2016. szeptember 10., szombat

A teljes iszlám igazság - A migráció általi dzsihád ('hidzsra') volt az iszlám sikerének titka-Mit mond a kafírokról a Korán


Itt az idő tisztán beszélni az egész migrációról, bevándorlási invázióról az egyik legnagyobb iszlám szakértővel. - aki nem más, mint Bill Warner.
Bűntudatkeltés és pszichológiai hadviselés zajlik Európa iszlamizációjáért. A szerző – aki a terület tudományos kutatója – írásában rámutat a muszlim világból áradó gyűlölet valódi okaira.
"A hidzsra a migráció általi dzsihád az iszlám doktrínában.A hidzsra egy politikai taktika, amit Mohamed használt nem muszlim országok meghódítására."

Bill Warner PhD, a politikai iszlám elismert és nagy tiszteletben álló szakértője. Doktori címét a fizika és matematika tudományok területén szerezte 1968-ban, az Észak-Carolina Állami Egyetemen. Nyolc éven át a Tennessee Állami Egyetem tanára volt. Egész életében érdeklődést mutatott a vallások és a történelemre gyakorolt hatásuk iránt. Évtizedeken keresztül tanulmányozta a fő vallások forrásszövegeit.
A szeptember 11-ei merénylet után úgy döntött, hogy az iszlám forrásszövegeit elérhetővé teszi a hétköznapi emberek számára. Dr. Warner a tudományos elmélet és matematika területén szerzett tudását alkalmazza az iszlám tanának elemzésekor. Az első lépés annak felismerése volt, hogy az iszlám szövegek olvasása és megértése természeténél fogva bonyolult feladat, ezért Dr. Warner egy olyan képzési rendszert hozott létre, ami eloszlatja a szövegekben fellelhető zavart. Egyértelművé vált, hogy az iszlám nem azoknak a civilizációs alapelveknek a mentén jött létre, amelyekre a világ többi része épült.

Dr. Warner a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának (CSPI) alapítója és elnöke.
Az elmúlt évben az iszlám országokból történő bevándorlás lett az európai kontinens évtizedek óta egyik legsúlyosabb problémája. Jelenleg is sokféle, különböző ember tart Európa felé a balkáni és a Földközi-tengeri útvonalakon keresztül, köztük olyanok is, akiknek az életét tönkretette az Iszlám Állam által indított dzsihád.

Azonban a titkosszolgálatok jelentései alapján harcosok is vannak közöttük, akik ezt a dzsihádot akarják rászabadítani Európára. A migránsok messze legnagyobb csoportját a gazdasági bevándorlók képezik, akiket a jobb élet reménye motivál, amelyet az európai államok szociális ellátórendszere biztosít majd számukra. Az sem titok, hogy a bevándorlók legnagyobb része muszlim. Bár a bevándorlással kapcsolatos viták legtöbbje főleg az Európába történő muszlim bevándorlás gazdasági és biztonsági következményeivel foglalkozik, ennek a cikknek az a célja, hogy elemezze a politikai iszlám doktrínájának álláspontját a bevándorlással kapcsolatban.


Jelenleg az Európai Unióban egy kalap alá veszik a volt gyarmatosító, nyugati civilizációjú nemzeteket a gyarmatokkal sosem rendelkezőkkel, azonban nem esik szó azokról a népekről, akik ugyan nem nyugatiak, de történelmük során hatalmas birodalmakat hoztak létre. Ráadásul folyik egy állandó hamis bűntudatkeltés a fehér ember ellen - különösen Németországban jelentős ez - mintha vezekelni kellene, vagy áldozatként lefeküdni és megadni magunkat, sőt a nyakunkat önként odatartani a machete elé... Mert aki nem ezt teszi, az megkapja a rasszizmus, kirekesztés, embertelenség vádját....

Pontosan azért kell számos dolgot kutatni, tisztán látni, mert ezek a vélemények teljesen légből kapottak, és alattomos céljuk a fehér, keresztény európai emberben való bűntudatkeltés, a már így is krónikus etnomazochizmus (lásd Guillaume Faye) minden határon túl való felerősítése, és Európa muszlim tömegek általi megszállásának pszichológiai hadviseléssel történő előkészítése.

Amikor először elkezdtem tanulmányozni az iszlámot és elolvastam a Koránt és Mohamed életét, meglepett, hogy milyen sok dolog szól a nem muszlimokról (…) furcsának találtam, hogy a Koránnak a kétharmada rólam a 'kafirról', hitetlenekről szól, nem tudtam, hogy ez benne van. A nem muszlimoknak meg akarom tanítani, hogy mit mond róluk a Korán” – mesél Bill Warner a több, mint negyven éve tartó tudományos érdeklődésének kezdeteiről.


Hidzsra - A migráció (menekülés) általi dzsihád
A bevándorlás doktrínáját hasonló módon kezelik. Ezt különösképpen Szíriában találhatjuk meg, Mohamed életrajzában.
622-ben Mohamed elhagyta Mekkát, és Medinába vándorolt, mert a mekkaiak úgy tartották, hogy ő a konfliktusok forrása, és nem akarták, hogy polgártársuk legyen többé. Ezt az eseményt 'hidzsrának' hívják, és kulcsfontosságú az iszlám történelemben. A hidzsra nem csak az iszlám naptár kezdete, de ez jelöli a szakítást is a mekkai és a medinai Korán között, és a vallásos iszlám átalakulását politikai iszlámmá.

<<< Éppen ma - 2016.Szeptember 10-én kezdődött meg a mekkai zarándoklat (a Hajj - Hadzs) ünnepe.

Mohamed tizenhárom éves prédikátori karrierje során Mekkában kb. 150 embert térített át az iszlámra. A Medinába való migráció után a dzsihád tíz éve alatt , Mohamed elterjesztette az iszlámot egész Arábiában. Az a tény, hogy az iszlám naptár Mohamed Medinába migrálásával kezdődik, és nem a születésével, halálával vagy az első Korán-kinyilatkoztatással, jelzi ennek az eseménynek a jelentőségét.
[Korán 2:218]„Akik hisznek és elvégzik a hidzsrát, és harcba szállnak Allah útján, azok reménykedhetnek Allah könyörületében. Allah megbocsátó és könyörületes.”


Káfir az a szó, amelyet a Korán használ a nem muszlimokra. Ezt általában nem hívőnek, vagy hitetlennek fordítják, de ez a fordítás hibás, ennél sokkal negatívabb a jelentése. A hitetlen szó semleges, miközben a Korán hozzáállása a hitetlenek felé nagyon negatív.
(A magyar irodalmi nyelv találóan fordította a káfir szót 'gyaur kutyának'.)

- A Korán szerint Allah gyűlöli a káfirokat.
- Egy muszlim sosem lesz egy káfir igaz barátja.
- A káfirt rabszolgasorba lehet taszítani, meg lehet erőszakolni, le lehet fejezni, szövetkezni lehet ellene, lehet terrorizálni, és meg lehet alázni.
- Egy káfir nem egy teljes ember.

Bevándorlás iszlám országokba


A hidzsra első koncepciója Mohamed Mekkából Medinába való migrációjából származik. Az iszlámban Mohamed minden muszlim számára az erkölcsös magaviselet tökéletes példája. Ezért, ha egy muszlim olyan helyen van, ahol nem tudja gyakorolni az ideológiáját, akkor azt kellene tennie, amit Mohamed is tett, és el kellene hagynia ezt a helyet. Olyan helyre kellene mennie, ahol a saría képezi a törvényes rendet, és ahol követheti az iszlám doktrína előírásait.

Az Iszlám Állam erre a rendre hivatkozik a propagandavideóiban. Emlékezteti az európai muszlimokat vallásos kötelezettségeikre, hogy távozzanak egy olyan helyre, ahol a saría az uralkodó törvény, és vegyenek részt a dzsihádban Allahért.

Dzsihád


A muszlim bevándorlás a káfirok (hitetlenek) által kormányzott országokba nem bírt különösebb jelentőséggel a múltban. Ellenkezőleg, a 9. századi iszlám hittudósok veszélyesnek tartották a nem iszlám országokban való tartózkodást, mivel ez gyengítheti a muszlimok hitét.
A késő újkorig az iszlámot elsősorban fegyveres dzsiháddal terjesztették. 

Az iszlám sikeres terjeszkedését a következő, jól bevált minta folytonos ismétlésével biztosították:
egy adott ország lakóit választás elé állították – vagy megtérnek az iszlámra, vagy harcolniuk kell. Ha a megtérés ajánlatát visszautasították, akkor az iszlám seregek meghódították az országot. Ha a muszlimok győztek a csatatéren, a leigázott férfiak közül sokakat megöltek, a nőket és a gyerekeket pedig foglyul ejtették mint hadizsákmányt, és eladták őket a rabszolgapiacon.

Akiket nem öltek meg vagy hajtottak el rabszolgának arra alávetett, ún. dimmi státuszt kényszerítettek. A dimmiként való élet annyira nehéz és megalázó volt, hogy a hitetlenek fokozatosan áttértek az iszlám hitre, és hétköznapi polgárokká váltak. Egyes régiókban ez a folyamat évszázadokig tartott, tekintve, hogy a dimmik kitartóak voltak az iszlám hitre térés elutasításában. Végül ez a módszer sikeres volt, és muszlim vidkékekké alakította a keresztény Közel-Keletet, Észak-Afrikát és Kis-Ázsiát. Hasonló sorsra jutottak a buddhista területek a mai Afganisztánban, a hinduk Indiában és Pakisztánban, vagy a zoroasztriánus Irán. Ezeknek a területeknek a muszlim inváziója még könyörtelenebb volt, mivel a politikai iszlám doktrínájában a dimmi státuszt csak a keresztények és a zsidók kaphatják meg.

Bevándorlás nem-iszlám országokba

A muszlimok nem jöttek nagy számban a káfirok nyugati országaiba a huszadik század második feléig. A fő motiváló tényezők gazdasági természetűek voltak.
Abban az időben számos nyugati politikus úgy gondolta, hogy a muszlim országokból származó munkaerő majd Európában marad néhány évig, és miután kerestek egy kis pénzt, a muszlim munkások hazatérnek családjaikhoz a hazájukba. Azonban nem ez történt. Ellenkezőleg, a családok csatlakoztak a munkásokhoz, és véglegesen letelepedtek a befogadó országokban.

A nyugatra vándorló muszlimok nagy száma arra késztette az iszlám tudósokat, hogy újragondolják ezt a problémát. Egyetértettek abban, hogy ha megtiltanák a tömeges vándorlást, csak elidegenítenék a migránsokat. Ehelyett arra fókuszáltak, hogy egy vallásjogi keretet állítsanak fel annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a migránsoknak a muszlim identitásuk megtartását, egyszersmind hasznossá tegyék a vándorlásukat az iszlám számára. A keretmegegyezés öt fő pontot tartalmazott:

1. A muszlimok az iszlám nép, az umma részei, bárhol is éljenek.
2. A nem-iszlám országokban való élet nem kívánatos, de elfogadható, ha a migráns példás muszlimként él.
3. Minden migránsnak kötelessége a vallásos identitásának folyamatos erősítése, és a tartózkodás minden olyan dologtól, amely az iszlámmal ellentétes.
Vallásos identitásuk erősítése érdekében mecseteket kell építeni, adományokat kell adni nekik, muszlim iskolákat, kulturális központokat és boltokat kell üzemeltetni.

4. Minden migránsnak elő kell mozdítania a muszlim közösség célkitűzéseit, mind vallási, mind politikai téren, és nem szabad különbséget tennie a kettő közt.
5. A muszlimoknak nyugaton terjeszteniük kell az iszlámot a hanyatló és spirituálisan kiüresedett nyugati társadalmakban.
E pontoknak az volt a céljuk, hogy a muszlimokat rákényszerítse arra, hogy fontosabbnak tartsák vallásos identitásukat, mint a nemzeti hovatartozást, hogy szegregálják őket a többségi társadalomtól, és hogy az iszlám terjesztésének ügynökeivé tegyék őket a világban. A legfontosabb elvárás az volt, hogy elkülönülve éljenek a káfiroktól, és ne kössenek barátságokat a káfir társadalmakban. A muszlimokkal való barátkozást és a nem-muszlimoktól való szegregációt úgy mondjak al-Walaa wa al-Baraa. Ez az arab kifejezés a Koránból ered, és úgy is fordítható, hogy „hűség és eltaszítás”.
[Korán 58:22„Nem találsz olyan népet, amely – ha hisz Allahban és a Végső Napban – szeretettel viseltetne olyanok iránt, akik szembeszegülnek Allahhal és a küldöttével, még akkor sem, ha azok atyáik, fiaik, fivéreik vagy a nemzetségük tagjai lennének.”
A Korán sokszor hangsúlyozza, hogy azok, akik Mohameddel emigráltak a nem-muszlim társadalmakba, és uralkodtak fölöttük az iszlám érdekében, tökéletes példaképek a muszlimok számára, és Allah szereti őket. [Korán 2:218]„Akik hisznek és elvégzik a hidzsrát, és harcba szállnak Allah útján, azok reménykedhetnek Allah könyörületében. Allah megbocsátó és könyörületes.”

Az iszlám háza és a háború háza
Az iszlám politikai doktrína a világot - dar al-iszlámra (az iszlám háza), - és dar al-harbra (a háború háza) osztja fel.
1. Az első kategória az iszlám és a saría törvény által uralt országokat foglalja magába.
2. A második kategória – a háború háza – a káfir országokat jelenti. A politikai iszlám végső célja, hogy a háború házát beintegrálja az iszlám házába.
Ezt a célt Mohamed tűzte ki.

[Sahih Muslim, 1.kt. 31.]„Bizony, azok akik hittek és azok akik vándoroltak és harcoltak Allah ügyéért – ők számítanak Allah irgalmára. És Allah megbocsátó és irgalmas.”
A LÉNYEG: 
Ez a koncepció feloldja a két különböző, akár ellentmondó megközelítés közötti feszültséget az iszlám bevándorlást illetően:
Ha az iszlámot gyakorlók úgy érzik, nem tudják alkalmazni az iszlám ideológiát ott ahol élnek, akkor használhatják az első megközelítést, és vándorolhatnak az iszlám házába (az iszlám földjére).
Ha már a háború házában (a háború földjén) élnek, vagy a káfir országokba akarnak utazni, akkor a második megközelítést kell alkalmazniuk, és az umma és az iszlám érdekében felhasználni a migrációjukat.
Taktika

Azok, akik a második változatot választják, Mohamed medinai példáját kell követniük, és fokozatosan gyöngíteni a káfir társadalom pozícióit. A dzsihádot kell vívniuk, minden eszközzel: beszéddel, írással vagy karddal (a helyzettől függően), és biztatni másokat a saría törvény követésére.
Az első migránsok nincsenek könnyű helyzetben. Amíg az iszlámnak nem lesz jelentős befolyása a befogadó társadalomra, néha szükséges, hogy a muszlim bevándorlók részt vegyenek olyan tevékenységekben, amit a saría megtilt.
Ezt lehetővé teszi a „darura” iszlám koncepciója.
A darura azt jelenti, hogy a muszlim megteheti azt, ami általában tilos, és elkerülheti annak végrehajtását, ami elő van írva, hogyha a körülmények ezt diktálják. A kitman, tawriya, muruna és taqiyya koncepciói (ezekre néha „szent megtévesztésként” is hivatkoznak), hasonló módszerek. Lehetővé teszik a muszlim számára, hogy hazudjon, féligazságokat mondjon, ne mondja el a teljes igazságot, vagy elrejtse valódi szándékát abban az esetben, ha az iszlám érdekében teszik.
Ezek a módszerek azonban ideiglenesek. A végső cél az, hogy létrehozzák az iszlám kormányzást, bevezessék a saría jogot, hogy ilyen módszerekre már ne legyen szükség. Addig is a muszlimok Mohamed tanácsát követhetik:
[Sahih Bukhari hadísz 4. kötet, 52. könyv, 268.]
„Allah apostola azt mondta: ‘A háború megtévesztés’.”

MI A SARIA-törvénye és politikája? Jóval több egy jogrendszernél!  
<<< A lényegre törő könyv eredetileg a törvényhozóknak készült. Munkájukhoz meg kellett érteniük a saría törvényműködését. Nekik nincs sok idejük, ezért az első kiadás csupán 54 oldalas volt.

A törvényhozóknak és az embereknek annyira megtetszett, hogy pillanatok alatt több mint 50.000 példányt adtak el belőle…
A saríáról gyakran mint törvényről, a saría törvényéről beszélnek. Holott a saría jóval több egy jogrendszernél.

Tárgyalja a teológiát, az imádkozást, a jótékonykodást és a böjtölést is. Nincs az életnek olyan területe, amit ne érintene a saría. Magában foglalja a szexuális viselkedést, meghatározza, hogyan kell köszönni, vagy hogyan kell megírni egy végrendeletet.
A könyv megrendelhető innen






A dzsihád szerves része az iszlám erkölcsi gazdaságának, ami jól érzékelteti, hogy létfenntartásának elengedhetetlen eszköze az erőszak.
A Marokkóban született társadalomtudós, Abdesszamad Belhadzs nyilatkozott Speidl Biankának.

Az egyetemi tanár korábban nem részletezett alapossággal tárja fel azokat a háttérben megbúvó törekvéseket, mozgatórugókat, amelyek rávilágítanak a dzsihádizmus, a mostani nyugat-európai merényletek, a migrációs válság és a közel-keleti háborúk közötti összefüggésekre.



A női test a meghódítandó területet szimbolizálja, az erőszaktevő pedig a hódító szerepében tetszeleg. A Nyugat vágyott gyümölcsei közül ez a legkönnyebben elérhető és megszerezhető.
A bevándorlók és leszármazottaik köré­ben tapasztalható, nőkkel szembeni agresszió oka egy olyan mechanizmus, amely a muszlim világban és az európai muszlim közösségekben egyaránt jelen van, és valósággal kineveli a szexuális ragadozókat. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden fiatal muszlim potenciális bűnöző, de azt igen, hogy az arab muszlim kultúra szexuális etikája kettős mércét alkalmaz és ezért táptalajt kínál a szexuális zaklatásnak olyan nőkkel szemben, akiket erkölcstelennek bélyegez.
Az erőszak értelmezése három, egymással összefüggő aspektusra hívja fel a figyelmet:
 - megvilágítja az érkezők kultúráját,
- azt, hogy miként gondolkodnak az őket befogadó társadalmakról,
- s azt is, hogy milyen eszközei és lehetőségei vannak a befogadó országok rendvédelmi szerveinek állampolgáraik védelmére.



A NŐ TULAJDON

Az iszlámban az egyik legsúlyosabb etikai vétség a közösség egységének bomlasztása. A Korán és a szent hagyomány a nőket potenciális viszályszítóként jellemzi, mert testük vágyat ébreszt és ezért a férfiak között ellenségeskedést okoz. 

A nő próbatétel a „kegyes” férfi számára, hiszen az erkölcsi krízis okozója a nő teste. Ezt a problémát a vallási törvény, a saría hivatott kiiktatni a házasság előtti szexuális kapcsolat tilalmával, a férfiak és nők elkülönítésével, mindenféle testi érintés – például kézfogás – tiltásával. Ezek a keretek nem adnak teret a vágy természetes kifejezésének, a férfi–nő kapcsolatot kizárólag a közösség céljainak szolgálatába állítják.
A nemi szerepeket, a férfiak és nők kapcsolatrendszerét szabályozó törvények egyértelmű üzenete: a nő tulajdon. Ez a szemlélet a nőket férfi rokonaik – azaz uraik – férfiasságának és becsületének letéteményesévé teszi, kudarc esetén pedig bűnbakká, a föld színéről is letörlendő szégyenfolttá.

A VilagHelyzete Blogban és az Alternativhirek oldalon számtalan cikket írtam már az aktuális bevándorlási helyzet igazságairól, kérdésekről, válaszokról, és a tervről, amit megalkottak évtizedekkel ezelőtt a piramis csúcsán.
Ezért most a cikkben nem szerettem volna külön kitérni a jelenlegi aktuális állapotokra, amivel Európának és Magyarországnak szembe kell néznie, hiszen ezzel a legtöbb VilagHelyzete olvasó már tisztában van.
De természetesen a hozzászólásokban és a VilagHelyzete FB-oldalon minden szempontot, tényezőt szóba lehet hozni, amit még fontosnak tartotok...
(SBG Buddha-VilagHelyzete.com)


Forrásként a következő oldalakat használtam fel:
Az egyik legfontosabb elsődleges forrás a politikai iszlám doktrínája, amely megtalálható a Koránban, a szírában, és a hadíszban (a Sahih Bukhari és a Sahih Muslim hadíszt használtuk, amiket a legmegbízhatóbb forrásokként tartanak számon).

(Politikai Iszlám Tanulmányok Központja Magyarország)

Kapcsolódó cikkek :  BEVÁNDORLÁS / MIGRÁCIÓ Alternatív Hírek

✔ Hihetetlenül őszinte beszéd a bevándorlási-invázióról az MTA volt elnökétől - Maróth Miklós
Párizs külvárosait már háborús zónává alakították a muzulmán bevándorlók-amit nem mutat a főáramú média
„Franciaországnak vége..." - Almássy Ferenc újságíró a Mélymagyar című műsor vendége
Birmingham utcáin is kezd megjelenni a káosz muszlim vallásháborúk miatt
Kelet-London - Ez már nem a britek földje! Ha nem látnám, nem hinném el....
Multikulti társadalmi felmérés: "Nem akarnak beilleszkedni, ehelyett saját társadalmat építenek"
Soros dollármilliók a "migrációs invázió normaként való elfogadtatására"
A migráns-invázió mögötti igazságokról nyíltan beszél David Icke ebben a videóban (magyar felirattal)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése