2018. április 23., hétfő

Égi "áldás, de valami nem stimmel vele! A szaharai port mióta vonzza a mágnes? Sorra érkeznek a hivatalos verziót cáfoló videók - Fémekkel van tele


A hivatalos hírekben hallott, Európa és Magyarország egyes részeit beterítő égből érkező sár és barna homokréteg sokakban vetette fel a kérdést: Most éppen mit kaptunk a nyakunkba? 



Természetesen ahogy lenni szokott, megtudtuk, hogy (mint mindig) egy természetes jelenséggel állunk szemben: A Szaharából érkező homokkal volt tele minden.

El is fogadtam én is (bár megkérdeztem róla a VilagHelyzete közösségi médiájának olvasóit), hiszen miért kételkedjünk, ha nincs rá ok, pláne nem akar senki riadalmat kelteni.
Nem is foglalkoztam vele, de kaptam Olaszországból egy videót, amit meg is mutatok újra itt a blogon.

Ezt követően pedig ezen felbuzdulva magyar VilagHelyzete olvasók is megismételték a kísérletet, sorra küldték el nekem és az eredmény ugyanaz lett:

Tényleg vonzza a mágnes és fémekkel lehet tele az úgynevezett szaharai homok, amit én csak "trutymónak" neveznék egyszerűen.

Nézzük meg mit tud ez a mindent beterítő "szaharai homok"....!

Egy egyszerű megfigyeléssel tesztelték Olaszországban az ún. Szaharából érkezett, Európát belepő trutymót (nevezzük homoknak)....
Tele van olyan fémmel, amit vonz a mágnes, mintha csak vasreszelék lenne az egész....

Elvileg a homok - a sivatagi homok pláne - kvarckristályokból (sziliícium-dioxid) áll !
Bár vannak a Földön olyan helyek, ahol vasoxid miatt vöröses színű homokos területek vannak, de nem ilyen mértékben, hogy légkörbe kerülve a felhők vassal teli szemcséket szállítsanak... (VilagHelyzete saját megj)

És íme a magyar olvasóktól kapott videók:



És egy másik videó: 


Mindenkinek a fantáziájára és akinek van esetleg rá lehetősége, akkor egy-egy laborvizsgálatra bízom, mit kaptunk a nyakunkba...

Kapcsolódó VilagHelyzete cikkek és tudásanyag: 

Tökéletes bizonyíték a Chemtrail-permetezésről + Amit tudni kell az alumínium/bárium mérgezésről


Pilóták, orvosok, tudósok tanúvallomása a chemtrailekről (vegyi csíkokról az égen) 

1978 óta módosítja az időjárást az USA-t is kézben tartó háttérhatalom a kongresszusi irat szerint 

Légkörmódosító-programokat kidolgozó tudósok is megrémültek a tervektől,amiket segítettek megalkotni! 

IDŐJÁRÁS-módosítás dokumentumai / CHEMTRAIL kongresszusi bizonyíték

Magyarország CHEMTRAIL-támadás alatt áll egész nap - Elképesztő mennyiségű vegyi csík borítja az eget - Özönlenek a képek mindenhonnan 

Több tonna CHEMTRAIL anyagot nyomtak ma a nyakunkba ! Nektek is feltűnt? 

Újabb több száz CHEMTRAIL-csík terítette be Magyarországot szombaton ! Miért okoznak rákot szándékosan ? 

Csíkok az égen = vegyi permetezés - CHEMTRAILS 

Dokumentumfilm: "Mi a fenét permeteznek ezek?"  

Ébresztő videoclip a Chemtrail permetezésről

Chemtrail-pilóta elfelejti lekapcsolni leszálláskor a szórófejeket 
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2018. április 21., szombat

A "vérengzés nyara" várható Londonban, ha a fiatalok körében elkövetett erőszak így folytatódik - "Olyan a helyzet, mintha háborús zónában lennénk" figyelmeztet Anglia vezető sebésze


A vezető traumatológiai sebész előrejelzése szerint a "vérengzés" nyara következik Londonban, ha az ifjúság körében elkövetett erőszak riasztó aránya így folytatódik tovább. 

Martin Griffiths elmondta, hogy
"Gyermekek késeléssel és lőtt sebekkel való kezelése a Londoni Királyi Kórházban teljesen hétköznapivá vált. Olyan, mintha valami háborús zónában lennénk, hiszen a sebesülések általában életveszélyes sérülések. Hamarosan elérjük azt a szintet, mintha Dél-Afrikában lennénk. 

Nagyon nehéz időszaknak nézünk elébe!" - figyelmeztet. 

A doktor már korábban is elmondta, hogy katonai orvos kollégái szerint olyan a helyzet Londonban, mintha a Közel-Kelet háborús zónáiban teljesítenénk szolgálatot. Olyan életveszélyes sérülésekkel hoznak be folyamatosan fiatalokat - szúrt és lőtt sebekkel - , mintha nem is Angliában lennénk. 
"Minden nap hoz a mentőautó egy olyan tinédzsert, akit leszúrtak. Ez nem lehet igaz! Nem vagyunk háborúban. A legfiatalabb leszúrt gyerek, akit kezeltem, 9 éves volt!

A valós képet jól jelzi a traumatológiai sebész következő mondtata:

"Csütörtök este fél 8-kor ülsz az újraélesztéses váróban, még csak sötét sincs kint, de már 4 gyereket hoznak be és ilyenkor elgondolkozol magadban. Minket nem erre képeztek ki!"

Én traumatológiai sebész vagyok, nem gyermekorvos. Olyan képességeket kell használnom gyerekeknél, amiket felnőtt traumás sérüléseknél szoktunk.
Ez nem volt része 'az alkunak'. De most már gyerekeknél van ilyen helyzet.
Üdv az új normában."

Csak 2018-ban már 60 embert halt meg késeléses támadásban egyedül a Sahid Khan által vezetett Londonban. A brit főváros a jelentések szerint utólérte New York-ot, mely évtizedeken át vezetett a hasonló bűnözési statisztikákban...
Bár a főváros pakisztáni polgármestere elmondta, hogy a terror hozzátartozik a nagyvárosi élethez, de szerintem a valódi angolok és britek erről teljesen másképp vélekednének, ha megkérdeznék őket.

Ha egyáltalán megkérdeznék őket....

Bár akkor azonnal kiderülne, hogy ezen súlyos bűncselekmények, ami miatt London egyes kerületei kezdenek Dél-Afrika vagy Mogadishu utcáira hasonlítani, ezek mind a közel-keleti és afrikai bevándorlók által sűrűn lakott és elárasztott területek.

Ha a szellem egyszer kiszabadul, azt már nem lehet visszaküldeni a palackba....

(SBG Buddha - VilagHelyzete megj)

A héten már felhívták a polgármester, Sahid Khan figyelmét arra, hogy vállalja a felelősséget, amért egy erőszak-spirálba taszította Londont és hagyta elszabadulni ezt a fajta bűnözési hullámot!

A járványszerűen terjedő késelésekért felelőssé teszik, mivel Sahid Khan azzal kampányolt és erőteljesen fel is lépett a rendőrség kemény intézkedései ellen, azt állítva, hogy "ez majd növeli a bizalmat a rendőrség és a bevándroló fiatalok között."

Hát láttuk, hová vezet mindez.

Forrás: The Times / Breitbart

(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)

Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:











◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2018. április 10., kedd

"A főáramú média feladata az, hogy szabályozza, mit gondolnak az emberek, nem pedig Trumpé" - elszólta magát Brzezinski lánya az MSNBC műsorvezetője


Az MSNBC műsorvezetője szerint a mainstream média feladata, hogy szabályozza mit gondolnak az emberek. Ma már nincs tájékozott ember, aki ezen meglepődik, hiszen számtalan alkalommal lepleztük le őket, vagy éppen ők saját magukat, de ennek ellenére mindig megdöbbentő szembesülni ezzel.
Akár a külpolitikát, akár a belpolitikát nézzük egyértelmű és világos, hogy a média által delegált megmondóemberek és szlogenek visszhangoznak civil magánemberek privát beszélgetéseiben is. - Ami azért megdöbbentő, tegyük hozzá, de szinte természetesnek vesszük.

Mindenki csak azt szajkózza, amit a média, a TV-műsorok, a műsorvezetők a szájukba adnak..... Ezer példát tudnánk rá hozni, még csak messzire sem kellene mennünk... De maradjunk az USA-nál.


Az MSNBC stúdióbeszélgetésének témája éppen a szörnyűséges emberevő Donald Trump volt, amikor az egyik műsorvezető, Mika Brzezinski (igen, annak a bizonyos Zbigniew Brzezinskinek a lánya), azt mondta (kicsit tudat alatt elszólva magát): (0:40 körül)

"(Trump) megpróbálja aláásni a médiát és megpróbál előállni a saját tényeivel.
És miközben a munkanélküliség és a gazdasági helyzet romlik, elképzelhető, hogy már annyira sikeresen aláásta a (média) mondanivalóját, hogy
képessé vált kontrollálni, hogy mit gondoljanak az emberek.
Pedig ez a mi feladatunk.
"



PEDIG EZ A MI FELADATUNK!
KONTROLLÁLNI, HOGY MIT GONDOLJANAK AZ EMBEREK!

Mika Brzezinski freudi elszólása legfeljebb azoknak okozhatott meglepetést akik ma születtek, és még hisznek abban a mesében, hogy a mainstream média feladata az objektív tájékoztatás. Soha nem volt az, éppen ellenkezőleg! 

Kapcsolódó korábbi VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:

A legnagyobb leleplezés CNN Fake News ügyben! "A nézettség miatt hazudnak Trumpról és az oroszokról"- ismerte be producere

Lemondott a CNN 3 újságírója, akik elterjesztették az álhírt az elnökválasztásba történő orosz beavatkozásról! Hazudtak!

Az NBC durván meghamisította a Megan Kelly által Szentpéterváron készített Putyin interjút

Újra hírt hamisított a CNN, de lebukott: Londoni muzulmánok kezébe adott anti-Iszlám Állam táblákat beállított jelenetben

CNN, mint a hamis hírek és propaganda forrása sorsfordító lejtőhöz érkezett-Kapott egy gyomrost Trumptól

Kitört az Igazság-háború a Főáramú és az Alternatív Média között - Ron Paul nyilvánosságra hozta a hazug mainstream listáját

A "démonizálás" veszélye - avagy miért nem hisz már senki a hazug nyugati főáramú 'hírforrásoknak'

"Amerikai médiasakálok: 5 nagyvállalat kezében összpontosul a média 90 százaléka"

Kínjában nyüszít a legnagyobb főáramú kamuportál,mely orosz propagandának tekint minden alternatív médiát és hülyének az onnan tájékozódókat



(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com


2018. április 5., csütörtök

18.4.8. - Kire fogsz szavazni április 8-án és ki nyeri meg a magyarországi parlamenti választásokat! Közvéleménykutatás! Mondd meg a tutit!



Ismét egy teljesen egyszerű és konkrét közvéleménykutatást készítettem számotokra, melynek segítségével elmondhatjátok anonim módon,
- melyik pártra fogtok szavazni vasárnap,
- melyik jelöltre,
- azaz ki kormányozzon Magyarországon és
- szerintetek ki fogja megnyerni a választásokat...
(SBG Buddha - VilagHelyzete)








Kapcsolódó korábbi cikk: 
2018-as választások - Mit szeretnél, ki kormányozza Magyarországot? És szerinted ki fogja? - KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS - Itt mindig szabadon elmondhatod a véleményed!

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...