2015. június 26., péntek

Az Iszlám Állam félmillió "bevándorló" küldésével fenyegette meg Európát februárban! Megérkeztek!


Egy dolgot elfelejtünk: az Iszlám Állam már februárban fenyegetett, hogy félmillió menekültet küld Európa ellen !

A terroristák új fegyvere: káosszal a Földközi-tenger térségében, valamint menekültek és köztük dzsihádista harcosok Európába küldésével fenyegetett az Iszlám Állam még februárban...., amennyiben Líbiával szemben bármilyen beavatkozás készülne....

Nos ki merem jelenteni, hogy azóta az iszlám harcosok egy része már alvó sejtként Európában tartózkodik, más részük éppen bebocsátásra vár, a többieket pedig folyamatosan szállítják jól szervezetten belső Afrikából és a Közel-Keletről Európa felé ...

Amióta az Egyesült Államok parancsára a NATO felszámolta az államszervezetet és a rendet Irakban, Líbiában és Szíriában, polgárháborús káoszba taszítva ezen országokat, azóta az iszlám fanatizmus és terrorizmus melegágya, menekültek millióinak pedig kibocsátója lett az összes olyan ország, ahol ez a beavatkozás bekövetkezett....


"Ha fegyveres erőt küldtök Líbiába, mi 500.000 menekültet küldünk nektek !"
 
- ez a dzsihádisták által küldött üzenet lényege, amit eljuttatott az olasz kormánynak a Daesh, az iszlám állam líbiai ága.....

Még februárban erősítette ezt meg az olasz külügyminiszter Angelino Alfano és közölte, hogy a líbiai helyzet kell, hogy legyen az 'első számú prioritás' a nemzetközi közösség számára, mert a következmények beláthatatlanok lesznek. Amennyiben az Iszlám Kalifátus gyorsabban terjed, mint ahogy mi lépést tudunk tartani, egy "precedens nélküli exodus-nak" leszünk szemtanúi....

Azóta az exodus megérkezett Európába és a java még csak ezután következik ! 


Akkor még Matteo Renzi óvatosabb volt és azt mondta nincs itt az ideje egy katonai beavatkozásnak....  Ma már tudjuk, hogy az Európai Unió béna kacsa módjára "tötymörgő" döntéshozatala az utolsó pillanatig hagyta feszíteni a húrt és megtörténni az eseményeket...

Amikor a 21 kopt keresztényt a tengerparton kivégző dzsihádisták üzenték, hogy "Rómától délre vagyunk már !" ..., akkor ezt a kijelentést akár szó szerint is lehetett volna érteni, mert így van....



Líbia stratégiai 'belépési pont' az Iszlám Állam harcosai számára

A februárban lehallgatott ISIS terroristák telefonbeszélgetései arra utalnak, hogy az Iszlám Állam 500.000 - 700.000 bevándorlót akar útnak indítani Európa felé, mintegy 'pszichológiai fegyverként' ! Elsősorban Olaszországról beszélnek és több ezer menekültekkel (és dzsihádistákkal teli) bárkát küldenek majd Európa felé. 

Ma már benne vagyunk a menekültekkel elindított "háború" első fázisában, amikor százezrek érkeznek majd a kontinensre és kérnek bebocsátást.... Nagyon sok közöttük az életerős fiatal férfi, akik észrevétlenül és a parancsnak megfelelően vegyülnek el a szerencsétlen menekültek és földönfutók között...... Rengeteg köztük részben zsoldos, részben fanatikus iszlamista harcos.......  

Szóval amikor írom ezeket a sorokat, akkor már elindult az a második fázis, amit én csak nyár végére és ősz elejére gondoltam beindulni. Nem hittem, hogy ennyire hamar akcióba is lépnek. Ez a fázis arról fog szólni, ami a mai híreket is meghatározta: 
Konkrét támadások lesznek európai célpontok vagy közkedvelt turista látványosságok ellen, hogy az európaiak és kőkeményen megérezzék a fenyegetettséget, amit szeretnének elérni...

2015. Június 25. Péntek : 
1., Iszlamista fegyveresek támadtak meg egy francia gázgyárat, egy embert lefejeztek, fejét üzenettel a gyár kerítésére tűzték
2., Tunéziában hajóval érkeztek a tengerpartra a terroristák Sousse-ban és lőni kezdték a strandolókat, majd bevonultak a az Imperial Marhaba Hotelbe és a gépfegyverekből, amit esernyőben vittek be, tüzet nyitottak az ott lévőkre... (videó) - 27 halálos áldozat

3., Kuwaitban 25 halálos áldozat egy siíta mecset elleni támadás során 

Mindhárom támadásban a közös pont : a szunnita Iszlám Állam beteg háborúja   

A harmadik fázist ne akarja senki látni, mert az már nagyon durva összecsapásokról, etnikai zavargásokról és harcokról fog szólni Európa multi-kulti, bevándorlóktól sűrűn lakott vagy azóta elözönlött városaiban.....
Az USA-ban így néz ki egy etnikai jellegű lázongás >>>
Ez vár Európára is ! 


A cél Európa térdre kényszerítése és egy olyan állapot elérése, amelyben az állampolgárok kérik majd olyan intézkedések bevezetését, amiket "egy borzalmas eseménysorozat" nélkül nem lehetne megtenni....

Hamarosan az eddig józan és nyugodt európaiak is utcára vonulnak, illetve szembe kerülnek majd az itt élő muzulmánokkal, hiszen eljön az a pillanat, amikor a lefejezések, terrortámadások és vallási-faji alappú attrocitások miatt mindenki gyanús lesz, aki szakállas, turbános vagy csadort visel.....

A beözönlő, eltartásra és nem munkavégzésre szánt menekültek pedig olyan mértékű gazdasági terhet rónak majd a tagállamokra, hogy az adófizetők saját adójukból nem tudják és (FONTOS), nem is akarják ezen emberek eltartását finanszírozni.... Már most olyan társadalmi feszültség alakult ki, ami nehezen fenntartható, pedig ez még csak az előszobája az elkövetkező eseményeknek.... 

Gondoljunk csak bele, hogyan viszonyult eddig az állam a munkájukat, otthonukat elvesztett európai hajléktalan emberekhez ! 
Adott-e nekik azonnal szállást, élelmet, befogadta-e őket egy olyan állam, ahol jobb a szociális ellátás......?. Míg az ide érkező illegális bevándorlók (érthető humanitárius okokból) egyből szociális gondoskodás alá kerülnek.....  (pl. ez a fiatalember több hónapja él feleségével és gyermekével az utcán és semmilyen ellátást nem kap a francia államtól, míg a bevándorlók igen...)


Most már az átlagember számára is nyilvánvaló humanitárius katasztrófa képe rajzolódik ki. Még akkor is, ha ez az átlagember nincs tisztában az események valódi okával és a mögötte lévő tervekkel, a terveket létrehozó irányítók szándékaival..... Ezt a katasztrófát használja majd fel az Iszlám állam a káosz megteremtésére, amit Moammer Kadhafi elnök pontosan előre jelzett halála előtt, ha Líbiát ledönti a NATO beavatkozása ...... Igaza lett ! 


Érdekes fejlemény ezen a héten: Líbia bombákkal fenyegeti az uniós hajókat


"Bármely, a líbiai vizeken előzetes engedély vagy együttműködés nélkül hajózó vízi járművet harci repülőgépekkel veszünk célba" - mondta Szakr Al-Dzsarúsi, a líbiai légierő parancsnoka. 
Ennyit az Európai Unió (látszat-)tervéről... ! ! !

A nemzetközileg elismert líbiai kormány fegyveres erői kedden azzal fenyegették meg az európai országokat, hogy légierejük támadást indít bármely, a líbiai vizekre engedély nélkül belépő hajó ellen....
Egy nappal korábban az európai uniós tagországok külügyminiszterei meghozták a döntést az illegális migráció megfékezését célzó földközi-tengeri katonai művelet első, felderítési szakaszának megkezdéséről.

"Nehéz feladat lesz a líbiai kormány segítsége nélkül" - írja a cikk..., de kérdezem én, miféle líbiai kormányról beszélünk egy polgárháborús ország esetében ??? ...hiszen megszűnt létezni az államszervezet és 4 éve polgárháború uralkodik Kadhafi nyugati likvidálása óta....
Számomra egyszerűen azt igazolja minden, hogy a háttérhatalmi terveknek megfelelően Afrikában és a Közel-Keleten megnyitották a menekültáradat "csapjait" és gondoskodnak is róla, hogy a 'tenni akarás látszata' mellett a tervek végig-vitelébe gyakorlatilag semmi ne szólhasson közbe .... 

Újabb és újabb menekülteket, dzsihádistákat, zsoldosokat fognak Európába szállítani
, hiszen számos országot, de akár egy kontinenst is sokkal egyszerűbb és észrevétlenebb belülről legyőzni és felszámolni, mint pusztító háború segítségével !
A módszereik kifinomultak és változatosak korlátlan anyagi forrásokkal a hátuk mögött és kulcspozícióban ülő bábokkal a kezükben !
Hamarosan több millióan és még ennél is százszor többen indulnak útnak..... És nincs az az erő, ami megakadályozná, hogy beszivárogjanak Európába.....

Nagyjából ugyanerről beszél Nógrádi György is, csak kicsit diplomatikusabban:




Az előző, bevándorlókkal kapcsolatos cikknél érkezett hozzászólásra, néhány FB-oldal kommentre szeretnék röviden válaszolni : 

Engem még mindig kétségek gyötörnek mai napig is, hogy írjam le vagy ne írjam, ami várható.... (?) Pozitív ember vagyok, de azért nem vak, hogy ne lássam, ami a szemem előtt zajlik....

Ha leírom, akkor azzal vádolnak, hogy már megint a negatívat erősítjük, ahelyett, hogy olyat vizualizálnánk, ami jó lesz... meg, hogy bevonzzuk a rosszat ...stb, .....

Ilyenkor gondot jelent, hogy tisztában vagyok azzal, mire megy ki a játék és attól függetlenül, hogy ki mit tart erről a vizualizálásról, attól a hajók még érkeznek, bent mélyen Afrikában a menekülteket ezrével szervezik és pénzelik az őket Európa felé útnak indítókat.... A dzsihád harcosok köztük vannak, ezt is tudom.... 

Azt is, hogy elképzelhetetlen nagy pénzek forognak ebben a mostani projektben és ennek ellenére mégis mit lehet mondani, amikor még az átlagember ebből nem érzékel szinte semmit ?

Hónapokon belül meg fogja tudni az is, aki eddig nem foglalkozott semmivel..... (írtam ezt pár napja, nem gondoltam, hogy már ma elindul a terrortámadás és akciósorozat) Szerencsére Magyarország egy ideig nem érintett az első hullámban, de hogy nem marad érintetlen ez valószínűsíthető....

Nem akarok jósolni és nem is szabad, ezért szoktam inkább tendenciákat és várható eseményeket jelezni konkrét dátum nélkül.... Hiszen ez nem egy kuruzsló, hanem igazságkutató, alternatív-hírforrás és gondolatokat ébreszteni szándékozó oldal.... Ezért csinálom és nem azért, hogy egyesek megijedjenek, amikor szembesülnek majd a valósággal.... (SBG Buddha - VilagHelyzete.com) 




A cikk forrásaként szolgáló anyagokat franciáról, angolról fordította, kiegészítette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com

224 megjegyzés:

  1. Tudjátok mi a fura? Ezek az emberek azt hiszik, hogy Európa egy Kánaán, ahol minden szép, és jó, ahol lehet dőzsölni minden földi jóban, nem tudván azt, hogy itt a jólétért keményen meg kell dolgozni, sokévnyi tanulással, utána pedig napi 8-10-12 óra munkával, amihez ők nincsenek hozzászokva, és valószínűleg a megfelelő képzettségük is hiányzik. Ha majd nem veszik fel őket sehová, mert nincs megfelelő szakképesítésük, nyelvtudásuk, és tapasztalatuk, akkor majd rájönnek, hogy hiba volt otthagyni a szülőhazájukat.
    Ami még különleges, az az, hogy a különféle képeken, és videókon nem vézna embereket látni, hanem normál testalkatú életerős 20-30-40 éveseket, ráadásul nem éppen szakadt öltözékben, tehát olyan rosszul nem élhetnek. Ha van annyi energiájuk, és élet iránti szenvedélyük, hogy egy nagy utat megtéve "megszálljanak" egy nyugalomban élő országot, akkor arra miért nincs, hogy az általuk vizionált Kánaánt ugyanígy összefogva megteremtsék saját hazájukban, és az őket terrorban tartókkal szemben fellépjenek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tamas.Mi a vegzettseged?Mit dolgozol?Melyik orszagban?Ha valaszolsz talan megertem mirol is beszelsz.

      Törlés
    2. Tomi! Nem is annyira menekültek hiszik Európát Kánaánnak, mint inkább maguk az európaiak.
      A modern európai ember sokkal inkább Francis Fukuyama téziseiben ringatózik mint Huntingtonéban.
      Népvándorlások mindig is voltak , csak hát a mai "modern" ember ezt elfelejtette, és inkább hisz a "történelem végében" , meg abban, hogy a Föld sokkal inkább a mennyország mint pokol, és ahol örökké fog élni :)
      Ezért is van az, hogy sok EU polgár megrémül és értetlenkedik, és csodálkozik a még mindig jelen lévő farkastörvényeken, amikor ő már annyira jól belesüppedt, elringatózott és beletemetkezett az ál-materi viszonyokba, ahol kényelmes autóján röpköd egy hyperből egy másik szuperbe.
      Szóval ezek a szerencsétlenek csak túl akarnak élni , követik az ösztönüket, amit az ittélők már vagy elvesztettek, vagy túl törtetőnek és vadnak gondolnak.
      Szaporodás, szexus, és túlélés - nézve a Gucci legújabb férfidivatját, mintha felejtős lenne :)

      http://velvet.hu/elet/2015/06/23/ujra_tragedia_tortent_a_gucci_bemutatojan_tragikomedia_galeria/

      Törlés
    3. "Pozitív ember vagyok, de azért nem vak" - Buddha - a kétségek jogosak, és a fenti összeállítás is csak példázza az újra felszínre kerülő (háttér irányított) farkastörvényeket, és az ideológiák harcát, amit a mai csak pozitív és ezáltal ideológiagyőztes (?) európai valahogy nem akar észre venni.

      Törlés
  2. Saját tapasztalat, mert itt, ahol élek - egy nagyvárosban, ahol van "menekülttábor" - modern nevén ideiglenes befogadó állomás - és olyan helyen dolgozom, ahol nap mint nap látom ezeket a "menekülteket" - hát kéremszépen a 90%-uk életerős, egészséges férfi. Családok, nők, idősek csak nagyon ritkán láthatóak, s ami meglepő - de gondoljunk csak vissza édesanyám elbeszéléseire a II. világháborúban, amikor Budapesten 13-14 éves suhancok rohangásztak géppisztollyal a kezükben és terelgették a népet a gettóba például - nos, ami meglepő az az, hogy egyre több a kiskorú migráns.
    Igen, gyerekek, egyedül. (Ők tudomásom szerint a fóti gyermekvárosba kerülnek, ahonnan aztán...)
    Ahonnan aztán ugyanúgy ahogy a fent említett életerős fiatalemberek, eltűnnek 1-2 nap esetleg 1 hét után. Merthogy a "menekültek" - egyelőre - tovább mennek. Németország, Franciaország, esetleg Anglia - ezeket a desztinációkat mondják, mert "vannak ott rokonaik"...
    No de kérdem én: mi van akkor, ha Nyugat Európa "megtelik"?
    Akkor maradnak majd?

    VálaszTörlés
  3. Kedves László!

    A tunéziai terrortámadással kapcsolatban... Kb. egy fél évvel ezelőtt írtam neked egy álmomról. A mai napig jól emlékszem rá, hogy Tunéziát nézték ki célpontjuknak, azon belül is a turistákat. Csak az nem derült ki, hogy terrortámadás vagy természeti katasztrófát akarnak előidézni. És lám, valóban megtörtént.

    Nekem már nincs meg ez a levelem, ha neked megvan, akkor ott megtudod nézni, hogy pontosan mit is írtam. Csak ennyit szerettem volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem rá, igen ! Köszönöm, hogy akkor elküldted és azt is, hogy töretlenül továbbra is gazdagítod hozzászólásaiddal az oldalt ! :)

      Törlés
    2. Te tudod jól, hogy már rég felvettem velük a harcot, persze energetikai szinten. Azért időnként ellenőriznek vagy rámijesztenek, hogy teszteljék meginogok-e.

      Törlés
    3. Üdvözlet!
      Csak annyit jegyeznék meg, hogy Bilderberg meeting, ...sátáni tervezés és ... "fekete veszedelem" Európra.
      Atlantisz-i! Azért, hiányolom, hogy erröl nem álmodtál! :)
      Áldás

      Törlés
  4. Eddig úgy tudtuk hogy az usraeli meg a közel-keleti zsidó hozta létre és pénzeli az ISIS-t. És szintúgy ő tereli a "fizetett", célirányosan agymosott bevándorlókat is hogy úgymond megsemmisítsék Európát. DE hogy legalábbis felhígítsák lakosai génállományát. És hogy persze a mennyei eredetű országok/úrságok is - mind a 16 - megsemmisüljenek. A pokoli világ nem tűri a mennyei szakralitást, meg persze annak hordozóját a magyart. Európát mindehhez már régen megszállta a zsidó aki pozicionálta is magát az élet minden területén. A zsidó meg a cigány persze nem veszélyes és nem is megítélhető-elítélhető volt? bevándorló. Az echo-tv-s "kiválasztott szagértő" meg már csak tud mindent - minden részrehajlás nélkül.
    Akkor most kitől is kell jobban félni ? A potenciális eszköz szunnita arabtól-e vagy az őt mozgató NWO-s zsidótól. Aki arra apellál hogy a népek majd felkérik rend-teremtő "királynak" - persze nem akármilyennek, hanem világ-egyeduralkodónak. Mégis csak-csak az un. "dzsihád harcos" a lényeg és nem a zsidó. Olyan ez amikor az autó a hibás a tarolásért a megállóban - és nem annak részeges vezetője.
    Egyébként meg féljen a rosseb. Mindebből ugyanis ki lehet maradni. Lelkileg mindenképp és testileg is - tehát a létezés 100 %-osan megőrizhető, bármi is jön. Vagyis a magyar embert veszély nem fenyegeti. Az anyagi természetű dolgokat a zsidó már amúgyis elvette tőle. Amije mégis megmaradt az már meg fog maradni, mert a Teremtés által védett. Na persze ha egyébként meg felébredt az illető és a mókuskerékből kilépni igyekezett, felül-emelkedett, szeretettel élő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, hogy miközben a fősodrású média, amit ugyebár a "zsidók ellenőriznek", folyton azt állítja, hogy az IA/ISIS/ISIL milyen egy komoly ellenfél és hogy elfog tartani egy ideig, míg leszámolnak velük, egy fontos zsidó politikus, Ehud Barak, pedig ezt állítja:
      http://www.freepressjournal.in/ex-israel-pm-ehud-barak-says-isis-could-be-defeated/
      http://rt.com/news/269785-isis-not-strong-barak/
      Csak halkan kérdezem,...nincs itt egy kis ellentmondás?

      Törlés
  5. De tényleg Buddha Laci, miért nem teszed ezt a hírt is ki, http://rt.com/news/269785-isis-not-strong-barak/, a Vilaghelyzete Facebook-jára?

    VálaszTörlés
  6. Meg lehet nyugodni. Most maga Angelina Jolie(UN Goodwill Ambassador & a CFR member) veszi kezébe a dolgokat. http://www.dailymail.co.uk/news/article-3132868/Angelina-Jolie-visits-Turkish-refugee-camps-filled-Syrians-Iraqis-displaced-war.html

    VálaszTörlés
  7. A fő probléma a következő. Itt minden ezos alig várja az 5. dimenzióba emelkedést. Az 5. dienzió a saját tapasztalataim szerint megegyezik az iszlámmal, azaz egy kollektiv szerveződéssel. Aki sem a demokráciát, sem az ellenvéleményt, sem a pénzt nem nagyon tűri (kivéve ha az a saját kezében van). Ez a népvándorlás nem szól másról, mint KICSERÉLNI a gondolkodó, ezált folyamatosan bajt keverő és akadékoskodó fehér ember a sokkal könnyebben kontrollálható és irányitható szivemberekre. A stratégiájuk az, hogy megszállják a szivünket és saját magunkkal irttatnak ki minket, hisz aki időben megszólal, azonnal rasszista lesz a jelenben, mert az óbégatás az NEM az ész felől jön, hanem a sziv felőlés pontosan tükrözi az érdekeiket. Valaki itt beszélt arról, hogy felvette a mentális sikú harcot, nos nincs egyedül. Az ok-okozat pedig furán viselkedik, mert csak 3D-ben keletkezik az ok a múltban, 5D-ben már a jövő is keletkeztetheti. Az eltérő látószögek miatt szinte lehetetlen egy ilyen beszélgetés, max mindenki a véleményét mondhatja el, szép sorban. Szóval vigyázzatok az angyali sugallatokra, mert az angyalok NEM ISMERIK az etikát és simán azon a véleményen vannak, ha valamiben egyetrtesz velük, akkor MINDENBEN egyetértesz velük, úgyhogy lehet, hogy ez a sok menekült azért van itt, mert VELETEK hivatták be ide abból az okból, hogy Te is ezt akarod. Amikor elkezdesz tiltakozni, egy köcsög bunkóvá válsz a szemükben, aki ismét akadékoskodik és olyan irigy, aki nem osztja meg szó nálkül mindenét a bevándorlókkal. Akik amúgy forditott esetben simán lemészárolnának bennünket. A zsidók szerepe ebben az, hogy nem mindegy, ki az a zsidó, mert azok között, akik a szart keverik, magyarok is vannak. Kérdés az, ki milyen világot szeretne! Itt most szétválnak a valóságok és akinek bejön ez a modern középkor, megy erre, mi meg arra. Az itt tömegesedő muszlimok pedig csak erre várnak, mert ha eltűnik a fehér ember az Égi Világban, övék Európa. A gond az, hogy a másikban is ott akarnak lenni,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holo! A józanul gondolkodó ember a szívére hallgat. És ha az ember a saját árnyoldalait nem szívesen ismeri el - mert még nem ásott elég mélyre, megteszi helyette a nemzet, annak előítélete ugyanis jóval túlmutat az egyéneken.
      És ha a szívére hallgat, előjöhet a deja vu :) , megint ismerős a helyzet, és mint mindig, most is minden mindennel összefügg.
      Ahogy a fény kettős természete is összefügg, és csak akkor különböztethető meg, ha a két oldaláról vizsgáljuk, ugyanígy az ember boldogságát is akkor értjük meg, hogy a létezés vagy a birtoklás szemszögéből nézzük a viszonyokat. Létezem, tehát vagyok / birtoklok, tehát vagyok. Hiába próbálnak az embernek (vagy a fénynek) csapdát állítani ilyen-olyan falakkal, akadályokkal - hidd el, sosem sikerült. Persze egy börtönbolygó megteremtéséhez lehet még ennél sötétebb módszerekhez is nyúlni, de annak az ára is sötét lesz - kettős természet helyett már csak birtoklét, ergo fogolylét. Pedig de jó lenne, ha mindenki át tudna menni, azon a bizonyos hídon...

      Törlés
    2. A sajat erdekek vilagaban mindenki a szivere hallgat,....igaz nem jozanul. De mit is jelent ma jozanul gondolkodni?, mert az a valami mindenkinek, a sajat ertekei, kulturaja szerint, mast es mast jelent. Ezert tartunk most itt, nemde....

      Törlés
    3. Redneck! A fény van annyira érzékeny, hogy tiszteletben tartsa az elkülönültséget - hogy mire ideér, "szelíden" beragyogja a világ sokszínűségét.
      Vegyíteni sohasem a Teremtő akar - valakik mások - akik által most előállt egy kényszerítő helyzet, melyben a menekülttéma csak egy kis részlet felnagyítva. A kényszerítő helyzetekre adott reakció ill. válasz pedig általában minősíteni szokott :)
      Még én sem tudok ennyire érzékeny lenni, hogy teljesen befogadjam ezt a sokszínűséget, de kényszerből, muszájból nem tehetek mást - nálam a szívem diktál, a józan szív pedig jóval messzebbre tekint...

      Törlés
    4. A sajat erdekek vilagaban mindenki a szivere hallgat,....igaz nem jozanul. De mit is jelent ma jozanul gondolkodni?, mert az a valami mindenkinek, a sajat ertekei, kulturaja szerint, mast es mast jelent. Ezert tartunk most itt, nemde....

      Törlés
    5. "Azért tartunk most itt"- mert minden mindennel összefügg... és mert minden egy tőröl fakad...
      Ezért - "A józanul gondolkodó ember a szívére hallgat.. ."
      "Itt" és "Most"....
      Hol is tartottál ?...

      Törlés
    6. Ott, hogy az igazság mégis csak az, hogy az emberek mindig a saját szívükre hallgatnak,...de nevezhetjük ezt akár szabad akaratnak is.
      És ott, hogy míg a saját akaratunk fontosabb a Teremtő Isten akaratánál, azaz lázad ellene(akár úgy is, hogy nem vesz Róla tudomást, addig abból a "mindenből", "itt" és "most" ez jut a világnak,....a bizonytalanság és a félelem. Érted te mi az, hogy FÉLELEM? Szerintem nem érted. Az emberek féltik az országaikat, a munkahelyeiket, az állásaikat, az eddig megszerzett javaikat, az életeiket,..."egyszóval", félnek a jövőtől,. "Mi lesz velünk ezután?" vagy "mi lesz velünk, akkor ha ez meg az történik....?" Ördög hozott a "versenyezz a bizonytalan mindennapokért" nevű rendszerbe, vagy nevezzem "aki kapja marja" rendszernek?
      Ne felejtsd, Isten nem véletlenül ígért bőséget, az Általa kiválasztottaknak. Mert ahol bőség van, ott a versengésnek semmi értelme,..,mivel jut bőven mindenből mindenkinek.
      A legjobb példa erre az egészre a mostani menekültes/bevándorlós/migrációs eset. Mindenki be van szarva és tiltakozik. Tőlem aztán jöhet az a kerítés is,....csak a kapuja legyen jó tágas :)
      A "fény" dolog miatt még hamarosan vissza térek, mert lenne rá egy jó hasonlatom.

      Törlés
    7. A magyar már mindenét "megosztotta" a zsidóval és csóró senki lett a saját hazájában amely persze már de facto Judea. A maradék szinte semmit már nyugodtan megoszthatja bárkivel - akár egy szíriai bevándorlóval is. Persze nem véletlen ez a sEnki Nin/cs/HU/o/rszag-ság a végidőben - a magyarok tudnak valamit.

      Törlés
    8. Kerion!
      És a Kárpát-medence honfoglalás....kucc-kucc, akarom mondani, a visszatérés idejében, vajon kikkel kellett mindenkinek mindenét megosztania? Látom a karmás elméletedet csak akkor kapod elő, amikor másokra kell mutogatni. Hát milyen sumer-pártus-szkíta-hun-magyar vagy te?

      Törlés
    9. Redneck! Szerintem nagyon mélyen beleástad magad a fő- és alvonalas média nemzetféltő propagandájába, és általánosítasz. Szarban nem jó sokat mártózni :)
      Várom holnapra a hasonlatot.

      Törlés
    10. A Kárpát medencében semmiféle "honfoglalás" nem volt. Az itt élő magyarok hívták haza a távol lévő magyarokat. A magyar a magyarral - és persze másokkal is - szinte mindenét megosztotta. DE vajon milyen megosztásról van szó ma. A 6almon lévő zsidó mit oszt meg a magyarral Magyarországon ? A nagy semmit - még a levegőt is sajnálja tőle. Na ez a karma...

      Törlés
    11. Redneck!
      Stresszkezelésre, pszichés zavarokra :)
      http://www.nevetojoga.hu/

      Törlés
    12. A VALÓDI madár/madar/MAGYAR eredendően olyan hogy az életét kész odaadni - pusztán szeretetből. Bárki más - akár számára idegen - ember életéért is cserébe. Na erre "varrjon > kiválasztott káinista < gombot" - aki tud. Ha meg nem tud akkor meg hallgasson...

      Törlés
    13. Kerion!
      "A Kárpát medencében semmiféle "honfoglalás" nem volt." Bocsánatot kérek, de én sem mondtam mást. Idézem saját magamat: "És a Kárpát-medence honfoglalás....kucc-kucc, akarom mondani, a visszatérés idejében,...." De ez nem jelenti azt, hogy egyet is értek vele, sőt...ez egyre szánalmasabb.
      Egy részük a magyaroknak elvándoroltak, messze földön letelepedtek, éltek az életüket (mennyi ideig is?), aztán egyszer csak, az itthon maradt tesók haza hívták őket (miért?)
      Hazafelé úton, bár sokan voltak és erősek is, a magyarok nem hódítottak területeket, hanem pont az ellenkezőjét,... megosztották szinte mindenüket a többi néppel. Ezért azok a népek annyira megszerették a magyarokat, hogy önként és dalolva ajánlották fel a területeiket nekik. Az is hazugság, hogy a magyarok bárkitől is adót követeltek volna valaha. Mondom aljas hazugság!
      Ami után hazatértek, további népek és területek csatlakoztak hozzájuk, ugyancsak önkéntesen, és a magyarok, amikor már nem volt mit megosztaniuk a többiekkel, az életüket adták oda másokért,....csak úgy, pusztán szeretetből. Bizony-bizony mondom néktek, nagyon híresek voltak ám a magyarok, mindenki csak róluk beszélt akkoriban, na meg a jóságos királyaikról. Attila volt a leghíresebb. ezért az akkori Nyugat-európai keresztények el is nevezték őt gyorsan "Attila, az Isten ostora"-nak. Így-így, és éltek boldogan míg oda nem adták az életüket másokért. Karmályuk sem volt,...akarom mondani karmaik, mert rendszeresen körmöt vágtak,...jaj, már megint,...akarom mondani körmöt rágtak :D :D :D

      Huli, Idézd kérlek melyik mondatomból olvastad ki, hogy én bármiért is stresszes lennék. Köszi.

      Törlés
    14. Így van, Kerion, a készség elvben ott van, és ha kell, jön is spontán, ergo nem a szabad akarat képességével van a baj, hanem a hamis azonosulással, a félrevezető gondolatokkal, és az ebből felépülő személyiséggel.
      És történjen bárhogyan is, megitélés szerint jó vagy rossz, minden az ember javát (fejlődését) szolgálja. És ha ezt a szívben tartjuk, akkor megőrződik annak békessége és nyugalma.

      Törlés
    15. Redneck! Nem tartalak én stresszesnek, talán a félreérthető és általánosító írásod váltott ki ilyen reakciót. Talán nem neked szólt, hanem annak a fránya írásnak, amit a kezed begépelt.
      Tudod - gondolatok jönnek, mennek, néha azonosul velük az ember, néha nem, de aztán elengedi mindet ...

      Törlés
    16. Redneck, nem muszáj szeretned engem - elég ha én szeretlek Téged. Hinned meg végképp nem kell a magyarban. Higgy csak továbbra is nyugodtan a zsidóban és fricskázd a magyart.

      Törlés
    17. A niceai zsinaton a többnyire zsidó származású főpapok nagy vallási üzletet látva "forrasztották" egybe az un. Ó- és az Új-testamentumot. Mely utóbbit akkor - 325 táján - "szerkesztettek" hozzá a Tórához, annak mintegy folytatásaként. Az a "kereszténység" tehát amely minduntalan gyalázta a magyart már Atilla korában is JUjDEjÓ volt. Persze csak - immár hivatalos vallási formában - folytatódott a már akkor is több ezer éves gyűlölet-folyam. Nincs ebben semmi rendkívüli, a judeai hóhér ugyanis sosem bocsát meg israeli áldozatának - már csak fél-elem-ből, irigységből sem. Pláne ha amúgy már mindent ellopott tőle: területet, történelmet, ereklyéket, nyelvet ecetera. A zsidó sokszor önmaga személyiségét vetíti ki másokra. Még úgy is hogy az általa egyébként gyűlölt nép bőrébe próbál belebújni. Ha valaki például nem tudja hogy George Soros valójában nem magyar származású akkor azt hiszi - mint Putyin is - hogy a magyarok, és nem a zsidók azok a gonosz tőzsdeguruk akik képesek bedönteni egy másik ország valutáját. A római zsidaj papság oly sikeresen aggatta Atillára antikrisztusságát hogy még ma is ördögnek van lefestve a hun Király. Természetesen egy angliai zsidó "polihisztor" 3 kötetes úgymond történelmi - minő gyalázat, magyarra is lefordított - regény-folyamában. Szóval a zsidó azt kívánja a szánkba rágni hogy Atillánk maga volt gonosz. "Vedd el egy nép hősét, valós történelmét és nem lesznek gyökerei, s így aztán magad alá gyűrheted" - tipikus CBJ-direktíva.
      A kárpát medence népeinek többsége mindig is magyari, magyarul beszélő volt a legutóbbi időkig - csak nem mindig magyarnak hívták őket. Hanem például pannonoknak, szarmatáknak, hunoknak, avaroknak, gepidáknak stb. A szlávok és mások is elenyésző befogadott kisebbséget alkottak. Ha nem így lett volna akkor most nem magyarul beszélnénk hanem valamilyen szláv nyelven. Mint például a bolgárok a mai Bulgáriában akik anno kisebbségként egy nagy tömegű szláv lakosságra telepedtek rá - amelybe aztán nyelvcserével beleolvadtak.

      Törlés
    18. Azért "Isten ostorának" nyele mégiscsak Isten kezében van, nem pedig a Sátánéban. Ezt jó szem előtt tartani.

      A sztyeppei és letelepedett kultúrák között hajdanán még egyáltalán nem volt oly mértékű ellentét /és rangbeli különbség sem/, mint az később Atilla /szándékosan írom így/ idejében megmutatkozott. A sztyeppei létformában a Tér mint Isten mindenütt jelenvalóságának szimbóluma, a letelepedett, városi formában pedig Isten középpontisága, centrális mivolta /axis mundi/ fejeződött ki.

      A kettő közül az utóbbi - úgy tűnik - "romlandóbb" és sérülékenyebb. Hamarabb képes leigázni egy várost a kalmárszellem, a deszakralizáció, mint a sztyeppéket. Atilla már ezzel a "beboltozott egű" nyugattal vívta meg csatáját.

      Később az "urbánus deszakralizáció" történelemírása már nyíltan egy primitív, alacsonyrendű hordának mutatja be a sztyeppék népét, és evolúcionista rögeszmélyükhöz híven egy - ugyan időben korábbi -de kulturálisan alacsonyabb rendű gyülevész bandának láttatja elődeinket.

      Még egy apró megjegyzés. Milyen súlyosan degenerált, beteg elme lehetett az, aki a korabeli magyar hadjáratokat "kalandozásoknak" nevezte el. Mintha a Mókus örs számháborúzni menne az erdőbe ...

      Törlés
  8. Kedves Kerion,
    A szemelyeddel semmi bajom hiszen sosem talalkoztunk. Nekem csak azzal van bajom amiket nagylelkuen es szeretetben magyarkent leirsz nekunk mas nem magyarokrol. Kerdes. Milyen hiteles bizonyitekkal tudsz szolgalni a niceai zsinat altalad leirt tortenet megerositese veget? Tisztelj meg nehany linkkel minket kerlek, de csak abbam az esetben, ha van mas forrasod is a da vinci kod konyven kivul. Koszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szóval a linkek meg a Da Vinci kód a mérvadó és nem a személyes tapasztalat anno - ez új. Egyébként meg - miheztartás végett - a Tom Hanks-filmben volt a masonic: "álarcos, oltári-szexes, akasztófa-köteles szekta-beavatás".

      Törlés
    2. Mivel te nem voltal ott, arra gondoltam, hogy nyilvan olvastad valahol. Tudod ma mindenfelet irnak a neten, valost es valotlant. En csak ennek szeretnek utana jarni. Tehat meg 1x. Milyen bizonyitekaid vannak? Egyenes valaszt varok, nem mellebeszelest.

      Törlés
    3. "személyes tapasztalat"

      ez jó.

      Törlés
    4. redneck!

      ez a kérés/kérdés megválaszolása teljes kudarcra van ítélve, ugyanis nincs Kerion állítását igazoló korabeli feljegyzés, dokumentum (már hányszor kértem Kerionhoz hasonlóktól az igazolást - egyszer sem kaptam).

      Kerion már ott téved, hogy a Niceai zisnaton kanonizálták a Biblia jelenlegi formáját, holott az már 1-2 évszázaddal azelőtt végbement. A zsinat legfőbb kérdése a húsvét napja és Jézus isteni mivolta volt.

      Törlés
    5. Gábor Jeromos Kónya!
      "A zsinat legfőbb kérdése a húsvét napja és Jézus isteni mivolta volt" ami akkoriban (és még jóval utána is!) az arianizmust és a szentháromságtant hirdető keresztények között alakult ki. Mondanom se kell, hogy nem nagyon sikerült közös nevezőre jutniuk. Gondoltam ezt még hozzáteszem.
      Ami a többit illeti, nem mintha nem tudnám ezeket, de úgy érzem időről időre rá kell őket döbbenteni a valóságra,...netán arra a hamisságra, amit olyan lelkesen igazságként terjesztenek. Ez nagyon ragályos tud ám lenni és nem utolsósorban káros is, mivel aláássa a Biblia és a kereszténység hitelességét.
      Ami a "személyes tapasztalat"-tot illeti, elsőre valóban viccesnek tűnhet a dolog, de hidd el nekem, némelyik holt komolyan gondolja, mert: 1. hisz a lélekvándorlásban ill. a reinkarnációban.
      2. az ilyen egyének általában nagyon megszeretnék tudni azt, hogy mik voltak és hol éltek előző életeikben, így aztán elmennek egy "szakemberhez", aki majd un. reinkarnációs hipnózis terápiának veti alá. És a "páciens" abban a tudatban sétál ki onnan, hogy előző életében egy szittya pártus herceg volt Szküthopoliszban. :( Szóval nem is olyan vicces a dolog...

      Törlés
    6. Kerion!

      és még egy apróság - mielőtt judeózol... tisztáznod kéne kiket értesz zsidók alatt, mert valószínűleg halványlila fogalmad sincs erről.

      Törlés
    7. redneck!

      ""A zsinat legfőbb kérdése a húsvét napja és Jézus isteni mivolta volt" ami akkoriban (és még jóval utána is!) az arianizmust és a szentháromságtant hirdető keresztények között alakult ki."

      ez annyira igaz, hogy az arianizmus tulajdonképpen a mai napig él, csak ma már iszlámnak hívjuk.

      Törlés
    8. Ez is egy vélemény,..és talán van némi nagyon ráerőltetett hasonlóság is, de azért szerintem tévedsz, vagy aki ezt állítja téved. De most inkább ne mennyünk bele, mert most nem annyira fontos egy kérdés és a hely sem megfelelő.

      Törlés
    9. feltéve, de nem megengedve a Bibliát meghamisították.

      ezesetben mi az igaz Isten vallása, mi legyen a zsinórmérték?
      emberi ténykedés képes megváltoztatni Isten kijelentését?

      akkor Isten nem mindenható.

      ezért mondom, akik ezt állítják, azok valójában nem bíznak Istenben, azt hiszik, az emberi okoskodás, ténykedés képes felülírni Isten kijelentését.

      ezzel Isten mindenhatóságán túl kétségbe vonják jóságát, igazságosságát - magyarán szinte minden isteni attribútumát.

      Törlés
    10. Kerion mar tisztazta, hogy kiket ért zsidok alatt! Többek között engem is, ugyanis én kaptam tőle azt a becses elnevezést, hogy "usraelria", amivel persze nincs semmi gond, mert szeretetből tette. :)

      Redneck! Amíg Kerion előkeresi a nemlétező bizonyítékait, addig esetleg előtudnal rukkolni azzal a bizonyos hasonlatoddal amit hulinak igértél ? -> "A "fény" dolog miatt még hamarosan vissza térek, mert lenne rá egy jó hasonlatom."

      Törlés
    11. "Ez is egy vélemény,..és talán van némi nagyon ráerőltetett hasonlóság is, de azért szerintem tévedsz, vagy aki ezt állítja téved. De most inkább ne mennyünk bele, mert most nem annyira fontos egy kérdés és a hely sem megfelelő."

      nem némi hasonlóság van, de továbbmegyek... ha elfogadjuk az Illig féle 300 (asszem 297) éves naptárhamisítást, akkor a niceai zsinat, tehát az ariánusok eretnekké nyilvánítása és Mohamed futása (menekülése) évre pontosan megegyezik.

      Törlés
    12. Ria!

      te is érzed, ez hiányos meghatározás.

      tehát kik a zsidók?

      a szemiták? az izraeliták? a héberek? vagy tán Júda nemzetsége? ezek a mehatározások nem szinonímák.

      Törlés
    13. "nem némi hasonlóság van, de továbbmegyek... ha elfogadjuk az Illig féle 300 (asszem 297) éves naptárhamisítást, akkor a niceai zsinat, tehát az ariánusok eretnekké nyilvánítása és Mohamed futása (menekülése) évre pontosan megegyezik."

      és nemcsak időben, hanem térben is megegyezik.

      nézzük hogy fogalmaz a "képes történelem" népszerű ismeretterjesztő könyv:

      „Damaszkuszt maga a város keresztény püspöke játszotta a moszlimok kezére. Üzenetet
      küldött az ostromlóknak, melyik kapun mászhatnak be éjszaka. Antiochia kapui viszont
      minden harc nélkül nyíltak meg. Az ottani pátriárka, Jób, csatlakozott az arab csapatokhoz, s
      az ostrom alá fogott más városok lakóit így biztatta, fennhangon kiáltva fel a falakra: „Jobb,
      ha meghódoltok, és megfizetitek a fejadót urunknak, mint ha megölnek vagy fogságba
      hurcolnak benneteket!" De maga Benjámin alexandriai pátriárka, „Egyiptom pápája" is a
      város vezetıinek élén üdvözölte ünnepélyesen a bevonuló arab csapatokat, ahelyett, hogy
      védekezésre biztatta volna híveit. Szívósabb ellenállás csak Kisázsia görög városaiban
      fogadta a hódítókat, de ott hamarosan el is akadt a messzi földeket elöntı áradat."

      hol volt püspök Arius? épp Alexandriában.

      ugyanakkor az ariánusság másik központja Antiochia volt.

      „Az udvar által kegyelt ariánusok, kik a főszereplő nikomédiai Eusebiustól eusebiusiaknak
      is neveztettek, most mindenképen azon voltak, hogy az igazhitü püspököket székeiktől
      elmozdítván, helyükbe Árius-pártiakat tegyenek. Így történt, hogy 330-ban Eusthatiust,
      Antiochia jeles főpapját, püspöki székétől megfosztották. Rövid idő alatt több püspököt
      tettek le és helyükbe Árius-pártiakat léptettek. Ebből természetesen sok községben
      forrongások támadtak, de az ariánusok nem riadtak vissza elkezdett pályájok folytatásától."


      írja Pallas Nagy Lexikona

      Törlés

    14. Nnna kellett ez nekem... :), ui. ebbe a zsidókérdésbe nagyon nem akartam volna belefolyni, és ahogy latom Gabor, a szarkazmust sem értetted az előzőben. :)
      Azért megprobalok valaszt adni a kérdésedre az én ismereteim alapjan: A "Zsidó" név Jakób negyedik fianak személynevéből szarmazik (1Moz 29:35, Juda="dicséret"), és mint nép neve előszőr csak Juda törzsére vonatkozik ("judabeliek"). Csak az orszag kettészakadasa (950 körül Kr.e.) utan jelöli az egész orszagrészt, mely Juda és Benjamin törzsét foglalja magaba (2Kir 16:6; Jer 32:12), végül pedig a babiloni fogsagból való visszatérés (538) utantól az egész népet jelöli (pl. Mt 27:29-37).
      Az "izraelita" név pedig Jakób patriarcha masodik nevéből szarmazik, amelyet akkor kapott, amikor Peni'él - nél küzdött Istennel. Jelentése "Istennel küzdő" vagy "Isten harcosa" (1Moz 32:28), és az ősatya teokratikus neve.

      Törlés
    15. Ria!

      értettem a szarkazmust, pusztán nem akartam, hogy a kérdés elbagatellizálódjék, mert fontos ez - és a választ elsősorban nem tőled várom, hanem Keriontól (válaszod után is).

      Törlés
    16. tehát Kerion!

      a mai világban te kiket mondasz zsidónak (júdejónak)?

      Törlés
    17. "ez hiányos meghatározás"
      Ritkán olvasok ide, de engem is beleértve Te vagy az 5. aki ugyanezt mondja, ez az a pont, ahol megakad az együttgondolkodások Kerionnal. Részletesebb beszélgetésünk folyt erről a Mazsola meseszobájában a Napiszer június-ban, ha jól emlékszem a topicra.
      Előtte pedig (Napiszer május talán) - ugyanott - Atis nevű fórumozó akasztott tengelyt ugyanezen a gondolati ponton Kerionnal.
      Zsidó, aki manapság "labdába rúg" (én is, mert statisztáltam egy filmben 12 órát 7000 Ft-ért, és ez már labdába rúgás), de hogy ez a hétköznapokra lefordítva mit jelent, ott teljes zűrzavar van.

      Törlés
    18. Te még mindig ott tartasz Szerelem, hogy adsz valamit is Kerion szavaira, aki már maga sem tudja, hogy mit beszél? :) Az ő kis szűk körén kivül ezen a földön már minden egyes ember zsidó ő szerinte, anélkül, hogy tisztaban lenne annak jelentésével. :) En elhiszem, hogy te nem vagy zsidó :D ( amennyiben érdekel, hogy mit hiszek rólad, és, ha egyaltalan akarod, hogy ne higgyelek annak.) :)

      Törlés
    19. Lett ott két jo szam Szerelem... egyszer csak lett ott. :)

      Törlés
    20. Legyen szabad megjegyeznem, hogy az antikvitásban a rasszbéli, etnikai hovatartozásnak jóval kisebb jelentőség volt, mint azt manapság gondolják. A rassznál magasabb méltóságot jelentett az isteni törvények hierarchikus rendjében elfoglalt hely. Ez volt a hinduknál a dharmára alapuló kasztrendszer, a feudalizmusban a rendi hovatartozás. Éppen ez a vertikális tagozódás volt képes több nációt tartósan egy közösségben tartani. Magyar Királyság esetében ezt a natio hungarica képviselte, szemben a rasszdominanciával, amelyet gens hungarorumként említenek. Ez a kétirányú szerveződési modell biztosította, hogy minden nemzetiségű, rendű, rangú ember megtalálja a neki való helyét az adott birodalomban. A Római Birodalom szenátusában például - Marcus Aurelius idején - már többségben voltak az észak-afrikai származású szenátorok. Róma esetében tehát elég furcsa lenne domináns rasszról beszélni.

      Ne felejtsük el, hogy manapság etnikumoknak gondolt bizonyos népcsoportok, eredetileg nem vérségi összeköttetést jelentettek, hanem egy hierarchikus rendben megjelenő hasonló tulajdonsággal bíró emberek csoportját. Kiváltképp igaz ez a szlávokra /slavus/, akik a birodalmi hierarchiából kiesettek csoportját jelölte, függetlenül vérségi hovatartozásuktól. A szlávok megfelelője Indiában /hozzávetőlegesen/ a sudra kaszt. Ugyanez a helyzet a kozákokkal is, akik eredetileg egyfajta harcos kasztot reprezentáltak és csak jóval később tekintettek rájuk népcsoportként.

      És - micsoda botrány - ugyanez lehet a helyzet a zsidókkal /sido/ is. Nem rassz volt egykoron, hanem sokkal inkább egy szellemi rang, méltóság. Az iráni exelnök tett egyszer ezzel kapcsolatban rejtélyes kijelentéseket. És ugyanez a helyzet az árjákkal is. Nincs árja faj. Az árja azt jelenti, hogy "a legjobb" /gör. ariston/ Minden hierarchikus közösség legméltóbb, legalkalmasabb, szellemileg a legmagasabb rendű rétegét jelentette.

      Összefoglalva, amit ma gyakran vérségi, rasszbéli meghatározottságnak tartunk, az könnyen lehet, hogy egykoron egészen más jelentést hordozott. Az például, hogy Pannonia békéje, vagy a Pax Romana eredetileg mit is jelentett, arról a modern embernek - mivel képtelen a hierarchia megfelelő konsziderációjára - gyakorlatilag fogalma sincs.

      Törlés
    21. Ha nekem is szabadna beleszólni - a Biblia témakörébe - csak annyit, hogy már Irenaeus idejében világivá, "földivé" vált az egyház. A püspökök sem a "Szellem" irányítása alatt voltak, és nem annak segítségével választották, hanem más befolyásoltság alatt álló emberek nevezték ki őket. Így kezdett "higulni" az egész rendszer minden szinten, ugyanis ezek már kizárólagosan úgy tekintették magukat, mint az örökös hit-igazságok jogos magyarázói, és ezzel megkezdődött a megosztás, és a "keresztény" üldözés saját berken belül is.
      És megmaradt a könyv meg a betű – „lélek és igazság” helyett - melyből sem elvenni sem hozzátenni sem értelmezni nem szabad :)

      Törlés
    22. jó huli, tegyük fel, világivá vált, akkor neked mi a zsinórmértéked? mi alapján ítélsz valamit igaznak, vagy hamisnak? az ítéleted alapja mitől kevésbé világi?

      jó lenne ezeket tisztába rakni.

      Törlés
    23. nem is értem miért akarsz hozzátenni (elvenni meg pláne)... szerinted helyes lenne belevenni a Bibliába huli evangéliumát? milyen alapon?

      Törlés
    24. Isten őrizzen attól :)
      Egy lezárt rendszerbe belenyúlni? Ti zártátok magatokra az ajtót, oldjátok meg azt ti !
      Én csak 1-2 tényt próbáltam közölni.

      Törlés
    25. tényt???

      nem, te véleményt közöltél.

      amúgy a világinak nem a szellemi az ellentettje.

      tehát neked mi a zsinórmértéked?

      Törlés
    26. Ha már ellentéteknél tartunk, javasolnám a szakrális-profán párost. Szakrális mindaz, aminek mértéke és célja az Isten, a profán mértéke és célja pedig maguk teremtett dolgok (leválasztva Istenről) Valójában a nincs profán igazság. Profán csak az emberi nézőpont lehet.

      Törlés
    27. Azáltal, hogy a protestantizmus illegitim (tehát indokolatlan nagy) teret nyitott az ószövetségi befolyásnak, lényegében egy belső "hiperprofanizáció" áldozatává vált.

      Törlés
    28. Jézus: "aki hisz bennem, örök élete van annak, ha meghalt is élni fog" - János ev. 6/47 és 11/25 nyomán.
      Akkor jöjjön a "költői" kérdés: ki az aki itt meghalt és mégis él ?

      Törlés
    29. "Ha már ellentéteknél tartunk, javasolnám a szakrális-profán párost. Szakrális mindaz, aminek mértéke és célja az Isten, a profán mértéke és célja pedig maguk teremtett dolgok (leválasztva Istenről) Valójában a nincs profán igazság. Profán csak az emberi nézőpont lehet."

      teljesen egyetértek és meg is jegyezném, amit huli csinál, az nem más, mint Isten kinyilatkoztatásának profanizálása.

      én egy vallástól igenis azt várom el, hogy megmondja a tutit - hogy bíznék egy olyan Istenben, aki bizonytalanságban hagy?

      a protestantizmusra tett megjegyzésedet meg inkább nem kommentelem (bár nem vagyok protestáns) - darázsfészekbe nyúltál.

      Törlés
    30. "Ha már ellentéteknél tartunk, javasolnám a szakrális-profán párost. Szakrális mindaz, aminek mértéke és célja az Isten, a profán mértéke és célja pedig maguk teremtett dolgok (leválasztva Istenről) Valójában a nincs profán igazság. Profán csak az emberi nézőpont lehet."

      teljesen egyetértek és meg is jegyezném, amit huli csinál, az nem más, mint Isten kinyilatkoztatásának profanizálása.

      én egy vallástól igenis azt várom el, hogy megmondja a tutit - hogy bíznék egy olyan Istenben, aki bizonytalanságban hagy?

      a protestantizmusra tett megjegyzésedet meg inkább nem kommentelem (bár nem vagyok protestáns) - darázsfészekbe nyúltál.

      Törlés
    31. Zsinórmérték? Egy biztos nem, és az a kizárólagosság igazsága.
      A szakralitás pedig nehezen viseli a kizárólagosságot, főleg ha az "ellentétes" (ezáltal bizonytalan) elme nyakon szeretné csípni, ill. ki akarja sajátítani (zárni) az igazságot. :)

      Törlés
    32. "Zsinórmérték? Egy biztos nem, és az a kizárólagosság igazsága. "

      tehát, szerinted van Isten, akire igaz lehet egy bizonyos megállapítás és annak szöges ellentéte is. És még értelmesnek gondolod a világodat.

      "A szakralitás pedig nehezen viseli a kizárólagosságot"

      ezt azért kifejthetnéd, mert minél jobban belegondolok, annál orbitálisabb baromságnak tűnik.

      és még mindig nem válaszoltál. nem az volt a kérdésem, mi nem a zsinórmértéked.

      Törlés
    33. Látod Kerion!

      ebben az egy bejegyzésedben igazolod, mennyire nem hiszel Jézusnak/Jézusban, mennyire a saját elképzelésed szerint próbálod alakítani szavait... az a fránya múltidő.

      Törlés
    34. Az önellentmondásokat emberi elme nem képes összhangba hozni. Tehát a paradoxonok csak Istenben oldódhatnak fel. Érdekes, hogy a hinduizmus "minden átma"-ja és a buddhizmus "semmi sem átma"-ja lényegében ugyanazt jelenti, de csak Isten felől nézve. Másképpen fogalmazva Istenhez (Isten felől nézve) minden teremtménye ugyanolyan közel van, de a teremtmény oldaláról nézve ez már nem igaz. Ahány teremtmény annyi viszony és eltávolodás tapasztalható. Ami az emberi elmében "vagy-vagy"-ként mutatkozik, az az isteniben "is-is"-ként van jelen.

      Törlés
    35. hát nem tudom viator...

      ezzel tulajdonképpen azt állítod, hogy az ateizmus és a teizmus Isten felől nézve egyszerre igaz - továbbmenve ez azt jelenti nincs abszolút igazság és ha nincs abszolút igazság, akkor Isten sem lehet az.

      sokan azt hiszik a mindenhatóságról, hogy az annyit tesz, hogy Isten bármit meg tud csinálni - holott pl. nem létezni képtelen (hiszen Ő a Van), mint ahogy fejlődni is képtelen - ebben rejlik tökéletessége.

      a buddhizmus és a hinduizmus világképe lehet, megengedi azt amit állítasz. a keresztény világkép nem.

      Törlés
    36. Viator! Igazad van. De szerintem elég érthetően fogalmaztam. Amennyire törekvő a kizárólagosság, annál nagyobb az igazságtól való távolodás.

      Törlés
    37. huli, de ezt honnan vezeted le?

      a világból biztos nem, ha minél biztosabban állítom, hogy nekem két kezem van, az annál kevésbé igaz?

      miféle kitekert logika ez?

      Törlés
    38. A zsinórmérték pedig a megelevenítő pneuma, mely ott lélegzik, ahol akar, nem lehet megzabolázni, sem betűk közé zárni, szabadságától megfosztani, irányítani meg pláne nem.
      Persze Gábor szerint az csak a tiszta és igazhitű biblikus keresztényeké lehet :)

      Törlés
    39. "A zsinórmérték pedig a megelevenítő pneuma,"

      tehát mégis van kizárólagosság?

      miért pont a pneuma s miért nem Zeusz, vagy elefántisten, vagy miért nem egy lila kecske pepita kamásliban????

      Törlés
    40. folyamatosan önellentmondásba keveredsz huli.

      a Biblia elvetésével kizárólagosságot gyakorolsz

      Törlés
    41. Az igaz szellemben nincs ellentét. Figyelhetsz a Bibliára, ha befelé, a bensődben nem érzed.
      Amúgy belőle idéztem, akkor miért vetném el ? Honnan veszed ?


      Törlés
    42. A zsinórmérték semmiképpen nem lehet a pneuma, mert a Bibliaban kijelentett isteni igazsag lehet csak az egyedüli zsinórmérték, amit miutan lattunk, hallottunk, Isten Szelleme megelevenít, vagyis életté teszi szamunkra. Addig, amíg nem ismerem az Isten altal kinyilatkoztatott igazsagot (a betűt) addig a Pneuma (Isten szelleme) nem tud a mi szellemünkkel (pneumankkal) mit kezdeni. A semmit (a nem tudast az igazsagrol) még Isten Szelleme sem tudja "befelé, a bensőnkben" éreztetni. Mert mit éreztessen?

      Törlés
    43. Nekem teljesen világos,....bevallom, már rég óta.
      "A zsinórmérték pedig a megelevenítő pneuma, mely ott lélegzik, ahol akar, nem lehet megzabolázni, sem betűk közé zárni, szabadságától megfosztani, irányítani meg pláne nem."

      Más kép szólván:

      “Do what thou wilt shall be the whole of the Law” (“Tégy, mit jónak látsz, ez az egyetlen Törvény")

      Gondolom nem szükséges leírnom azt, hogy kitől származik a fenti idézet.

      Huli az igazságot, a Bibliát úgysem fogod, fogjátok tudni megkerülni. Vagy elfogadjátok mindenestől, vagy sehogy. Nem mazsolázgathatsz belőle. Ezért kérdeztem nem rég tőled, hogy mi alapján döntöd el, hogy mit fogadsz el és mit nem a Bibliából. De nem tudtad megválaszolni. Tudtam, hogy nem fogsz rá válaszolni, mert nem is lehet,...ezért kérdeztem. Amit te csinálsz, az nem más mint, hogy TE magad akarod eldönteni azt, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi nem,.... ismerős? “jó és a rossz tudásának fája”). Te magad akarsz lenni az a zsinórmérce, de nem fog menni. Képzelj el egy olyan világot, amelyben mindenki a saját zsinórmércéje szerint él. Nem is kell elképzelned, csak nézz körül. Na ettől a stressztől szeretett volna megóvni minket a szerető Teremtőnk. A jó hír az, hogy még mindig nem késő elfogadni Őt "Nagyfőnöknek" :)



      Törlés
    44. Azért mégis; hátha valakinek nincs tudomása róla, hogy a "Tégy, mit jónak látsz, ez az egyetlen törvény", Aleister Crowley angol származású okkultista író (egyben sátánista) kijelentése.

      Törlés
    45. "ezzel tulajdonképpen azt állítod, hogy az ateizmus és a teizmus Isten felől nézve egyszerre igaz".

      Ez egyébként egy jó ellenvetés. A paradoxonok problematikájához azonban máshogy kell nekifutni. Természetesen nem mindegy, hogy valaki ateista, vagy Isten felé törekvő, mivel a tét óriási: kárhozat vagy üdvösség. Azt azonban ne feltételezzük, hogy bárki sorsa Istent bármennyire is befolyásolná Abszolútum(!) voltában. Miért? Mert Isten érzéketlen? Nem szereti teremtményeit? Nem. Hiszen "“Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

      Azt viszont kijelenthetjük, hogy ha bármiféle emberi értelemben vett fájdalmat, elkeseredettséget, akár örömöt tulajdonítunk neki, akkor tulajdonképpen implicite azt is kijelentjük, hogy Istent valami kényszeríti. Tehát például az elkárhozott iránt érzett fájdalom már valamilyen reakcióra készteti az Abszolútumot, tehát van egy külső körülmény, ami magasabb rendű, mint Ő. Ez pedig a "fájdalom" (például) Ez a feltételezés azonban már blaszfémia, mert valamit tételezünk az Abszolútumon kívül. Így azonban Isten már nem lehet Isten. Isten maga a tökéletes, teljes és változatlan Abszolútum. Ha szüksége lenne teremtményei "hazaérkezésére", akkor nem lehet azt mondani, hogy teljes, ha fájdalmat érezne a kárhozottak miatt, akkor nem lenne tökéletes, ha az örömtől többlet kelezne "Istenen belül", akkor meg nem lenne változatlan.

      Minden és mindenki, minden elképzelhető és elképzelhetetlen Istenen belül van, sőt "Istenből van" (bocsánat). A Teremtés (keleten ezt megnyilvánulásnak mondják) tulajdonképpen egy emberi ésszel felfoghatatlan "isteni színjáték" (szanszkritul lilá) eredménye, ahol a teremtmények az Abszolútumból a saját önkorlátozása által "előlépő" entitások. Ők - csak is ők - azok, akik profán, dualista, antropomorf és egyéb ideológiákat, istenképeket gyárthatnak. Csak egyetlen egy dolog van, ami ebben a felfoghatatlan isteni játékban mozog, változik és valódi "létveszélyben" van: a teremtmény ÖNAZONOSSÁGA, az, hogy minek, kinek tartja magát, mit válaszol arra a kérdésre, hogy KI VAGYOK ÉN? Sejtek halmaza, emberszabásúak leszármazottja, vagy a dicsőséges Isten képmása.

      Angelus Silesius ugyanezt röviden így fogalmazta meg:
      "Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod, Istenné, ha hiszed, s földdé, ha azt imádod."

      Törlés
    46. Redneck! Ezt a szegény crowley-t egészítsük ki egyetlen szóval, mondjuk a Szent Ágostoni mondás alapján, hogy :
      "Igen rövid parancsot kaptál: Szeress (agapé) , és tégy, amit akarsz..." ;)

      Törlés
    47. G.J.Kónya, a kérdés az itt kommentelőkre vonatkozott. Úgy hogy kár a nekem szóló téves, Ria-stílusú le-minősítésért Jézussal kapcsolatban. Tehát az a kérdés továbbra is hogy az ide írogatók közül ki az aki már meghalt és mégis él - vagyis ki az aki már nem az életét halja hanem a hal-ál-át éli. Ál hal voltát, vagyis már nem Halak korszakbeli "vasemberként", hanem Vízöntő korszakbeli "aranyemberként" van itt. Mert az szavahihető ember. Viszont aki még nem halt meg és nem is támadt fel főnix-madár/madar módra az előtt még nagyon nagy út áll - értelemszerűen még a szavahihetőség terén is.

      Törlés
    48. Viator!

      végre egy filozófus:)

      a hozzászólásod első két bejegyzésével teljes mértékben egyetértek...

      node!

      ha ez így van (márpedig véleményem szerint is így van), akkor Isten nem lehet egyszerre mondjuk tökéletes és tökéletlen is. sőt semmi olyan nem lehet, ami megbontaná isteni mivoltát. ez az ellentmondás szerintem még Istenben sem feloldható.

      habár!

      ha kicsit belegondolok el tudok képzelni valami olyasmit, hogy bár Isten tökéletes (tehát változatlan) és egyben végtelen is, így a Szentháromság által mindig végtelenszer több, mint önmaga. nem tudom, érthető voltam-e?

      A harmadik bekezdéseddel meg nem tudok mit kezdeni, mert nem ismerem a hindu vallást.

      Törlés
    49. Redneck! Már egészen fellelkesültem azon, amit írsz, mire ezt látom a végén:

      "A jó hír az, hogy még mindig nem késő elfogadni Őt "Nagyfőnöknek" :) Még idézőjellel is necces a dolog. Egy "Nagyfőnök" egy a sok közül. Óriási, nagy hatalmú, de mégis olyan, mint mi, csak sokkal, sokkal nagyobb. Lehet, hogy van ilyen lény, de ő biztosan nem Isten. Isten nem "lény", hanem mindennek a végső esszenciája. Forrás, Norma, és Cél. Van egy nagyszerű aforizma, mely szerint Istent nem választják a lények - maguk közül.

      A Biblia szerepével kapcsolatos megjegyzéseddel egyetértek. Vegyük az Új szövetség egyik igen fontos mondatát:

      Regnum dei intra vos est - Isten királysága bennetek van. (és nem országa!)

      Ezt olvasva a következőt mondja egy biológus:
      - Persze. Hiszen a babonás ókorban még nem ismerték a DNS-t, ezért tudatlanságukban egy belső személyt feltételeztek helyette. Ezt nevezték hajdanán Istennek.

      Szűcs Pistike 6.B.:
      Magyarország területe 93 ezer km2, az én testemé nagyjából 1,5 m2. Jó kicsiny királysága lehet Istennek ...

      Protestáns presbiter:
      Igen. Isten és az ember találkozása a lélek mélyén és a lelkiismeret bensőségében, egyéni síkon, nem pedig egyházi és szentségi közvetítéssel.

      Ciszterci szerzetes:
      Isten országa nem látható, fizikailag nem érzékelhető valóság, mert bennetek levő lelki valóság.

      Szolipszista:
      Persze, hogy bennem van. Hiszen személyiségem magva, az alanyi Önmagam és a Lét princípiuma egy és ugyanaz. Sőt a Biblia összes helyszíne, szereplője és eseménye lényegében nem más, mint az Isten felé törekvő tudat belső összefüggéseinek szimbolikus ábrázolása.

      Tehát adva van egy szent szöveg és ennek a szövegnek számtalan értelmezése. Természetesen mindegyik szereplő állítja, hogy az övé az egyetlen hiteles értelmezés... Melyik vezet el ténylegesen Istenhez?

      Törlés
    50. Szia Gabor! Mit gondolsz; érdemel-e egy ember valaszt a kérdésére, ha a neki feltett kérdésre ujabb kérdéssel valaszol még hozza olyannal, ami tartalmaban mégcsak közel sem érinti a neki feltett kérdést? Becsületes dolognak tartod -é ezt a részérol?

      Törlés
    51. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    52. ez csak annyit jelent Ria, nem tud rá válaszolni.

      ne is törődj vele, megesett ez már mással is.

      Törlés
    53. En nagyon jol tudom, hogy nem tud valaszolni, de akkor ne legyen annyira pimasz, hogy még neki all feljebb, és még követelozni is merészel.

      Törlés
    54. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    55. Kerion!

      szerinted ennek a szótagtologatásnak van értelme?

      azt azért tudjad, hogy ezek az aranykorszakozó, vaskorozó újgnosztikus 'gondolkodók' (többek közt Pap Gábor, Szántai, Avatara és a nyíltan szabadkőműves Balogh Béla) közös nevezője Nimród dicsőítése.

      Miért épp Nimród? Ki volt ez a Nimród? Nimród egy antikrisztusi prototípus. Az első, ki nyíltan szembeszegült Istennel (már a neve is jelző, lázadót jelent). és csak mellesleg említem - a szabadkőművesség Nimródot tartja az ősszabadkőművesnek, az első vakolónak - ha más nem, akkor ez gondolkodóba ejthetne (hiú ábránd?).

      vedd már észre, hogy ezzel a nemzeti ezoterizmussal van megteremtve a dialektika... csak nehogy eljuss az üdvösségre.

      Törlés
    56. Gábor .

      Csak némi észrevétel / pontosítás : A Nimrod név jelentése
      inkább *vadász* ; A naptár-név ( plusz Wiki ) jelentéseknél
      is ez található - Úgy tűnik beszélő-név ( név + jelentéstarta -
      lom ), de az említett lázadás stimmel { Az 'ősapai' voltával
      nincs gond, csak ha valaki mintának akarja beállítani a glo -
      balizációs ( ne széledjünk szét - nemzetellenes ) ellensze -
      gülését .

      Törlés
    57. Szia Seeraaf!

      én ezt a névmagyarázatot ismerem:

      "A bibliai Nimród neve a héber “ma radh” igéből származik, aminek jelentése "lázadó." A név kezdő-betűje, vagyis az "m" elé helyezett "n" által igenévvé alakul: Nimrod, vagyis A Lázadó."

      Törlés
    58. Szerintem nem egyértelmű Nimród nevének jelentése. Mindenki saját szellemi orientációnak megfelelően fogad vagy utasít el bizonyos értelmezéseket.

      Az viszont feltűnő, hogy Nimród alakjához markánsan kapcsolódik az íj. Engem egy kicsit a Ramajána eposz főhősére emlékeztet. Ráma fő fegyvere is az íj volt, Síva íja, amellyel kozmoszokat tudott keresztüllőni. Gondolom nem kell mondani, hogy itt is egy szimbólumról van szó.

      Nem mellékes, hogy a régi kultúrákban az íjnak komoly szakrális jelentősége volt (és csak másodsorban volt harci vagy vadászeszköz). A spirituális önnevelés, az Istenhez való immanens közeledés és gyakorlatok eszköze. Ehhez az eszközhöz egy külön "harcművészeti ág" is kötődött ez a kyudo (az íj útja). Ez az út pedig a belső hamisságok legyőzésének, korlátolt önmagunk meghaladásának az útja.

      Bővebben erről a témáról a "Tanulmányok a tradícionális íjászatról" című könyvben található információ.

      Mivel az íjászathoz kötődő szakrális tartalom erősen immanens jellegű, ezért teljesen érthető, hogy az Ószövetség transzcendens, duális karakterű hagyományában intenzív ellenérzést váltott ki egy "hatalmas íjász" figurája. Ez lehet egyik magyarázata annak, hogy Nimród alakja erősen szatanikus figuraként rajzolódik ki az ószövetségi hagyományban.

      Persze ez a kérdéskör ennél jóval komplexebb, hivatottak elmélyült munkája szükséges ezt feltárni.

      Törlés
    59. Viator .

      Ahogy írod : "Persze ez a kérdéskör ennél jóval komplexebb" ;
      Mivel a kérdés nagyon 'off' a cikk-hez ( bár volt benne globali -
      záció is ), így alant csak némi plusz info a felmerült névhez .

      http://cd.flexnes.com/details/32415.html
      https://farmersalmanac.com/astronomy/2014/01/20/the-mighty-hunter-of-the-winter-sky/


      Gábor .

      Mint fentebb jeleztem, inkább beszélő-névnek érdemes tekin -
      teni. Természetesen az általad jelzett is létezik, de elenyésző
      a naptár-név értelmezéséhez, ill. az ősi iratokhoz viszonyítva .
      Az Írás konkrétan az alábbi szerint jelöli / nevezi .

      1-Mózes 10 : 9
      Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mond -
      ják : Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród .

      Hogy komplexebb legyen a dolog ( és erre utalt Viator is ), nem
      csak a magyar, hanem más népek hagyománya ( ősi iratok és
      feljegyzések ) szerint is ő az 'égi vadász' ( Orion, azaz Nimrod ),
      ami nem asztrológiai megjelölés / megnevezés .

      Csak a képek miatt
      http://goldspirit.hu/a-bika-csodaja
      https://bestdoubles.wordpress.com/2011/01/06/the-proud-head-of-orion-marching-with-meisssa-lambda-%CE%BB-orionisand-o%CF%83-111/

      http://www.angyalutja.eoldal.hu/cikkek/magyarsag/nimrod-uzenete.html
      http://vilagbiztonsag.hu/keptar/displayimage.php?album=283&pid=20678

      Csillag kép / nebula elfordítva
      http://zalaclub.hu/PLUSZ/OrionNebula-1.jpg
      http://zalaclub.hu/PLUSZ/OrionNebula-2.jpg

      Törlés
    60. A rabbi = rab bi, azaz a 2 rab/2ős rab/a 2ősség rabja - vagyis olyan ember aki nem tud feltámadni az 1ségben - mondja hogy Nimród. Meg az aki még tudatlan. Vagyis azt hogy: "Istennel szembeszegülő" - mert óhéberül a Nimród kb. ezt jelenti. Tehát az ős-masonic-illuminati babiloniai zsidó már - természetesen gyűlöletében - régen negatív kontextusba próbálta helyezni az ősmagyar MénRőt-öt/a Rőt Táltost vagy ahogyan a görögök nevezték Or-ion-t - aki úgymond: "elhatalmasodott a Földön".
      A zsidó mindig - a szerinte ősi ellenségére - a magyarra dobta/dobja a sarát, többek között a saját antikrisztusságát is. Ez már ősidők óta így megy - most is. A zsidó szabadkőművesség természetesen nem csak gyűlöli a magyart hanem mindent ki is sajátít ami magyar. Egy hajdani Emberfiával/Világ-Királlyal ne tették volna ezt ?
      Aki meghalt és feltámadt az üdvözült. Akik mocskolnak és persze mocskolják a magyart is még nem haltak meg hogy feltámadhassanak - ugyanabban a testben. Egyébként nem tennék azt amit tesznek. Ilyen egyszerű.

      Törlés
    61. Egy kis adalék a Nimród témához Seraf, ha esetleg szeretnél tudni róla bővebben:

      https://www.youtube.com/watch?v=eenafU1f9EM

      Az előadásban elhangzik egy, a Szentháromság eredetéről szóló torz megállapítás az előadó részéről, de ettől eltekintve részletesebben feltárja Nimród valódi kilétét, mint aki a babiloni titkos (okkult)tan alapítója volt. A titkos tan korrupt babiloni rendszerének bevezetését és elterjesztését az un. (pogány)papokra bizták.
      Maga a "Szentharomság" szó nem található meg a Bibliában, de e tanítas igazsaga Jézus szavaiban nyilvánvalóvá válik:
      "Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében..." (Máté 28:19).
      Az, hogy Nimród "Hatalmas vadasz volt az Ur elott", nem jelent pozitiv értéket, ill. hogy Isten előtt kedves lett volna sőt, "elkezdett hatalmaskodni a földön".

      Törlés
    62. Tehát a magyart örökösen szidó - mi mást is tehetne - "részletesebben feltárja", magyarán meghazudtolja Orion/Mén Rőt/Rőt Táltos életét. Aki természetesen sokkal régebben létezett mint az un. babiloniai birodalom. A legutóbbi un. Nagy Özönvíz is cirka 13 ezer éve volt. Ami 6 ezer éve volt /bibliai özönvíz/ az egy jóval kisebb áradás volt - ekkor került víz alá egy Éden nevű hely a Perzsa öbölben, India előtt egy terület, illetve a Földközi tenger - átzúdulva a Dardanellákon pl. meg2x-ezte a Fekete tengert. Babilon már csak az ősi magyar/"sumér" legendáját őrizte - már akkor is csak legenda volt - egy régi valahai Világkirálynak. Az úgymond Babilonba "száműzött" zsidók meg az ebből az ősi legendáriumból való Tóra-szerkesztés mellett persze kabbalista, asztrológiai, alkímiai és egyéb titkos tanokkal is foglalkoz6tak - és foglalkoztak is. Az addig tiszta un. "égi tudományokat" át is formálták rendesen - a maguk szája íze szerint. Hazug módon titkosítva minden lényegeset a tömegek irányában. Azért is hogy aztán a fekete-mágiájukkal mára megteremtsék a világ6almukat. Ez meg is történt.
      A duálvilág földi körforgásában mindig is 2 Fő Madar Táltos működik: a valahai Szíriusz B-nek/Vörös csillag/ és A-nak/Fehér csillag/ megfelelően 1 Rőt és 1 Fehér - lásd Árpád-sávos lobogó. Tehát a földi anyagi világ és az égi szellemvilág 1-1 főtáltosa. Körforgás közben mindig az égi táltos adta át a tudás-követ/gyöngyöt a földi táltosnak. Lásd a magyar-etruszk sírok freskóit, illetve a Magyar Szent Korona Pantokrátor-képét ahol az igaz/ság/-gyöngyöt a Király tartja a kezében. Végidőben a 2 Fő Táltos 1/EGY-gyé válik - a földi anyagi testhez és lélekhez egy feltámadási folyamat során hozzátársul az égi szellemtest és lélek. Ötvöződik, 1-é válik minden. Vagyis ekkor már csak 1 fő táltos-avatár az un. Világkirály működik. A Teremtés - ha úgy tetszik a TEREMTŐ - megbízottjaként, mint a Naprendszer Ura.

      Törlés
    63. Redneck Kerion tán nem de én tudok neked infót adni kéréseddel kapcsolatban: Nazionzoszi Szent Gergely beszédei Szentistván társulat Bp 2001 kiadása.
      Röviden: hol a beszédeit átszövik az önéletrajzi leirások is benne az akkori ariánusokkal való állandó vitája a bizánci klereszténységnek melynek lezárása a 325 Niceai zsinat majd 400-500 között uj amely már nemcsak összeforrasztotta a ó és ujszövit hanem kiollózta belőle a Jézusi tanitásokat és a reinkarnációt amelyet ha figyelünk még kissé nehezebben "hallható" mondatokban mégis fellelhetünk.
      Butaság egy alaposan átnyirt átirt összevissza forditásokkal átértelmezett irományt életvezérfonálul választani.
      Kerion erről beszél állandóan ha valaki nem értené. Az ariánus szektákból lett valószinüleg 500 táján az iszlám, ami szintén ószövi alaphangú és nem kevésbbé intoleranciával rendelkező a volt Skyta hun magyar ősőkkel rendelkező népekkel szemben.

      Törlés
    64. Ria elképesztően fanatikus vagy ami a betüket illeti....pont mint azok akik a magyarokat kipusztitani óhajtják....gondolkozz csak el mi a célja azoknak akik ennyirre belemossák a fejekbe azt a betühalmazt ami az eredetinek a közelébe sincs!
      Régóta nem a bölcsességet sugározza hanem azok feketemágiáját akik átirták ide oda forgatták értelmezését.

      Törlés
    65. Mekkora szeremcsém, hogy absolute nem érdekel a véleményed Gizike!

      Törlés
    66. Seraf! Ezt jol kifundaltatok ezzel a boszorkannyal.

      Törlés
    67. Kedves Ria

      Nem történt semmi ilyesmi : Se célzás, se kifundálás ;
      Magam is ragaszkodok az Íráshoz, de szerintem tudod .
      { Gizike ezirányú véleményét természetesen ismerem }

      Törlés
    68. Akkor nyilvánvalóan Gizike e hőn óhajtott kivánságát is ismered:


      "Seraf köszönöm a jelképek mindegyikét nem ismertem, csak néhányat.

      Remélem usael nem sokáig szenvedi mig kimúlik, érdekből mondom minél hamarabb véga annál hamarabb jön a föld népeinek szabadság. " (Az "r" betüje kimaradt az usael-nél. )

      Törlés
    69. Ezen felvetésedre nem tudok választ adni : Ebbe nem
      vagyok kompetens ; Mármint, hogy kimaradt vagy sem
      az 'r' betű - Erre csak ő tud választ adni { A magam ré -
      széről megpróbálom kerülni a vallási / etnikai / stb álta -
      lánosításokat - Mindenhol élnek 'ilyen / olyan' emberek .

      Törlés
    70. Hogy konkrétabb legyek : Pár éve kint a lapon / főolda -
      lon ; https://www.youtube.com/watch?v=Pwe-pA6TaZk

      Törlés
    71. Igy kell ügyesen összemosni a különbozo vallasokat Seraf... tipikus New Age agitacio.

      Törlés
    72. Ria ... Miről írsz / beszélsz valójában ? : Milyen valláso -
      kat mosok össze, hogy nem az elkülönüléseket nézem
      ( ezért nem általánosítok ) hanem, hogy *ki mit* tesz ? ;
      Azt sem teljesen értettem, hogy miért nekem szegezel
      olyan kérdést amihez semmi közöm - Esetleg megírnád .

      Törlés

    73. Seraf, te valoban nem látod, hogy a New age célja az, hogy egyre inkabb egyfajta "világfaluvá" valjunk, ami a legjelentosebb beteljesedése a bibliai proféciaknak? - amennyiben ismered azokat. Ez lesz az az idoszak, amikor a hamis krisztus a nemzetek vallása és kulturája manipulálásával és összemosásával igazan és végleg eggyé teszi a földet, hogy azutan EGYként irányithassa azokat, ami egységes világrendszerhez nélkülozhetetlen az egy világgazdaság az egy világvallás, ami a nemzetállamok szuveneritasanak megszunését is jelenti egyben. Korunkban, melynek hangzatos jelszava az "egyesülés", az emberek nem akarnak emlékezni a Biblia által megkivánt hamis vallásoktol, idegen kulturáktol való elszakadasra, elkülönülésre. Járványként terjed ma az a törekvés, hogy az egységet mindenáron - kompromisszumok árán is - megvásárolják. Egyedül egy ilyen rendszer teszi lehetové az eljövendo világurnak, hogy kézben tudja tartani a vilagkormanyt, ami rendszerek együttesen fogjak alkotni az uj vilagrendet. Azok a most még különbozo kulturáju/vallásu táncikálok, akik a videon láthatók, éppen erre az "Egység"-re inspiráljak a tömegeket, amivé azutan hamarosan válniuk kell, az Antikrisztus nagy megelégedettségére.
      Nem gondolod, hogy az a video amit fönt belinkeltél ugyanerrol szol?

      Valami közöd azért mégiscsak kell legyen az idézett mondathoz, ha neked lett cimezve...
      En pedig nem kérdést intéztem hozzád, hanem kijelento mondat formájában közöltem valamit... Vagy te látsz kérdojelet e mondatom végén? --> "Akkor nyilvánvalóan Gizike e hőn óhajtott kivánságát is ismered."
      Azt pedig ne akard már elhitetni velem, hogy szamodra nem volt értelmetlen az "usael" szó a hianyzo "r" betű nélkül.

      Törlés
    74. Azt egyébként honnan, mibol kellene meglatnom, hogy te magad is ragaszkodsz az Íráshoz, és amirol még tudnom is kellene? :)

      Törlés
    75. Ria ... Ha azt írtam, hogy nincs hozzá közöm ( "ezt jól ki -
      fundáltátok" ), akkor mire fel rágalmazól bizonyíték nél -
      kül ? Kinek hiszed magad ? Melyik "jézus" tanított erre,
      főleg hogy nem kérdezed, hanem kijelented, hogy "va -
      lami közöd azért mégis csak kell legyen az idézett mon -
      dathoz" ? - Írás szerint ki rágalmaz ?! { Mit képviselsz ? }

      Törlés
    76. Seraf... elozoleg te nem a "ezt jol kifundaltatok"-ra irtad, hogy semmi közöd hozza, hanem erre a megjegyzésemre: " Akkor nyilvánvalóan Gizike e hőn óhajtott kivánságát is ismered".

      Törlés
    77. Ne eröltesd magad : Az ok nélküli rágalmazásra add a bi -
      zonyítékot ; Lehullott a lepled - Mindenki látja a jellemed .

      Törlés
    78. Nem senki lánya ez az okostojás. Nem csoda ha más lapról kitiltották. Tipikus bajkeverő, mint a többi, aki lejáratja a vallást. Itt is ejátszotta néhányszor a hattyúk dalát, de így múlt el róma dicsősége is.
      Alfa és omega elvégeztetett,
      Szentfazékból ördögfattya lett.

      Törlés
    79. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  9. Yoroshiku, Laci!

    Újabb lehetséges jövőkép e-mailben. Elnézést, hogy itt jelzem, csak nem tudom, hogy milyen gyakorisággal nézegeted virtuális postaládádat.
    Namaste.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy szóltál ! Máris nézem és örülök, hogy írtál....

      Törlés
    2. Mi nem tudhatunk erről a jövőképről? Miről is van szó?

      Törlés
    3. Én is szeretném tudni. Mert tanulságos lehet,.....ha valamiért mégsem jön be az "a jövőkép".

      Törlés
    4. Dehogyisnem tudhattok róla, csak azért nem hoztam nyilvánosságra, mert az emberek az ilyeneken nevetni szoktak. Mindaz, amit írok, nem fikció. Mellesleg én örülnék a legjobban, ha nem valósulnának meg.

      Tehát, hiszitek vagy sem, meg szoktam álmodni a jövőt, amit én csak lehetséges jövőnek hívok, mert nem biztos, hogy megtörténik. Viszont a tíz ujjam sem elég hozzá, hogy megszámoljam, mennyi minden megvalósult már. Amit most jeleztem Buddhának, abban két repülőgép ütközött össze. Egy vadászrepülőgépet egy utasszállítónak irányítottak. Láttam, ahogyan felrobbannak a levegőben, azt, ahogyan a holttestek és a törmelékek zuhannak alá. Egy másik repülőgép pedig leszálláskor majdnem lezuhant, de aztán végül minden megoldódott. A tunéziai mészárlásról is kb egy fél éve írtam Buddhának. Azt is álmomban láttam, hogy terroristák vagy pedig természeti katasztrófa fog végezni turistákkal azon a helyen.

      Nem kell hinnetek nekem, nem is várom el. Elég, ha csak én és még néhány ember tudja, hogy előre mi fog történni. Amint mondtam, hátha mégsem válik valóra.
      Mindenesetre, aki Ázsiába akarna utazna mostanság, az vigyázzon magára, különösen Taiwan, Kína, Indonézia, Malajzia felé.

      Tessék, lehet rajtam nevetni.

      Törlés
    5. Köszönöm válaszod. Én hiszem, hogy te egy őszinte ember vagy. Más kérdés az, hogy mik ezek az álmok valójában. Emlékszem rád még régebbről.Néhány évvel ezelőtt is jelezted itt, hogy rémszerű álmaid vannak, amelyben fura lények el akarnak kapni és, hogy te miként harcoltál ellenük. Valami ilyesmire emlékszem. Ha jól emlékszem, még tanácsot is adtam, mit tegyél, ha rosszra fordulnak a dolgok. Nyugodtam írhatsz nekem, nekünk ezekről, hátha együtt okosabbak leszünk. De addig is lenne még egy kérdésem. Téged zavarnak, vagy nem zavarnak ezek az álmok?

      Törlés
    6. Köszönöm redneck a bizalmad.

      Hogy zavarnak-e? Amikor ezekből az álmokból izzadtan, hányingerrel és zaklatottan ébredek fel... Már megtanultam együtt élni velük, ha lehet erre ilyet mondani. Eleinte csupán véletlennek gondoltam, de amikor az egyik kolléganőm apjának a halálát álmodtam meg, s az álmom után egy hónap múlva kiderült róla, hogy halálos beteg, s nem sokkal ezután meg is halt, tudtam, hogy figyelni kell rájuk. Egyébként erről beszéltem az egyik kollégámnak, s miután bekövetkezett, kerülni kezdett engem.
      Nevezhető ez képességnek vagy egyszerűen csak megérzésnek. Néha átokként tekintettem rá, de mivel az életem része lett, elfogadtam.
      Sosem tudom a megvalósulásukat időben elhelyezni, mert mindig változó.
      A fura lényekkel nem jó találkozni. Senkinek nem kívánom. Szemtől szembe állni eggyel... ha nem tudod hogy küld el, véged van.
      Elnézést, hogy nem olyan megjegyzéseket írok, mint itt a legtöbben. Nem tudok azonosulni azoknak a hozzászólóknak a gondolataival. Ezért is reagálok csak ritkán rájuk.
      Igen, normális vagyok, a hangok is megmondták :)

      Törlés
    7. Szia Atlantisz.
      Alvásparalízist szoktál tapasztalni? Bővebben itt erről a jelenségről : http://rejtelyekszigete.com/rejtelyek/hallucinaciok-alvasparalizis-kozben/

      Törlés
    8. Lehet érdemes lenne fejlesztened, hogy tudatosabb legyen, vagy tudd időben is elhelyezni. Illetve, hogy kiszűrd mi az ami nagyobb eséllyel megvalósul. Jó dolgokat nem szoktál álmodni csak rosszat?

      Törlés
    9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    10. kobe8112,
      Már ne is haragudj, de Atlantis azt mondta, hogy neki ez nem egy kellemes élmény, idézem "Amikor ezekből az álmokból izzadtan, hányingerrel és zaklatottan ébredek fel", te meg arra bátorítanád, hogy fejlessze tovább. De most komolyan kobe, mire lenne jó előre tudni bizonyos dolgokról, mit kezdenél velük?

      Törlés
    11. Nem szoktam tapasztalni alvásparalízist.
      Kedves kobe, ezen nincs mit fejleszteni vagy tudatosabbá tenni. Időben pedig semmiképpen nem akarom elhelyezni őket, mivel az idő az csak egy agymosás az emberek számára, hogy korlátozva érezzék magukat. Ezek a jövendőlések, lehetséges változatai a jövőnek, melyek akkor történnek meg, amikor eljön az idejük.
      Elég számomra a tudat, hogy tudom, meg fog valamikor történni. Ezt egyszerűen csak érzem. Nagyon rossz érzés, hogy nem tehetek ellene semmit. Mert ha egy természeti katasztrófának meg kell történnie, mert annyira rossz valahol a helyzet, akkor az meg fog történni. A mostani repülőgép ál-baleset, hogy be fog-e következni... Talán igen, talán nem. Mivel álmomban megbizonyosodtam arról, hogy szándékos volt, akkor valószínűleg el van döntve valakik által, hogy valamikor a jövőben ez megtörténjen.

      Abban pedig igazat adok redneck-nek, hogy semmit nem tudok kezdeni velük. Korábban gondoltam arra, hogy a Youtube csatornámon megosztom videó formájában, de mivel az emberek mindent azonnal akarnak, így ha nem történne semmi egy héten belül, kikiáltanának csalónak, hazugnak, pánikkeltőnek. Ezt pedig nem szeretném. Ezért választottam ki Lacit és rajta kívül még egy-két embert, akiknek beszélek erről.

      Törlés
    12. rednec: Áá én nem azért írtam ezt, hogy neki rossz legyen. Pont fordítva. Mivel abszolúte nem értek ehhez ezért gondoltam, hogy ha fejleszteni lehetne ezt a tudást vagy nevezzük bárminek, akkor el lehetne érni, hogy ne járjon rossz érzésekkel. Érted? Persze ha nem lehet, akkor nem, de ez csak ötlet volt, remélem nem gond?

      Atlantis: Sajnálom, hogy nem tudsz kezdeni ezzel semmit illetve nem mindig. A legjobb az lenne ha segíteni tudnál ez igaz. Valamiért kaptál egy ilyen tudást aminek oka volt. Mondjuk szerintem ha vállalnád ezt sok ember előtt, akkor sem lennél rosszabb helyzetben azoknál akik ezt megteszik és tized annyi hatékonysággal látnak előre dolgokat mint mondjuk te. Szerintem ahogy haladunk előre az időben úgy lesz egyre elfogadottabb az ilyesmi. Szerintem értelmes ember nem ítél el azért, mert nem következett be valami rossz, de tudom sajnos nem mindenki értelmes. Arra nem gondoltál hogy felkutass hasonló tudású embereket? Azért kitartást ehhez az "adományhoz" szerintem néha nyugodtan leírhatod itt is az álmaid, ennél kevesebbért is megszóltak már itt másokat. Ha meg ne adj isten bejön, hát lesz csodálkozás :)

      Törlés
    13. Megnéztem a YT csatornadat Atlantis miutan olvastam a problémadrol, és amiket ott talaltam, szamomra egészen döbbenetes volt. Elég volt csak a videoid cimeit elolvasnom ahhoz, hogy azonnal vilagossá valjon elottem, hogy te a plejadok és az UFO-kkal valo tulzott foglalkozas révén démonokkal kerültél kapcsolatba, akik olyan formán gyötörnek téged amit itt elpanaszoltal, emiatt komoly szabadulasra volna szükséged az altaluk bekapott démoni megszallottsagtol. Egyelore "csak" megszalltak, de ne ijedj meg, nem vagy démonizalt. A ketto ui. nem ugyanaz. A megszallottsag a könnyebb eset, mert az ellen tenni tudsz te magad is, éspedig oly modon, hogy törlöd a csatornádrol az összes ilyen témáju videoidat, es ha soha többet nem látogatsz olyan oldalakat, ahol ezotériárol cikkeznek, vagy akár csak beszélgetnek is ezekről. Az ilyen embereknek ui. fogalmuk sincs arrol, hogy mi okozza a testi-lelki-szellemi problémajukat, szenvedéseiket, testi-lelki fogyatékosságaikat.
      Miutan ezt megtetted és egy kis idő elteltével nem tapasztalsz valtozast/gyogyulast, akkor bizony részt kell venned egy keresztyén szabadito szolgalaton ahol a Szent Szellem erejével démonokat üznek és különböző betegségekből gyogyitanak.

      Megadok neked egy cimet, ahol Magyari Laszlo evangélikus pasztor szabadito szolgalatot végez arra az esetre, ha te is ugy talalod, hogy szükséged volna erre:

      http://gyogyulashangja.com/

      Mivel mi ker. hivok nagyon sok olyan esetről tudunk amikor emberek olyan formán kerülnek gonosz szellemekkel kapcsolatba - és ezaltal megszallva - amikkel te is foglalkozol, ezért nem volt nehéz megállapitanom, hogy a te esetedben is ez történt. De nyugi, ha elfogadod a tanácsomat, ezek a gonosz szellemek akár egyetlen nap alatt eltávozhatnak tőled. Meg kell tehat tagadnod őket.

      Kivánok mielőbbi szabadulást. :)

      Törlés
    14. Köszönöm véleményed kedves Ria,

      én is élnék kérdéssel/kérdésekkel: van-e saját véleményed nemcsak rólam, hanem minden más egyébről, amit itt a világhelyzetén is olvasol? Nem szoktam elolvasni minden hozzászólást, de azt láttam, hogy neked rengeteg van és azokban a legtöbbször/mindig a vallásra, a Bibliára hivatkozol. Vagyis azt mondod, amit azok mondanok. Én pedig a Te, mint gondolkodó egyén, véleményedre volnék kíváncsi a vallást teljesen félretéve. Az nem egyéni vélemény, ha egy hitremdszernek a filozófiájára hivatkozol. Szóval, én csak rád volnék kíváncsi.

      Egyébiránt, nem vagyok vallásos. Tudom, hogy létezik Isten, vagy nevezhetjük Teremtőnek, Mindennek, az Egésznek, az Univerzumnak vagy akár az Igazságnak. Azért sem vagyok vallásos, mert ahhoz, hogy higgyek Istenben, úgy gondolom, nem kell egy rendszerhez tartoznom. A vallásokat sem ő, se nem Jézus találta ki, hanem az emberek a Földön. Mert sok mindent nem értettek régen - ahogy most sem - és kitaláltak mindenfélét. Szabad akaratod van, úgy kellene élned, ahogyan szeretnél, nem pedig úgy, amiképpen egy irányzat mondja.
      A jövőbelátás pedig nem probléma. Az igaz, hogy megvisel, de megtanultam vele élni.
      Légy tudatos ember, akinek nem hitrendszerek mondják meg miképpen éljen, gondolkodjon, nyilvánuljon meg, hanem saját magad dönts mindezeket mellőzve :)

      KOBE: Mindent a megfelelő időben :)

      Törlés
    15. Minden egyébre számítottam tőled válaszként Atlantis, éppen csak arra nem, hogy annak ellenére, hogy a megszállottságod megvisel, mégsem akarsz abból szabadulást, hanem mint aki tök' jól érzi magát ebben az állapotában, - mert már megtanult vele élni - elfogadod, mint élethelyzetet. Ha te ugy érzed, hogy ezzel így rendben vagy, legyen az a te dolgod, éppen csak azt nem értem, hogy akkor miért panaszoltad ezt itt el nekünk?
      Többször megírtuk már itt a VH-n, hogy a vallás nem egyenlő a keresztyénséggel, mivel a vallás emberi rendeletekből áll, amik önsanyargató, önmegjavító, önmegváltó, életmódra sarkallnak, különböző eskük és fogadalom tételek betartására buzditanak, - ezzel erőszakos szabályokat és gyakorlatokat véve magukra, ami a "szolgasag igáját" jelképezi - valamint; hogy a természetes emberi vágyakat megöljék önmagukban. Isten ilyet soha nem parancsolt! Ezzel szemben a hívő keresztyén az ő szabad akaratától vezérelve, nem emberi rendeléseknek és fogdalomtételeknek rendeli alá magát, nem a teremtmények és vallásrendszerek határozzak meg a cselekedeteit, hanem a Krisztusban, az ő Urában való oszthatatlan hit. Az igaz hívő Istenben él és Isten, aki őt magába zárta, él őbenne.
      Mint ahogy te a saját szabad akaratodból a hitetlenséget választod, úgy mi ker. hivők szintén a mi szabad akaratunkból választjuk a mi Megvaltónkban való hitet. A hívő élet igy tehát nem valamiféle rendszerhez való tartozás, hanem a Krisztusban elrejtett élet. A hitetlen ember dicsekszik ugyan a maga szellemi szabadságával, de nem tudja, hogy amíg ezzel kérkedik, voltaképpen a Sátán, e vilag fejedelme vezeti őt orránál fogva. A ker. hivő e szolgaság igájából megszabadult, és csak ő mondhatja el, hogy a Fiú megszabadította (Janos 8:36). Csak ő tudja, hogy elmenekült a romlottságból amely a világban a szennyes gyönyörön át uralkodik. A sokféle bűntartozás terhétől szabadnak tudja magát. Tudja, hogy az igazság a tévelygés szellemétől megszabaditotta. Tudja, hogy szabad a bűn és a halál törvényétől. Tudja, hogy megmentették a sötétség hatalmából, és általvitték Isten szeretett Fia országába. Es tudja, hogy megváltatott Isten eljövendő haragjától (1Tesz 1:10). Mindezeket ugyanígy, elmondhatod-e magadról a te nagy szabadságodra hivatkozva? Kettönk közül melyikünket is gyötörnek démonok? Ezek után te, aki a Sátán rabláncaitól megkötözötten élsz, adsz nekem tanácsot, hogy én hogyan éljek?
      Mindezekből megláthatod, hogy balga ötlet volt részedről olyat kérni tőlem, hogy az én hitvallásomat félretéve mondjak véleményt bármiről is, ugyanis az olyan volna, mintha a bennem élő Krisztust kitépném magamból. Ha pedig te azt kéred tőlem, hogy az emberi előírások szabta vallást tegyem félre, azt hiába is kérnéd, mivel nem vagyok, és soha nem is voltam vallásos.

      Ősszegzésképpen tehat, az eddigi és a most általam leírtakból (mégha a régebbieknek csak a felét olvastad is el) megtudható a világ helyzetérol alkotott véleményem, ami nem más, mint amit Isten is mond róla: "Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel" (1 Janos 5:19), és hogy ezt nem kezdem el külön-külön, keresztbe-kasul részleteiben még ki is bontogatni neked, azt ne várd el tőlem. Foglalkozzon ilyenekkel az, akinek erre sok ideje van, én egyébként sem ezzel a feladattal bizattam meg az én Uramtol, nem ezért vagyok itt.

      Törlés
    16. Elnézésk kérek tőled, kedves Ria, hogy az észrevételem számodra kérésnek, felszólításnak tűnt. Nem abból a célból íródott, még ha olvasva annak is értetted. Csupán elgondolkodás céljából írtam le, nem pedig feladatként, melyet kötelezően teljesítened kell. Én elfogadom azt, hogy keresztyén vagy, ezért remélem, hogy te is megérted, hogy én inkább a magam útját járom.
      Igen, úgy érzem, hogy ezzel így rendben vagyok, és ez valóban az én dolgom.
      Válaszolva a kérdésedre, mert azt mondtad, nem érted, miért panaszkodtam: nem panaszkodtam, csupán két kérdezőnek válaszoltam.

      Törlés
    17. Atlantis 753 én viszont nem ördögüzőhőz küldenélek hanem csinálj otthonodba tértisztitást rozmaringvessző vagy levendula ezek hiányában füstőlókkel a lakás bejáratásól indulj az egyik oldalon végig clót kamrát is beleértve a sarkoknál főleg a füstölöt vagy levendulavesszőt füstölve keringesd a levegőben és a lakás másik oldalán ha körbejártad ki majd önmagad auráját is ugyan igy füstőld körbe fejed tetejétől a lábadig a földön...a maradék vesszőt tedd tálba és égesd füstőld el. Ez az eljárás manapság még ilyen esetek nélkül is ajánlatos tér és auratisztitásként bevetni ha valami olyas gondolatok zavarnak amikről érezzük nem a miénk.
      Javulást kivánok és valóban ne foglalkozz annyit a fkkkal ezomicikkel.
      Asztrológus vagyok de látom ma mindent a biznicc irányába toltak alakitottak át....
      Én nem is foglalkozom most ezzel, de látom azt amit az emberekkel csinálnak, te szorongsz félsz...
      (szorongás az amikor nem tudjuk mitől de félünk)

      Javulást kivánok ha szükséges ismételd meg a technikát.

      Törlés
    18. Kedves Mucika!

      Köszönöm, hogy te is kifejtetted véleményedet rólam. Érdekes olvasnom, hogy már ketten jobban meg tudjátok állapítani így látatlanban (a YouTube csatornám által és a hozzászólásaimon keresztül), hogy milyen ember is vagyok. Egy embert ilyen kevés információ alapján nem lehet jól megismerni. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk, milyen is az adott egyén valós személyisége, személyesen kellene megismerni. Hogy hogyan éli mindennapjait, miként nyilvánul meg a szerettei és a többi ember felé. Milyenek a cselekedetei, miként gondolkodik valós helyzetekben. Vagy egyszerűen csak többször elbeszélgetni vele. S csak ezek után kialakítani a véleményt róla.
      Egy ember, aki szereti önmagát és másokat is, elfogadja őket olyanoknak, amilyenek. Én pedig azzal foglalkozom, amivel szeretek foglalkozni, s vagytok ti, akik úgy gondoljátok, hogy az ufók iránti érdeklődés business vagy démonok által megszállott állapot, akkor az a ti dolgotok. A hollywoody filmekben, melyekben a gonosz földönkívüliek el akarják pusztítani a Föld lakosságát, az valóban üzlet. Ebben igazad van, ha esetleg erre (is) gondoltál.

      Az ufo szó azonosítatlan repülő tárgyat jelent, a földönkívüliek szó pedig olyan értelmes lényeket, akik a Földön kívül léteznek. Tehát engem nem az ufók, hanem a földönkívüliek érdekelnek. Azok a lények, akik körülöttünk léteznek. Van köztük nagyon sok barátságos. Hogy honnan tudom? Asztrológus révén biztosan rájössz a válaszra :)
      Az igazság ott van, csak meg kell látni.

      Köszönöm a jókívánságot. Viszont kívánom én is neked :)

      Törlés
  10. Szia Seraf! Ha erre jársz, itt van neked még egy kis érdekesség a Nebulák mellé:

    http://imgur.com/gallery/I30Ij

    Az Idők Jeleiről levagyok tiltva tudod :) azért itt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ria!
      Le vagy tiltva??? Hmmm... miért is? ...pedig ott vannak ám az láng-lelkü kereszt-(l)ények! :) Bocs az iróniáért!
      Szia Seraf tesó!
      "Nagyon csípom" amikor olyanokat linkelsz amitöl az ember szava is el áll! :)

      ...és a többieknek egy kis szösszenet:
      - a zsinórmétékes, ezo-izéig csak egy dologra reflektálnék: történetesen egy jól megfogalmazott mondattal
      SEMMI NEM VÁLTOZIK GYORSABBAN, MINT A MÚLT!
      Azt, hiszem értitek! De, "lefordítanám" magyarra: A tudás bövülésével (plö. internet) ma már fuldoklunk ebben az info óceánban. Természetesen a dolgok/történelem/Isten/Biblia/jövö stb. megítélésében csak egy dolog számít: történetesen, hogy Te mint személyiség mit/miben akarsz hinni!!!
      Azon vitatkozni, hogy mi az "igazság" csupán idö fecsérlés, mert a Te privát igazságodat megváltoztatni csak Te tudod!

      Nem azt hiszed amit látsz, hanem azt látod amit hiszel!

      ...és itt vajmi kevés esélye van még a józan észnek is!

      Buddha Laci ar(c)s poetica -ja erösen megfontolandó, Ö csak infot leközöl és a saját meglátásaival/érzéseivel próbálja összerakni a saját világképét!!! Ezt nevezik VILÁGHELYZETE oldalnak.
      Aki - pl. redneck -, próbál magyarázni=észt osztani az nagyon eltéveszti a célt!
      Aki a saját hitét/világnézetét másra próbálja eröltetni az nem több, mint "hajsza a szél után!"
      ...ugye Ria???

      Törlés
    2. Lángész!
      Például okán a televízió is infókat közöl.....meg az öskola is. Saját meglátásaikat sugallva a nézőknek, hallgatóknak. Folytassam?
      Nincs olyan, hogy csak infót közöl. Itt nem a forrás a lényeg, hanem a közölt információk és azok interpretálása. Így a mindenkori információk igen is befolyásolják az emberek gondolkodását.

      Íród: "Nem azt hiszed amit látsz, hanem azt látod amit hiszel!" Ez igaz. És most akkor mi van? Talán ez kizárja annak a lehetőségét, hogy legyen egy abszolút igazság?
      Wiiking, szerinted van abszolút igazság?

      Törlés
    3. Észkombájn ! - a meg-lát-ás-t nem befolyásolja Redneck, Ria, Kónya, Németh Sándor, Szegedi Csanád, Bibi NetánjaHu, a scientológia, a Jehova tanúi, a máltai lovagrend, a jezsuita vatikán, a masonic-illuminati, de még a "világ helyzete" sem. Nyilván akkor "bolondok" vagyunk - vagy mégsem ? Persze lehet hogy ez egy szokásos gittegylet ahol a zsidajok nyírják - megpróbálják kinyírni - az ide betévedő nem-zsidajokat - "egész"-ségükre. Bár EGÉSZek így sohasem lesznek...de ez az ő bajuk.

      Törlés
    4. Szia Wiiking .

      Örülök, hogy 'nagyon csípod' : Igyekszek, ha adott rá
      az idő ; Nem mindig és mindenre az - Néha várni kell .
      { Akkor így érdekesebb a HRN header-je, ill. fejléce ? }

      Törlés
    5. Az Idők Jelein évek óta rendszeresen kommentet iró, magukat keresztyénnek vallókat nem tartom bibliai értelemben vett keresztyénnek, ezért nincs is miért bocsánatot kérned, ha úgy érzed, hogy a fenti megjegyzésed irónikus volt. Engem tehát ez a dolog nem érint. Es éppen ott van a baj, hogy ők "láng-lelkü", vagyis lelkies keresztyének nem pedig szellemiek, ami összeköthetné őket Istennel. E három elem közül - szellem, lélek test - a legnemesebb a szellem, mert csak ez tud összeköttetést teremteni Istennel, mert a szellemünk adja az Isten-tudatot, mivel Isten a szellemben lakozik... Isten Szelleme az (megtért) ember szellemében. "Jézus így felelt (Nikodémusnak): „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az" ( János evang. 3:5-6).
      A lelkies ember lehet őszinte és jó szándékú lsten dolgai iránt, csak éppen ez a lélekből fakadó emberi meggondolásból ered. Ilyenekkel vannak tele a keresztyén gyülekezetek manapság, akiket bizonyos ker. körökben rajongóknak (láng-lelküeknek) mondunk... Szellem nélküli rajongóknak. Isten márpedig nem akarja, hogy mi a magunk "lelki" életével szolgáljuk Őt.
      "Érzéki (lelki) ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg" (1Korintus 2:14).
      Es ha ez így van a gyülekezetekben, akkor méginkább így van ez azokra nézve, akik Istenben hivőknek mondják magukat... a fél világ ebben a meggyőződésben él. En hiszek Istenben! - mondják... Okay, "Az ördögök is hiszik és rettegnek" (Jakab 2:19).
      Es mivel egy a keresztyén ember Isten munkatársa az Ő szántoföldjén “Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” (1Kor 3:9), ezért nagyon eszükbe kellene vennie ezt a parancsolatot mindazoknak, akik csak ugy gondolnak egyet, és neki állnak Isten dolgairól kommentelgetni a különböző fórumokon - közülük sokan megtéretlenül.->

      Törlés
    6. -> Nem írtuk még meg itt elégszer, hogy Jézus Krisztus maga, az Igazsag Wiiking? Nem Ő maga mondja, hogy "én vagyok az Igazsag" ? Es ha igen, akkor te miért jössz ilyenekkel, hogy a privát igazságunkat csak mi tudjuk megváltoztatni? MIért kellene nekünk Jézus Krisztust (aki a mi igazsagunk) megváltoztatni?
      Es mivel Isten igazsága örök igazság, ebből kifolyólag változatlan és mint ilyen, soha el nem múló, mégha minden más el is múlik akár, ha gyorsan is. Egyébként az isteni zsinórmérték mitől "ezo-izé" neked? Amiket Seraf belinkelt az mondható inkább ezotériának, méghozzá a javából - ha már itt "ezo-izé"-ről beszélünk.
      "A hit pedig, a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés" (Zsid 11:1). Amit látsz, azt miért kell hinned is hogy van-e, vagy nincs, amikor ott áll a szemed előtt? Hogy nem lehet elhinni azt, hogy látom, amit látok? :)

      Letiltva az IJ-ről személyeskedés ürügyén lettem, amikor is Thea a liebling-jének (Idanak) egyik ottani false kommentjét megcáfolandó, azt merészeltem írni, hogy " a bibliaértelmezése csökevényes" (ehhez hasonlokat írtam Theának is egy későbbi alkalommal). Ez volt tehát az a bizonyos személyeskedés, ami hsz-omat (2014 okt.) Thea nem engedte megjelenni, utólagos (privát) kérdésemre pedig ez volt az egyedüli indoka.
      Például az idő tájt, amikor az IJ-n megjelentél és közölted velem, hogy "Te mi a fenét keresel itt!"- (miutan Izraellel kapcsolatosan korrigaltam csak ki egy tévedésedet), ahhoz Theának egy szava nem volt sem akkor, sem később, mint ahogy az azóta ott megjelenő sok más cinikus, irónikus, szeretetlen, szemtelen, gunyoros egymás közti beszédekhez sem. De ahhoz sem, ahogyan egy időben Adrian és te gáncsoskodtatok ott egymassal meglehetősen durva módon.
      Ezek után rád van bizva annak megítélése, hogy ha valaki (Krisztusban) hivő testvérnek mondja magát, megteheti-e - méghozzá előzetes figyelmeztetés nélkül - , hogy a Bibliában lefektetett isteni rendszabály szerint, helyesen járt-e el (amennyiben errol a rendelkezésről egyaltálan van ismereted) egy másik tesvérrel szemben (mondjuk, hogy most az vagyok) amikor igazságtalanul önkényeskedik felette.

      Azt is elmondtuk már számtalanszor itt és más helyeken is, hogy mi hivők Isten igazságát hirdetni jövünk közétek, mégpedig Jézus Krisztus rendelkezése szerint és Isten parancsának engedelmeskedve... ugye Wiiking??? Mitől lesz erőszak valaminek a hirdetése? Te dolgod, hogy Isten igazságát elhiszed-e, vagy sem, és az is a te dolgot, hogy azután az mindvégig hiteddé válik-e, vagy sem. Milyen hülye duma ez, hogy mi erőszakoljuk a hitet - ami szöveget nem tőled hallok előszőr? Vagy hiszel, vagy nem... ez teljes mértékben tőled függ. Mellesleg barki, akinek szilárd meggyőződése van valami dolog felől amit azután itt, vagy más helyeken adott esetben elő is ad, az az ő hite is egyben. Igy akkor azok, akik őket olvassák/hallgatják háborogniuk kellene azt gondolván, hogy azt rájuk akarják erőszakolni? Gondolkodni szoktal-e Wiiking? - ha már ilyen számonkérő stilusban szólítottál meg és tettél fel kérdéseket nekem.

      Törlés
    7. T. Nagyérdemü! Hívök és hívek! :)

      Redneck!
      Ismered a vélményemet a kekeckedéseidröl! Passz!
      Kerion!
      Te is tudod, hogy vannak olyan "szómenéseid" amit a csak eccerújjászületett nem ért/het meg azonnal. Légy türelmes velem/ünk!
      Ha, az vígasztal, akkor csak annyit mondanék, hogy kár olyanon vitatkozni, hogy van-é abszolult igazság!
      Bevallom, hogy én mindig az emberi psziché oldaláról közelítem meg(potosabban az saját/önzö/egosista pszichémmel) az általam érzékelhetö világot! Amire rájövök, vagy ami inspirál arról véleményt alkotok és elmondom/leírom. Isten mentsen, hogy valakit is megpróbáljak "meggyözni", hitében megingatni!!! Az én ars poetikám : " Nem azért mondom, hogy elhidd, csak tudd! "
      Nem vitatom, hogy hatnak ránk az isteni/emberi vélemények, infok, neveltetés, családi és társadalmi közeg stb., de amikor a személyiségünk magva kialakul - ami természetesen nem jelenti, hogy nem kövezhetnek "pálfordulatok", kiigazítások, pontosítások - akkor már saját "szürön/szemüvegen" át kezdjük látni a saját mátrixunkat/világunkat! ...és ez miért is lenne probléma?
      Aki azt hiszi, hogy a racionalitás, vagy az analitikus gondolkodás az egyetlen és üdvözítö eszköz az általunk hön óhajtott "igazság" megismerésére azt ki kell ábrándítsam, 100% EMOCIONÁLIS (jobb agyféltekés!) közelítéssel lehet közelebb kerülni(!?) ehhez!
      A kendvenc hasonlatom a müvész és hangszer példája! Ugyan is a zene az egyik legtökéletesebb "nyelv" a gondolat/érzés kifejezésére! ... de, hiába van tehetség, ha a hangolás fals, ... mindkettönek szinkronba/harmoniába kell lennie! ...Nö-ffi, Jing-Jang, ...stb.

      Törlés
    8. ... bocsi, de még valami eszembe jutott!
      Kérem, hogy aki olvassa kesze-kusza soraimat, MINDIG gondolja kijelentéseimhez, hogy " Szerintem, ...!"
      Így talán nem érez leküzdhetetlen kényszert, hogy "kijavítson, felvilágosítson, meggyözzön, stb.", ... bár a konstruktív kritikát szívesen olvasom!

      Megemlíteném, hogy pl. a szó, az írás, jelbeszéd, de még a zene sem tökéletes gondolat/érzésközvetítö eszköz, ami sajnos az eredeti lélekben/agyban/szívben született impulzusok átvitelét jelentösen korlátozza! Talán a telepátia lehetne a tökéletes platform!
      A másik ami a (non)verbális közlési rendszer egzaktabb részét illeti, hogy - saját tapasztalat! - NINCSENEK PONTOS DEFFINICIÓK még a legegyszerübb dolgokra(lásd 10 parancsolatra) sem!

      Riá-nak és jónéhány - magát kereszténynek=Krisztus követönek - mondanám: Attól, hogy a Biblia, Szent Írás, Isten Igéje/Szava önmagáról kijelenti, hogy " a teljes Írás Istentöl ihletett, .." még nem jelenti azt, hogy minden betüjét annak kell tekinteni! ... szerintem! Tudom, hogy nehéz ezt még olvasni is, de az Isten szerelmére, ha nem örizzük meg a nyílt és szabad gondolkodási képességünk/jogunk, akkor megfosztjuk magunkat attól a lehetöségtöl, hogy megérthessük Isten mélységes dolgait! Pl. olyanokat amiröl a Biblia nem ír! A 66(!) kanonikus könyv eggyé rendezése az egyik ilyen sarkalatos kérdés! Kik? Milyen céllal és milyen nem titkolt szándékkal tették? Miért kell/ett "tüzzel-vassal" érvényre juttatni ezen sátáni erök Isten és ember ellenességét???
      A másik az u.n. Szent Iratok "örzöi és másolóinak" megbízhatósága!
      Megjegyzem: értéknek tekintem a Bibliát és nem vitatom kultúrtörténeti jelentöségét és még néhány más forrásból is megerösített tényeit, de ...pont a bövülö ismeretanyagok elérhetösége és aspektusai, konzekvenciái amik újabb gondolkodási tereket nyitottak/nyitnak!

      Seraf tesó!
      Milyen HRN föoldal változásról beszélsz?

      Törlés
    9. Nem változást / változtatást írtam : A fentiek kap -
      csán céloztam a fejlécre ; Azon belül az Orionra .

      Törlés
    10. Wiiking,
      A kutya nem szokott hozzád szólni. Te szokták kekeckedni, arra utasítgatni, hogy húzzak el innen, stb. De mint általában, a mondataid most is magukért beszélnek. Az ilyet nevezik inkonzisztenciának.

      Törlés
    11. " Az ilyet nevezik inkonzisztenciának." ...nem inkább agyi inkontinenciának? :) Nem tudsz magyarul???
      Erröl a bejegyzésedröl az a vicc jut eszembe, hogy...
      " ...demonstráció, ...vagy menstruáció ...? - mindegy, csak a vér follyon!" :)

      Törlés
    12. Vizelet inkontinencia te "agyonművelt" magyar.

      Törlés
    13. Inkonzisztencia =egymásnak ellentmondó , összeférhetetlen, következetlenség.

      Itt meghallgathatód a helyes kiejtéseket is: http://dictzone.com/magyar-sved-szotar/inkonzisztencia

      Szívesen máskor is!

      Törlés
    14. "Attól, hogy a Biblia, Szent Írás, Isten Igéje/Szava önmagáról kijelenti, hogy " a teljes Írás Istentöl ihletett, .." még nem jelenti azt, hogy minden betüjét annak kell tekinteni!" - De igen, annak kell tekinteni, és nem csak szerintem, hanem minden IGAZ hívő szerint, amennyiben a pontos, Istentől ihletett fordítású Bibliát olvassák.
      Isten szavát pedig éppen hogy a mi nyílt és szabad gondolkodási képességünk/jogunk alapján értjük meg és hisszük el, mert masképp hogyan volna ez lehetséges? Teljes lelki és szellemi szabadságomban értem meg és hiszem el Isten kinyilatkoztatott dolgait.
      Mi módon, mi vagy ki által akarod te megismerni Istent (ha nem is az Ő mélységeit), ha nem az Ő, önmagárol kijelentett szavain keresztül? Milyen isteni mélységeket akarsz te megismerni, amikor még a Bibliát (ahol Isten önmagáról nyilatkozik, önmagát és az Ő igazságat közli az emberrel) sem fogadod el? Tökéletes ismeretet a végtelen Istenről mi hívők sem szerezhetünk, mivel mi emberek véges lények vagyunk,véges ismerettel. " Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?" (Job könyve 11:7).
      "A titkok az Úré, a kinyilatkoztatott dolgok pedig az enyém és az én gyermekeimé mindörökké, hogy e törvénynek minden Igéjét beteljesítsük" (5Móz. 29:29).

      Latod... ezért kérdeztem meg tőled Wiiking, hogy "gondolkodni szoktál-e?"

      "Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, Akit tett mindennek örökösévé, Aki által a világot is teremtette" (Zsidókhoz írt levél 1:1-2).

      Valaszodra nem tartok igényt!

      Törlés
    15. A mantrázó Riának NINCS VÁLASZOM! :)

      Törlés
    16. Olyan sötét vagy Wiiking, mint egy zsák korom!

      Törlés
    17. Nem sötét, szürke,....és nagyon büszke.

      Törlés
    18. Na de, ha még volna mire büszkének lennie - talan még el is ismerném. De miket művel hol itt, hol ott? Mindenkit elküldözget a francba, és még neki van nagy "szája"... Na, mindegy; vannak, akik még hálásak a "mantrázásomért" és az itteni munkánkért.

      Törlés
    19. Wiiking ejha!

      Kis megvilágosodás?
      "Pl. olyanokat amiröl a Biblia nem ír! -*A 66(!)*- kanonikus könyv eggyé rendezése az egyik ilyen sarkalatos kérdés! "

      És mit is ír? valójában hogy a gonosz a 666 :) csupán sokszorozza.....álcázza önmaga a ???NA? :)

      (tudom Kerion a szén és a Si vel magyarázza attól még a szöveg rejtjelei?:)))))))))

      Törlés
  11. Kedves Ria .

    Nem tudtam róla : Mint most tőled ; Köszönöm
    szépen a linket - Tényleg édekesek és szépek .

    VálaszTörlés
  12. Albert Pike már beszélt arról, hogyan kell összeugrasztani a kereszténységet és az iszlámot.
    Először is: fel ,kel hígítani a kereszténységet. Ezt tökéletesen sikerült megvalósítani. A buzik, a szekuláris tömegek, akik névlegesen mondják magukat kereszténynek, de annyi közük van hozzá, mint vaknak a festéshez, teljesen tönkretették a bibliai kereszténységet. És itt van az iszlám, a maga fanatizmusával, egy idegileg gyenge állítólagos prófétával, aki saját képzelgéseit tette meg ideológiává és vallássá a szétzúzott és veleéig megosztott arab nép felett. A kereszténység, a maga végletesen elgyengült mivoltával vereségre van ítélve. Főleg úgy, hogy a buzikat beengedi, másságként aposztrofálva tettüket, melyet a teremtő soha semmilyen módon sem tud elfogadni. De hát Jézus nevében mindenkit be kell olvasztani. Mindenkit. Még a buzit is, a leszbikust is, mert Jézus ugyebár megbocsát.
    Persze, hogy megbocsát. De megbocsátás csak rendezés által van.
    És még nem is beszéltem a darvinizmus istentelen frázisairól, ami úgy tűnik, megadja a kegyelemdöfést Európának és az usának.
    mert ahol elvész a világos isteni kinyiladkoztatásban való hit, ott elvész a nemzet, a nép, a család, és maga az egyén is.

    Nincs új a nap alatt. A mai ezoterikus álságos megoldásokat kínáló eszmék fő forrása a gnoszticizmus. Ahol Isten elszemélytelenedik, erővé, spirituális energiává silányodik. Mindegy: csak ne kelljen benne hinni. Mert egy spirituális energiának hol van személyisége?
    Sehol. Jézus viszont nemes egyszerűséggel Atyának nevezte Istent. Ez pedig mindent elmond. Nem erő, hanem Atya. Nem energia, hanem Atya. És ha Atya, akkor személyisége van.
    Ennyi.
    És hogy mi lesz ennek a vége: jön a hamis messiás, aki végső romlásba taszítja az emberiséget. Még jó, hogy a teremtőnek van erre terve. Ámen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mi van ha pont a Teremtő terve szerint zajlik mindez, hm? Hát nem Ő által van minden?

      Törlés
    2. Kedves E.V.!

      Helyén való, és erkölcsileg megalapozottak soraid, talán némi pontosítás a gnoszticizmussal kapcsolatban. Az első, hogy gnoszticizmus, mint "irányzat" lényegében nincs. Gnózis van, mint egyfajta transzcendens tapasztaláson és megismerésen alapuló tudás.

      - semmi köze a new age-hez, spiritizmushoz, "energia átadáshoz" és hasonlókhoz.

      - "Isten, mint energia" koncepciónak nincs közvetlen vonatkozása a gnózishoz (bár nem kizárható), sokkal inkább van a panteizmushoz.

      - a gnózis egyáltalán nem veti el a személyes isteni aspektusokat, viszont tételez olyan személy fölötti valóságokat, amelyek magukba foglalják és messze meghaladják mind a személyességet, mind a személytelenséget.

      - kevésbé közismert, hogy a gnózishoz szorosan kapcsolódik a "pistis" a hit, a megelőlegezett transzcendentális bizonyosság. A pistis a gnózis előfoka és bizonyos mértékben előfeltétele.

      - az Atyát én inkább Abszolút Személynek nevezném, kevésbe személyiségnek, mivel a személyiség a "persona" egy álarc, amely valamit felfed, de el is takar a viselőjéből, s mint ilyen már egy lehatárolt valami.

      Végül pedig a modern eltévelyedések okát én kevésbé a gnózisban, sokkal inkább a transzcendens igazságok alacsony szinten való megragadásában, antropomorfizmusban, továbbá a nyugatias, modern "kényelem eszménynek" a végtelen időbe (hamis öröklét képzete) történő kitolásának szándékában látom.

      Törlés
    3. E.V. Írod, a "kereszténység, a maga végletesen elgyengült mivoltával vereségre van ítélve."
      A keresztjét cipelő Jézust is egy vereséget szenvedett szerencsétlennek látták sokan 2000 éve. :)
      Az igazán nagy emberek pedig mindig gyengének és elesettnek érezték magukat.
      És ha elfogadod, hogy a menny nem elsősorban egy hely, hanem inkább tudatállapot, és "Atya" nem vet el senkit ebben az állapotban, akkor nekünk sem illik.
      Aki meg nem erre az állapotra törekszik, az meg úgysem fog elviselni sem téged, sem Őt :)

      Törlés
    4. De Jézus azt is mondta "az Atya országa bennetek van!" Azt is mondta hogy Én és az Atya egyek vagyunk - Én tebenned Te énbennem vagy!"

      Ennek alapértelmezése a térhullámok amelyek az Atyából indulva belefoglaltatnak mindent! És mindenkiből viszont hullámzik az Atya felé a térhulláma igy az Atya a miénkben van azaz az egész univerzum teremtés egy hullámszerkezet amelyet az Atya müködtet!

      Jézust mikor megkérdik milyen az atya ? - "mozgás és megnyugvás" volt a válasza....mint a hullámoknál 1 információ 1 üres. Azt hiszem ezt nevezik bináris rendszernek ahogy a magyar nyelv is ezen alapul.
      És végül mikor a természetet imádod a napot vagy a tüzet amely az Atya szimbóluma mint az első kiáradó elem akkor valójában az Atyát imádod hozzá szólsz otthonodban vagy bárhol mert minden belőle vele általa lett ami lett ergó benne vagyunk mint a gyermek anyja méhében!

      És ennyi a mélységes hithez elég is alapnak minden más szertartás igy vagy ugy amit nem vár el mert szereti ha közvetlenül komunikálsz vele mint ahogy a biológiai apáddal tennéd!

      Törlés
    5. "az Atya országa bennetek van!" helyesen "Isten királysága bennetek van." (regnum Dei intra vos est (Lk 17:21))
      Jó ez a hullámelmélet, meg a "bináris atyaság", biztos van benne valami, de az igazi atyaság messze túl van azon, ami rezgés, tér, idő, változás, stb.

      Törlés
  13. Sziasztok!
    Tegnap volt egy magán messze túlmutató álmom!
    A kertemben leszállt egy árpádsávos űrhajó, ami a 28. dimenzióból érkezett. A monstrum hajót egy Szántai klón vezette, akinek az ujjai között úszóhártyák voltak és Mag népe feliratú pólóban lépett ki a paradicsom palántáim közé. A pilóta azt mondta, hogy azért küldte őt a Szíriusz Mag/126/b népe a Föld nevű bolygóra, hogy figyelmeztessen minket azon veszélyekre, melyekért csak a kiválasztott hörcsög mutánsok tehetők felelőssé, akik már évezredekkel ezelőtt egyesítették csapataikat a hüllő-rákfene ragadozókkal, hogy így még könnyebben szipolyozhassák ki a legfőbb tudást hordozó magyarság népét. Sajnos pont akkor, amikor belekezdett volna mondandója lényegébe Fifi kutyám elkapta a csaknem földig lelógó kopoltyú lamelláit és kisvártatva megfojtotta. Idáig tartott volna az álmom. Azelőtt sosem álmodtam ilyeneket, de most nagyon bosszant, hogy pont az epilógus előtt nyírta ki a kutyám az esszenciális üzenetet hozó kopoltyús Szántai klónt. Félő, hogy most pont ezen fog megbukni a magyarság sorsa és örökre elvész az ige a kozmoszon innen és a kozmoszon túl. Szóval nagyon el vagyok keseredve, hogy ha már így akarnak üzenni, akkor miért a konyhakertembe szállnak le és miért nem tudják magukat megvédeni a kistestű korcs kutyák támadásaitól???!! És egyébként is, miért nem tengeralattjáróval jönnek, ha már kopoltyúik vannak? Szóval akadnak itt aggasztó, kérdések.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Élhetnék egy észrevétellel? Azon nem gondolkodtál el esetleg, hogy a kutyád azért ölte meg a küldöttet, mert az az ellenkező oldalt képviselné? Az állatok sokkal jobban érzik mindenki más energiáit, így ha valóban egy szeretetteljes lény látogatott el hozzád, azt a kutyádnak is éreznie kellett volna és nem támadta volna meg. Ezzel lehet éppen megmentett téged. De ez csak egy észrevétel :)

      Törlés
    2. Köszönöm a válaszod!
      Nagyon érdekes felvetés, ezen még nem is gondolkoztam el. Van azonban egy még sötétebb lehetőség is. Mi van akkor, ha Fifi kutyám a behízelgett gonosz, míg a Szánta klón csak az igazságról szerette volna lerántani a leplet? Ami a legfélelmetesebb a dologban, hogy Fifi egy öleb, ebből kifolyólag lehetséges, hogy minden áldott nap az ördögöt melengetem az ölemben. Még belegondolni is rossz.

      Törlés
    3. Szívesen. Igazad van, a te általad felvetett lehetőség is igaz lehet.
      Ha nagyon át szeretnék adni neked az igazságot, biztosan keresni fognak még téged.
      Azt hadd kérdezzem már meg, ha lehet, hogy magadtól tudod, mert felismerted, hogy ki jött hozzád vagy pedig bemutatkozott? Mindenesetre, én biztosan megkérdezném tőle - ha nem mutatkozna be -, hogy ki ő és honnan jött.

      Törlés
    4. A kutya mindig is az ember négy-lábon járó így teljes értékű , hűséges barátja volt, így van ez általában az álmokban is, ahol a vészt jelző egészséges ösztön és megérzés szimbolikáját követi.
      Manapság sok a félrevezető információ, így nem árt az ilyen észhez térítő, baráti megérzésekre hallgatni :)

      Törlés
    5. Így most már érthető, hogy akkor érzed magad te is teljes értékűnek, amikor a piától be sikeredve te is négy-lábon jársz... ilyenkor írsz olyan "okos" kommenteket... teljes értéked tudatában... :-), mert ugyebár az ember attól értékes (ahogy írod), hogy négy-lábon jár... :-)

      Törlés
    6. Ria! Azon még gondolkodnom kell, hogy az álomszimbolikában mit is jelenthet egy négylábon mászkáló ember :)

      Törlés
    7. Téged be piálva... mit kell ezen gondolkodni? :)

      Törlés
    8. Atlantis753
      Nem mutatkozott be. Nagyon erős feminin vonásai voltak. Az arcát nem tudtam kivenni, mert félhomály volt, de a jellegzetes hosszú haja és a hangtónusa Szántaira emlékeztettek. Szóba jöttek még bizonyos kuponok és hablatyolt még valamiféle Krisztus Vére Chardonnay-ről, de többre nem emlékszem. Mindenesetre a kutyámat ma nem engedem be a lakásba. Talán lesz ennek a furcsa eseménynek folytatása.

      Törlés
    9. Nem hinném, hogy az a legjobb megoldás jelenleg, hogy a kutyádat kizárással bünteted, ugyanis mindegy, milyen szándékú volt az, akit megölt. Mert tényleg, mi van akkor, ha ő csak téged védett?
      Jómagam azokra sem tudok haragudni, akik ezt teszik ezzel a bolygóval, akiknek szándékairól Laci is oly buzgón ír. Tudod miért? Mert megértettem, hogy csak azt teszik, amihez értenek. Tudom, szörnyű dolgok azok, de jelenleg ők a fejlődési folyamat egy olyan szakaszában vannak, melyben csupán - még - a saját érdekeiket nézik. Mindenki változik, csak valaki hamarabb, valaki pedig később. Ezzel nincs semmi baj. Mindennek eljön a maga ideje. S minden, ami történik az jó, még a rossz is, mert abból megtudhatja az ember, hogy mi nem működik megfelelően.
      Ezt pedig saját magam tapasztaltam meg, hátha neked is segít e mondat: Ha a szívedet használod, kedvesség lesz rá a válasz.

      Azoknak, akik úgy gondolják, hogy ennek a személynek megmondtam mit tegyen, jelezném, csupán az észrevételemet írtam le.

      Törlés
    10. Állatok az álomban ösztönöket jelenítenek meg. Mi van, ha ösztönösen félsz az igazságtól?
      Másik ötlet: az ÁLL-at; nem halad, MARAD, nem tudatos, nem ember, nem isten jelentéssel is bír – sokak szerint földi lények, nem valódi lélekkel rendelkezők, nem úgy az ember!
      Minden MARAD a régiben, ha ezt a minőséget pártolod.
      Tudom, hogy hajlamosak (kivetítéssel) tárgyakat, növényeket, állatokat emberi tulajdonságokkal felruházni az emberek, földi magányukban többnek látni, mint ami. Talán erre a hibára világít rá az álom.

      Törlés
    11. ... talán olyan barátaid vannak, akik elrejtik előled az igazságot?...megakadályoznak a megismerésében, az infószerzésben, a tájékozódásban.

      Törlés
    12. Milyen fajtájú a kutya egyébként és fiú vagy lány?

      Törlés
    13. Foxterrier-staffordshire-border collie-dalmata keverék. Igazságot előlem már nem igazán tudnak elrejteni a barátaim, mert már nagy részük elfordult tőlem. Sajnos egy részük beleragadt a new age ezotériájának süppedős mocsarába, míg mások olyan klubokba próbáltak invitálni, melyeknek nem akartam tagja lenni. Hiába mondtam nekik, hogy nem akarok olyan klubnak a tagja lenni, amelyik engem elfogadna a tagjának. :-) Szóval így állunk. Magamra maradtam. Hihetetlen egyébként, hogy az emberek mennyi marhaságot képesek ledarálni nap, mint nap. Annyi dilettáns egyesület és fórum található ma a neten, hogy az ember nem igazán tud eligazodni közöttük. Áleztotéria, álspiritualitás, álmetafizika, áljósok és persze mindenért a háttérhatalom, vagy a kiválasztottak, vagy éppen az Ogó bolygón élő gyíkemberek a felelősek.
      A kutyám egyébként kislány. A mellső két tappancsa kicsit nagyobb a hátsóknál és ha alszik, akkor rendszerint megtörik a jobb füle. Álmában nagyon sokszor szuszog.
      Ja és ha már Szántai Lajos szóba került... Szerintem vele sem stimmel valami. Jókat mond, de mintha sötét erők rabjává vált volna. Persze lehet, hogy tévedek.

      Törlés
    14. Az egyiptomiak egyébkét tisztelték a kutyákat. Lsd. Anubisz, a kutyafejű isten.

      Törlés
    15. Tudatszint ejnye bejnye jót röhögtem, és a kutyám felébredt a visitásomra.
      Bár szivesen hallgatom szántait meg tsait valóban túlspirázzák a dolgot....

      Akinek a vérében van a megismerésre való hajlam az ugyis nekiáll kutakodni....és tanulni, mert sajnos van mit! 52 től jártam suliba de sajnos olyant hogy normális vagy igazi MTörténelem nem tanultam...OK nincs mit felejteni a xart nehezebb kijavitani igy hát a valóságosat próbálom felkutatni.

      Törlés
  14. https://www.youtube.com/watch?v=DO1i4iW4LNE

    VálaszTörlés
  15. Gábor Jeromos Kónya

    Kedves Gábor!

    Hol írnak olyasmit, hogy Nimród nevét a héberből kell levezetni?

    Ezt írod:
    "A bibliai Nimród neve a héber “ma radh” igéből származik, aminek jelentése "lázadó." A név kezdő-betűje, vagyis az "m" elé helyezett "n" által igenévvé alakul: Nimrod, vagyis A Lázadó."

    Nimród nem volt héber származású, miért fontos akkor az, hogy a zsidók hogy hívták héber nyelven? Mindenki azon a nyelven kap nevet, amelyen a szülők beszélnek. Teljesen mindegy, hogy héber nyelven lázadónak nevezték. Ők mindig gyűlölték Nimródot és a fiát, valamint "Nimród fia fiának az édesanyját." Miért kellene ezt a gyűlöletet egy magyar embernek még népszerűsíteni is?

    Nimród, akit annyi minden néven hívtak, például elnevezték Gilgamesnek is, kétharmad részt isten volt és egyharmad részt ember. Valóságos létezéséről az összes keleti hagyomány tanúskodik. A most lerombolt műemlékek is az egykori Mezopotámia területén. Mindenki tudja, hogy azokat a kalapácsokat melyik kéz fogta a valóságban, kik is azok, irányítják és finanszírozzák az ISIS-t.

    Nimróddal ellentétben Ábrahám létezéséről semmi bizonyíték nincs. Ezsdrás sumér és ugariti teremtéstörténetekből szedte össze a történetét, amikor a babiloni fogságból hazatért és ezt fűzte össze a népe történetével.

    Ha magyar származású ember vagy, akkor ne egy zsidó kultúrát népszerűsíts, azt majd megteszik ők. Elég hatásos technikáik vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyszerű észrevételek Kyra. Ráadásul logikailag is kifogástalan érvelés. Néhány észrevételt még hozzáfűznék. Az ószövetségi hagyomány (kiváltképpen ha az adott kor szintjén nézzük) egy - akkor még - viszonylag kis nép szakrálisan nem túl magasrendű "szövetsége" volt. Már maga a kifejezés is nonszensz, mivel szövetséget két, vagy több, nagyjából egyenrangú fél szokott köttetni, de ez egy más téma.

      Az Ószövetséget tulajdonképpen a kereszténység "húzta" fel. Legfeljebb TÖRTÉNETI esetleg morális értelemben lehet a kereszténység előzménye, de nem vallási, szakrális vagy spirituális értelemben. Ezt éppen a téma körül kialakult ellentmondások mutatják legmarkánsabban. Vannak olyan vallási, szellemi, filozófiai áramlatok, amelyeket nem saját belső értékei, hanem a KORSZELLEM tett naggyá. Tipikusan ilyen a marxizmus. Marx elmélete egy volt a több tucatnyi tizenkilencedik századi utópisztikus agymenések között, és ha nagy felforgató (Lenin) nem teszi meg saját tevékenysége szellemi előzményének, a huszadik század közepére már a kutya sem tudta volna ki az a Marx.

      Kicsit hasonló a helyzet az Ószövetséggel, mint hagyománnyal. Nem lehet egy napon említeni a több ezer éves nagy eurázsiai tradíciókkal. (elég csak például a teremtés mítoszokat összevetni a Mózes első könyvével.) Talán éppen ez a szakrális kisebbségi érzés miatt démonizálnak szinte minden egyéb környékbeli vallást.

      Összességében megállapítható, hogy az ószövetségnek nagyobb szüksége volt a kereszténységre, mint fordítva, mert - ugyan a kereszténységet doktrinaliter nem fogadták el - segítségével könnyen betudtak jutni azokba a pozíciókba, ahonnan már megalapozhatták a hatalmuk módszertanát, s pénzügyi hátterét. (Lásd: Medici pápák)

      Törlés
    2. A Ménrót, pontosabban Ménrőt - vagyis a Rőt Mén/Rőt Táltos - nevet alakította át a "száműzött" babilóniai zsidó papság Nimróddá pl. a zsidó bibliában. Azért hogy a hunok-magyarok - Hunor és Magor - ősét félelemből-gyűlöletből negatív kontextusba helyezhesse. Ugyanis a Nimród az óhéberben "Isten ellenségeként" vezethető le - az az értelme. Ugyanezt a fekete mágiát űzte a zsidó - pontosabban a régész Julius Oppert - jóval később is az 1860-as években. Amikor a sumér nevet adta, aggatta rá az addig ősi szkítákként nyilvántartott Úr-béli ősmagyar mezopotámiakra. A sumér "népnév" természetesen csak egy szabadkőműves álca - mégpedig a Rémus, a köztudottan halálra, pusztulásra ítélt testvér "szinonimája" - csak meg kell fordítani magát a szót a Szuez/Zeusz mintára. Szóval a maceszt kavaró a masonic-illuminati-kabbalista stb. és nem Ménrőt volt az. A magyar sohasem használt fekete-mágiát és sohasem volt Isten ellensége.
      A rőt/vörös táltos egyébként a földi táltos pl. a magyar-etruszk hagyományban is - lásd a tarqiuniai sírfreskót. Ahol a vele egyenrangú fehér égi táltos a másik ülő alak és persze a tudás tiszta köve/gyöngye meg az összekötő kapocs. Ez a kő/gyöngy van a Pantokrátor ujjai között is a Magyar Szent Koronán. A kő/gyöngy átadása után jön, megy végbe a lelki-testi - főnix-madaros - újjászületés melynek során egyesül a "2, vörös és fehér/szíriuszi táltos" - EGGYÉ válik, s mint világkirály tevékenykedik a továbbiakban a Naprendszerben. A vörös és fehér szín a hajdani ősi Szíriusz B és A jelű csillagokra utal azok eredeti színe után - lásd az un. Árpád-sávos lobogót is.

      Törlés
    3. Kerion, csak azért jövök erre az oldalra, hogy téged olvassalak.

      Köszönöm

      Grüll Antal - Atlan (Az emberiség eredete)

      http://valosag.net/Grull_Antal_-_Atlan_%28Az_emberiseg_eredete%29.pdf

      Törlés
    4. Tudjuk hogy semmi sem az aminek látszik - láttatják. Az apokalipszis sem az amit szeretnének "értetni" alatta. Ugyanis egész egyszerűen a "végidő" - mint olyan - kinyilatkoztatásáról van szó. Minek a következményeként végbemegy az emberekben - már akiben - az un. ébredés-megvilágosodás-feltámadás 3-as folyamata. Az un. precessziós körforgás adott földi szakasza tehát véget ér/t/ - s ilyenkor egyfajta "tabula rasa" van. A belső és külső spirituális és materiális események határára történő ön-mérleg-/e/lés megy végbe - ha úgy tetszik.
      Mivel még mindig a Halak korszakban vagyunk a mostani ember úgymond "Hal-ember". A hal alatt tehát embert kell érteni. Lásd a bibliai 153 hal = 9-es ember/nov ember/új ember - a tengerből/a 7,5 milliárd közül önMAGát kihalászni képes ember. Ebben az un. szíriuszi-orioni "halászatban" - bármilyen furcsa is a MÉN-ek/táltos-paripák segítenek. Vagyis a ló/mén/táltos-paripa kapcsán is embert kell érteni - a "halhoz" hasonlóan. Csak persze a Te/l/j/es/út-ról, Tu/l/rul, az égből jöttet. A hal-ál - ál-hal/ál-ember/azaz már nem Halak, hanem Vízöntő korszakbeli ember - összetett szavunk is az utolsó világhónaphoz a HAL-hoz kapcsolódik. Tehát valóságos "halál" mint olyan nincs - mert az is csak egy állapot. Alapvető evidencia a létezésben, az un. : "ÉLET és HALÁL UGYAN-EGY" - kijelentés.
      Tehát az égi "kinyilatkoztatás/apokalipszis" 4 lovasa/embere nem a wikipédiai "háború-hódítás-halál és ragály". Ezt a 6alom szeretné "megetetni" a népekkel - természetesen félelem-keltésből. Ami aztán ugye - ha sokan félnek és hiszik a hazug illúziót - szó szerint gondolati/teremtői 6almat is ad/hat/ a jelenleg még 6almaskodónak. Ezért is nem kell félni - pláne hogy hazugság ez az egész hóbeleblanc.
      Akkor nézzük az "apokalipti-kus/ita/ lovacskákat", vagyis a potenciális méneket/megtáltosodó embereket. Kik ugye vannak 1 - fehérek, 2 - vörösek azaz rézbőrűek ill. sárgák 3 - feketék. Teljesen egyértelmű hogy - a jelenleg a Földön élő - ember-típusokról van szó - keveredés nélkül. A 4. lenne az un. "fakó lovas/ember" - aki ugye meg teljesen egyértelműen az előbbi ember-típusok keverékei - meszticek, mulattok, zámbók stb. Szó sincs itt pusztítókról, ellenkezőleg - az egyes ma élő embertípusok potenciális vezetőiről - pontosabban "ébresztőiről" - van szó. Akik persze teljes egyetértésben és békében vannak egymással - hiszen "odafentről" jöttek. Na persze nem un. "valakikről" hanem éppenséggel "senkikről" van szó - akik emiatt "láthatatlanok". A 4 "lovas" - táltosi minőség - a végén 1/EGY lesz - a földi 3-4-5 D-s rezgés-kiterjedésű megtestesülésében. Tö9k mindegy hogy milyen "színűként", de hordozni fogja MINDEN EMBER lélek- és test-"mintázatát". S így egy teljesen elfogadott - és persze minden ember mellé teljességgel mellérendelt - világkirályként uralkodik. Egy cseppet sem 6almaskodva a Földön.

      Törlés
    5. Énis utánad jövögetek olvasni, és bár a festményeket ismrem(képzőmüvészet) mégis a valós szimbólumát most vágom a fentiek alapján. Báár a fehér lovon űlőnek az élet koronája adaték kezében IJJ....eddig a Pártusokra gondoltam mert nálunk volt a fehér ló mindig a legfensőbb vezető szimbóluma. A Rőt és fehér magyarázatod is uj értelmet nyert nálam hiszen a Nap is rőtszinü és a tűz is amik szimbólumai az egyetlen teremtő atyának mint a tüz elem kiáradása...(viz elem az anya kettejükből lesz a levegő elem a fiu, majd hármójukból a főld és összetartó kapocs a prána (pára=lélek).

      Apró aha élmények:)

      Törlés
  16. Hazám Paizsa
    (Egyperces Nyílt levél mindenkihez)

    Hazát martunk, s ha itt tartunk
    akkor most már tartsuk is meg
    Életet s békét akartunk
    Mit teszünk, azt fontoljuk meg.

    Ritka zavaros egy kor ez.
    Vizét több nemzet kavarja.
    Iszapot meg sarat dobál,
    Eképpen teljes zavarja.

    Lássuk most már kristály tisztán,
    Tükörét e modern tónak!
    Józan ésszel tegyük, hisz hát:
    Hátránya van rossznak s jónak!

    Így vagy úgy de el nem bírjuk
    Más nemzetek feles terhét.
    Tanulatlan, hitehagyott
    embercsordák keser' elvét.

    Európa paizsa voltunk
    S mondd meg mit kaptunk cserébe?
    Lám megint csak Paizsnak kellünk!
    Álljunk hát megint elébe?

    Mi a kárpátok közt élő
    Sokféle szép emberek
    Tudjuk régóta már: Félő,
    bármit teszünk egyre megy.

    Itt az idő összefogni
    Szigorúan, szeretettel
    Elutasítani azt mi:
    Isten bocsáss: "Nekünk nem kell."

    Nem kell harc és nem kell harag,
    De ne hordjuk más balsorsát!
    Jutott így is jó nagy adag:
    Régi nagyból, apró ország.

    Mint a sportban, sportszerűen
    S békésen képviseltessünk.
    Tehetségben, emberségben
    Kívánom megmérettessünk!

    Egyik párt se lovagolja
    meg e krízis helyzetet.
    Szólítom vezér'iket, hogy
    Konszenzusra leljenek.

    Hagyjátok a marakodást
    Addig míg megoldjuk szépen
    Mindannyiónk gondja lesz ez
    Ha nem talál tettre készen.

    Nem kell harc és nem kell harag,
    De ne hordjuk más balsorsát!
    Jutott így is jó nagy adag:
    Régi nagyból, apró ország.

    Hazát martunk, s ha itt tartunk
    akkor most már tartsuk is meg
    Életet s békét akartunk
    Mit teszünk, azt fontoljuk meg.

    VálaszTörlés
  17. Hazám Paizsa
    (Egyperces Nyílt levél mindenkihez)

    Hazát martunk, s ha itt tartunk
    akkor most már tartsuk is meg
    Életet s békét akartunk
    Mit teszünk, azt fontoljuk meg.

    Ritka zavaros egy kor ez.
    Vizét több nemzet kavarja.
    Iszapot meg sarat dobál,
    Eképpen teljes zavarja.

    Lássuk most már kristály tisztán,
    Tükörét e modern tónak!
    Józan ésszel tegyük, hisz hát:
    Hátránya van rossznak s jónak!

    Így vagy úgy de el nem bírjuk
    Más nemzetek feles terhét.
    Tanulatlan, hitehagyott
    embercsordák keser' elvét.

    Európa paizsa voltunk
    S mondd meg mit kaptunk cserébe?
    Lám megint csak Paizsnak kellünk!
    Álljunk hát megint elébe?

    Mi a kárpátok közt élő
    Sokféle szép emberek
    Tudjuk régóta már: Félő,
    bármit teszünk egyre megy.

    Itt az idő összefogni
    Szigorúan, szeretettel
    Elutasítani azt mi:
    Isten bocsáss: "Nekünk nem kell."

    Nem kell harc és nem kell harag,
    De ne hordjuk más balsorsát!
    Jutott így is jó nagy adag:
    Régi nagyból, apró ország.

    Mint a sportban, sportszerűen
    S békésen képviseltessünk.
    Tehetségben, emberségben
    Kívánom megmérettessünk!

    Egyik párt se lovagolja
    meg e krízis helyzetet.
    Szólítom vezér'iket, hogy
    Konszenzusra leljenek.

    Hagyjátok a marakodást
    Addig míg megoldjuk szépen
    Mindannyiónk gondja lesz ez
    Ha nem talál tettre készen.

    Nem kell harc és nem kell harag,
    De ne hordjuk más balsorsát!
    Jutott így is jó nagy adag:
    Régi nagyból, apró ország.

    Hazát martunk, s ha itt tartunk
    akkor most már tartsuk is meg
    Életet s békét akartunk
    Mit teszünk, azt fontoljuk meg.

    VálaszTörlés
  18. Obama elszólta magát!

    https://youtu.be/p2NkjNvwuaU

    VálaszTörlés
  19. Pákász szép de! bocsi nem kötekedésből, de a jégkorszakot ebben a Kárpátmedencében átvészelő emberiség a magyarság és innen áradt ki a feldusult népség keletre nyugatra délre....javaslom ezt végighallgatni nagyon hasznos!

    https://www.youtube.com/watch?v=fau3flFiLaQ&list=PLC3CFA0113FC9B707

    A magyar ősnyelv és őstörténet, amiről hallgat a tudomány!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tehát nem martunk mi senkitől semmit akartam mondani!

      Én kijavitanám a martunk szót valami etikusabbra ahogy azt az Isten is adta nekünk! Vagy megtartott bennünk! - benne.

      Törlés
  20. Kizárólag a jú(j)dejókeresztényeknek!!!! (Ria figyelelsz!) https://kuruc.info/r/6/145468/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes Istenem!
      Ez a világ tényleg a feje tetejére állt. Azért mégse döbbenjünk meg annyira. Putyin is a sarló-kalapácsra feszítette Jézust, ha érted mire gondolok...

      Törlés
    2. Még valami. Százszor többre becsülöm az őslakos indián Moralest (akinek a neve egyébként "erkölcsöst" jelent), mint az eurokratákat, akiknek a látóköre nem terjed túl a buziházasságon, a "finanszírozhatóságon", meg a "szabad kereskedelmen".

      Putyin és Morales egyaránt a bolsevizmusra építi az erkölcsi, szellemi megújulást. Úgy látszik a kommunizmusból tényleg vezet út a Mennyországba, de a kapitalizmusból csak a pokolba.... :-)

      Krisztusban szeretett testvéreim! Előre a lenini úton!

      Törlés
    3. @ Viator!
      Erösen kétlem, hogy a kommenizmus :) a mennybe vezet! De, ez csak az én véleményem! Egy dolog világos: Úgy tünik, hogy az eddigi emberi uralom totál kudarc!
      Elsödlegesen a spirituális fejlödés/felemelkedés hiányában látom az okokat!

      Ismét saját vélemány: - Isten mire vár? - az idö múlásával nem az u.n. megtértek lesznek többen, hanem a hitetlenek!
      Elég a penitenciából! Csak normálisan szeretnénk élni ! Ennyi!

      Törlés
    4. "Úgy tünik, hogy az eddigi emberi uralom totál kudarc! "
      Ez a felismerés jó, ebből már ki lehet indulni :)

      „Sikerei és eredményei bárkinek lehetnek a világon, de abból lélektanilag semmit nem tanul, minthogy
      azok megerősítik tévedéseiben. Ellenben a KUDARCOK fölöttébb értékes tapasztalatok, hiszen azok nyomán nem csupán valami valódibb igazsághoz nyitnak utat, hanem rákényszerítenek felfogásunk és módszerünk megváltoztatására.” / Carl Gustav Jung

      Törlés
    5. @Erik!

      Én is kétlem. Ezért van némi szarkazmus abban, ahogyan írtam. Azért azon érdemes elgondolkodni, hogy melyik okozza a nagyobb kárt az ember lényének. Ha a bolsevik leveri a vesénket, vagy ha liberáldemokratizmus "teljesen mindegy mint gondolsz" doktrínája mérgezi a lelket és egy szürke kocsonyává alakít mindent maga körül. Az előbbi esetében az ember még tudta magát valamihez viszonyítani, az utóbbi viszont már az önreflexióra is képtelen embertípust alakítja ki.

      Szerintem sem lesznek többen a megtértek. A világban tapasztalható nagyfokú spirituális aktivitás valójában nem a "tömeges felébredés" jele, hanem sokkal inkább egy kozmikus léptékű eltévelyedésé. Vegyünk csak két példát.

      1. A reinkarnáció tanának abszolutizálása. Szögezzük le, hogy a reinkarnáció nyugati típusú felfogásának megfeleltethető tanok semmilyen keleti tanban nem szerepelnek (tibeti buddhizmus bizonyos speciális gyakorlataitól eltekintve). Ahogy ezt a témát ma nyugaton felfogják, egy félreértés eredménye. Ennek pedig a mulandó személyiséghez való intenzív ragaszkodás az oka. Ezt a személyiséget akarja a nyugati ember utaztatni, vándoroltatni életeken át, amíg az "kellően ki nem finomodik". Nem veszi észre, hogy lényének nem ez a része "hivatott az üdvösségre", hanem egy jóval mélyebb önmaga, amit azonban nem hajlandó belül megkeresni.

      2. Ezzel függ szorosan az "örök élet" nyugati eszménye is. Ebből a szempontból nemcsak a new age-s irányzatok, hanem a legtöbb keresztény is elkövet egy alapvető hibát. Az öröklétet az idő végtelenbe való meghosszabbításában látja. Végtelen hosszú idő=örökkévalóság. Az örökkévalóság valójában időtlenség, vagy még inkább "idő felettiség".

      Annak oka, hogy a mai nyugati ember képtelen ilyen alapvető tartalmakat, konsziderálni alapvetően a az ószövetségi "észjárás" indokolatlan túlsúlyában (is) keresendő. Az ószövetségi dualizmus ugyanis ad ovo képtelen megragadni azokat a fentebb említett összefüggéseket, amelyeket a keleti hagyományok még nagyon tisztán meg tudtak fogalmazni.

      Szóval Erik, szerintem is elég a penitenciából. Válasz csak belül található.

      Törlés
    6. Igy van Huli! Ha az eddigi emberi hatalom kudarc az azért van, mert az ember hamis ideákat állított fel hatalmi eszményének. A hatalom egy isteni princípium: a szabadság, az időtlenséghez való kapcsolódás, a feltételektől való szabadulás eszköze. Tehát ha a hatalom középpontjában isteni eszmények állnak, akkor legitim a hatalom, ha emberi produktumok (az egó, az élet korlátlan élvezete, a pénz, az anyagi javak, stb,9 akkor valóban kudarc.

      Nagyon jó a Jung idézet! Fontos dologra mutat rá. Ezt a gondolatot fűzi tovább a Bajdázó együttes:

      "Lekapcsolom a villanyt a fejemben
      Mécsest gyújtok a szívemben, fényeljen
      Ha a világ botránkozik énrajtam
      Akkor tudom, jófele visz az utam"

      https://www.youtube.com/watch?v=axfN3tqx6Mk

      Törlés
    7. Viator! A mai világ pont erre jó, a folyamatos kudarcra és a sűrű tapasztalásra.
      A fogyasztói társadalom - fogyasztok tehát vagyok `= az vagyok amit birtoklok, fogyasztok élése - ugyanis alaposan kikezdi az ember szellemét, ugyanis arra generálja, hogy eme létforma megtartására és bővítésére áldozza idejét, a kudarc pedig állandósul. Munkaalapú vagy tudásalapú társadalomnál úgyszintén , hiszen mindegyik birtoklás alapú - egzisztálás = létezésre épít. Ezért a valódi tudás a tévedés felismerése, a valódi birtoklás pedig az illúzió felismerése.

      Hogy nem lesz több megtért, azzal vitatkoznék, ugyanis "ami segít a mennybe vezetni" az pont az idő, hiszen az időtlenségnek van a legtöbb ideje :)
      Vagyis az idő a kegyelem egyik formája , vagy ahogy Tolsztoj fogalmazta : "mint ez a két harcos: a türelem meg az idő; ezek mindenre képesek."

      Törlés
    8. Nagyon jó megfogalmazások Huli! A munkaalapú, meg a "tudásalapú" társadalom (micsoda blaszfémia...) éppen a létezés örvényébe való fokozott belesüllyedést segíti elő. Ennél már csak a "nyugtalan pénzpiacok" rendszere jelenti a mélyebb állapotot, mert ez még fejbe is veri a fuldoklót.

      Legyen igazad az ébredőkkel kapcsolatban, csak nehogy rossz emeleten kössön ki a kereső. Platon mondta, hogy minden nagy dolog veszélyes. A felébredésre fokozottan igaz ez a maxima.

      Törlés
    9. Igazad van, valóban veszélyes ez az ébredés, főleg innét lentről nézve. Pláne amikor az egyik legszebb természeti jelenségünkről a szivárványról sem lehet többé az őshagyomány alapján elmélkedni, mivel kisajátították.
      Akár a hanyatló Egyiptomban, ahol még az őspiramisokba is belehamisították a napot bitorló hamis fáraók a nevüket. Mondhatjuk, ez a világ inkább a piramis alsó vetülete - a fejére állítva - egy szintrén a feje tetejére állított világban, ahol tényleg csak rossz emelet létezik.
      De mégis hagyjuk nyitva a kérdést, mert a Teremtő szemét soha nem vagyunk képesek elérni, az meg azért mégis mindent jobban lát :)

      Törlés
  21. Ok fiuk akkor olvassátok el Szeszák Gyula honlapján az utólsó két szösszenetét....Márpedig az ügyész Úr biza aprólékos vizsgálódásokat ir le....én csuklottam közben mig olvastam pedig nem engem emlegetett .....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aprólékos bizony. Mindössze két dologban felületes. Írói stílusában, és a honlapja külalakjában...

      Törlés
  22. 80 évesen vajjon majd a tied milyen lesz?

    VálaszTörlés