2016. július 10., vasárnap

Putyin keményen kimondta: "Hogyan nem érzitek a veszélyt, amibe a világot sodorják?"- figyelmeztet a nukleáris háború lehetőségére



Szomorú, hogy ezt sem fogjuk hallani a főáramú média híradásaiban a Varsóban most futó NATO-csúcs és az orosz határ mellett zajló NATO-hadgyakorlat kapcsán... :

miközben gyakorlatilag Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország ad terepet a II. világháború óta zajló legnagyobb nyugati hadgyakorlatnak, melynek nyíltan is Oroszország elrettentése és provokálása a célja...


Putyin is megszólalt, de szavai most is világosak és egyértelműek, sajnos nem túl biztatóak. 

Putyin és Lavrov külügyminiszter évek óta nem győz figyelmeztetni a veszélyre, amibe az agresszív NATO-terjeszkedés sodorja Európát és a Földet.
Akik végignéztek már pár sok órán keresztül zajló Putyin-sajtótájékoztatót és interjút, azoknak ez nem új információ, DE
 érdemes meghallgatni :

"Tudjuk évről évre jobban, mi fog történni és ők is tudják, hogy mi tudjuk.
Egyedül ti vagytok azok, akiknek hosszú meséket adnak be és ti beveszitek, sőt még terjesztitek is a saját országotok állampolgárainak. 
Ti emberek viszont nem érzitek az egyre közeledő veszélyt - és engem ez aggaszt elsősorban. 
Hogyan nem vagytok képesek megérteni, hogy a világot egy visszafordíthatatlan irányba sodorják ? Miközben úgy tesznek, mintha semmi sem történne. 
Nekem már fogalmam sincs, hogyan juttassam el önökhöz ezt világosabban...."


"Az iráni fenyegetés gyakorlatilag nem létezik, de a NATO rakétavédelmi rendszert mégis telepítik Európába. Ez is azt bizonyítja, hogy igazunk volt, amikor azt mondtuk, hogy motivációik nem valódiak és nem voltak velünk nyitottak. Állandóan az iráni fenyegetésre mutogatnak, hogy igazolják ezt a rendszert. Még egyszer elmondom:
HAZUDTAK NEKÜNK. 
Most viszont már a rendszer működik és fel van töltve rakétákkal. Ahogy ti is (újságíróként) tudjátok, ezeket a rakétákat kapszulákba helyezik, amiket a nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákban is használnak. Szóval olyan rakétákkal vannak feltöltve, melyek képesek 500 km mélyen behatolni a területre.

Természetesen a technológia fejlődik és még azt is tudjuk melyik évben lesz képes az USA a következő rakéta-generációval készen, mely már 1000 km-t tesz meg...és így tovább....
És attól a pillanattól kezdve elkezdik majd fenyegetni közvetlenül Oroszország nukleáris potenciálját." (Vlagyimir Putyin)

NATO / amerikai harckocsik masíroznak Észtország útjain az orosz határhoz

“We know year by year what’s going to happen, and they know that we know. 

It’s only you that they tell tall tales to, and you buy it, and spread it to the citizens of your countries. You people in turn do not feel a sense of the impending danger – this is what worries me. How do you not understand that the world is being pulled in an irreversible direction? While they pretend that nothing is going on. I don’t know how to get through to you anymore.” – President Putin

Eközben a hidegháborúnak véget vető Mihail Gorbacsov is megszólalt, aki szerint a NATO-csúcs döntései arról tanúskodnak, hogy a szövetség a hidegháborútól a valóságos háború felé lépett.
"A NATO megkezdte az előkészületeket a hidegháborúnak forró háborúvá történő átalakítására.”
– jelentette ki Gorbacsov, aki hozzátette, hogy

"a varsói retorika ordítóan arról árulkodik, hogy szinte hadat akarnak üzenni Oroszországnak. Védelemről beszélnek, miközben ténylegesen már támadó akciókra készülnek.”

Az egykori szovjet elnök szerint a Varsóban meghozott döntések Oroszországot egy növekvő szembenállásba rángatják bele. Gorbacsov úgy véli, hogy felettébb gyanús a NATO-tagállamok viselkedése, mivel igyekszenek azt a látszatot kelteni, hogy semmitől sem félnek.

"Oroszországnak természetesen folytatnia kell a védekezés politikáját, de meg kell állítani ezt a borzalmas folyamatot. Minden népnek, az ENSZ-nek, a Biztonsági Tanácsnak nagyon keményen kell reagálnia, hogy megállítsák azt, ami zajlik.” – mondta Gorbacsov.


Tudásanyag:





Számtalan hírt és cikket közöltem az elmúlt időben veletek ezekről a frissen zajló folyamatokról és összefüggésekről.
Íme a kapcsolódó cikkek időrendi sorrendben: 

 Létrejött a NATO-Schengen-Mától amerikai tankok és katonai szállítmányok ellenőrzés nélkül mozoghatnak az EU-területén!
★ 
Elkezdődött a valaha volt legnagyobb NATO-hadgyakorlat Kelet-Európában - Videóbeszámoló
★ 
Az USA Oroszország és Kína elleni háborúja Európa és Ázsia egészének romba döntését jelenti

★ 
Az új EU-NATO paktum megváltoztatta Európa alkotmányos rendjét és erről 'senki' nem tud!
★ 
Az újságírás totális csődje az Oroszországról szóló német média-Panaszt nyújtottak be német médiaszemélyiségek
★ 
Európai hadsereget akarnak létrehozni a Brexit után - legalábbis ez szerepel a tervekben

★ 
Putyin legfontosabb és súlyos mondatát már nem merte lehozni a főáramú média
★ 
Agresszív NATO-terjeszkedés: Kanada szintén csapatokat küld az orosz határhoz a NATO keretében
★ 
Putyin: Oroszország reagálni fog, ha Finnország belép a NATO-ba

★ 
Agresszív NATO-terjeszkedés: A hidegháború óta legnagyobb hadgyakorlatát kezdte meg Kelet-Európában
★ 
Amerikai katonák vonulnak be Magyarországra idén nyáron
★ 
Miért bukott meg az USA "demokrácia-exportja" és hozta be a káoszt
★ 
"Egy éven belül atomháborút fogunk vívni Oroszországgal" - a NATO-tábornoka szerint
★ Kezdődő háború és a demokrácia, RON PAUL és a szabadság ! A választás illúziója...

The Nation.com
Fordította :SBG Buddha - VilagHelyzete.com
FB-oldal: VilagHelyzete.com Awakening The World
Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: Alternativhirek.blogspot.com



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése