2014. március 22., szombat

A pénzről minden igazság ! A Bank Of England tanulmánya elismeri, hogy a semmiből teremtik, amit Te rabszolgaként használsz



Ha csak egyetlen téma miatt hoztam volna létre a VilagHelyzete blogot az emberek tudatának felébresztése és az igazságkutatás érdekében, akkor ez a téma biztos, hogy az általunk is használt, adósságalapon létrehozott pénz, azaz a központi és kereskedelmi bankokban semmiből előállított PÉNZ leleplezése, mint a modern kori rabszolgaság kulcsa címet viselte volna

A mindenki által tisztelt Drábik János órák ezreit töltötte már azzal, hogy megértesse az adósságalapú pénz lényegét, amit magánbankok (Federal Reserve; EKB) adnak kölcsön az államnak iszonyatos kamatra, aminek fedezését adók formájában szedik be az emberektől. 
A pénzkibocsátás jogának megszerzésével (1913) és megtartásával, valamint a forgalomban lévő pénz mennyiségének szabályozásával gyakorlatilag addig tartható fent a rendszer, ameddig ők akarják. És hozzáteszem: akkor dönthető be, amikor ők akarják.... (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

Henry Ford mondta: 
„Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifejezhetetlen adósságok létrehozatala által.”

„Ha az emberek igazán ismernék az eljárást, melynek révén a pénzt létrehozzák, a rendszer nem tartana ki 24 óránál tovább.” (Henry Ford)

A Rothschild tulajdonú Bank Of England, alias Egyesült Királyság központi bankja weboldalán olvasható “Money Creation in the Modern Economy” című 14 oldalas tanulmányában a Bank Monetáris Elemző Tanácsának három közgazdásza nyíltan állítja, hogy a leggyakoribb feltételezések a bankrendszer működéséről egyszerűen hibásak, és azok a fajta 'populista', heterodox [az ortodoxtól, a megrögzötten hagyományostól eltérő, sokféle] álláspontok, amiket sokszor összeesküvés-elméletnek titulálnak, HELYESEK. 
Ezzel lényegében a bankrendszer működésének hitelességét alapvetően dobták ki az ablakon az Egyesült Királyság jegybankjának belső közgazdászai.

A tanulmány elismeri, hogy a gazdaságbeli pénz nagy részét a kereskedelmi bankok állítják elő kereskedelmi hitelek kibocsátásával. Ez a pénz, idézzük a tanulmányt, ” a kölcsön jóváhagyásakori tollvonás pillanatával jön létre”

Azaz amikor 'Enter'-t nyomnak, hogy megkapd a hiteled – akkor hozzák létre azt a pénzt, amit neked kölcsönadnak, maguk is – csakhogy te a gyerekeddel tölthető idő helyett munkával töltött idővel fogod nekik a tőkét és az erre való kamatösszeget visszafizetni, abból a gazdaságban meglévő pénzmennyiségből, amiben eleve benne sincs a kamatnak megfelelő pénzmennyiség, mert maga a bank csak a tőkét hozta létre,... na meg a kamatért járó követelést a te saját aláírásoddal, plusz adott neked időtöltést – úgy 30-40 évre. Tehát még a kamatkövetelésért sem hibáztatható, mert még azt a követelést is te hoztad létre. 
A fedezet az aláírásod, te magad, a lelked, a bank pedig semmit nem gyártott, csak aláírást és az ördög ígéretét. Semmiből teremtenek valamit, ezáltal nagyobbak, mint Isten, ahogy ők szokták fogalmazni. Te pedig nyomorogsz. Mi mind. A 99%.

Biztos "véletlenül öngyilkolták meg" ["get suicided"] az elmúlt két hónapban a világ minden táján azt a 22 vezető bankárt, különösen Hong Kong ex-brit gyarmat háza táján. Talán ezek a britek még dönthettek. Írás folytatódik a beágyazás alatt.




[A képen jobbra (a független CITY of Londonban található) Bank Of England, balra a Bank of China. A kapitalizmus fellegvára és a kommunizmus fellegvára jegybankjai egymás mellett. Biztos nincs közöttük egyáltalán semmilyen együttműködés sem...]



fintyr
Emlékezzünk természetesen a több mint 600 oldalas cikksorozata, melyet David Wilcock írt a trillió dolláros perről (angol nyelvű anyag linkje), melyet magyarul egyedül Világhelyzete fordított le több, mint 30 oldal terjedelemben, amit az Exopolitika Magyarország kérésére a Leleplező könyvújság is közzétett kivonatolt formában.

A pénzrendszer megújítása mellett, az elitet szolgáló jelenlegi krematisztika/pénzgazdaság megújítása és annak a reálgazdaságtól való elválasztása mellett, az állami jegybankok köztulajdonosítása (nem államosítás!) mellett a megoldás a monokultúrális pozitív kamatú pénz egyeduralmával való felhagyásban áll.

Nagyon fontos korábbi cikk: 
A szabadság lassú és csendes felszámolása így zajlik (a pénzoligarchia államaiban)


A Nemzetközi Fizetések Bankja, a világ központi bankjai többségének hivatalos központi bankja, balra egy Hilton hotel, jobbra a pályaudvar, a svájci-német-francia határon.


A világ jegybankjai többsége a svájci-francia-német határon, Svájc Bábel Basel városában levő toronyszerű épület , a BIS = Bank for International Settlements, Nemzetközi Fizetések Bankja felé köteles elszámolással, mely hivatalosan elismerten, MAGÁNBANK. (a FED is véletlenül a Yellow Pages-ben nem a közszektor részlegben, hanem a magánvállalkozások részlegben szerepel).

Hiába van USD, JPY, AUD, CAD, CHF, HUF, minden ország csak 1 pénzt használ MINDENRE.

Ez profitábilis szűk csoportoknak, elősegíti a tartalékolást számukra, és centralizálja és koncentrálja a hatalmat - mely a patriarchális és piramidális társadalmak alaptétele.



New Money for a New World
Már az ókori Egyiptom is, de a sötét-középkor előtti Európa, a centrális középkor is ennek köszönhette sikerét: a kiegészítő/komplementer fizetőeszközöknek / valutáknak / pénznemeknek / pénztípusoknak.
Ezek legfontosabb tulajdonsága az, hogy a profitszivattyú ne tudjon rajtuk működni, illetve a centralizáló-koncentráló mechanizmus ne tudjon működni. Ezekhez két dolog kell: a helyi-ség vagy specifikáltság és a negatív alapkamat. Utóbbit el szokták felejteni, pedig az fontosabb, mint az előbbi.

A helyi-ség miatt helyi pénzeknek (magyar hivatalos körökben készpénz-helyettesítő utalványoknak) szokták ezeket nevezni, ám amint digitális, máris nem helyi. Másrészt egy ország, egy országokon átívelő régió, (pl. Erdély+Magyarország) is összefogható ilyen eszközökkel, melyeket az Európai Unió, most tessenek figyelni, TÁMOGAT. Sorry.

A specifikáltság úgy érthető, hogy pl. csak idős-gondozásra, csak mezőgazdasági munkákkal kapcsolatra, csak cégek közötti elszámolásra, csak gyerekek edukációjára használható az adott kiegészítő pénznem.

Litvániában a DORA-Land például a fiatalok-idősek közötti gondozás és tudásátadás jutalmazására szolgáló, időalapú, tudásmenedzsment kiegészítő fizetőeszköz.

A svájci Benevol kanton St. Gallen falujában a Zeitboerse(.ch) egy időalapú idősgondozási kiegészítő valutáról beszélhetünk, mely Európa első Fureai Kippu-ja, ami Japán ugyanezen megoldása, mely a világon az első volt. Hasonló még a kiss-zeit.ch .

Bernard Lietaer (lietaer.com), egykori kockázatialap-kezelő, központi bankár, az ECU, az euró őse egyik kidolgozója, jelenleg a Sorbonne professzora, a Cyclos nevű kiegészítő pénznem szoftvert támogatja (nem kap érte semmit).

A Cyclos-t a holland STRO Foundation (socialtrade.org) fejlesztette ki, Uruguay-ban és Brazíliában C3 néven Lietaer segítségével vezették be, ott ezt a helyi adóhivatal is elfogadja.



Cyclos 4 Közösségek Világszerte >>>>

A KÖVETKEZŐ LEGFONTOSABB: amint egy adott ország adóhivatala törvényi erővel kötelezve van egy kiegészítő pénznem elfogadására, onnantól kezdve lesz az valóban kiegészítő pénznem és a helyi valuta méltó társa, kiegészítője. Egy ország valutája attól annak az országnak a valutája, hogy abban szedi az adót. Pont.

Innentől kezdve beszélhetünk kevésbé patriarchális társadalomról, a multikulturális pénzrendszer felé való elmozdulásról, a centralizálás-központosítás csökkentéséről. (lásd Lietaer könyveit a történelem kiegészítő pénznemeiről a New Money for a New World c. könyvében).

A jólétet nem a markunkban lévő pénz darabszáma határozza meg egy alapvető szint után, de működését tekintve még előtte sem. Hanem a pénz FORGÁSI SEBESSÉGE határozza meg (“velocity of (the circulation of) money”).

Ezek a kiegészítő pénznemek arra jók, hogy csak adott feladatra és/vagy csak adott helyre jók felhasználásra, másrészt ellentétben az USD-EUR-HUF (így sorban függnek egymástól mellesleg, hiszen a Forint euró fedezetű, az Európai Központi Bank teljes egészében dollár fedezetű) működésével ellentétben (amelyeket az adott központi bank mindig pozitív kamatra ad kölcsön az adott állam kincstárának, amely kamat, amikor vissza kellene fizetni neki, az eleve nincs is benne a rendszerben, hiszen levegőből lett, innen a mostani világpénzügyi-zűrzavar) negatív kamatlábbal adhatók ki (ez lenne AZ alapfeltétel, és a helyi-ség/specifikusság csak a második).

Silvio Gesell, aki a modern világban a kiegészítő pénznemeket újra felfedezte és bevezette az ausztriai Wörgl-ben (abban a régióban, ahonnan a szabadkőművesség is ered, mellesleg), hajós kereskedőként azt figyelte meg, hogy vajon miért sietnek annyira a munkások, miért cél az, hogy a hajó minél kevesebbet álljon a kikötőben? Mert akkor nem dolgozik, nem termel hasznot senkinek. Biztonságban van, csak épp nem arra találták ki, hogy ott legyen a kikötőben. A pénz pont ilyen.

Felhalmozásra egy másik kiegészítő pénznem kell. Nemzetközi kereskedelemre nem jók a helyi pénzek, arra globális pénz kell (de arra is lehet többféle, pl. külön a krematisztikának, azaz a pénzgazdaságnak és külön a reálgazdasági nemzetközi együttműködésnek; lásd Lietaer Terra TRC globális kiegészítő pénznem kezdeményezését). A számlapénzek pénzneme nem lenne szükségszerű, hogy ugyanaz legyen, mint a fizikai kereskedelemben mozgó pénzek. A kereskedelemben és az adóbevallásban lehetne más pénznemet használni.

Így azonban hatékonyabb a rendszer, multikonvertibilis és brilliáns. És törékenyebb is. Mint egy szójaültetvény. Egyetlen olyan betegség, kártevő üsse fel a fejét, amire nincsenek felkészülve és sokezer hektár odavész. A pénzrendszer válságainál is pont ugyanígy működik, mert monokultúra van, ami életellenes, csakúgy, mint az ültetvényezés. Ha nagyon ügyesek vagyunk, lehetne jól csinálni, elvileg. De nem úgy néz ki, hogy ez lenne.

Egyenlő Felek Világszövetsége


ENSZ – UN
A globális, egy központból irányított világrendnek nyilván érdeke is a centralizáló, instabil pénzrendszer, mert legitimizálja a létrejöttét. Problem - Reaction - Solution megtévesztése évezredek óta működik.

Csak az IMF 2008-as tanulmánya szerint is 124 rendszerszintű bankválság, 208 pénznemválság, 63 egyedi államcsőd (sovereign debt default) van a rendszer háta mögött 1970 és 2007 között. Az előző 300 évben pedig 48 nagyfokú válság. 

Természetesen mindegyik váratlanul ért mindenkit és úgy csodálkoznak, mintha a világtörténelemben először történt volna. Ha neked ennyiszer meghibásodna az autód (nézd meg újra a számokat), nem gyanakodnál, hogy valami nem oké? Ha ennyiszer hányna a gyereked, nem kezdene derengeni valami, hogy tán valami baj van? Neeeem, minden rendben vaaan, ugye kislányom? Az írás folytatódik a beágyazás alatt.

Az Exopolitika Magyarország ELSŐ videófordítása Bernard Lietaer mai napig talán legjobb youtube videóinterjúja alapján készült, sevaster1 segítségével, Abból elég jól meg lehet érteni mindent, ami ebben a cikkben néhol csak érintőlegesen hangzott el, mégis kulcsfontosságú. 


A világ filmtörténelme talán első és egyetlen olyan teljes estés, pénzvilágot feltáró alternatív dokumentumfilmje, amely tüzetesen, RÉSZLETESEN beszél, egyáltalán megemlíti, a kiegészítő pénznemeket.

Címe találó: Pénzt ÉS Életet , azaz egy paradigmaváltásra hívja fel a figyelmet: 
hogyan lehet az, hogy az ókor, középkor, ipari forradalom, technikai forradalom után még mindig napi 10-12-14 robotban (ugye általában 10 a 8) hajtjuk az igát, miközben a szeretteinkre és a lelkünkre, személyiségünk fejlesztésére nem marad időnk, nem élünk eleve? Hogyhogy?
Nem lehetne ÉLNI is, és pénzzel rendelkezni IS, az ÉLETHEZ, és nem a PÉNZ-Keresésre használni az élést ?




A megoldáshoz, ha már megvan a belső információfelhalmozás, az azáltali megértés, és átalakulás (ezek már hosszasabb folyamatok, az alma sem lesz egyből természetesen piros), akkor ezek után jön az új cselekvés (nem hátra megyek, hanem előre). Ehhez új eszközök is kellenek.

Nem meglepő, hogy a pénznem szó megfelelője, az angol currency szó a current, folyás/forrás/folyam szóból ered. 
Minő véletlen, hogy ez a héber lazuz ( לזוז ) szóból ered, ami azt jelenti, “áramlani” (legalábbis Steven Leder rabbi szerint, aki a More Money Than God c. könyv írója), abban az értelemben, hogy annak a gazdának, akinek bőséges bőséggel van, árasztani afelé, aki nincstelen, vagyontalan (régen a vagyon is az állatot jelentette, nálunk a marhát). Mit ad a Tervező, hogy nem pont a fordítottja az iránya az áramlásnak manapság. Leder rabbi szerint soha sem összehordásra lett kitalálva a pénz, hanem a pénz a KÖZÖSSÉG FELEMELÉSÉRE lett megalkotva. (lásd az alábbi, angol nyelvű rövid videót)

Természetesen az ókori pénzérméken istenek alakja volt látható (lásd a teljes filmet). Mitológiai isteneké, melyek jelentős része kikutatható, hogy nagyon is élő létezők voltak, hiszen évezredekig itt éltek közöttünk. A valóság sokkal érdekesebb, mint a fikció.



Mily meglepő, hogy a pénzvilág szavai a hidraulika szavaiból táplálkoznak: 
likvidátás, nyomás, szelep (valve), forgási (“áramlási”) sebesség (velocity) (lásd még William Greider – The Secrets of the Temple c. könyvét).
karen
Jussanak eszünkbe Karen Hudes szavai magyarul a Vatikánról, vagy a Lucifer névre keresztelt űrteleszkópjuk Dél-Amerikában.

Biztos véletlen az is, hogy a Credit Suisse anno megszakította a kapcsolatot Vatikán Jegybankjával, nehogy korrupció-ügyletbe bonyolódjék miattuk. Biztos megalapozatlan az is, hogy nem jutott el hozzánk az a tavalyi hír, amikor az olasz jegybank felfüggesztette a vatikáni bankkártyák használatát, amiért az nem tett eleget minden pénzmosás elleni intézkedésnek.



Cyclos nyílt forráskódú kiegészítő pénznem szoftver



A komplementer fizetőeszközök nemzetközi információs gyűjtőoldala, a complementary-currency.org , mely oldal egyébként hamarosan átköltözik a community-currency.info , vagy (ugyanaz) c-c.info alá), szintén ajánlja a Cyclos szoftvert, csakúgy, mint Bernard Lietaer, aki főleg az új verzióját, a Cyclos4-et ajánlja.

A Cyclos jelenleg három formában használható.

A Cyclos 3 eddig is és továbbra is ingyenes, készült hozzá iPhone, Android és Blackberry app, Brixton (London egyik kerülete) piacán már ezzel fizetnek. Ez letölthető, saját szerverre felhelyezhető, a FAQ menüpont alatt a cyclos.org-on több mint minden megtalálható.

A Cyclos 4 már komoly külső befektetői támogatást kap (pl. a Google-től, ill. mert a dán kormány (véletlenül) kivonult a STRO Foundation alapítvány támogatása mögül), ezért ez üzletorientált kell, hogy legyen a befektetőik miatt, cserébe ez pénzintézeteknek, intézményeknek szolgál megoldást, android app már bétában fut hozzá. Regisztráció itt.


A Cyclos 4 Communities pedig egy felhőalapú ingyenes megoldás, mely szintén működik a letölthető Cyclos 4 android app-pel és egy online vaterához hasonlóan, egymásról való visszajelzésekkel építhető fel egy falusi, városi, megyei, határon átnyúló vagy országos közösség, kiegészítő pénznem rendszer.
A magyar fordításhoz minden infót szívesen kiküld az alapítvány BÁRKINEK, mind a Cyclos 3, mind a Cyclos 4 várja a magyar önkéntes fordítókat.
Mindegyik Cyclos termék és mobil app kipróbálható demo verzióban ingyenesen, időkorlát nélkül, több, mint 90%-os funkcionalitással.

Helyi Pénz Blog Magyarul

helyi pénz blogAz Exopolitika Magyarország által készített Helyi Pénz Blog tartalmazza
- a letölthető fájlokat a Cyclos lefordításához,
- Magyarország legnagyobb helyi pénz cikkgyűjteményét
- Magyarország legnagyobb helyi pénzekről szóló aktív élő linkgyűjteményét

Érdekes, hogy a Soros György által létrehozott és lázított Occupy Wall Street mozgalom az van, de pl. Occupy Patent Offices az például nincsen. 

Pedig az a tudás, ami technikailag, az anyagi világbeli jólétét tekintve felemelhetné az emberiséget (a lényeg, az a tudás, ami lelkileg felemelhetné az emberiséget, évezredek óta létezik) a szabadalmi hivatalokban, illetve a hadi-ipari komplexum barakkjaiban van elrejtve. Vajon őket is lehetne civilek tömegleveleivel megkeresni, hogy hasznosnak gondolnák-e az emberiség számára is azt a több százezer évvel az ismertnél fejlettebb technológia-arzenált, ami számukra mindenképp hasznos? Pl. Tesla papírjai a Raytheon-nál, visszafejtett UFO-k a Boeing, BAE Systems, General Dynamic, Northrop Grumman magáncégek irodáiban (nekik nincs szükségük “állami” szabadalmi hivatalra holmi titoktartáshoz és biztonságban tartáshoz). Az írás folytatódik az alábbi kép alatt.
OpenSourceEcology.org
OpenSourceEcology.org
Az emberiség az open source, nyílt forráskódú hozzáállásnak, tudásmegosztásnak is köszönheti jelenlegi ébredését (ez maga AZ INTERNET, a kollektív tudat és tudatalatti, illetve a László Ervin rendszerelmélet-tudós professzor által tanulmányozott akasha földiemberi-mintájú fizikai leképeződése), kezdődő minimális virtuális önállóságát (open source software) illetve további ébredését: open source hardware (OpenSourceEcology.org többek között) és talán Keshe példáját és a sürgető idők, az idők vége, az idők jelei szavát és a józan eszet megértve, az eddig elrejtett új energia, szabad-energia, ingyen energia technológiák közzétételét.
Nyílt forráskódú ingyen energia - angol nyelvű videó - az úr fóruma: coultersmithing.com/forums/index.php További ajánlott hozzá: instructables.com/id/Build-A-Fusion-Reactor
Angol nyelvű videó – az úr -> Fóruma: coultersmithing.com/forums/index.php ,
-> Weboldala: http://coultersmithing.com
További ajánlott hozzá: instructables.com/id/Build-A-Fusion-Reactor
Vajon mikor értik meg az új energiával, ingyen energiával, vákuum energiával foglalkozó tudósok azt, hogy “jó-jó, hogy negyven év munkám van benne és szeretnék a fiamnak cserébe legalább egy petákot vagy egy kis garzont, de ha felrobbantják ezt a bioszférát, akkor hova kell az anyagi haszon”?

Tudósként közzé tegyem ingyen energia találmányomat? Úgyis benyeli a szabadalmi hivatal, úgyis leállítanak az öltönyösök, nem lesz belőle pénzed! De ha közzéteszed, már hiába ölnek meg és már nem tudnak elhallgattatni! És a legtöbb ember kényelmes, tehát gyártani utána fogsz tudni! Hasonlóan az OpenSourceEcology.org-hoz (akik egyébként FB-oldalukon is elég aktívak, a saját open source helyi mobil hálózatukat már szintén használják).




gvcs
Közzéteszik, hogyan kell traktort csinálni modulárisan, házilag, mely strapabíróbb, mint a többmilliós high-tech ipari traktorok. Ja, hogy ők a piaci $8000 helyett 4000 dollárért árulják, miközben töredék költségük van? És csaknem $3000-4000 közötti profit van 1 traktoron, miközben közzétették a tudást és bárki, bárki megépítheti? Igen! Működik! Nemcsak Amerikában. Kapzsiság vagy szeretet? Okos szeretet? Érdemes lenne tanulni az Open Source Ecology életközpontú, okosan filantrópikus hozzáállásából!
Mi haszna a haszonnak az élet szolgálata és megélése nélkül? 

Magyar helyi pénzek

Magyar papír alapú helyi pénzek
– Balatoni Korona (Veszprém és környéke, balatonikorona.hu ),
– Soproni Kékfrank (Sopron és környéke, határon átnyúló, kekfrank.hu ),
– Bocskai Korona (Hajdúnánás, bocskaikorona.hu ),
– Rigac (Alsómocsolád, alsomocsolad.hu/new/?s=rigac )
– Történelmi: 2. világháború utáni Ínségjegyek
Helyi pénz (kiegészítő pénznem/pénztípus) lehetne:
– Erzsébet utalvány (fémszál már benne van, lehetne digitális is)
– Széchenyi Kártya (chip már benne van)
– Széchenyi Pihenőkártya (mágnesszalag már benne van)
Spanyol NFC-s kiegészítő pénznem, Orue - monedasocialorue.org
Spanyol NFC-s kiegészítő pénznem, Orue – monedasocialorue.org
Mindezek lehetnének digitálisak is párhuzamosan: az NFC technológiát (Near-Field CommunicationPayPass, contactless payment, érintésnélküli fizetés, mely persze a minden tranzakciót életfogytig utánra is rögzítő, sátánista cashless society elvet hivatott szolgálni az RFID-chip-pelt globális lakosság bevezetése céljából), melyet már (korábbi nevén) az Állami Nyomda (magától értetődően magántulajdon) is beépített termékei közé (lásd két videójukat itt), valamint az okostelefonok app-jait ötvöző megoldások segítségével, amiket a Cyclos is használ! Okostelefonnal nem rendelkezők esetén pedig egyszerű sms üzenetekkel tud működni (lásd az Uruguay-i, államilag elfogadott megoldást itt). Egy eszközt, ha lehet rosszra használni, többnyire lehet jóra is. A kés, a balta, a tűz, a pénz, a web (www, héber betűk számkódjában a váv, a w a 6-os, tehát a www az 666, azaz Lucifer, a fényhozó, csak előtte teremt(eni próbál) egy kis sötétséget, hogy legyen mibe fényt hozni), a telefon, a GPS-es okostelefonok, az NFC-s telefonok és bankkártyák pont ilyenek: jóra is használhatók.
Aki tud TV-távirányítót kezelni (bizonyosan szinte minden szépkorú ember), az tudja a kiegészítő pénznemekkel fizetésre használható NFC-s eszközöket is alkalmazni.
Ha Haiti szigetén a legegyszerűbb utcai halárusnak is tudnak erre a célra közadományozott mobillal fizetni egy katasztrófa után közvetlenül, akkor itt is (lásd a Bank of England múzeumában levő kiállítást, hogy a Haiti katasztrófa után a mobilfizetéssel oldották meg az élet újrakezdését).
Mindezeknél Forint helyett lehetne más az egység, negatív kamattal (a legfontosabb tényező, amit rendre mindig elfelejtenek): gyorsabb eladás-vétel, nagyobb forgási sebesség, ami azonosan egyenlő nagyobb jólét.
Mire várunk? Miért nincs erről beszéd senkinél? Miért nem szerveződik ezért az alternatív ébredő individuum-sokaság? “Mi inkább élünk nyomorogva, jó is az…” ? “Legalább megszoktuk, tudjuk mi merre hány méter…” ?
Érdekes, hogy a bankok mindig rögtön kapnak a technikai újításokra (NFC+mobil apps), ha közcélokról van szó, ez valahogy lassabban megy. Biztos, hogy csak a Birodalom tehet erről?

FRISSÍTÉS 1: Szükség van-e fedezetre?

john rogers value for people co ukNINCS. John Rogers szerint legalább is, aki a helyi pénzek gyakorlati bevezetésében jártas szakember, aki társszerző volt a People Money c. könyvben Bernard Lietaer és Margrit Kennedy professzorokkal. A munka a fedezet, vagy az óra (ha óraalapú a kiegészítő pénznem, mint pl. a St. Gallen-i) vagy az energia, de legfőképpen a korrektség (következményekkel a megkerülése esetén, nem úgy, mint a mostani világ elitjei esetén) és a bizalom.
Idézzük Mr Rogers válaszát kérdésünkre:
Short answer, NO.
Also, DIFFERENCE between standard of value (eg one hour of time in a time bank or Kilowatt hours in an energy standard system) AND whether currency is directly BACKED and REDEEMABLE.
Long answer: different types.
1. Mutual credit (B2B exchange networks, LETS and Time Banks) – backed by willingness of participants to give future goods and services in return for service received
2. Ithaca HOURS model, USA – backed by willingness of participants to give future goods and services in return for service received
3. BerkShares,USA; Chiemgauer, Germany; Brixton and Bristol Pounds, England – backed by national currency people use to purchase local currency
4. Liberty Dollar, USA – was backed by silver until the Feds closed it down.
Best
John

FRISSÍTÉS 2: Alapjövedelem kiegészítő pénznemként


A fenti videó az alapjárandóságról készült legjobb magyar videó. Amennyiben a parlamentben már végleg lejáratódott, alapjövedelemként elhíresült alapjárandóságot kiegészítő pénznemben, például a Drábik által utalt Fehér Forintban vagy bármilyen tetszőleges névvel elkezdenék bevezetni, drasztikusan növelhető a jólét, és az individuumok önállóság, természesen a hatalom rovására (nem véletlenül találták képtelennek a bevezetését, pedig csak fél órát kellett volna utánanézelődni nemzetközi oldalakon – ja, hogy egy nemzet sorsáról döntő egyes képviselők még angolul sem tudnak, miközben egy alap piti munkahelyre lassan két nyelv az alap).
Az alapjövedelem jelenlegi monokulturális, elszívómechanizmusú (gondoljunk a fractional reserve működési mechanizmusra, amit magyarul félrevezetően kötelező tartalékrátának fordítottak, valójában “töredéktartalék rendszere” lenne értelmesebb és kifejezőbb, nem véletlenül nem úgy fordították) rendszerben teljességgel használhatatlan, állítja Bernard Lietaer kiegészítő pénznem szakértő. Ha viszont új pénznemekben használják, az egyik legnagyobb csoda lehet – tette hozzá egyik hanginterjújában.

ÖSSZEGZÉS

A két rendszer, többféle módon (társadalmi, business-to-business, G2G), többféle célra (tudásmenedzsment, idősgondozás, közösségi városápolás, etnikumok felkarolása, társadalmi mezőgazdálkodás) használható kiegészítő pénznemek, valamint a megreformálandó új globális monokulturális pénzrendszer EGYSZERRE tudnak jól működni, mint házasságban a férj és feleség, yang és yin energia, centralizáló és közösségben megtartó energia.
Törékeny pénzügyi monokultúra helyett, a természettől és a modern rendszerelmélet által megfigyelt összetett folyamatrendszerektől (complex flow-networks) tanulva, az ősi biodiverzitás mintájára, monetáris és financiális diverzitás szükséges. Törékeny ultra-hatékonyság (lásd 2008-as ún. válságot: a hatékonyság a krízisbe borulásban is hatékony) helyett stabil biztonság, a fajok, pénznemek portfóliója és együttélő multikultúrája.
Milyen érdekes, hogy épp a napokban, 2014. márc. 14-én látott napvilágot az a NASA tanulmány, mely szerint a mostani, csakúgy mint az ókori római vagy mezopotámiai civilizációk, bár lehet, hogy hatékony, de egyúttal törékeny is és ha nem változik, követi elődeit.

Afrikai és Indiai példa

Vajon ha Afrikában a Bangla-Pesa (cyclos és mobil alapú), vagy Indiában az M-Pesa elindulhat (a Vodafone India and ICICI Bank közreműködésével, India Odisha nevű városában), a Bangla-Pesa máris beváltotta a reményeket, akkor itt Nyugaton ugyan mi akadálya van ?


Ha valakiknek ezek után sem lenne még világos !



A főáramú média a válsággal kapcsolatban folyamatosan azt szajkózza, hogy már látszik az alagút vége. Csak azt felejti el megmondani, hogy mi látszik az alagút végén. Az alagút végén a világtörténelem legfurfangosabb csalása látszik, amit igyekeznek eltakarni előlünk. 
Két érdekes kis animációs filmet ajánlok most a figyelmetekbe, ami KÖTELEZŐ ! melyek címe: 
„A pénz mint adósság”. „Az amerikai álom”
A film részletesen bemutatja, hogy mi is valójában az, amit mi pénznek képzelünk
, és hogy hogyan tudott ezáltal a világra telepedni az a pénzügyi oligarchia, amely 
a pénzzel nem az értékteremtésre hanem az értékek megkaparintására törekszik. 

Egy híres közgazdász mondása szerint, ha a világban mindenki minden tartozását visszaadná a bankoknak, egész egyszerűen nem létezne pénz a forgalomban. Vajon miért is?
Hogy van az, hogy a pénz magánéletet él a gazdaságban, hogy van az hogy a pénzszektor és a reálgazdaság között óriási szakadék tátong?
Hogyan lehet a semmiből pénzt teremteni amely segítségével elképzelhetetlen vagyonokra és hatalomra lehet szert tenni?
Mi is a világtörténelem talán egyik legfurfangosabb csalása? Ezekre a kérdésekre is választ ad a két film.

Forrás: Exopolitika Magyarország
Drábik János - Kik a piacok? Mi az államháztartási hiány? Kik a hitelminősítők?

8 megjegyzés:

  1. Köszönöm Laci, klassz vagy! - Exopolitika Magyarország

    VálaszTörlés
  2. BTW, emlékezzünk, az USA-ban a FED megalapításával EGY ÉVBEN alapították az IRS-t, az adóhivatalt. LOL (iigeen, óóriáási szükségünk van az adóhivatalra, nemzeti éérdeek)

    VálaszTörlés
  3. Frankó anyag, köszönjük !
    Jó lenne, ha ezeket több ember is megértené, mert a pénzért (a "piramis csúcsának" jólétéért) való melózás közben valóban elmegy mellettünk a saját életünk !

    VálaszTörlés
  4. Világhelyzete cikkátvételéből érthetetlenül kivágott rész: a FOREX-nek nincs központja, minden más piacnak van.

    Hol a Forex központja???

    Senki nem beszél erről (kivéve TraderBambu-t). A bankoknak ugyebár van szabályozó központja, a központi bank. Sőt még azoknak is van, a BIS. Az árutőzsdéknek van központja. A részvénypiacoknak, A Tőzsdének is vannak központjai.

    A valuapiacnak, a ForEx-nek (Foreign Exchange) hol a központja? SEHOL! Miért? Minden agyon van szabályozva, még így is mindent el lehet követni a nagysrácoknak, de hogyis-hogyse, a Forex pont nincs szabályozva. Ja, hogy akkor nem lehetne országokat megrángatni egy jó short rally kedvéért, vagy bespajzolni long menésre, mikor államcsőd-riogatás idején "rosszak" (pont akkor a legjobbak nekik) az átváltási arányok?

    Erről miért nem beszél semmilyen politikus, szakértő? Ja mert nem tudja. Peersze. Minden piac szabályozva van, csak ez nem és nem tűnik fel. Hogyan alakult például az ki, hogy a céundában, ahol a ruhákon 4-5 ország pénznemében volt rajta az ár, minden környezetünkbeli ország pénznemében 2, 1-ben 3, és a miénkben volt csak 4 számjegyű egy hosszú ujjú? Pedig nem teljesítenek két számjeggyel jobban a környező országok Magyarország körül és nem dolgoznak a Magyarországon élők NÉGY számjegynyivel rosszabbul vagy négy számjegynek megfelelően kevesebbet a környezetében élőkhöz képest. Hogyan alakult ki, hogy mely ugyanolyan gyenge gazdaságú ország pénzneme ért tízszer-negyvenszer-százszor annyit, mint egy adott másik ország pénzneme? Isten teremtette volna így?

    Se Cobra, se David Wilcock, se Karen Hudes, se egyik pénzügyi leleplező, senki sem beszél erről. Pedig nincs központja. Pedig kellene. Csak a háttérbirodalom érdekei mást kívánnak. Vajon kik szolgálnak két urat és kik tudatlanok?

    VálaszTörlés
  5. Egyik monetáris azonosság: NKK+NKH+VLH = KPF+DL+DE+PE+B, ahol
    NKK nettó külföldi követelés (nettó: a követelés és a kötelezettség különbözete) ,
    NKH nettó kormányzati hitel (kormányzat hitelei és betétei különbözete) ,
    VLH vállalatok, háztartások hitelei,
    KPF készpénz forgalom (bankszektoron kívüli készpénzforgalom)
    DL látraszóló betét,
    DE lekötött betét,
    PE pénzpiaci eszközök,
    B kötvények.
    A felírt összefüggés egyértelműen tükrözi h. a mai modern pénz a monetáris szektor által teremtett hitelpénz.
    Problémák:
    Kamat pozitív hasznossága csak a vállalati szektorban van (mint expanzió költségeinek része), lakosságnál és az államnál negatív és romboló a jövőbeni vásárlóerőre (fogyasztásra) nézve (Dr. Plenter János).
    A megnövekedett hitelexpanzió veszélyezteti a bankrendszert. A bankrendszer sokáig tud úgy működni h. csődben van (és ez visszaélésre adhat okot). Mivel a bankrendszer saját tőkéje a mérlegfőösszeghez hasonlítva igen alacsony (2-8-12%) ezért egy nagyobb hitelleírás/hitelezési veszteség negatív tartományba viheti a bank saját tőkéjét -ilyenkor jön a lakosság terhére való kimentés.
    Áramlások iránya: az infláció és a kamat egy jövedelemelosztási transzfert visz végbe a rendszerben a bérből és fizetésből élőktől a vállalatok felé és a hiteladóstól a pénztulajdonos felé. Ezek a transzferek is csökkenthetik a vásárlóerő paritást. Ha nem működik a pótlólagos hitelteremtés (Riesz) a rendszerben akkor likviditási szűke lép fel ami a termelési ciklust negatív irányba mozdítja (csökkenő kibocsátás - növekvő munkanélküliség).
    A rendszer egy alapvető problémát takar h. a technológia munkaerőt takarít meg. A kiváltott munkaerő "hiányzó" bérjövedelme hiányzik a fogyasztásból. Ezt a kieső fogyasztást pótolták hitelexpanzióval -amivel még jobban tetézték a rendszerben lappangó válság mélységét. A rendszerben "teremtett pénz" -hitelpénz- jelentős része nem forgalomban marad, hanem valamilyen pénzpiaci - tőkepiaci megtakarításban csapódik ki -ami hiányzik a fogyasztásból. (Fogyasztás + beruházás = GDP -felhasználási oldal).

    VálaszTörlés
  6. Le capital (2012.)
    Bennfentes játék (Francia film)

    Téma: a bankár-világ
    Kiváló alkotás, épp kapcsolódik ehhez a bejegyzéshez.
    Aki teheti nézze meg !

    "...Mondja, amit hallani akarnak... Barátaim! Én az önök modern Robin Hood-ja vagyok! ... Továbbra is elveszünk a szegényektől és adunk a gazdagoknak!"

    "Ezek gyerekek! Nagy gyerekek. Szórakoznak és ezután is szórakozni fognak. Míg minden gajra nem megy!"

    VálaszTörlés
  7. miért olvastam én elsőre gójra szót gajra szó helyett az utolsó sorban...
    Köszönöm, nézem!

    VálaszTörlés
  8. Bernard Lietaer első magyar könyve megjelent Pénz és Fenntarthatóság címmel: http://penzesfenntarthatosag.hu

    VálaszTörlés