszhangot váltott ki, de természetesen csak az alternatív hírforrásokban és az igazságkutató oldalakon - a főáramú média nem foglalkozik az üggyel.

Mivel az említett miniszter a Full Disclosure, azaz a teljes nyilvánosságra-hozatal élharcosa lett, legfontosabb dolognak tartja, hogy végre a kormányok is elmondják az igazságot az embereknek az UFO-k és földönkívüli létformák jelenlétéről. 


Már csak azért is, mert napjainkban olyan gyakran észlelnek már idegen vagy azonosítatlan járműveket a légtérben, hogy lehetetlen tovább titkolózni (pl. tegnap Brémában még repülőjáratot is kellett törölni a légtérben lévő UFO miatt - jelentette a német rendőrség... ). / UFO miatt állt le a forgalom a brémai reptéren /

Sőt, ahogy az interjúban hallhatjátok majd, fenn áll a veszélye, hogy ha véletlenül vagy szándékosan lelövünk majd egy idegen űrhajót, az bármikor interstelláris, vagyis csillagközi háborút indíthat el.

A földönkívüliek itt vannak és évek, évezredek óta jelen vannak a bolygónkon. - Rendkívül sok technológiát kaptunk tőlük eddig is, amiket már használunk. Felhívják ugyanakkor a figyelmünket arra, hogy jelenleg egy viszonylag primitív, állandóan háborúzó, önmagunkat és a bolygót pusztító faj vagyunk. Ezen sürgősen változtatnunk kell ! A videó fordítását külön köszönöm most is Sevaster1-nek ! A videó és az elhangzott információk önmagukért beszélnek, így mindenkinek továbbgondolkodásra ajánlott a téma.... (SBG Buddha)



A videóban utalásként elhangzó leghíresebb esetekhez szeretnék még mellékelni nektek videót, hogy jobban megérthessük, miről is beszél a volt védelmi miniszter:

1952. Július 12 - UFOk lepik el Washington DC. egét és a Capitolium felett több ezer szemtanú jelenlétében lebegnek...

Az, hogy a Vilaghelyzete YouTube csatorna legnépszerűbb videója ez az alábbi összeállítás, bizonyítja, hogy az embereket rendkívüli módon érdekelné az igazság az eddig elbagatellizált vagy szándékosan nevetség tárgyává tett témakörrel kapcsolatban ! Azaz "egyáltalán nem vagyunk egyedül", sőt nagyon régóta itt vannak közöttünk ! 

66 megjegyzés:

  1. Érdekesség, hogy Paul Hellyer nem említi meg, hogy hogyan kerültek ide (a riporternő pont folytatja egy újabb kérdéssel, mikor elkezdte volna), és nem beszél vagy nem tud arról, hogy mi a végüzenete a Földön kívüli jószándékú létformáknak, ugyanakkor áldásos, hogy felhívja a figyelmet, hogy erkölcsileg kellene emelkedni, és hogy megemlíti, hogy vannak jó és rossz szándékú fajok is, hogy van teleportáció, hogy a Vénuszon is élnek, viszont megemlíthetné néhány társkutató nevét, pl. Michael Salla nemrég írt Kennedy-Eisenhower-MJ-12-ET-k összefüggésben könyvet és publikált 4 videót, vagy a Disclosure Project rendezvényeit vagy a Citizen Hearing on Disclosure-t, vagy hogy a kvantum-vákuum energiakinyerési módszerek, melyeket használnak, milyen ugrásszerű fejlődést adhatnának: nem jön le, hogy a Nagy Olaj is benne van a titkolózás okaiban, és akkor még mindig csak a felszínen tartanánk (lásd David Icke, hüllők energiakinyerési módszere szenvedés által). Viszont e zárójeles rész lehet, hogy már sok is lenne a kezdőknek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megadnád az elérhetőségedet? Szeretnék veled társalogni ezekről a dolgokról, mert úgy veszem észre, hogy te sokat tudsz...

      Törlés
  2. Sziasztok ébredezők!:) én kb. 2 éve 'vettem be a piros pirulát' és egyálltalán nem bántam meg!sőtt...azóta rengeteget megtudtam arról ,hogy valójában milyen világban élünk és mennyire keveset tud egy átlag ember arról ami a szinfalak mögött zajlik!itt nagyvonalakban a hattérhatalom létezésére ,sajátos célú tevékenységeikre és a minket rendszeresen látogató és talán közöttünk élő űrbéli társaink figyelmeztetéseire gondolok!sok új gondolatot és eszmét ébresztett bennem ez a 2 évi kutatás az igazság után ,de számomra a legfontosabb az volt ,hogy minden 1es lény a bolygónkon vagy azon kivül ,egyformán értékes és azért létezünk az a küldetésünk ,hogy összhangban,harmóniában és nyitott szivvel éljünk egymással és a természettel!meg kell tisztelnünk az életet azzal ,hogy erre törekszünk és akkor talán egy sokkal egészségesebb és boldogabb világban élhetünk majd!igaz nagy feladatnak hangzik ,de ha mindenki hozzáteszi a saját kis szeletjét ,akkor talán sokkal gyorsabban eljön ez a mára már szinte fenyegetően szükségszerű állapot! szóval hajrá emberek! kezünkben a kulcs..na meg a piros pirulában :) Respect neked az oldalért Buddha :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia. van egy csoport ahová szivesen meghívlak. irj rám elmagyarázom. silver84"kukac"inbox,ru

      Törlés
  3. Az 1952. júliusi UFO-jelenséggel Washington felett, Michael Hessemann is dokumentálta Ufo-kontakták (valamint kapcsolatok) című könyvében.

    A következők olvashatók erről (részlet):

    "1952-ben az emberiség történelmében bolygóközi kapcsolatokra került sor, melyet „Az év, amelyben létrejött a kapcsolat”-nak hívtak...

    Edward Nugent a főradar képernyőjénél ült aznap este. A rutin tevékenység hirtelen megszakadt, ugyanis a képernyőn hirtelen hét „buborék” jelent meg. Figyelte a radart, ahol a képernyő az objektumok új helyzetét mutatta. Nugent összezavarodott: annak ellenére, hogy annak a hét objektumnak egyáltalán nem kellett volna ott lennie, ahol most voltak, ezek az objektumok hihetetlen sebességgel haladtak, mert az új helyzetkép gyökeresen megváltozott...

    A radar technikusok izgalma csak nőtt Joe Zack, a toronyban lévő megfigyelő jelentésétől. Zack a katonai radaron figyelte ezeket az objektumokat, amelyek rendkívül nagy sebességgel haladtak. Figyelte az egyik objektumot, amely egy másodperc alatt 3 km-es távolságot tett meg az Andrewsi reptér felé Riverdale irányában. Zack kiszámította a sebességet, mely 10 800 km/óra volt!...

    Július 26-án szombaton, 21 óra körül, egy radarkezelő a Nemzeti Repülőtér képernyőjén ismét „buborékokat” látott...arnes azonnal értesítette a Légierőket, és kevesebb mint két perc alatt, két F-94-es sugárhajtású vadászgép, már körözött is a főváros felett. Amikor a radar képernyőjén UFO-kat találtak a közelben, a földi állomás jelentette a pilótáknak, hogy négy objektumot látnak. Azonban, amikor megpróbálták elfogni őket, a repülő tárgyak túljártak az eszükön.
    „Úgy tűnt, mintha lehallgatták volna a rádióüzeneteinket,” mondta Barnes később. „Amikor továbbítottam a csészealjakkal kapcsolatos utasításokat, a radarképen láttuk, hogy az ellenkező irányba indultak.”...

    Közel állt a helyzet a tömeg pánikhoz, és ezért Samford tábornok, az USA Légierejének a Légi Technikai Hírszerzési Központ vezetője (AIIC), július 29-én azt mondta egy sajtótájékoztatón a Pentagonban, már régóta gondolkodik azon, hogy mit mondjon.
    „Samford tábornok leült a széles diófa asztalhoz a 3A138-as szobában és a lelkiismeretével viaskodott”, írja Ruppelt. „Elmondhatta-e az embereknek az igazat? Nem lehetett, mert az amerikaiak pánikba estek volna. Az egyetlen lehetőség csak az volt, ha elbagatellizálják az UFO-kat.”...

    Mint kapitány, Ruppelt nem értett egyet Samford tábornokkal vagy más Légierő tagjával. „Az egyik csoport azon a véleményen volt, hogy most már elég bizonyíték támasztja alá az olyan hivatalos kijelentéseket, miszerint az UFO-k nagyon is valósak és egyáltalán nem ebből a világból valók”, írja Ruppelt a könyvében...

    A Légierők UFO kutatásának a projektje, melyet Kék Könyvnek hívtak, már több mint 2000 észlelés jelentését tartalmazta, melynek 25 %-a „ismeretlen” volt. Így, a jelenség igen széleskörű lett, amely más ügynökségeket is kíváncsivá tett. Már augusztusban, az amerikai teljhatalmú és hírhedt titkosszolgálat, a CIA is részt vett a hivatalos kutatásban, hogy „megvizsgálják az ’azonosítatlan repülő tárgyak’ problémáját, illetve, hogy a ’repülő csészealjak’ nem veszélyeztetik-e a nemzetbiztonságot, és ezzel kapcsolatban elrendeljék a megfelelő vizsgálatot és a további kutatást.”

    Teljes cikk (első fele): http://2012ebredes.blogspot.hu/2013/09/a-galaktikus-foderacio-hajoi.html

    VálaszTörlés
  4. Folytatás...

    1952. szeptember 11-én, a CIA Tudományos Részlegének igazgatóhelyettese, valamint a Hírszerzési Központ igazgatója bejelentette, „egy globális megfigyelő rendszert hoztak létre és az összes jelentősebb légi bázis is elrendelte, hogy el kell fogni minden azonosítatlan repülő tárgyat. (…) A ’repülő csészealjak’ pillanatnyilag két ok miatt is veszélyesek. Az első ezek közül, hogy pszichológiai hatással vannak a tömegekre, a másik pedig a légtér sebezhetőségének a biztonsága miatt az Egyesült Államokban...

    Ezt jelenthették Keyhoe jelentősebb szavai is: „ravasz és könyörtelen cenzúrázás a tömegek UFO-ba vetett hitének megsemmisítése érdekében...

    1952. november 18-án a CIA igazgatója, Roscoe Hillenkoetter admirális az UFO témával kapcsolatban a következőt magyarázta az újonnan megválasztott elnöknek: „a nemzetbiztonság belevonása annak a ténynek tudható be, hogy az objektumok és látogatóik végső szándéka teljesen ismeretlen. Az, hogy ezeknek az űrhajóknak egyre feltűnőbben növekszik az észlelése, különösen május és az őszi hónapok közötti időszakban, igen komoly aggodalmakat vonnak maguk után, főleg, hogy milyen új taktikákat vetnek majd be. Ezen okok miatt, valamint a nyilvánvaló nemzetközi és technológiai okok miatt, szükséges, hogy ne keltsünk pánikot, és a Majestic 12 vizsgálóbizottságnak is egyhangúan az a véleménye, hogy szükséges továbbra is a legszigorúbb biztonsági intézkedéseket hozni megszakítások nélkül az új ügyintézés érdekében.”

    Az úgynevezett Robertson bizottságon részt vett öt tudós és öt CIA ügynök is. Az utolsó napon, a bizottság jóváhagyta az „Oktatási programot” a nyilvánosság számára, amely szerint „valamennyi érintett kormányzati hivatalnak két fő célkitűzése lesz: az oktatás és a bagatellizálás. A cél az, hogy csökkentsék a nyilvánosság érdeklődését a ’repülő csészealjak’ iránt, és ezt a legjobban a médián keresztül lehet megvalósítani, mint például a televízió, a filmek és a sajtó. Ezeknek alapjai mindig valódi esetek legyenek, bár ez pánikot okozhat, de sebaj, később elmagyarázzuk nekik. Trükkösen elérjük, hogy kevesebb legyen az érdeklődés, miután a ’rejtély’ megoldódik.

    „Azt az utasítást kapták, hogy dolgozzanak ki egy országos kampányt a félretájékoztatás végett”, mondta ezzel kapcsolatban Albert M. Chop, a Légierők szóvivője, „a sajtóban olyan cikkeket kellett közétenni és olyan interjúkat kellett adni, amelyekben nevetségessé tehetik az UFO beszámolókat.”

    Ruppelt kapitány megjegyezte: „De nem ez volt a legrosszabb. Azt is elrendeltük, hogy titokban kell tartani minden észlelést, ha lehetséges volt, és abban az esetben, ha néhány beszámoló a nyilvánosság tudtára jutna, akkor tagadjuk le. Minden esetben mindent meg kellett tennünk, hogy a lehető leggyorsabban elhatároljuk őket ettől a világtól. Ha nem jutott eszünkbe elfogadható magyarázat, akkor nevetségessé kellett tennünk a tanúkat.” ...

    Egy országos kampány által elbagatellizáltuk az UFO-kat, amely elrendelte, hogy 1953-ban a CIA dezinformációs könyveket és több száz újságcikket szivárogtasson be a médiába, annak érdekében, hogy olyan légkört teremtsenek az UFO téma körül, amelyek nevetségessé teszik azt, mégpedig a hamis ’UFO kapcsolatok’ és a nyilvánvaló ’UFO csalások’ által. Ez a kampány még mindig tart, CIA ügynökök szivárogtak be a civil UFO kutató körökbe, akik szándékos manipulálással nevetségessé teszik őket, vagy az eddig elért erőfeszítéseiket ’más magyarázatok’ irányába terelik. Ez az álcázott politika sikeresebb volt, mint amire a CIA számított, hála a sajtó briliáns manipulációjának a nevetségessé tevő stratégiájával. A főáramú sajtónak a félelme elszállt, hiszen a túl hiszékeny nyilvánosság bevette a ’hivatalos véleményeket’.”...

    Amikor Fred Steckling egyszer megkérdezte egy amerikai kormányzati tisztviselőtől, hogy mi az oka ennek a hatalmas politikai eltussolásnak, tömören, de röviden válaszolt: „Politikai, vallási és gazdasági okok miatt.”

    Akit érdekel a cikk második része, itt elolvashatja: http://2012ebredes.blogspot.hu/2013/09/a-galaktikus-foderacio-hajoi-washington.html

    VálaszTörlés
  5. Nekem ez a fickó semmi újjat nem mondott, de mikor azt kezdte el ecsetelni, hogy 1-2 kivétellel mindegyik idegen jó szándékú, és onnan elkezdte a szokásos verklit a rossz emberekről meg atomfegyverek meg környezetszennyezés stb., ott jöttem rá, hogy ez az ember vagy egy nagyon naív álmodozó (ez nem valószínű), vagy belső ember, tehát a háttérhatalom beépített szelepe ! Annyira átlátszó érvekkel operált, hogy én ezt már ismerem. A végére már jobban érdekelt a nő azzal a hihetelen keleties szépségével (talán az Eduard Sevardnadze lánya?), bár elég bárgyún nézett és kérdezett, mint a riportalany.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyet értek, bár nekem egyáltalán nem mondott újat, csak terelgetett.

      Törlés
    2. Még ha a háttérhatalom beépített embere (lenne), örülhetünk annak a kevés információnak is, amit megosztott. Korábban ilyen információk kiszivárogtatásáért megölték azokat az embereket, vagy másképpen elhallgattatták.

      Ezek az információk pedig nem azért vannak, hogy elhiggyük vagy elutasítsuk, hanem azért, hogy elgondolkodjunk rajta. S aki igazán utána akar járni az elhangzottaknak, az veszi a fáradtságot, s érdeklődik különböző formákban. Előbb-utóbb úgyis megtalálja az igazságot, mert az mindig kitudódik, akárhogyan is próbálja a háttérhatalom elrejteni előlünk.

      Törlés
    3. Nekem is az a benyomásom, hogy Hellyer a „crisis actor”-ok népes és komoly munkát befektető csapatához tartozik. Hihetetlen erőfeszítések mutatkoznak a dezinformáció, álhírgyártás frontján. Éppen ez bizonyítja, hogyha ekkora energiát fektetnek az UFO-kérdés manipulációjába, akkor ott biztosan van valami eltitkolni való. Abból indulnak ki szvsz, hogy öt ember átlát a szitán, (najó mondjuk tíz), de a maradék 95 az még mindig jó eredmény nekik.

      Törlés
    4. A riporternő valóban vitte a látványvilágot – de a pofa fizimiskája nem semmi, adnátok neki kölcsön szóbeli megállapodás alapján 100000 HUF-ot? Persze ez szubjektív.

      Törlés
    5. Az öreg bácsi tényleg gyanús. Benne van a pakliban, hogy a háttérhatalom embere és szándékosan félrevezet, s felmerült bennem a kérdés: mi van, ha ez a Project Blue Beam felvezetése? (Eddig úgy volt hogy 2015-re szerzi meg a háttérhatalom a világ feletti uralmat, össze kell hát, hogy kapják magukat. Mert jön "Xenu"... izé... a Főnök és eldádázza a rossz "helytartókat"...

      Törlés
    6. Judy, nekem is úgy tűnik, hogy mintha késedelemben lennének az eredeti próféciákhoz és tervekhez képest…ami jó hír, csak el ne kezdjenek kapkodni.
      Egyébként ez a 2016 nagyon korainak látszik, ezt hol lehet olvasni? Az én feltevésem szerint még közel 10 évük van „kisérletezésre” (2030-7=2013), addig vsz romlani fog a helyzet, de a civilizáció még nem omlik össze.

      Törlés
    7. Murcielago, egy könyvben olvastam, Grüll Antal - Atlan, az Emberiség Eredete címűben. Nagyon érdekes és tanulságos mű, csak ajánlani tudom. A Project Blue Beam is szerepel benne. (Egyes vélelmek szerint hamis UFO-támadást fognak "szimulálni" hologramokkal, mások úgy vélik, hogy hamis aszteroida kelt félelmet, amit "megsemmisítve" megjelenhetnek végre az igazi "irányítók" ...
      E szerint a könyv szerint már 2012-re be kellett volna az NWO-t vezetni (most olvasom A. Huxley hasonló című alkotását és ... nem túlzok, a hideg ráz) de valamiért elmaradásban vannak. Senki nem tudja, miért, ezt más forrásban is olvastam. Kivárnak?
      Egyébként miért 2030?

      Törlés
    8. Köszi a címet. Az 2030-as dátum tk. tudományosan megalapozott extrapoláció. Az egykori Római Klub „A növekedés határai” c. jelentésének adatbázisát felülvizsgálták, kiegészítették friss adatokkal. Közös koordináta-rendszerben ábrázolták az emberiség fejlődését ábrázoló mutatókat, s ebből az derül ki, hogy mindegyik mutatónak inflexiós pontja van 2030 körül: a növekvő görbék átmennek csökkenőbe, a csökkenők növekedni kezdenek. Vagyis nyilvánvalóan elég jól körülhatárolták időben a jelenlegi civilizáció krízis pontját.
      Lásd a grafikont itt:
      http://tamop412a.ttk.pte.hu/files/foldrajz2/ch01s03.html

      Törlés
    9. Érdekes grafikon...
      Különösen azt figyelve meg, hogy a születések és a halálozások emelkednek, a népesség csökken - hmm... és tulajdonképpen vele együtt minden más is. Az egy főre jutó élelemtermelés és szolgáltatások úgy tűnik már most is átmennek ebbe a csökkenő tendenciába, ahogy az egy főre jutó ipari termelés is, talán egyetlen jó a dologban, hogy a szennyezés is csökkenni kezd. Nem valami rózsás jövő... Csak abban reménykedem, hogy mint az egykori "Római Klub" - és mostani rokonsága, a Trilateriális Bizottság, a 300-ak bizottsága meg a többi háttérhatalmat támogató rettenet, talán ez is csak egy teória, és nem a ránk váró félelmetes és cseppet sem szép Új Világ(rend)...

      Törlés
    10. „de valamiért elmaradásban vannak.”
      Ennek okán én is gondolkoztam. Szerintem nálunk is jobban ismerik az összes próféciát és jövendölést és be akarják bizonyítani (maguknak??), hogy azok nem fognak teljesülni, hogy ők hatalmasabbak holmi váteszeknél, Szentléleknél, stb.-eknél.
      Félek ez teljesen az az eset, mint Oidipusz királyé. Születésekor megjósolták, hogy apját megöli, anyját veszi nőül és gyermekei egymást ölik meg. A király ismerte a jóslatot, és egész életében az elkerülni akarta, mégis azt valósította meg.
      Semmi, ténylegesen észlelhető jele nincs annak, hogy a véges rendszerben végtelen növekedést hajhászó profit-maximalizálási törekvés változna, sőt jelenleg erősödik. Szerintem.

      Törlés
    11. Hamarosan ki fog derülni...
      Amennyiben a világegyetem rezgéseken alapul - s miért lenne okunk ezt megkérdőjelezni - akkor ők is, mivel itt a 3D-ben - is - jelen vannak, nyilván rezegnek. Ergo rájuk - is - vonatkoznak az egyetemes törvények, miszerint a legnagyobb félelmet vonzzák be.
      Vagy ők már ezen univerzális törvények felett - is - állnak?...
      Egyébként - lásd a fenti Európai Egyesült Államok tervezetet - lassan de biztosan azért lépegetnek előrefele, de 100 %-ig biztos vagyok benne hogy valamire - vagy valakire? - várnak. Jó lenne tudni, mire, kire...

      Törlés
    12. "Vagy ők már ezen univerzális törvények felett - is - állnak?... "

      Kedves Judy.
      Szeintem az ÖRÖK értékek, és az ÖRÖK kozmikus, egyetemes, univerzális törvények attól azok amik, mert ebben a teremtésben mindenre, és mindenkire vonakoznak.
      Szeretettel.:)

      Törlés
    13. Kézcsók Judy,örülök hogy kiírtad a címet.Nekem tetszett hamar fel is faltam.Ennek a Huxleynek utána nézek.Ajánlom neked az aranybolygó üzenete című művet,valamint rejtett kéz írását.Ha tudsz még hasonlót ajánlani mint az Atlan,kérlek tedd meg.
      A 2030-as dátumhoz,Kisfaludy György szerint akkor lesz kitakarítva a petriscsésze.
      2016-ban pedig elvileg valami meteor fog becsapódni észak-amerika körül.

      Törlés
    14. @Szul than:
      Örülök, hogy az egyetemes univerzális törvények mindenkire vonatkoznak, mert akkor - tetszik, nem tetszik - bizony ők, a Játékmesterek is itt vannak, beleragadva az anyagba... Hm... Khmmm...

      @Atek:
      A Szép Új Világ - amit ez a Huxley írt - egy nagyon durva könyv. Én - bár már olvastam egy s mást életem 40 éve alatt - azt hittem, úgy a 26. oldal táján, hogy feladom. Tehát csak erős idegzetűeknek.
      Rejtett Kéz üzenetét én is ismerem, s ami még érdekes lehet, az a Dekódolt Biblia, így keress rá a neten, el fog vezetni az íróhoz. :)
      Meteor: van valami Apophis nevű, amit itt az Atlanban is említenek, az jön most, fenyegetően, de a 2016-os az lehet, hogy a Project Blue Beam féle lesz, úgyhogy: csak óvatosan és nem mind UFÓ ami fénylik!
      Hallottam én már durvább "pletykákat" is Anuról meg a Nibiruról (ami már ugye nincs is...)...

      Törlés
    15. :-) Akkor az elsőt is olvastad a Lacitól,nem jut eszembe a címe.Nagy gondolkodó,jól csinálja.
      Erre a szép új világ címűre gondoltam én is,de a leírása alapján annyira nem keltette fel a figyelmemet.
      Lehet majd nagy unalmamban bele olvasok.Akármi legyen is a kavics neve,akinek van amatőr égfigyelő ismerőse az értesülhet ilyesmiről.

      Törlés
    16. Itt volt az Apophis pont egy éve, de még viszonylag távol
      egyre közelebb jön, 2029-ben már csak 30 ezer km lesz a távolság
      vagy 2029-ben, vagy 2036-ban esetleg becsapódhat...
      (egészen jó ez a 2030 körüli terminális időszak prognózis, még csillagászatilag is megalapozható)

      Törlés
    17. A Kisfaludy tézis 2030_ra az hogy visszaállítják ezt a bolygót eredeti állapotába.
      Az embereket meg szétválogatják,aki még lövöldözni akar azt kiteszik egy olyan helyen,a többi meg élhet normálisan.

      Törlés
    18. @Murcielago:

      Huh, ezt nem is tudtam, hogy ez az Apophis ilyen kis visszatérő... Mindenesetre tényleg érdekes, hogy így összepasszolnak a dátumok a 2030-as becsléssel...
      Viszont 1., az Apophis úgy tudom nem olyan nagy - ergo, ha végre értelmesen gondolkodnánk, akkor lehetne ezeket az emberekre "kifejlesztett" fegyvereket valami jóra is használni, teszem azt, kilőni erre a kis kóborlóra - lásd Armageddon vagy valami ilyesmi, a Bruce Willis filmje
      2., a grafikon alapján amit fent linkeltél, a Római társaság félére gondolok - Atek "jóslata" az, ami valószínűbb - a Kisfaludy szerinti - hogy tényleg "szétválogatják" a népeket, és akik maradnak, azok már békességben élhetnek.

      @Atek: igen, Lacitól olvastam már az előző írásait is, sőt, magát az oldalt is rendszeresen felkeresem, határozottan jó érzés nagy gondolkodókkal együtt gondolkodni.
      Egyébként az ő teóriája sem rossz, s sok itteni gondolkodó, meg ébredt teóriájába illeszkedik.
      A Kisfaludy tézisről hol lehet több infót olvasni?
      Előre is köszönöm! :)

      Törlés
    19. „Az embereket meg szétválogatják”, igen, ez már az nwo, amcsiban már akarják is lefegyverezni őket, csak még nem tudják, hogy kezdjenek hozzá.…

      „az Apophis úgy tudom nem olyan nagy” tavaly pontosabban megmérték, 325 m átlagos átmérő.
      Nem csinálna egy Mexikói-öblöt, de mondjuk New Yorkot eltüntetné. De nem is a kráter az igazi probléma, hanem a légkőrbe kidobott anyag (ahogy a próféciák írják: három napig nem kel fel a Nap) az, ami húzós…a második (vagy az első?) legrosszabb verzió, ha a Csendes-óceánba esik.

      Érdekes, emiatt is inkább az oroszok aggódnak, akartak is nemzetközi konferenciát szervezni, aztán nem tudom mi lett belőle. A NASA szerint a becsapódásnak nagyon alacsony a valószínűsége.

      Hja, vagy hibátlan egy számítás, vagy…apophis.

      Törlés
    20. Ha be is csapódik, a helyzet valószínűleg jobb lesz a legrosszabb forgatókönyveknél, mivel az aszteroidák tömegének nagy része elég a légkörben. Reméljük nem titánból van, de azt már észrevették volna..:)

      Törlés
    21. @Judy: "A Kisfaludy tézisről hol lehet több infót olvasni?"

      Elég sokszor fel szokta hozni, de azt már nem tudnám megmondani melyik előadásában konkrétan. Hallgatom, követem a 90-es évektől, - s az tudom mondani hogy érdemes! Amit "időfizika" címszó alatt megoszt velünk, az még földön kívül is korszerű tudásnak számít, s egykoron ismert volt itt is amelynek megannyi tárgyi emlék a tanúja.

      -> frissek: http://www.youtube.com/user/ataisz

      -> a korábbi táborok felvételei: http://www.youtube.com/channel/UCVXP9j-DOzWU3WN8ttXz49A

      Tervezek egy blogot indítani ezügyben mert annyi helyen rá-leltem már szabadkőműves/illuminátus jelképekben ezeket a világ szerkezetére és működésére vonatkozó kulcsinformációkat - amelyek egyébként ott vannak pl. egyiptomi falfestményeken, Indiában vagy a magyar népművészetben is - hogy ezzel másnak is érdemes molyolnia több szem többet lát alapon.

      Törlés
    22. Nem tudom, hogy Kisfaludy honnan vette a 2030-as sarokszámát (nem ismerem igazából a munkásságát), de vehette az „Arvisurá”-ból, ahol szerepel egy utalás a 2030-ban bekövetkező tűzözönről. Ezenkívül vehette fordított (tehát jövőbe irányított) regresszív hipnózisokból, esetleg.

      Törlés
    23. Gyuribátyánk videós csatornáját jól közölte vándor.Erősen ajánlott a gondolkodásra képeseknek.
      Amit murcielago említ,arvisura,hipnózis,György bácsinak mindkettőben van tapasztalata.
      Igazság szerint engem olykor megoszt,tény hogy amiről beszél megelőzi ezt a kort,de van hogy olyan dolgokat állít amiért úgy gondolom hogy ez már csak egy öreg úr meséje.Mindenesetre nagy kár hogy csak harminc egynéhány videójához lehet hozzáférni.De ezt lehet vándor jobban tudja,jómagam egy éve követem,rövid idòn belül túl is voltam a fellelhető összes videóján.Ebből annyit akartam kihozni hogy 22 éve tartja az előadásait,nem rég volt ennek az évfordulója.Csakhogy vannak ezek az úgynevezett egész napos beszélgetései és ugye azokról nem készül semmiféle felvétel,így aztán akik nem pestiek nem tudják ezeket követni.Még annyi hogy akik foglalkoznak efféle kutatásokkal,nagyvonalakban mind egyezségre tud jutni a múlt történéseiben,kisebb nagyobb időbeli eltérésekkel.Példa erre a Nefilinek létezése.Vándor kellemes munkát a bloghoz.

      Törlés
    24. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a segítséget, megpróbálok én is utánanézni Kisfaludy elméletének és a munkásságának.
      Azért az a blog jól jönne tényleg... :)

      @Murcielago:
      Hjam, a szétválasztás az tényleg kezdődik, csak hát lehet, nem a "jó"irányba...
      Az meg, hogy egy aszteroida mekkora kárt tud tenni... Ott van az a kis "ismeretterjesztő" film, a Deep Impact - néger(nek látszó) elnök, hős űrhajósok, efféle no meg a Föld felé haladó aszteroida... - szóval azért lehet, hogy nem szívesen próbálnám ki, milyen károkat tud okozni.
      Akárcsak a légkörbe kicsapódó anyag...

      Törlés
    25. arpiel lenne hozzád egy kprivát kérdésem irj ide silver84"kukac"inbox.ru

      Törlés
    26. Egy nagy átverés ez az egész földönkívülősdi: http://www.youtube.com/watch?v=GGkSu3CEqt0 (magyar fordítással)

      Törlés
  6. Nagyon átlátszó, h az öregnek semmilyen saját tapasztalata sincs, csak azt mondja amit hallott valakitől. Semmi nyomozás, semmi hivatalos aktus.. Az UFO témát akkor szokták bedobni, ha valamiről nagyon el akarja terelni a közvélemény figyelmét a politika. Gyanítom, hogy a pénzügyi váláság és a NWO körüli hírek miatt dobták be, ez az öreg meg bevállalta jó pénzért a szerepet.. Űrkutatásban dolgoztam évekig, sok csillagásszal, akikkel jó barátságban borozgattunk néha, ők akik állandóan az eget fürkészik, sose láttak egy darab UFO-t se.. láttak persze jelenségeket, gömbvillámtól kezdve földi repülő eszközökig, de UFO-t azt sose.. Nem akarom senki hitét megingatni, de kutatóként cáfolnom kell az idegen űrhajós legendát.. Amiket pedig észlelnek, vagy van rá magyarázat vagy nincs, olyan jelenségek, amik sajnos nem idegen lényekkel kapcsolatosak..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Géza, javaslom járj utána saját magad a dolognak. Hidd el nagyon izgalmas lesz (nem 1-2 nap lesz azt tuti) .
      Számomra megrendítő hogy a népesség jelentős többségnek ezek a témák még teljesen ismeretlenek. Normális -sajnos- hogy a napi rutin megélhetés mellett nem jut idő magunkra ismereteink bővítésére, de sokszor úgy érzem szinte be van az ember "oltva" hogy ne érdekelje az "ismeretlen". És pont a logikára a tudásra a gondolkodásra hivatkoznak (holott túllépve saját paradigmáinkon pont ezek visznek el egy másik valóság felé), mikor elutasítják az "új" dolgokat ... pedig talán csak félnek?
      Csak leszűkítve a témát az UFO-kra (de utálom ezt a rövidítést) Halmokban áll a "bizonyíték" (definiáljuk: mi is a bizonyíték?) persze tudni kell szelektálni (ha nagyon szigorúan azt mondjuk hogy a fele nem állja meg a helyét dezinformáció -kacsa), akkor is rengeteg írásos/videó/beszámolók/könyv/blog/fórum .... csak az ókori történelmet megfelelően boncolva világossá válik az hogy ... na de had hagyjam meg a felfedezés örömét.

      Mi akadályoz meg abban hogy utána olvass utána járj? csak azért mert pár csillagász ismerősödnek (akik gondolom ugyanolyan "járatosak" a témában mint te) éppen -még- nem úszott be egy objektum a látómezejükbe?

      Nem akarok itt matematikai valószínűség számításba belemenni, de egy csillagászati feltételezem elég távoli pontra fókuszál az égbolton (bár e terület ismeretlen számomra és lehet tévúton járok szóval elnézést ha nem jó a következtetésem) így elég kicsit a valószínűsége hogy pont beúszik a képbe egy mesterséges objektum a megfelelő távolságban fókuszpontban pont abban az időben stb stb. Ez kb úgy képzelem el minta -hétköznapira lefordítva- egy nagyon erős messzelátóval lesném a vadat illetve annak a fülének a hegyét a szomszéd hegygerincen és ha éppen nem száll rá egy szarvas bogár akkor biza szarvasbogár nem létezik ...
      --

      Törlés
    2. Azért nemcsak az „álhír-gyártás” divízió működik, hanem a „vélemény-terror” is. Egy csillagász ha UFO-fejtegetésekbe bocsátkozna, vagy egy orvos, ha a védőoltások ártalmasságáről kezdene értekezni, nemcsak nevetségessé lenne téve, hanem elbúcsúzhatna az állásától, karrierjétől. Persze szerintem is van független tudós, de valószínűleg ugyanolyan ritka, mint a nem korrupt politikus. Itt is a nagy számok határozzák meg a tendenciákat, a mainstream-gondolkodást.

      Törlés
  7. Egy ezzel a baj, egy másik interjúban azt mondja a csóka, találkozott már földönkívüliekkel, ebben meg azt,hogy nem. Tehát semmi baja csak a nyaka véres..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mondjuk ez pont az a fajta cikk/interjú amit meg se néztem ... új információval nem szolgál , ellenben a szkeptikusoknak igen jó utánpotlást ad mivel sokféleképpen támadható joggal más részről egyfajta szivárogtatás a közmédiában, persze csak bugyután/bulvárosan semmi komoly, de ezt már előtem leírták.

      "Az univerzum és az ember kapcsolatáról szóló, a Portland-i Egyetemen tartott előadásában a dalai láma azt mondta, hogy nincs messze az a pillanat, amikor az emberiség kapcsolatba fog lépni földönkívüli civilizációkkal ... pl erről énnem olvastam semmit a "zindexen" aztán lehet volt csak elkerülte figyelmem

      talán mert a Dalai lámát nem lehet cikizni (túl hiteles?) és a Portlandi egyetem is túl komoly?: ez tavaly szeptemberben volt rálehet keresni neten youtubon
      pl.: http://www.collective-evolution.com/2013/09/05/the-dalai-lama-shares-his-thoughts-on-extraterrestrial-contact/

      pl erről énnem olvastam semmit a "zindexen" -aztán lehet volt csak elkerülte figyelmem-
      talán mert a Dalai lámát nem lehet cikizni és a Portlandi egyetem is túl komoly?:

      Törlés
  8. A lényeg végülis benne van, miszerint ha az ember ráfordítja az idejét és kutat, akkor nem lesz számára kérdés az EBE-k és az UFO-k létezése.Viszont sajnos igaz hogy sok embert még mindig egyáltalán nem érdekel a téma,benyeli a főáramú média hülyeségeit,és ebből fakadóan nem is képes átfogóan látni a képet.
    Ez az interjú is egy kicsit "lapos" ilyen tekintetben ugyanis aki foglalkozik a témával annak nemigazán mond újat,aki meg nem az meg nem nagyon fogja komolyan venni.Rátesz egy lapáttal hogy a konferencián mutatott "formájához" képest most úgy nyilatkozik mint ha le lenne szedálva.
    Ebben az interjúban is csak EGY téma az UFO kérdés.Ha rávilágítana arra hogy valójában az életünk számos, ha nem minden pontját megváltoztatná ennek a kérdésnek a megválaszolása(technológia,vallás,fenntartható fejlődés,evolúció,helyünk és szerepünk a kozmoszban,stb)akkor talán a szkeptikusokat is jobban megfogná a téma.

    VálaszTörlés
  9. (Elnézést az OFFért, de ez talán jobban ki fogja verni a biztosítékot, mint a mai geomágneses vihar:

    Árpi nem szarozott b+.
    Elküldte a Libériai kormány kivégzéséről készült videót Viktoréknak.

    "...ha ezt így folytatják, akkor én Önöket a megfelelő népi felhatalmazás birtokában agyonlövettetem. Ezt sem fenyegetőleg mondom, tényként közlöm."

    http://kaslerarpad.hu/?p=6143#post-6143

    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jah. Következő fejezett: AZ ELRETTENTÉS

      Törlés
    2. Mazsola, a civil önvédelem és önszerveződés a jövő útja, én nagyon tisztelem ezeket a bátor embereket. Bár szvsz elég lett volna ugyanezen hatás eléréséhez egy izlandi börtönriport a libériai video helyett. (hogy nehogy úgy járjon, mint Borbély József, vagy Molnár F. Árpád, vagy Posta Imre, stb. ma már a „szabadság hazájában” sem kell bírói végzés vkinek a letartóztatásához és tetszőleges idejű fogvatartásához, ha jól tudom)

      Törlés
    3. Na na ... Borbély meg a Posta (csak most néztem utánuk) hát "érdekesek", de a Monár F Árpád az konkrétan egy félkegyelmű, klinkiai eset, sztem ne keverjük őket ebbe a Blogba ....régebben nézegettem az oldalát meg 1-2 videót, igen fantáziadús szélsőséges bulshit ....

      Törlés
    4. Én se mondtam, hogy hiszek nekik. Az a közös bennük, hogy kötelezték őket igazságügyi elmeszakértői vizsgálatra, ill. megfigyelésre. Ha ez nem valósult meg, akárki hibájából, kényszerítő eszközt alkalmaztak (értsd.: rendőr vitte el Borbélyt a saját tárgyalásáról, ahol elvileg szabadlábon védekezett, legalábbis ő úgy tudta…)
      Lehet, hogy az „1984”-ből kellett volna érvelnem, az közismertebb. Igaz az egy kicsit rosszabb valóságot tükröz, mint a mostani. Úgy is fogalmazhatnék, az inkább még a jövő…

      Törlés
    5. Így érthetőbb mire akartál utalni ... mondjuk elsőre is az volt, én csak a Árpádon akadtam ki, :)

      Törlés
  10. "Rendkívül sok technológiát kaptunk tőlük eddig is, amiket már használunk. Felhívják ugyanakkor a figyelmünket arra, hogy jelenleg egy viszonylag primitív, állandóan háborúzó, önmagunkat és a bolygót pusztító faj vagyunk."

    Akkor egy apró kérdés: az atombomba technológiája, hogy jutott az emberiség (illetve a politikusok) kezébe? ...

    Még egy apróság:
    "Egy brit repülőgép majdnem nekiütközött egy repülő csészealjnak"
    http://hungarian.ruvr.ru/2014_01_09/Egy-brit-repulogep-majdnem-nekiutkozott-egy-repulo-cseszealjnak/

    VálaszTörlés
  11. A témához kapcsolódva ajánlom figyelmetekbe az alábbi cikket.

    http://www.youtube.com/watch?v=GqrDunKztRw
    Ronald Reagan, az USA elnöke 1987. szeptember 21-én az ENSZ-ben egy esetleges földönkívüli invázióról beszél.

    * * *

    A Reagan tájékoztató:

    1. rész: http://ittvannak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=125
    2. rész: http://ittvannak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=127
    3. rész: http://ittvannak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=130

    Háttérinformációk: http://ittvannak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=134

    >>> >> >

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Reagan tájékoztató - 1. rész

      1981. március 6. és 8. között, két hónappal azután, hogy Ronald Reagant az USA 40. elnökévé választották, a CIA akkori igazgatója és még néhány úgynevezett "tanácsadó" az elnöki nyaralóban, Camp Davidben állítólag elképesztő dolgokról tájékoztatta Reagant.

      http://ittvannak.hu/images/Kepek/reagan_es_casey.jpg
      A képen: Ronald Reagan és William J. Casey

      A tájékoztatóról hangfelvétel is készült, és a beszélgetés legépelt szövegét az Amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (US Defense Intelligence Agency) egy magát ANONYMOUS-nak nevező volt vezető tisztje elküldte e-mailban egy UFO kutatónak. A tájékoztatót William J. Casey, a CIA akkori igazgatója vezette, de fő szervezőjét és lebonyolítóját a felvételen csak úgy említik, hogy a 'GONDNOK' (The Caretaker). A beszélgetés leiratát három részben közöljük, következzen tehát az első:

      - (WILLIAM CASEY): Jó reggelt, elnök úr. Ahogy azt már februárban említettem önnek, a következő tájékoztatón néhány, a legszigorúbban titkos információ fog elhangozni. Én nem akarok beleszólni, önnek kell eldöntenie, hogy ki lehet jelen a tájékoztatón, elnök úr. Követni sem lesz egyszerű az elhangzottakat, időrendben fogunk haladni a kezdetektől egészen napjainkig. Bízom benne, hogy sikerült az események kronológiai sorrendjének megfelelően összeállítani a tájékoztató anyagát. Abban pedig biztos vagyok, hogy az elnök úrnak közben rengeteg kérdése lesz.

      Felkértem A GONDNOKot, hogy vezesse le ezt a tájékoztatót. Ő, a CIA szerződéses alkalmazottja és a jelen tájékoztatónk témájául szolgáló információk kezelője. Vehetjük úgy, hogy aki itt van, az részt vehet a tájékoztatón?

      - (REAGAN ELNÖK): Nos, ez teljes egészében magán áll, Bill. Azt hiszem, mindenkinek megfelelő átvilágításon kell átesni, hogy hozzá juthasson a következő információkhoz, így van?

      - (WM CASEY): Nos, úgy tűnik mindenki át is esett, bár ahogy azt látni fogja elnök úr, ez a csapat a „tápláléklánc” legtetején van. Mi úgy nevezzük őket, hogy "ATS" (Above Top Secret - A Szigorúan Titkos minősítést meghaladó). Olyannyira, hogy saját minősítési és titkosítási protokolljaik vannak. Különleges tárolók, speciális nyomtatók és másolók állnak a rendelkezésükre. Az ebben a témában elhangzó minden egyes szót különleges papírra nyomtatunk, majd pedig speciális tokba helyezzük őket. A GONDNOK további különleges intézkedései pedig biztosítják az információk megfelelő védelmét és megelőzik azt, hogy akár szándékosan, akár véletlenül illetéktelenekhez kerüljenek.

      Ugyanakkor ezeket az anyagokat emberek egy különleges csoportja is védi. Az információk és a hozzá kapcsolódó egyéb anyagok védelmének vezetésével a GONDNOK van megbízva. Jobban szeretném elnök úr, ha ön döntené el, kit szeretne, hogy maradjon ebben a helységben. De ne feledje, ez az anyag szigorú őrizet alatt áll. Habár a történet lényege nagy vonalakban már évek óta ismert a nyilvánosság előtt, a valódi igazságnak azonban csak nagyon kicsi része került ki. Ráadásul, az azokat kiszivárogtatók utólag el is lettek hiteltelenítve.

      - (REAGAN ELNÖK): Rendben Bill, akkor maradjon TANÁCSADÓ #1, maga, TANÁCSADÓ #3 és Caspar. TANÁCSADÓ #2 és Michael pedig inkább távozzon.

      - (TANÁCSADÓ #2): Elnézést elnök úr, de én szeretnék is távozni. Nem szeretnék tudni az itt elhangzásra kerülő információkról. Tudja, úgy adott esetben hihetőbben tudok tagadni.

      - (MICHAEL DEAVAER): Elnök úr, én úgy teszek, ahogy azt ön óhajtja. Igazából érdekelne a dolog, de vajon nekem tudnom kellene minderről? Nem hinném.

      - (REAGAN ELNÖK): Rendben, azt hiszem ezzel megvolnánk.

      - (WM CASEY): Köszönöm elnök úr, akkor ezennel átadom az irányítást a GONDNOKnak.

      - (TANÁCSADÓ #3): Elnök úr és igazgató úr, én már átestem a most következő tájékoztatón. Maradhatok, de akár távozhatok is. Weinberger miniszter urat és engem néhány hete már tájékoztattak a témáról.

      > >> >>>

      Törlés
    2. >>> >> >

      - (WEINBERGER MINISZTER): Elnök úr, ahogy azt ön is tudja, van néhány függő ügyünk Berlinben a szovjetekkel összefüggésben. Azt hiszem, hogy mi most foglalkozhatnánk ezzel. TANÁCSADÓ #3-mal inkább távoznánk, hogy minél kevesebben legyenek jelen.

      - (REAGAN ELNÖK): Oké, Casp., azt hiszem, hogy ön és TANÁCSADÓ #3 távozhatnak. Köszönöm, hogy eljöttek.

      - (WM CASEY): Rendben, elnök úr, így - nagyon helyesen - jelentősen megcsappant a hallgatóság.

      - (REAGAN ELNÖK): Rendben, már alig várom, hogy halljam, fogjunk is hozzá.

      - (A GONDNOK): Jó reggelt, elnök úr! Mindenekelőtt, had mondjak néhány szót magamról. De még ezelőtt annyit elnök úr, hogy ha a tájékoztató közben bármilyen kérdése lenne, nyugodtan vágjon közbe. Szóval az elmúlt 31 évben a CIA alkalmazásában álltam. E projektben a gondnoki felkészülésemet még 1960-ban kezdtem, egy 'Hatos Csoport' (Group 6) nevű, különleges emberekből álló csapat tagjaként, akik ezen információk kezelésével vannak megbízva.

      - (REAGAN ELNÖK): Jó reggelt, remélem, illetve bízom benne, hogy lesznek kérdéseim. Bill tájékoztatott még januárban, de nem vagyok benne biztos, hogy… szóval, részleteket nem hinném, hogy... Oké, nos biztos vagyok benne, hogy Bill nem mondott el mindent, mivel alig egy óránk volt.

      - (WM CASEY): Elnök úr, akkor csak egy gyors eligazítást kapott a Nemzetbiztonsági Döntési Direktívákról (NSDD), amelyeket szeretnénk egybeépíteni a mai tájékoztató tárgyával kapcsolatos általános cselekvési direktívákkal. TANÁCSADÓ #3, Caspar és én is sokkal több információval rendelkezem január óta. A legutóbbi elnöki adminisztráció nem igazán akart tájékoztatni minket ezekről a novemberi és a decemberi eligazításon.

      - (REAGAN ELNÖK): Nos, egy keveset én is tudtam ezekről a dolgokról. Még 1970-ből. Nixonnak sok jó dologra volt rálátása és meg akarta azokat osztani néhány barátjával. Még bizonyos iratokat is mutatott. Azt nem tudom pontosan, hogy kitől származnak, de... Új-Mexikóról és más helyekről volt szó bennük. Nixon,... hogy is mondjam, igencsak odáig volt tőlük. Valamilyen tárgyat, vagy eszközt is mutatott, ami az egyik járművükből származott. Az új-mexikóbeli szerencsétlenség helyszínéről. Nem tudom,… tudjuk, hogy mi lehetett az? Nem hinném, hogy tudtuk, vagy akár most, tizenegy évvel később tudhatnánk.

      - (A GONDNOK): Elnök úr, válaszolhatok a kérdéseire, akarja, hogy ezzel kezdjem?

      - (REAGAN ELNÖK): Nos, ez milyen szint is? Vagy, hogy is nevezték, már nem emlékszem?

      - (WM CASEY): Elnök úr, kódszó. Úgy nevezzük, szigorúan titkos kódszó. Ezek az információk meghaladják a 'szigorúan titkos' minősítés szintjét. Saját titkosítási rendszere van, amely egy rendkívül tagolt rendszer.

      - (REAGAN ELNÖK): Nos, gondolom ez a legkevesebb. Rögzítjük ezt a tájékoztatót?

      - (A GONDNOK): Elnök úr, nem, hacsak nem szeretné.

      - (WM CASEY): De igen, rögzítjük. Már csak azért is, hogy elébe menjünk az esetleges félreértéseknek. TANÁCSADÓ #4-nek is maradnia kellene, hiszen már ő is kezelője ezeknek az információknak.

      - (REAGAN ELNÖK): Nos, nem szeretném, ha bárki is kiszivárogtatná az itt elhangzottakat. Én nem tudom, miről lesz szó, úgyhogy Bill, azt hiszem, ebben önnek kell döntenie. Felőlem maradhat TANÁCSADÓ #4 is,...de ezt döntse el ön, Bill.

      - (WM CASEY): Rendben, akkor TANÁCSADÓ #4 itt marad.

      - (REAGAN ELNÖK): Akkor előbb kérnék néhány perc szünetet. Előbb együnk valamit. Mennyi ideig fog tartani...mondjuk egy óráig?

      - (A GONDNOK): Elnök úr, úgy számolom, hogy egy óra elég lesz, legalábbis az első rész egy órát fog igénybe venni. A tájékoztató tárgya rendkívül bonyolult és összetett. Egy óra elég lesz, de az esetleges kérdéseivel akár tovább is tarthat.

      - (REAGAN ELNÖK): Értem, akkor most tartsunk egy kis szünetet, aztán kezdhetjük.

      (szünet)

      > >> >>>

      Törlés
    3. >>> >> >

      - (A GONDNOK): Oké, elnök úr, készen állunk?

      - (REAGAN ELNÖK): Igen, kezdjük.

      - (A GONDNOK): Elnök úr, ahogy azt már korábban is hangsúlyoztam, ennek a tájékoztatónak a témája az amerikai kormányon belül a legmagasabb szintű titkosítással van ellátva. Egy diasorozat vetítésével fogom kezdeni. Szinte a teljes tájékoztató rajta van ezeken a diákon, de van egy ebből készült vázlat is, amelyet már korábban kiosztottunk.

      - (REAGAN ELNÖK): Oké, oké, akkor... közben figyelhetnénk ezt a vázlatot?

      - (A GONDNOK): Persze, elnök úr, figyelje a vázlatot, ami maga előtt van.

      - (REAGAN ELNÖK): Köszönöm.

      - (A GONDNOK): Az Amerikai Egyesült Államokat 1947 óta rendszeresen látogatják földönkívüli lények. Erre bizonyítékunk van. Bár, arra nézve is vannak bizonyítékaink, hogy a földönkívüliek több faja, már több ezer éve látogatja bolygónkat. Elnök úr, az egyszerűség kedvéért a továbbiakban őket csak E.T. néven fogom említeni. 1947 júliusában jelentős esemény történt Új-Mexikóban. Egy vihar során két E.T. űrhajó zuhant le a Földre. Az egyik az új-mexikóbeli Coronától délnyugatra, a másik pedig szintén az új-mexikóbeli Datil közelében. Az amerikai hadsereg végül felderítette mindkét helyszínt és elszállította a roncsokat, illetve az egyik helyszínen talált egyetlen túlélő idegent is. Ezt az élő idegent a továbbiakban nevezzük úgy, hogy "EBE-1".

      - (REAGAN ELNÖK): Ez mit jelent? Valamiféle speciális terminológia, vagy kód?

      - (A GONDNOK): Elnök úr, az EBE azt jelenti: földönkívüli biológiai élőlény (Extraterrestrial Biological Entity). Ezt a rövidítést a hadsereg kifejezetten erre a lényre nézve találta ki és alkalmazta akkoriban. Ez az élőlény ugyanis nem ember, így el kellett neveznünk valahogy. Végül a tudósok nevezték el a lényt EBE-1-nek. De "Noah"-ként is emlegetjük. Akkoriban a hadsereg és a hírszerzés különböző terminológiát használt.

      - (REAGAN ELNÖK): Ezek szerint több is volt, vagy van? Mert az 1-es szám erre utal?

      - (A GONDNOK): Igen, többen is voltak. Ekkor még csak EBE-nek nevezték, sorszám nélkül. Majd elmagyarázzuk, hogy a többi hogyan jutott a tudomásunkra.

      - (REAGAN ELNÖK): Rendben, elnézést, csak tovább gondolkodtam, de a tájékoztató nyilván erre is ki fog terjedni, úgyhogy kérem, folytassa.

      - (A GONDNOK): Az elsőként lezuhant űrhajó roncsainak minden darabját, illetve az összes ott talált EBE-t az új-mexikóbeli Roswell Légi Bázisra szállították. Mivel az élő EBE kisebb sérüléseket szenvedett, átszállították a los alamos-beli Nemzeti Laboratóriumba, amely a legbiztonságosabb és legjobban védett hely a világon. Kifejezetten az EBE számára átalakítva. A roncsokat végül az Ohioban található Daytonba szállították, a Légierő külföldi technológiákat kutató bázisára. A másodikként lezuhant űrhajó roncsait viszont csak 1949-ben találták meg helyi farmerek. Ott nem találtak élő idegen lényt, a roncsokat pedig az Albuquerque-ben lévő Sandia Katonai Bázisra szállították.

      - (REAGAN ELNÖK): Oké, egy kérdésem lenne: az első helyszínen hány idegen volt az űrjárműben?

      - (A GONDNOK): Öt halott és egy élő idegen. Az elhunyt idegenek testeit Los Alamos-ba szállították, ahol különleges konténerekben lefagyasztották őket. A második helyszínen pedig négy halott idegent találtunk, de a testük addigra erősen oszlásnak indult, ami nem csoda, hisz már két éve hevertek ott a sivatagban. Az állatok és az idő kikezdte a testüket. A maradványaikat először a Sandia bázisra, majd végül Los Alamos-ba szállították. Megállapítottuk, hogy a két lezuhant űrhajó nagyon hasonló konstrukció és az idegenek is ugyanolyanok voltak. Pontosan ugyanúgy néztek ki. Ugyanakkora volt a magasságuk, a súlyuk és a többi fizikai jellemzőjük. Tessék, itt vannak a róluk készült fényképek.

      (rövid szünet)

      > >> >>>

      Törlés
    4. > >> >>>

      - (REAGAN ELNÖK): Be tudjuk sorolni őket? Úgy értem,,.. be tudjuk sorolni bármilyen földi osztályba?

      - (A GONDNOK): Nem, elnök úr. Nincsenek közös jellemvonásaik az emberekkel, kivéve, hogy van szemük, fülük és egy szájuk, a belső szerveik teljesen mások. A bőrük, a szemeik, a füleik és a légzőszervük is különbözik a miénktől. A vérük nem piros és az agyuk is teljesen eltér az emberekétől. Egyik idegent sem tudjuk az emberekkel közös osztályba sorolni. Van vérük és bőrük, még ha az teljesen más is, mint az emberi bőr. A szemüket pedig két szemhéj fedi. Talán mert a szülőbolygójuk túlságosan is világos, fényes.

      - (REAGAN ELNÖK): Talán picit elébe megyek a tájékoztatónak, de tudjuk, hogy honnan jöttek? A Marsról, a Naprendszerünkből vagy máshonnan?

      - (A GONDNOK): Igen, elnök úr, tudjuk, honnan jöttek. Áttérhetünk most arra, vagy haladhatunk tovább és majd eljutunk oda is a tájékoztató során.

      - (REAGAN ELNÖK): Nem, nem kérem, folytassa, megvárom, míg odaérünk.

      - (A GONDNOK): Köszönöm, elnök úr. Tehát az EBE egészen 1952-ig életben volt. Ez idő alatt rengeteget tanultunk tőle. Bár az EBE-nek eredendően nincsenek olyan hangképző szervei, mint az embernek, az orvosok elvégeztek rajta egy műtétet, amelynek segítségével már képes volt kommunikálni. Az EBE hihetetlenül intelligens volt. Szinte csak az ő védelmére és segítésére kihelyezett katonai személyzetet hallgatva nagyon gyorsan megtanult angolul.

      Az EBE a Los Alamos-ban található Sandia bázis egy speciális körzetében lakott. Annak ellenére, hogy a rengeteg különféle katonai orvos, tudós és a néhány kiválasztott civil folyamatosan tanulmányozta, sosem volt ingerült, vagy dühös. EBE segített nekünk a két lezuhant űrhajó működését is megérteni. Megmutatta, hogy működnek a különböző részei, így például a kommunikációs egység, de több különböző eszköz működésébe is beavatott.

      - (REAGAN ELNÖK): Elnézést, de jól értettem, hogy az imént arra célzott, hogy hímnemű egyedről volt szó? [A „He” az angolban mindig hímnemű egyedre utal]

      - (A GONDNOK): Elnézést, elnök úr, valóban, hímnemű egyed volt. Az EBE fajon belül ugyanúgy vannak hímnemű és nőnemű egyedek is.

      - (REAGAN ELNÖK): Rendben, köszönöm, kérem folytassa.

      - (A GONDNOK): Köszönöm, elnök úr. Szóval az EBE a katonai orvosok szerint természetes okok miatt hunyt el, bár nem hinném, hogy pontosan meg tudnánk mondani, mi volt a halálának a közvetlen kiváltó oka. Habár öt évünk volt tanulmányozni, mégis képtelenek voltunk általános orvosi megfigyelésekkel az EBE testének működésére vonatkozó standardeket felállítani. Nehéz volt elfogadni az elvesztését, hiszen ő volt a legérdekesebb dolog, amelyet az emberiség valaha tanulmányozhatott. Egy látogató egy másik bolygóról,... egy másik világból. EBE elmagyarázta azt is, hol élnek a világegyetemben. Mi azt a csillagrendszert Zeta Reticulinek nevezzük, amely mintegy 40 fényévnyire (38,42) van a Földtől. Az EBE bolygója ezen a naprendszeren belül található.

      - (REAGAN ELNÖK): Merre van ez ahhoz képest, amit mindannyian ismerünk?
      Hogyan tudná ezt érzékeltetni egy mindenki által ismert dologhoz képest?

      - (A GONDNOK): Nos, elnök úr, a hozzánk legközelebbi csillag 4 fényévnyire van. Meg tudom mutatni a csillagképet, amelyben található. [Alfa Centauri, egy sárga csillag, amely a Kentaur csillagkép legfényesebb csillaga, mintegy 4,3 fényévnyire van tőlünk]

      - (REAGAN ELNÖK): Sajnos nem sokat értek a csillagászathoz. Csak gondoltam valahogy érzékeltethetné a távolságot. Mennyi ideig tartana az út oda űrhajóval?

      - (A GONDNOK): Nos, elnök úr, most is elmondhatom, vagy megbeszéljük egy másik tájékoztató alkalmával. Ahogy azt már Casey úr is említette, ez igen bonyolult kérdés, mert rengeteg összetevője van. Ez a tájékoztató csak a Földünket látogató egyik konkrét fajjal kapcsolatos alap információkra korlátozódik.

      (...)


      -> folytatás: http://ittvannak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=125

      Törlés
    5. Két puzzle darab kedves Vándor.
      http://www.youtube.com/watch?v=--aigbbwCNs
      http://www.youtube.com/watch?v=iQxzWpy7PKg

      Törlés
  12. Nem konkrétan a fenti párbeszéd érdekelne csak egy rövidke tájékoztatás: Az itt olvasható cikk szerint valami szakértőcske úgy nyilatkozott, hogy a Brémai légi közlekedést megbénító UFO-ról az derült ki, hogy egy távvezérelhető repülőgép modell. Napjainkra elég primitívvé vált a fedősztori gyártók fantáziája. Az összes lokátoros, vagy valaha lokátort kezelő pontosan meg tudja különböztetni, hogy az adott tárgy a radar ernyőn madár raj, kis repülőgép, motoros sárkány, interkontinentális ballisztikus rakéta, nehéz bombázó raj, stb. Érdekes lenne ha ezekre mind rámozdulnának a különböző országok légvédelmi erői és ráadásul ugyan úgy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok!Véletlenül tévedtem ide,de volna egy javaslatom:keressetek rá Matek Kamillra a youtubon,és ott a német körrepülőgépekről szóló előadására,ha megnézitek sok mindent megérthettek.üdv Hajnalka

      Törlés
  13. Jó napot.
    Szüksége van egy kölcsönt, hogy fokozza az üzleti ?,
    Hitel, hogy megszilárdítsa a tartozást, Hitel személyes használatra,
    Itt jön a jó hír, GARANCIA vagyonkezelői alapok,
    A hitel óriás ki a szezon hitel ajánlatot, Get kölcsön 3%
    kamatláb évente Kontakt Email: (mrshelenacharityhome@hotmail.com)
    ---------------------------
    Nyújtott szolgáltatások közé tartozik;
    -------------------------
    * Home Improvement
    * Befektetési hitel
    * Auto Hitelek
    * Adósság konszolidáció
    * Line of Credit
    * Második Mortgage
    * Business Hitelek
    * Személyi kölcsönök
    * Nemzetközi hitelek.
    Siess már, és keressen e-mailben: mrshelenacharityhome@hotmail.com

    VálaszTörlés
  14. Jó napot.
    Szüksége van egy kölcsönt, hogy fokozza az üzleti ?,
    Hitel, hogy megszilárdítsa a tartozást, Hitel személyes használatra,
    Itt jön a jó hír, GARANCIA vagyonkezelői alapok,
    A hitel óriás ki a szezon hitel ajánlatot, Get kölcsön 3%
    kamatláb évente Kontakt Email: (mrshelenacharityhome@hotmail.com)
    ---------------------------
    Nyújtott szolgáltatások közé tartozik;
    -------------------------
    * Home Improvement
    * Befektetési hitel
    * Auto Hitelek
    * Adósság konszolidáció
    * Line of Credit
    * Második Mortgage
    * Business Hitelek
    * Személyi kölcsönök
    * Nemzetközi hitelek.
    Siess már, és keressen e-mailben: mrshelenacharityhome@hotmail.com

    VálaszTörlés
  15. Persze. UFÓK mi? Semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs az UFÓK vagy földönkívüliek létezésére. Az, hogy léteznek nem kétséges, mivel az univerzum felfoghatatlanul nagy. A jelenlegi leggyorsabb eszköz , amit ember gyártott, a Voyager 1. Ez 17km/s-os sebességével 72000 év alatt jutna el a 4 fényévre levő legközelebbi a csillagig, az alfa centauriig. A tejút 150.000 fényév átmérőjű és nem számít különösebben nagynak. Komplett galaxisfüzérek is léteznek. Hogy lehetne azt állítani, hogy nincs földönkívüli élet? Szinte 100%, hogy van, de azt ne gondolja senki, hogy egy idegen faj ha itt megjelenne, akkor a földlakóknak sok öröme lenne ebben. Nem biztos, hogy annyira örülnénk a látogatásnak. Hawking szerint addig jó , amíg nem találkozunk velük, hiszen az emberiségen belül is hatalmasak a feszültségek. Mi történne, ha egy idegen létforma jelenne meg, aki fejlettebb nálunk és bajunk lenne velük? Szerintem a kimenetel nem kétséges.......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zoli,

      Mennyiben vagy jártas a témában? mióta foglalkozol vele? (feltéve ha nem csal trollkodsz)

      Az a baj hogy beírsz egy olyan oldalra akinek az olvasó követői valószínesíthetően hatványozottan olvasottabbak ezzel a témával mint - leírásod alapján- te. Egyébként "bizonyításod" logikátlan és fantáziátlan. Csak azt írod le hogy jelenlegi ismereteink és jelenlegi tudásunk szerint mi emberek milyen esélyekkel űr-utaznánk. Ebből az égadta világon semmilyen rációt nem lehet felállítani más több ezer- millió éves jóval fejlettebb faj, entitás lehetőségeiről ugyanebben a témakörben. Ha csak a mi mai és közel 100 évvel ezelőtti fizikai ismereteinket összehasonlítjuk szinte felfoghatatlan a fejlődés és ez azóta is közel exponenciálisan növekszik, és akkor még -egy talán már igen közeli- paradigmaválltásról nem is beszéltünk

      Aki évek óta foglalkozik ezzel a témával (és ezzel szoros kapcsolatban lévő egyéb témakörök történelmi vallási ismeretek (paleoasztronautika) stb.) , számos blogot könyvet megnézett átolvasott már le tudja szűrni (?) a szenzáció hajhász bullshitet, a valóságtól és van képe a dologról már pár lépéssel előrébb jár ezért egyszerűen nem fog foglalkozni ezzel a beírásoddal.

      Ez olyan mintha az első, új világból (Amerika) visszaérkező hajósokat hülyének néznék, és éppen hatalmon lévő tudós társadalom olyan bizonyítékokat hozna fel hogy: "na de emberek mindenki tudja hogy a föld lapos ez alapvető földrajzi ismeret, és a világ végén a víz lezúdul a semmibe, ne higgyetek ezeknek a gonosz sarlatánoknak".

      vagy ez a kérdés kb olyan számomra mintha:
      valaki egy űrállomás a földet bámulva azon gondolkodna vajon tényleg kerek a föld?

      Milyen kézzelfogható bizonyítékra gondolsz kérlek definiáld. Egyébként az 3. mondatod állítmánya szöges ellentéte a 4. mondatodénak :)

      Törlés
  16. Kedves Varga Zoltán!

    " Az, hogy léteznek nem kétséges, mivel az univerzum felfoghatatlanul nagy."

    írod, de ez egy roppant felszínes megközelítés.

    Statisztikai kérdést csinálsz olyanból, amiből nem lehet statisztikai kérdést csinálni, ugyanis
    1. a valóság nem feltétlenül a statisztika szerint működik, tehát hibába minden esély megvan egy esemény bekövetkezésére, az az esemény tojik rá és mégsem következik be.
    2. egy esetből nem lehet semmiféle következtetést levonni, hacsak azt nem, hogy egyszer biztos bekövetkezett.
    3. nem ismerjük az élet kialakulásának pontos körülményeit, így nem tudhatjuk, hogy milyen együttállásokból következik bizonyosan élet. lehet, hogy egy ilyen együttállás esélye kisebb, mint az Univerzumban eddig bekövetkezett összes esemény egymilliárdszorosa.
    4. az Univerzumban marha messzi ellátunk, már tényleg a kvazárokat is érzékeljük, pedig azok Univerzumunk legöregebb objektumai, de civilizáció nyomára még nem leltünk soha... hol vannak? márpedig egy civilizációnak igen határozott nyomai vannak. és mellesleg... azt azért ne hidd, hogy a Világegyetem más része olyan békés, mint a mi Tejútunk. meglehetősen kiváltságos helyen vagyunk.


    tehát ami marad, az a "vagy van, vagy nincs".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na szegény Zoli, most két ellentétes álláspontú válaszban is le lett "húzva" :)

      4 . pontra reflektálva: milyen civilizációs nyomra gondolsz?

      Egyébként ez számomra a "fától az erdőt" tipikus esete. Még itt a közvetlen környezetünkbe se akarjuk észre venni a nyilvánvalót. Azt hogy csak a holdig vagy a Marsig vagy annak egyik (phobos) titokzatos holdjáig kellene elmenni bizonyíték gyanánt ami hemzseg a megválaszolatlan kérdésekről, a több millió elkészült fotó illetve annak nyilvánosságra hozott és egyben retusált töredékéről . Szóval ezeket ne is nézzük. Felejtsük el a több millió kép/videó/ anyagot megmagyarázhatatlan jelenséget is de ezt előtte azért tizedeljük meg a hamisítványokat kiszűrve. De ezeket is felejtsük el. Az összes nagyhatalom csak kimondottan "UFO" ügyre szakosodott intézményét, azóta folyamatosan -hivatalosan- is nyilvánosságra kerülő feljegyzéseket, Felejtsük el a berepülő pilóták, úrhajósok feljegyzésit, a holdra szállás rejtélyes jelenségeit stb. Felejtsük el az összes emberek ezreit megváltoztató eltérítéseket megmagyarázhatatlan jelenséget stb. felejtsük el minden erre vonatkozó dokumentumot anyagot amiből Dunát lehetne rekeszteni még egy szigorú szűrés után is. Felejtsük el mindent. ... Fától az erdőt.

      Csak elég ha fellapozzuk a történelmünket, régi népek mítoszokat, vagy Bhagavad-gítá-t vagy akár a Bibliát ha elemezzük. Szétnézünk a világban Piramisokat (piramis építő kultúrákat szerte a világban) ha elemeztük kik, miért, mikor, hogyan és miért építették. Csak a piramisokat elemezve messzebbre jutunk mint gondolnánk. (miért vannak lezárva?) Kínában miért vannak a tiltott zónán belül? De a piramis csak egy a sok építmény és sokkal több előkerülő megmagyarázhatatlan (mint funkció mint elkészítés) eszköz tárgy közül leginkább monumentalitásával van a figyelem központjában, de említhetném az elcsépelt Nasca vonalaktól kezdve a a húsvétszigeteki szobrokon a kristály koponyákon át a föld minden pontján megtalálható szabályos kőgolyókat stb stb,

      Illetve az ember mint Homo Sapiens létezése is a földön is maga egy bizonyíték. A bizonyítékok itt vannak körülöttünk bennük velünk élünk, csak nem vesszük nem akarjuk nem engedik hogy észrevegyük.

      Hivatalosan semmilyen szinten összefüggésben nem találkozol velük. Csak ha te magad utána nézel. Ha ezt nem teszed, csak is az lehet a véleményed amit a rendszerből (hivatalos média) leszűrve megkapsz, ami lehet távol áll a valóságtól ill. pont az a mi el van ferdítve

      Tehát annak hogy valaki így vagy úgy vélekedik e kérdéskörről elsősorban nem bizonyíték hanem kulturális, társadalmi, szociális, kérdés. A "rendszer" amiben felnőttünk és amiben élünk határozza leginkább az ebberek gondolkodását véleményét.

      Törlés
    2. Kedves MrQ!

      "4. pontra reflektálva: milyen civilizációs nyomra gondolsz? "

      kérded... egy civilizáció (mint említettem) nyomokat hagy... nevezetesen fényt, különböző frekvenciájú hullámokat - hogy csak a mi fejlettségi szintünket nézzük. ezfelett egy fejlett civilizáció megköveteli a kolonizációt... ezeknek nyoma sincs. az nem érv, hogy túlléptek ezen, hiszen ők is abból tudnak gazdálkodni, ami adatott (hogy érthető legyen, ha a dobszó elhallatszana a mennyekig, akkor az egész tudósgárda éjjel-nappal dobrokolna).

      majd folytatod:

      " Azt hogy csak a holdig vagy a Marsig vagy annak egyik (phobos) titokzatos holdjáig kellene elmenni bizonyíték gyanánt ami hemzseg a megválaszolatlan kérdésekről, a több millió elkészült fotó illetve annak nyilvánosságra hozott és egyben retusált töredékéről . Szóval ezeket ne is nézzük. Felejtsük el a több millió kép/videó/ anyagot megmagyarázhatatlan jelenséget is de ezt előtte azért tizedeljük meg a hamisítványokat kiszűrve."

      igen, bizonyára vannak meg nem válaszolt kérdések, de miért gondolod, hogy ezekre csakis egy - az általad vallott és elfogadott interpretáció lehet igaz? nekem pl. egészen más magyarázatom van. azt már csak zárójelben kérdem meg, hogy mi alapján szűröd a hamis információt az igaztól.

      továbbá:

      "De ezeket is felejtsük el. Az összes nagyhatalom csak kimondottan "UFO" ügyre szakosodott intézményét, azóta folyamatosan -hivatalosan- is nyilvánosságra kerülő feljegyzéseket,"

      egészen egyszerűen nem látom be, hogy milyen érdeke fűződne bármelyik nagyhatalomnak ahhoz, hogy eltitkolják az idegen civilizáció létezésének bizonyítékait, hiszen ez egy akkora csapás lenne a teremtéshívőkre, amit minden valószínűség szerint igen nehezen hevernének ki. azt ne mondd, hogy pánikot okozna, mert napjainkra annyira elfogadottá - mondhatni evidenssé - vált az idegen civilizációba vetett hit, hogy semmiféle pánik nem törne ki (lásd Zoli bejegyzését: "az nem kétséges" - és ez a közvélekedés). Én azt látom, hogy jópár évtizede ezt súlykolja a tudományos világ.

      "Illetve az ember mint Homo Sapiens létezése is a földön is maga egy bizonyíték. "

      nem, ez nem bizonyíték, mivel csak egyszeri estről van szó - ebből bármiféle messzemenő következtetés levonása hiba, hiszen minden esemény valójában egyszeri. nincs két ugyanolyan esemény - valójában nemhogy azonosság, hanem még önazonosság sem létezik. a hasonlóság meg szubjektív - ennek mértéke nem definiálható.

      "Hivatalosan semmilyen szinten összefüggésben nem találkozol velük. "

      vajon miért nem? miért nem szándékuk létezésük nyilvánvalkóvá-tétele?

      nem kell más... leszállnak a Blahán és kezetfognak (márha van kezük) 150 emberrel... le lehetne tagadni? nem, nem lehetne.

      "Csak ha te magad utána nézel."

      megint felmerül a kérdés: milyen információkat fogadok el igaznak, mi a szelekció alapja. és a hiteles jelenségeket vizsgálva számba vettem-e minden lehetséges választ.

      Olvastam olyan Biblia és mítoszmagyarázatokat, amelyek feltételezett idegen civilizácó nyomaira utalnak - nekem roppant erőltetettnek tűntek. azt már meg sem említem, hogy egy ilyen szöveget XI. századi szemmel vizsgálni meglehetősen tudománytalan. te egy leírásba a te XI. sz.-i kliséidet teszed be, holott fogalmad sincs, hogy a jelenség leírója mit és hogyan látott. ha tanultál volna művészettörténetet, akkor tudnád, hogy bizony az emberi látás (jobban mondva a látott kép értelmezése) is "fejlődött", azaz változott. példának okáért egy középkori ikonfestő egészen másképp fogta fel a teret, mint te.

      Törlés
  17. Jó napot, én vagyok regisztrált magán pénzt hitelező. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 2% egy éven belül a 30 év törlesztési futamidő bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 5000 euró 100.000.000 €. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (24hourstloancompany1@gmail.com)

    Voltál már elutasították a sok bank
    van szüksége finanszírozáshoz való bővítése üzlet,
    van szükség a személyi kölcsön

    Alkalmazni a kölcsön, küldje le az alábbi részleteket:
    1. Teljes név
    2. Cím
    3. Összeg
    4. futamidő
    5.Phone száma
    6. foglalkozás

    Mrs Farida Stephen

    VálaszTörlés
  18. Jó napot, én vagyok regisztrált magán pénzt hitelező. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 2% egy éven belül a 30 év törlesztési futamidő bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 5000 euró 100.000.000 €. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (24hourstloancompany1@gmail.com)

    Voltál már elutasították a sok bank
    van szüksége finanszírozáshoz való bővítése üzlet,
    van szükség a személyi kölcsön

    Alkalmazni a kölcsön, küldje le az alábbi részleteket:
    1. Teljes név
    2. Cím
    3. Összeg
    4. futamidő
    5.Phone száma
    6. foglalkozás

    Mrs Farida Stephen

    VálaszTörlés